V. TanodaOlimpia, Ibrány

Az első ötlettől kezdve tettestársak vagyunk ebben a történetben, s bár mélyet sóhajtottunk az időpont hallatán – 4 nap Pécs, 3 nap bevonótábor után – augusztus 31-én magától értetődően vállaltuk az egésznapi önkénteskedést az ibrányi Városligetben a hátrányos helyzetű gyermekek élményszerző napján. Az idei rendezvényre 22-en utaztunk az alumnikkal együtt – ugyanis a mi egykori önkénteseink közül nőttek ki a rendezvény sportszervezésben leginkább jártas fő szervezői, versenybírái, úgy is mint testnevelő tanárok…

7 órára a helyszínre értünk, ami egyébként úgy volt lehetséges, hogy segítségünkre sietett a Campus Kollégium – itt is nagy köszönet érte, hogy a tanévkezdés előtt szállást adtak azoknak a szakkolisoknak, akik a pécsi utazástól kezdődően már velünk voltak… Ibrányban a büfében felhalmozott kellékek kipakolásával kezdtük az előkészületeket, majd az önkormányzat által kiszállított sátrak felállításával folytattuk, előkészítettük az ország különböző tájairól érkező tanodák névtábláit, kijelöltük a helyüket. Rémesen sok asztalt és padot állítottunk fel a városliget különböző pontjain, berendeztük a kijelölt versenyhelyszíneket. És egyszercsak megérkeztek a kis sportolók! Közel 400 gyerek, Battonya, Gesztely, Hajdúdorog, Hodász, Hosszúpályi, Kántorjánosi, Máriapócs, Nyíradony, Nyíregyháza, Nyírgyulaj, Rozsály, Tiszavasvári, Tuzsér (2 intézménnyel), Újfehértó és a házigazda ibrányi tanoda gyermekei vettek részt a 11 féle versenyszámban. Őket is a szakkolisok fogadták: regisztráció, jelenléti ívek, nevezések, a kísérők elérhetőségei minden eshetőséggel számolva…


Hajdu Zsolt ismét szép ceremóniát tervezett: az olimpiai lángot három ibrányi tanodás – Balogh Tamás, Balogh Georgina és Janóczki Kamilla – hozta, a TanodaOlimpia kabalafiguráinak, SpongyaBobnak, Patriknak, Mici Mackónak és Tigrisnek a kíséretében. A 16 versenyző tanoda is kapott belőle, majd a színpadon a rendezvény védnökeivel, támogatóival közösen lobbantották fel a fő lángot! Radomszki Lászlóné, a BM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkára, Vinnai Győző, a térség parlamenti képviselője, Daróczi János, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, Trencsényi Imre, Ibrány polgármestere; Hajdu Zsolt, az Iránytű tanoda vezetője, a program ötletgazdája és fő szervezője köszöntőt is mondott a versenyzőknek.
Aztán egy show-elem, mint a nagyoknál! Lakatos István koncert – avagy még egy szakkolis a színpadon! Pisti 2016-2019 között volt az ERSZK tagja szociálpedagógia szakos hallgatóként. Előbb önkéntes volt a tanoda olimpiákon, néhány alkalommal már főszervező, most kiváló énekesi képességeit kamatoztatva varázsolt remek hangulatot, nagy rutinnal, hisz már televíziós tehetségkutatókban is megmutatta magát. Amíg Ő a színpadon énekelt, mindenki részvételi érmet kapott a nyakába, hogy senki se távozzon üres kézzel, tárgyi emlék nélkül Ibrányból.


Kellően jó hangulatban indultak a gyerekek a különböző versenyhelyszínekre, ahol ismét a szakkolisok várták őket versenybíróként. A 11 sportág legtöbbjében az ERSZK-tagjai mérték az időt vagy számolták a pontokat, de még az ő feladatuknál is nehezebb dolguk volt a kabaláknak. Egész nap a gyerekek között sétáltak, játszottak, hősiesen viselték a szeretetrohamokat, simogattak, fényképezkedtek…
A holtversenyek eldöntésére szuperdöntőket szerveztünk, de így is befejeződtek a versenyek a kiírt időre, s aztán már az éremeső jött! Aztán pedig cukorkaeső, mégpedig ágyúból, a show pedig ismét Lakatos Pistivel ért a tetőpontjára.


Előtte azonban az ERSZK tagjai is színpadra léptek, Hajdu Zsolt részvételi érmekkel és az Angyali segítőknek járó emlékéremmel köszönte meg az önkéntesek munkáját, amitől egészen meghatódtunk! Köszönjünk, hogy ott lehettünk, nekünk is életre szóló élmény!

HÍR TV

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .