A szemeszter első felében döntések és választások nélkül, nyílegyenesen haladtunk a korábban meghatározott úton, egészen április közepéig. Miután „letettük a keresztet”, vagyis lezártuk a Passió bemutatásáról szóló nagy projektünket, májusban előbb romológiát, majd a munkavállalást segítő tréninget ütemeztünk be a szakmai műhelymunkába.

 

Május 12-én, pénteken Ratkó Lujza „Vágósan vagy pattogósan” címmel a felső-Tisza-vidéki cigányság néptánchagyományaival ismertette meg a szakkollégistákat. A néprajztudományok kandidátusa, főiskolai docens, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója – aki kevéssel előtte, a Tánc Világnapján a Művészetek Palotájában vette át a Magyar Táncművészek Szövetsége által adományozott „Tánctudományért”-díjat – előbb a Martin György és kutatócsoportja által végzett hatalmas gyűjtőmunka jelentőségéről beszélt. Nekik köszönhető, hogy az MTA Zenetudományi Intézetében mintegy 1000 tánc 4000 táncfotóján, 11 ezer méter filmen tanulmányozható az ötvenes évekből. A Kállai kettős Néptáncegyüttesben inspirálódott Ratkó Lujza egyetemistaként, a nyolcvanas években szegődött Martinék nyomába saját gyűjtőmunkájával, aminek fontos helyszíne volt Nagyecsed, és meghatározó élménye a cigány tánc. Mesélt a legendás Fekete szemek és a Kalyi Jag együttesről, a nagy figurázós tancosról Balogh Béláról, vagy a hasonlóan virtuóz – és manapság Hollandiában élő – dr. Balázs Gusztávról. Az egyes táncok sajátosságait az eredeti filmfelvételekkel illusztrálta, beleszőve az adott kor életmódjából fakadó sajátosságokat, a tánchoz kötődő illemszabályokat, és hogy hogyan adták át régen gyerekeiknek ezt a kultúrát, tánctudást a roma közösségekben. Ennek eleven példája egyébként nagyecsedi szakkollégistánk, Lakatos Filip Csaba – az ő táncával zárult dr.Ratkó Lujza érdekes előadása.

Szombaton az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány „Én jövőm” című, a fiatalok munkavállalását támogató vállalati programján vettek részt a szakkollégisták. Az Uccu Alapítvány 2010 óta dolgozik az informális oktatás, a társadalmi párbeszéd, az önkéntesség és a közösségfejlesztés területén. Legfőbb céljuk, hogy csökkentsék a romákkal kapcsolatos tévhiteket és előítéleteket a békés együttélés érdekében. Abból indulnak ki, hogy az elfogadás hiánya többnyire az ismeretek hiányából ered. Szénási Szilvia, az Uccu ügyvezetője tehát a bemutatkozó, „jégtörő” szakasz után a romákkal kapcsolatos ismeretek felidézésére és kiegészítésére fókuszált a csoportmunkában megvalósuló feladattal. Majd a népismeret után jöhetett az önismeret, ami pedig a munkaerőpiaci esélyek szempontjából épp olyan fontos, mint tisztában lenni a munkaadó elvárásaival… A tréning zárószakasza olyan praktikus tudást igyekezett átadni, mint a jó önéletrajz formai követelményei, vagy az állásinterjún a jó bemutatkozás szempontjai. Az élvezetes programnak csak a fogyó idő volt az ellensége, viszont dossziéba rendezve mindenki kézbe kapta a legfontosabb ismeretek vázlatát, némi ajándékkal még emlékezetesebbé téve az Uccu-val való találkozásunkat – ezúttal is köszönet érte, a programot támogató multunacionális nagyvállalatnak is!

Kihasználva, meglovagolva a tréning keltette motivációt, májusban tartottunk egy külön kommunikáció órát kifejezetten az önéletrajz, illetve a hivatalos levelek, kérvények műfajáról. A zárthelyi dolgozatok és beadandók erdejében nem volt egyszerű a szervezés, de a nyári munkák zaklatott keresése kellően felértékelte azt a lehetőséget, hogy alaposan kivesézzük a jó megoldásokat és a leggyakrabban elkövetett hibákat.

Egyébként a szombati tréningről néhányan nyomós indokkal maradtak távol: képviselték az Evangélikus Roma Szakkollégiumot Budapesten a Fasori gimnáziumban, illetve templomban megtartott VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferencián. A „Boldogok, akik békét teremtenek…” címmel és témával szervezett rendezvényen a baptista, az evangélikus, a metodista, a pünkösdi és a református felekezetekből érkeztek résztvevők egy közösségben, hogy dicsérettel és hálaadással forduljanak a béketeremtő Isten felé.

A májusi krónikához tartozik, hogy új kurzusokkal folytatódott az angol nyelvoktatás kezdő és haladó csoportokba szerveződve, folytatja munkáját a bibliakör és újra felértékelődött a tanodai, középiskolai, egyházi intézményekben végzett önkéntes munka. Érzékeljük, hogy végét járja a tanév, szakkollégistáink minden igyekezetükkel a vizsgaidőszakra fókuszálnak, s ebben nem zavarjuk, hanem támogatjuk a fiatalokat. Azért vannak még terveink a szemeszter lezárása előtt!

 

 

 

A szakkollégiumi programnak magától értetődő része, hogy kirándulásokat is szervezünk. Mert tudjuk, hogy a hozzánk érkező hátrányos helyzetű fiataloknak nem gyakran van lehetőségük utazni. Mert fontos, hogy minél több értékkel, szépséggel, a kulturális kincsekkel megismerkedjenek. Mert szükséges, hogy a teljesítménykényszertől fűtött felsőfokú tanulmányaik közben olykor lazíthassanak.


A Covid negyedik hulláma bármit képes felülírni, ezért nem ért bennünket váratlanul, hogy mégsem tudnak ellátogatni hozzánk roma szakkollégista barátaink Pécsről… Ez lett volna ugyanis az eredeti elképzelés a novemberi tematikus hétvégére. Speciális közös programot tervezetünk, de az ment be a fiókba, hogy elővegyük a B-tervet!

Az előző, karanténban töltött távoktatásos tanév miatt fokozott vágyunk volt kirándulni: közkívánatra lett cseppkőbarlang, de mert a Baradlát néhányan már látták Aggtelek felől egy-egy iskolai kirándulásnak köszönhetően, a Vörös-tói középtúra verziót választottuk. Egy elalvásos sztorival ismét gazdagodott a házi legendárium, így harsány jókedvvel indultunk a sűrű ködpaplanba burkolózott Nyíregyházáról a zempléni táj meghódítására. Mielőtt azonban a Föld gyomrába hatoltunk volna, az aggteleki karsztvidéken a köd fölé emelkedtünk: gyönyörű napsütésben fürdött az arcunk, miközben az őszi színekbe öltözött hegyekben gyönyörködtünk.

100 perc, 2,3 km – közepes nehézségűnek minősítik, de a közel 600 lépcsőfokról más jelzőkkel is beszélhetünk… Ezeket most nem idéznénk, legyen elég annyi, hogy a szűk, csőszerű folyosóban végeláthatatlannak tűnt az ereszkedés, mentálisan azt is megviselte, akinek a térde egyébként jól bírta a lépcsőn lefelé –kihívást. Ezt persze hamar elfelejtettük, miután leértünk, mert fantasztikus élményben volt részünk: nagyon élveztük a színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve állócseppkövek közötti sétát. Tetszettek a fantázianevek, melyekkel a különböző alakú képződményeket illették, amelyek annyira találóak, hogy magunktól is ráismertünk például a két krokodilra, az ágaskodó medvére… Magyarország legmagasabb állócseppkövéhez, a 19 m magas Csillagvizsgálóhoz is mind felkapaszkodtunk, az Óriások termében pedig megtapasztaltuk, mit jelent az abszolut sötétség! Az Óriások között csodás zene simogatta a lelkünket, hogy a 230 millió évvel ezelőtt létrejött természeti csoda minden érzékszervünkön keresztül bevésődjön.

A föld alatti séta után újra élveztük a cirógató napsütést. Az igazán fittek lazán követték Igazgatónőt a Tengerszem-tóhoz is… pedig megint lefelé és felfelé vezetett az út, ami a sok alföldinek legalábbis fura élmény, de a festői szépségű táj, a fürge patak, a barnában játszó hullámzó táj szépsége, a jóízű levegő feledtette a fizikai kihívást.

Szuper nap volt, de továbbra is izgatottan és szeretettel várjuk Pécsről a „kistesókat” – mielőbbi gyógyulást kívánva az érintetteknek! Na, mert az is remek program lesz, végre együtt!

A fotókat Hurai Gergő készítette