Tatai találkozások

A keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat egyik legmarkánsabb hagyománya a közös tanévnyitó. A hálózat nyolcadik tanévnyitóját a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezte Tatán. A kétnapos találkozó ezúttal „ifjúsági találkozó” jelleget öltött, több élmény- és játék-elem szolgálta a különböző szakkollégiumokban tanuló hallgatók ismerkedését, barátkozását.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium egy nappal korábban megérkezett a tatai Öregtó Hotelbe, hogy időt adjunk saját közösségünk építésére a tanév kezdetén. Bevált a terv, hangulatos estét töltöttünk együtt, izgalmas kérdésekről beszélgetve, zenélve. Még emlékezetesebbé tette az együtt töltött időt Vajas Viki születésnapi köszöntése: a középiskolából együtt érkezett kis csapat gondoskodott a meglepetésről, a kiváló konspiráncióval Nyíregyházáról utazott tortát együtt fogyasztottuk el, míg az ünnepelt nevetve könnyezett…

 

Másnap délelőtt még 10 roma szakkollégium csatlakozott Tatán, az egyetemi fenntartású szakkolik is meghívást kaptak ugyanis, a rendezvényen mintegy háromszáz diák és közel nyolcvan oktató, előadó, meghívott vendég vett részt. A tanévnyitót köszöntötte Fülöp Attila, Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár és Fixl Renáta, a Hans Seidel Alapítvány vezetője is.
A megnyitó után diákbizottsági kerekasztallal folytatódott a program Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár asszony vezetésével, az ERSZK-t Túró Vanda képviselte frappáns, okos hozzászólásaival. Délután olyan csapatjátékokkal hökkentettek meg bennünket a szervezők, mint sárkányhajózás az Öreg –tavon, logikai és ügyességi fajátékok, bűnügyi rejtélyek megoldása. Az estét Oláh Gergő és a Roma Soul, majd a Karaván Família koncertje tette emlékezetessé, hatalmas bulit csaptak a fiatalok. Az Oláh Gergővel való találkozás sokak számára „bakancslistás” alkalom volt!

Vasárnap ökumenikus istentisztelet keretében került sor az új hallgatók megáldására, a szolgálattevők között volt intézményvezetőnk, Molnár Erzsébet evangélikus lelkész és az énekszolgálatot is intézményünk kiváló hangszeresei, énekesei vállalták. Balázs Achilles, Balogh Roland, Lakatos István, Lakatos Magdolna és amerikai önkéntesünk, Tony Yang szép közreműködése elismerést és köszönetet érdemel.
A találkozó levezetéseként hat workshop közül választhattak a hallgatók (romák a médiában, közösségépítés, roma hagyományok, roma gyermekek oktatása, a hit szerepe a romák életében, roma nők helyzete). A program zárását követően, négy óra körül indultunk haza csodás élményeinkkel, melyért nagy hálát és köszönetet mondunk a Jezsuita Roma Szakkollégiumnak. Hogy ismét találkozzunk ebben a körben, bizonyára nem kell egy évig várni… Ennek részleteit még nem tudjuk, de azt igen, hogy jövő szeptemberben a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium a soros szervező.

Tata

Tata MÉG

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .