Csapaterősítő és templomtúra

Szöveg: Feifer Mercédesz
Fotó: Feifer Mercédesz, Hurai Gergő, Semerszki Evelin

Rengeteg élményben volt része a mi közösségünknek a tanév második tematikus hétvégéjén, amire október 13-14-én került sor az Evangélikus Roma Szakkollégiumban. 

Az első napot, azaz a pénteket a diákönkormányzat szervezte, és most sem csalódtunk! Az előző, általuk szervezett komolyabb hangvételű programokkal szemben most szórakoztató játékokkal, feladatokkal készültek nekünk, melyek segítettek abban, hogy kieresszük a fáradt gőzt. A nyilvánvaló cél, a közösség megerősítése, az újak bevonása, régiek és újak kapcsolatának megerősítése vidám feladatokkal, jókedvű együttléttel teljesül a legkönnyebben.

Másnap reggel utunk Nyíregyháza különböző templomaihoz vezetett, a keresztény felekezetek belvárosi épületeit fűztük fel egy sétára. A város hitéletének, az egyházak szerepének bemutatására szolgáló templomtúra első megállója a zsinagóga volt, ahová szombat lévén ugyan nem mehettünk be, de Igazgatónő a zsinagóga előtt is sok érdekességet tudott elmondani.

Célirányosan haladtunk tovább, majd tértünk be az én személyes kedvencembe, a görögkatolikus templomba. Ez az épület épp felújítás alatt áll, a belsején jelenleg is egy ikonfestő dolgozik, de így is gyönyörű látványt nyújtottak a már meglévő ikonok és fali, illetve mennyezeti festmények. A tudnivalókat, a templom múltját, történetét Kocsis Dániel lelkész ismertette.

Következőnek a református templomot céloztuk meg, mely az előző templomhoz képest sokkal letisztultabb és egyszerűbb. Itt ismét Igazgatónő irányította a figyelmünket, mutatta és mondta, amit a kálvinista templomban érdemes észrevenni.

Utunk a Magyarok Nagyasszonya társszékesegyházhoz, vagyis a katolikus templomhoz vezetett. Az épület belső tere rendkívül díszített, és hatalmas befogadó térrel rendelkezik. Itt Juhos Imre  fogadta és kalauzolta a szakkollégistákat.

A templomtúra utolsó állomása, Nyíregyháza evangélikus temploma, azaz a Nagytemplom volt. Miután itt is megismerkedtünk a történelmi háttérrel Kovács László Attila igazgató lelkész szavai nyomán, néhány vállalkozó szellemű fiatal felmehetett a toronyba, ahol a kis, illetve nagy harang megkondul, mely számomra hatalmas élmény volt. Mind az oda felvezető út, mind pedig a fenti kilátás felejthetetlen emlék marad számunkra.

A fentieket összefoglalva, ez a tematikus hétvége élményekkel és emlékekkel teli programokkal halmozott el minket. A diákönkormányzat által szervezett programok a csapatszellemet erősítették bennünk, a templomi látogatások pedig várostörténeti, művészettörténeti , illetve vallási szempontból is elláttak minket tudással és információkkal.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .