Hagyományainknak megfelelően kétnapos bevonótáborba invitáltuk mindazokat, akik beadták jelentkezésüket az Evangélikus Roma Szakkollégiumba. A 2022/23-as tanévre 37 pályázat érkezett, miközben 30 tagja lehet intézményünknek. A Nyíregyházához közeli Verba-tanyán előbb ismerkedős, közösségi programokat szerveztünk, a Felvételi Bizottság a második napon látott munkához…

 

Augusztus két utolsó napjára időzítettük az idei bevonótábort, amelynek ezúttal egy horgászparadicsomként is számon tartott, kellemes, csendes, de közeli helyszínt választottunk. Verba-tanyán először is csapatokba osztottuk a fiatalokat – egyenletesen szétszórva a hét új jelentkezőt és megbontva a szakkollégiumban már kialakult baráti, testvéri kapcsolatokat a régiek között – majd csapatonként csak egyetlen telefont engedélyezve, a feladatokat kiosztva szélnek eresztettük őket a hatalmas területen. Amikor a csűrben újra találkoztunk, már elkészültek a logók, befutottak e-mailben a feladatul kapott fotók, leadták a begyűjtött faleveleket, postit-eket és remekül szórakoztunk együtt a bemutatkozó versikéken, s azokon a performance-okon, ahogyan megformálták az ERSZK-betűit. Rendkívül szoros eredmény született, mert az első három csapat között mindössze 1-1 pontnyi különbség volt, de a győzelem egyértelműen a négy névrokont összehozó Locksmith Rt lett (Lakatos Ádám, Csaba, Filip, Henrietta, valamint Kóczé Irén és Kotán Kitti összjátéka).
Vacsora után Baloghné Asztalos Katalin volt a vendégünk, a Nyíregyházi Egyetem kollégiumi igazgatási csoportvezetője elsőkézből tájékoztatta a fiatalokat a Campus Kollégium szabályairól, a jelentkezés-beköltözés útvesztőiről. A sok-sok praktikus információ után ismét magunkra figyeltünk: bemutatkozó-ismerkedő beszélgetés következett, majd az aznap készült fotókat néztük meg közösen, végül pedig azokat a korábbi években készült videókat, amelyek pontosabb képet nyújtanak az Evangélikus Roma Szakkollégium munkájáról, módszereiről, a szakkollégiumi életről – ez az új jelentkezőknek lehetett hasznos, a régiek pedig újraélték a korábbi élményeiket…

Másnap a felvételi beszélgetések izgalma határozta meg a napot. A Felvételi Bizottság az új jelentkezők megismerése mellett azokra a szakkollégistákra is kíváncsi volt, akik előző félévkor csatlakoztak a közösséghez. Egy pályázó közben visszavonta a jelentkezését, mert új fordulatot vett az élete, de így is 36 sorsot tettek mérlegre, hogy 30-at kiválasszanak, miközben szívük szerint minden aspiránsnak helyet biztosítottak volna, esélyt adtak volna. Míg ők érveltek, vitáztak, konszenzus kialakítására törekedtek a pályázók benyújtott anyagai – önéletrajz, motivációs levél, esszé – és a felfolytatott beszélgetések benyomásai alapján, a fiatalok számára újabb fejlesztő játékokat, feladatokat szerveztünk, még pedig a személyiség- és közösségfejlesztő tréneri végzettséget is szerzett Virág Ádám alumni közreműködésével. Később az ELTE szociológia szakos Phd-hallgatójának pályájával is megismerkedtek a fiatalok, amikor a „Találkozás a jövőddel – beszélgetés ERSZK alumnikkal” program keretében ő is részletesebben bemutatkozott. Itt egyébként beszélt magáról, szakkolis élményeiről, az itt megélt fejlődéséről, majd pedig a diploma megszerzését követően megkezdett karrierről Lakatos István, a Felzárkózó Települések program nagycserkeszi vezetője, valamint Balogh Jenifer Neveléstudomány Phd-hallgató, Orgován Lilla, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság fehérgyarmati területi koordinátora, Beri Károly az ERSZK és a Snétberger Zenei Tehetség Központ munkatársa, Vargáné Orgován Vivien és Varga Ákos a Felzárkózó Települések program olcsvai megvalósítói.

A Felvételi Bizottság pedig úgy döntött, hogy kitolja saját lehetőségeinek határait: Kárpátaljáról a háború miatt menekültek megsegítésére külföldi adományozók egyházi felajánlásait vehetik igénybe, s ez két jelentkező esetében ad reális alapot!
Az Evangélikus Roma Szakkollégium így 32 hallgatóval kezdheti meg a 2022/23-as tanévet! Hat új tagja van a szakkollégiumnak, de az első évfolyamon tanulók száma – pályakorrekció, vagy magasabb szintű tanulmányok megkezdése miatt ennél magasabb: 11. A Nyíregyházi Egyetemen tanul 24, a DE Nyíregyházán működő Egészségtudományi Karán 5 szakkollégista, a Debreceni Egyetem egyéb szakjain 3. A felvételt nyert hallgatók közül hatan felsőfokú szakképzésben, tizenkilencen Bsc-n, tehát alapképzésben tanulnak, az osztatlan tanárképzésben résztvevők száma hat, idén egy Msc-n tanulónk van.
Ami a képzési irányokat illeti: gazdasági szakirányon tanulnak heten, turizmus-vendéglátást hárman, szociálpedagógián négyen tanulnak; van két leendő védőnőnk, egy mentőtisztünk, egy ápolónk, csecsemő és kisgyermeknevelőnek készülnek hárman; lett egy népegészségügyet hallgató szakkollégista és egy képi ábrázolás szakos is. Az osztatlan tanárképzésben résztvevők között van földrajz-rajz, matematika-angol, testnevelés-környezet, földrajz-történelem, testnevelés-történelem, magyar-közösségi művelődés szakos. Van egy közösségszervező és egy leendő szociális munkás is a felvettek között, a mesterképzésben lévő hallgató neveléstudományt tanul.
Nem utasítottunk el senkit: a jelentkezők közül négy fiatalnak az ún. pártoló tagságot kínálták fel: ösztöndíjasok ugyan nem lehetnek a szabott keret miatt, de a szakkollégium minden szolgáltatását igénybe vehetik. Részt vehetnek programjainkon, az idegennyelvi kurzusokon és a tutori segítséget is biztosítjuk számukra, ha pedig felszabadulna ösztöndíjas hely, újabb felvételi nélkül bekerülhetnek.
Boldog új évet: kezdődhet a tanév, mi készen állunk.

 

A szon.hu tudósítása itt!

Ismét búcsúzunk és ismét új tagoknak örülünk! 
Három kiválóságunk befejezte Bsc-tanulmányait, sikeres záróvizsgát tett és a napokban átvette oklevelét. A szakkollégiumok sajátossága, hogy a különböző szakokon és évfolyamokon tanuló fiatalok akár keresztfélévben is tanulmányaik végére érhetnek: a januári államvizsgák nálunk is többeket mérföldkőhöz juttattak.

Érzékeny veszteség, hogy tanulmányai végére ért Farkas Krisztina, aki a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán egészségügyi szervező végzettséget szerzett. Efölötti örömünkbe, büszkeségünkbe azért keveredik némi szomorúság, mert az egyik legmegbízhatóbb közösségi emberünktől búcsúzunk. Nem Ő volt a legharsányabb, legpörgősebb diákunk, de mindig, mindenben számíthatott rá a csapat! Ahogyan a közösségi munkában fegyelmezettnek és szorgalmasnak mutatkozott, úgy a tanulásban is: jeles diplomáján kívül kiváló német- és angoltudással lép ki közülünk.

Jeles diplomával búcsúzik Katócs Gábor is. A Nyíregyházi Egyetem szociálpedagógia szakán nem is nagyon szerzett más jegyet, szinte csak ötöseket – ám nem csupán szorgalmával, kiváló tanulmányi eredményével, hanem derűjével, életigenlésével, kitartásával is tanította társait a szakkollégiumban. Köztünk élő példája újra és újra szembesített, hogy a legnagyobb hátrányokat, akadályokat és nehézségeket is képes legyűrni az, aki hajlandó erőfeszítéseket tenni a céljaiért. Tanultunk tőle, általa – adni, elfogadni.

Varga Ákos, ugyancsak szociálpedagógián szerzett diplomát. Aktivitásával, kezdeményező fellépésével hamar központi szerepben találta magát, a szakkollégium tagsága 2018-ban és 2019-ben is a diákönkormányzat elnökének választotta. Diákvezetőként kezdeményezője volt, hogy a még hátrányosabb helyzetben lévők megsegítésére adománygyűjtésbe kezdjenek a szakkollégisták, irányításával már két karácsony előtt szerveztünk szeretetakciót. Az ERSZK önkénteseként került kapcsolatba az ibrányi Iránytű Tanodával, majd egyéni munkába kezdett a tanodásokkal, versenytáncos előképzettsége révén táncoktatóként működött, illetve központi szerepet vállalt fő szervezőként az ibrányi Országos Tanoda Olimpia lebonyolításában. Tanulmányai alatt a Snétberger köpontban animáorként, mentorként dolgozott. 2019-ben elnyerte a Vásáry Tamás-ösztöndíjat tovább öregbítve az Evangélikus Roma Szakkollégium hírnevét.

Szeretettel búcsúztatjuk a végzetteket, sok sikert és jó szerencsét kívánunk a friss diplomásoknak és örülünk az új szakkollégistáknak!

A második szemeszterre kiírt felvételi eljárás lefolytatásával hat új tagja lett a közösségnek, felhívásunkra a Nyíregyházi Egyetem és a Debreceni Egyetem nyíregyházi Egészségügyi Karáról is jelentkeztek, az újak között tanító, tanár, turizmus-vendéglátás, gazdaság-menedzsment szakos, illetve védőnő, mentőtiszt-hallgató is van. Így jelenleg 19-en az NYE-n, 11-en a DE-n folytatják tanulmányaikat, míg egy hittanárnak készülő szakkollégistánk a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola hallgatója. A névsor ebben a félévben 31-re bővült.

Tekintve, hogy befejezte az egyetemet a korábbi HÖK-elnök, új választást tartottunk. A II. szemesztertől Orgován Vivien, a DE Neveléstudomány Msc-n tanuló hallgatója képviseli a szakkollégistákat.

 

Ebben a tanévben is megszerveztük az érettségire készülő, továbbtanulást fontolgató középiskolások hétvégéjéit a megyeszékhelyi Luther Márton Evangélikus Kollégiumban. Főleg a nagykállói, baktalórántházi, ibrányi, illetve nagyecsedi gimnáziumok, ill. szakgimnáziumok diákjai fogadták el a meghívást. A januári programnak hangsúlyos része volt, hogy együtt kerestük fel a budapesti Educatio kiállítást, a februári együttlétkor személyre szóló segítséget adtunk a felvi.hu-n való jelentkezés korrekt elkészítéséhez. Az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai közül többen csatlakoztak önkéntesként a programokhoz.

 

Évek óta módszeres munkával kutatjuk, keressük az érettségit adó középiskolákban azokat a fiatalokat, akik képességeik, eddigi eredményeik alapján esélyesek lehetnek a felsőfokú tanulmányokra, különösen, ha további segítséget kapnak. Főleg a tanulási motiváció megerősítését, felébresztését preferáljuk, de gyakran szükség van a személyiség, az énkép, az önbizalom megerősítésére, pályaválasztási információkra, olykor pedig tantárgyi korrepetációra is. Nem titkolt célunk, hogy minél több roma/cigány, illetve hátrányos helyzetű fiatalt tereljünk a felsőoktatásba, ezzel együtt találjuk meg időben azokat, akik a szakkollégiumoknak is utánpótlást jelenthetnek. Figyelembe véve a társadalmi folyamatokat, nem könnyű, sőt egyre nehezebb reális lehetőségként láttatni a leghátrányosabb helyzetű családokkal, a fiatalokkal, hogy akár diplomás is lehet az egyébként jól teljesítő gyerekből… Ebben a tanévben tovább bonyolította a helyzetet, hogy sokáig tartotta magát az a koncepció, hogy már az egyetemre való bejutáshoz követelmény lesz a középfokú nyelvvizsga. Sokak számára ezen a ponton el is dőlt a kérdés, tehát a törvény megváltoztatását követően újult erővel és új munkatárssal folytattuk a munkát.

Januárra, a hagyományos Educatio kiállítás idejére szerveztük az első együttlétet. A folyamatok, előzmények ismeretében nem lepődtünk meg, hogy idén kevesebb mentorált középiskolás jött el a programunkra január 9-10-én a Luther Márton Evangélikus Kollégiumba. Mintegy 20 középiskolással a péntek délutánt és estét ismerkedéssel, közösségalakítással, csapatépítéssel kezdtük.  Az oldott hangulatot, biztonságérzetet eredményező játékok után olyan teszteket töltöttek ki a fiatalok, melyek az önismeret szempontjából lényegesek, hisz a pályaválasztásnak elengedhetetlen feltétele, hogy a fiatal tisztában legyen személyisége meghatározó jegyeivel, reális énkép birtokában hozzon döntést. De hogy biztosra menjünk, még egy hivatásteszt is belefért az estébe. A tesztek kiértékelése alatt folytatódott a játék, majd ki-ki kézhez kapta az eredményt. Aki igényelte, személyes beszélgetéssel értelmeztük, mit mond róla egy-egy kérdőív. Nem engedtük hosszúra nyúlni az estét, hisz hajnalban indult az autóbusz Budapestre.

A résztvevőket előre regisztráltattuk és felkészítettük az Educatio kiállításra. Felhívtuk figyelmüket azokra a programokra, amelyeken valamennyiüknek fontos részt venni: a nagy színpadon alapvető ismereteket közvetítettek az előadók a felvételi sajátosságairól, az elektronikus ügyintézés tudnivalóiról, a felvi.hu működéséről, a folyamat lényeges határidőiről. Szempontokat is kaptak, mire figyeljenek, így ki-ki érdeklődésétől vezérelve, egyénileg döntött az inpozáns nemzetközi tanulmányi expo látnivalóinak megtekintéséről a Hungexpo Vásárcsarnokban. Az ott töltött három óra kielégítette a kíváncsiságot.

Sok éves tapasztalatunk, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak nagy kihívás a felvételi jelentkezés. Olykor az internetes kapcsolat korlátozza, olykor szövegértési problémák nehezítik, de körükben nem ritka, hogy valami banális technikai hiba miatt esnek el a továbbtanulástól. Ezért már évek óta a február 15-i határidőhöz igazítva is szervezünk számunkra „bennalvós hétvégét” a Luther koliban. Ennek legfőbb célja, hogy egyesével átnézzük, értelmezzük a felvi.hu-n a személyes fiókot, a diák élethelyzetéhez igazítva tisztázzuk a feltöltendő dokumentumok körét, a határidők jelentőségét.

Ezt az alkalmat ezúttal a január 31-február 1-i hétvégére időzítettük jobb híján, a most induló második szemeszter ugyanis sűrű eseménynaptárt eredményez februárra az ERSZK-ban.

Péntek délutántól késő estig három laptopon dolgoztak a felvi.hu-n a fiatalok, nem csak munkatársunk, Beri Károly segítségével, de beszálltak a szakkollégisták is: Lakatos Magdi és Balogh Gábor. Aki épp nem a felvi.hu-n, a személyes fiókjának tökéletesítésén dolgozott, közösségi programokon vett részt. Nagy vidámság, jókedv uralkodott egész hétvégén az izgalmas, szórakoztató és fejlesztő játékoknak köszönhetően.

 

A fennállásának 250.évfordulóját ünneplő Semmelweis Egyetem idén másodszor hirdette meg Ápolástörténeti és szakmai versenyét. Szép sikerrel szerepelt szakkollégistánk, Lakatos Magdi, akinek felkészülését az ERSZK által felkért tutora, Dr. Papp Katalin irányította. Szeretettel gratulálunk!

A SOTE Alkalmazott Egészségtudományi Intézetének Ápolástan tanszéke azzal a céllal szervezte meg a vetélkedést, hogy Semmelweis Ignác nyomdokain járva felidézzék és megemlékezzenek azokról az értékekről és törekvésekről, melyek megalapozták és elősegítették az ápolói hivatás és az ápolásoktatás rendszerének kialakulását. A szervezők fontosnak tartják az ápolói hivatástudat megformálását, a közösségi aktivitásban és érdekérvényesítésben rejlő lehetőségek megjelenítését, és a jövő ápolásszakmai fejlődési igényeinek megfogalmazását. Ez a verseny erről szólt.

A szakmai versenyre valamennyi hazai felsőoktatási intézmény BSc ápoló szakirányon tanuló hallgatói nevezhettek, az országos döntőt november 9-én rendezték a SOTE Egészségügyi Karán Budapesten.

Öröm és büszkeség, hogy a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának háromfős csapatában szakkollégistánk, a 4. évfolyamos, ápoló szakos Lakatos Magdolna Léna is részese volt a megmérettetés országos fordulójának. A dr. Papp Katalin főiskolai docens vezette csapat 3. helyen végzett, és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara különdíját kapta. A versenyt egyébként a szegedi egyetemisták nyerték.

Szakkollégistánk különdíja egyébként az ápolás elméletét és gyakorlatát bemutató nagy múltú és rangos szakmai folyóirat, a Nővér egyéves előfizetése. Lakatos Magdi azonnal felajánlotta, hogy az Evangélikus Roma Szakkollégiumon keresztül közkinccsé teszi nyereményét: a Nővér lapszámait könyvtárunkból lehet kölcsönözni.

 

 

Varga Ákos, az ERSZK tagja, a diákönkormányzat elnöke, végzős szociálpedagógia szakos hallgató nyerte el idén – megosztva – a Vásáry Tamás ösztöndíjat önkéntes kategóriában. Az erről szóló oklevelet 2019. november 10-én Budapesten adta át ünnepélyes külsőségek közepette az alapító Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Magyar Szent István Rend birtokosa, a nemzet művésze, valamint Tokody Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc- díjas operaénekes, és dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a díjazottaknak. Szeretettel gratulálunk, büszkék vagyunk szakkollégistánk sikerére.

A Vásáry Tamás Ösztöndíjat 2013-ban, a világhírű zongoraművész és karmester 80. születésnapja alkalmából alapították és rá egy évre ítélték oda első alkalommal. Az ösztöndíjpályázat célja az ifjú zenészek szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzése, valamint az őket segítő, kiemelkedő önkéntes tevékenységet végző személyek támogatása.

Varga Ákos diákvezetőként kezdeményezője volt, hogy a még hátrányosabb helyzetben lévők megsegítésére adománygyűjtésbe kezdjenek a szakkollégisták: a karácsonyi szeretetakció keretében a nyírteleki Kedvesház Kollégium gyermekei, az ibrányi Iránytű Tanoda közössége, illetve a Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház fenntartásában működő Oltalom Szeretetszolgálat hajléktalan kliensei részesültek az adományokból. Kiváló szervezőkészsége, szociális érzékenysége és empátiája nélkülözhetetlen volt az akció sikeréhez.
Az ERSZK önkénteseként került kapcsolatba az ibrányi Iránytű Tanodával – az egyetemista fiatalok, mint példaképek, a tanulási motiváció fenntartása, erősítése szándékával rendszeres az intézmények kapcsolata, együttműködése. Ákos ezen túlnyúló, egyéni munkába kezdett a tanodásokkal, versenytáncos előképzettsége révén táncoktatóként működött, illetve központi szerepet vállalt fő szervezőként az ibrányi Országos Tanoda Olimpia lebonyolításában.
Animátorként, vezető animátorként folyamatosan részt vesz a Snétberger Zenei Tehetség Központ munkájában. A szociálpedagógiában folyamatosan bővülő szakmai ismeretei mellett gyermekszeretete, empátiája, a tehetséggondozásban megmutatkozó elhivatottsága teszi hatékonnyá a munkáját.

Mindezek alapján a Vásáry Tamás Ösztöndíj-program kurátorai – a névadó, Vásáry Tamás mellett Tokody Ilona operaénekes, valamint dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár – szakkollégistánkat érdemesítette arra, hogy Székely Bencével, a debreceni Szent Miklós Roma Szakkollégium diákjával megosztva az ösztöndíj program díjazottja legyen.
Szeretettel gratulálunk!