Csak szuperlatívuszokban beszélhetünk legutóbbi szakmai kirándulásunkról: folytatva a „jó gyakorlatok” megismerését, május 7-én a szatmári tájegységbe látogattunk. Mátészalkán a Képes Géza Általános Iskola pedagógiai programjával, míg Nagyecseden a helytörténettel, benne a többség-kisebbség békés együttélésének példájával ismerkedtünk. Élményekkel teli, feledhetetlen nap volt!

 

A lakótelepi közegbe simuló, 40 éve épített „szabvány iskola” kívülről semmi különlegeset nem hirdet magáról, de már az előtérbe lépve sejtéseink támadhatnak. Itt Vastag Andrea intézményvezető-helyettes előbb rólunk tájékozódott, hogy aztán jó pedagógushoz illőn ránk szabja mondanivalóját.

A mátészalkai Képes Géza Általános Iskola néhány éve nehéz helyzetbe került, amikor a város másik három felekezeti fenntartású iskolája határozott szempontok alapján válogatni kezdett a gyerekek között: az összes hátrányos helyzetű, állami gondoskodásban nevelkedő, problémás vagy egyszerűen csak roma származású gyerek egyszerre zúdult az egyetlen állami intézményre, melynek épp nyugdíjba ment korábbi igazgatója. Így került helyzetbe a városszerte ismert és köztisztelettel övezett Pénzes Ottó, aki az iskola történelemtanára tankönyvfejlesztőként, civil szervezet vezetőjeként Mátészalka kulturális életének szervezőjeként, és helytörténetének kutatójaként, mindig is karakteres személyiség volt. Bár az igazgatósághoz sok ambíciót nem érzett, saját felelősségével szembe nézve, értelmiségiként nem tehetett mást, mint hogy tesz egy kísérletet a hajdani elitiskola feltámasztására. Személyében fantasztikus pedagógust, koncepciózus vezetőt ismerhettünk meg, mikor pedig végigvezetett bennünket iskoláján, egyik ámulatból a másikba estünk: „Van ilyen állami iskola Magyarországon?” Koncepciójának ismertetése kereteinket szétfeszítené, ezért hivatkozásokkal élünk: (Pénzes Ottó
Képes Géza Általános Iskola ) , de ami a ránk gyakorolt hatást illleti, van miről beszámolni.

A nálunk tanuló egyetemi hallgatók meghatározó élménye, mennyire nincs összhangban manapság – az iskolában sem -, a szó és a tett! A hangzatos programnyilatkozat és a mindennapi valóság! A Képes Géza Általános Iskola fantasztikusan attraktív és esztétikus megjelenése, a minden szegletben megnyilvánuló kreativitás és az iskolaközösség pedagógiai elkötelezettsége tökéletes összhangot mutatott, a legkiábrándultabb, fásult és szkeptikus szakkollégisták is őszinte odaadással és figyelemmel, lelkesülten hallgatták az itteni élet bemutatását. Mit jelent a rendpártiság, a pedagógusközpontúság ott, ahol egyébként az első szabály minden iskolai polgár számára, hogy a gyermekek emberi méltósága, önbecsülése mindenek előtt védendő érték… A pedagógusok autonómiájának, szakmaiságának védelméből mi következik? Hogyan nevel a környezet? Mit ad a Csak-csoport a leghátrányosabb, esélytelenebb gyerekeknek? A látottak alapján számunkra nem volt kétséges, amit egyébként felmérések is igazolnak, hogy a környék iskolái közül a legtöbb pedagógiai hozzáadott értéket a Képesben produkálják! Bármeddig hallgattuk volna Pénzes Ottót, különösen is a saját szaktantermében a végére hagyott elképzelését a mostani cigánytelep helyén létrehozandó majdani Cigánykertről, de Nagyecseden már vártak ránk…

A Rákóczi Ferenc Városi Művelődési Ház és Könyvtárban Zoltán-Borzován Eszter néprajzkutató, a Berey József Helytörténeti Gyűjtemény tagintézményvezetője és régi kedves ismerősünk, Balogh Mariann óvodapedagógus, a Lippai Balázs Roma Szakkollégium alumni diákja fogadott bennünket. A közös ebédre befutott a nagyecsedi Lakatos Filip szakkollégistánk családja, csak hogy saját készítésű bodaggal járuljanak hozzá az asztali örömökhöz – ezúton is hálásan köszönjük!

Innen a Berey József helytörténeti múzeumba vezetett utunk, Zoltán-Borzován Eszter pedig elkötelezett és nagytudású idegenvezetőnek bizonyult, mikor a hajdani Báthory-birtok múltját, az ecsedi láp, az egykori vár sajátosságait, a helyi földesurak viselt dolgait, a helyi életformát és annak ránk maradt tárgyait ismertette meg velünk. Mint megtudtuk, az itteni cigányoknak már egy 1703-ban kelt Bercsényi-levélben nyoma van, s talán az egykori láp okozta elszigeteltség, elzártság az oka, hogy messzire nyúlnak a békés együttélés hagyományai. 2017-ben a nagyecsedi táncok – magyar és cigány – együtt lett a szellemi örökség része! Megnéztük a helyi cigány-szobát, melyet az itt élő roma családok féltve őrzött relikviáival, ruhadarabokkal, berendezési tárgyakkal és fotókkal gazdagítottak.


Aztán a közeli és nagyon impozáns, 1900-ban felszentelt református nagy-templomba vezetett az utunk, majd közös fagyizással rövid pihenőt iktattunk a programba, hogy újult erővel és kíváncsisággal tekintsük meg a nagyecsedi vízügy-technikatörténeti múzeumot. Az 1888-as nagy árvíz nyomán létesített gőzüzemű átemelő szivattyútelep még úgy is lehengerlő látvány volt, hogy szakkollégistáink között kevés a műszaki pályára készülő fiatal.

 

Jó gyakorlatok nyomában jártunk az áprilisi szakmai műhelymunka során Görögszálláson és Nyírtelken. Az integrációra tett erőfeszítések két különböző példáját tanulmányoztuk, betekintve a mindennapi megküzdés nehézségeibe és sikereibe egyaránt. A görögszállási romák körében végzett evangélikus misszió és a nyírteleki Kedvesház-pedagógia eredményeiben sok év munkája gyümölcsözik.

Szerencsésnek is érezhetjük magunkat, hogy a jövő roma értelmiségét képző nyíregyházi műhelyünk közelében több olyan program is fut, amelyek maradéktalanul alkalmas példát mutatnak, mit lehet tenni helyben, a saját erőforrásokra támaszkodva a leszakadó rétegek felzárkóztatása érdekében, még ha nem is egyik napról a másikra. A Filadelfia Evangélikus Egyházközség roma misszióját és a Kedvesház pedagógiai programját újra és újra megmutatjuk a szakkollégistáknak, tudva, hogy tagságunk néhány évenként kicserélődik – márpedig szakjuktól függetlenül ismerniük kell a mintának állítható, működő megoldásokat.


Április 22-i görögszállási látogatásunk alkalmával Györfi Mihály lelkész fogadott bennünket a korszerű közösségi házban. A Filadelfia gyülekezet alapítója az elején kezdte a történetet: a rendszerváltást követő zavarodottságban hogyan építettek előbb közösséget, aztán templomot a Nyíregyházától alig 10 kilométerre található kisvárosban.

„2005-2006 tájékán pedig nem a célba érést éltük át, annak módját kerestük, hogy amit kaptunk, hogyan adhatnánk át! A fiatalok újságot szerkesztettek, amolyan keresztény családi magazint, amit aztán házhoz is szállítottak, nem csak Nyírtelken, de például Görögszálláson, Belegrádon is. Aztán jöttek, hogy Misi bácsi, Misi bácsi, olyan szívesen fogadják az újságot, kellene velük csinálni valamit! Vasárnap délutánonként harmincan-negyvenen imádkoztunk együtt a görögszállásiakért, Isten útmutatásáért.”

A szegregátumban ezután szervezett árokparti zsíroskenyeres ismerkedés megmutatta, hogy a megélhetési, iskolázottsági problémák jelentik a legfőbb akadályokat, aztán projektek sokaságának megvalósításába kezdett a mind erősebbé váló Filadelfia gyülekezet. Módszeres munkával, államilag is támogatott szolgáltatások sorát tették elérhetővé a sokfunkciós nyírteleki templomban a roma, azaz cigány atyafiak számára is – ahogy Györfi Mihály szereti mondani. A kompetenciafejlesztő, a végzettséget is adó képzésekre, a Biztos kezdet-gyerekházra, az anyák között helyben végzett munkára alapozva beindultak az istentiszteletek, bibliaórák Görögszálláson, az előre haladás pedig újabb dilemmákat hozott.

„A hitre jutás – megélhetés között feszülő erkölcsi dilemmával találtuk szemben magunkat! Lophat-e fát az ember, aki a megfagyástól óvná a családját?” – tette fel a provokatív kérdést a szakkollégistáknak Györfi Mihály. „S ha tiéd az erdő?” – élezte tovább a dilemmát…

Mesélt a szociális földprogram nyújtotta lehetőségekről, az annak alapján mára kiteljesedett helyi biogazdaságról. A felzárkóztató képzések, az itt megszerzett munkatapasztalat sokakat helyezett vissza az elsődleges munkaerőpiacra, őket pedig arra a felismerésre juttatta, hogyan folytassák a gazdálkodást szociális alapon az analfabéta, vagy helyrehozhatatlan egészségkárosodással élők támogatása érdekében, de azért a piaci körülményekre is tekintettel…
A legutóbbi ERSZK-látogatáshoz képest elképesztő fejlődést tapasztalhattunk mind a közösségi házba költöztetett gyerekház körülményeiben, mind pedig az új fólia-sátrakkal működő biogazdaságban, ami persze csak azoknak tűnhetett fel, akik nem először jártak itt.

Hasonló élményről számolt be Malik Péter is, aki végzős teológushallgatóként kapcsolódott be először az itteni misszióba, majd csodálkozott rá 2017-es visszatérését követően a folyamatos munka áldásaira. Most, hogy a nyugalmazott lelkész, Györfi Mihály nyomdokaiba lépett, látva a szakadatlan változás tanulságait, így fogalmaz:
„Sokan gondolják úgy, hogy majd Isten nélkül is menni fog, amit vele és általa megtapasztaltak. De örülünk mindenkinek, aki lábra tud állni, elég erőt érez, hogy felkerekedjen innen, hogy munkahelyet keres és talál. Mi pedig folytatjuk a gyerekmunkát, a hittan-oktatást, a roma lányok közti munkát, a felnőttek bibliaóráit.”

A mintegy 300 lakosú Görögszálláson szinte csak romák élnek, eddig egy lány jutott el az érettségiig, de az OKJ-s képzéseken végzettséget szerzetteket hosszan lehetne sorolni. Ez a magyarázata, hogy a biogazdaságba most alig jut munkáskéz. A gyönyörűen gondozott kertészetben, ahol egyébként a csepegtető öntözéssel megerősített ezer négyzetméteres fólia mögött szabadföldi művelés is folyik, Bánszki István volt a kalauzunk. Az év tizenkét hónapjából 8-9 hónapon át termelnek irányításával a vetésforgó, a vegyszermentesség összes praktikáját bevetve.
Útban hazafelé még betértünk a nyírteleki templomba is, ahol vendéglátóink szavai nyomán arra csodálkozhattunk rá, hogy a hagyományos templomépítéshez képest milyen lehetőségek tárulnak fel a célszerűen végig gondolt tér-szervezéssel, a modern épületgépészettel, a fenntarthatóság eszményének módszeres megvalósításával Isten XXI. századi házában…


Április 26-án tértünk vissza ismét Nyírtelekre, de a 38-as főútról ezúttal nem balra a templomhoz, hanem jobbra, a Szent István utcán található Kedvesházhoz kanyarodtunk, ahol Batári Zsolt igazgató várt ránk. Míg a gyerekek a földszinti ebédlőben tanulással, leckeírással töltötték az időt, mi a tetőtérben berendezett előadóban ismerkedtünk az itt folyó munkával. A Lázár Péter – állami gondoskodásban, intézetben nevelkedett – roma pedagógus nevéhez kötődő intézmény és nevelési mód, a Gyermekekért SOS Alapítvány küldetése több szakkollégista számára lehetett ismerős, ennek elméleti alapjairól, módszertanáról a karantén idején online-kurzust szerveztünk az akkori szakkollégistáknak. Batári Zsolt, aki a kezdetektől részese volt az itt folyó munkának, a jelen valóságában mutatta be az elmúlt 24 év, az eddig itt megfordult 130 gyerek, a sok-sok szakmai elismerés, kisebb-nagyobb egyéni, pedagógiai siker jellegzetességeit.

Nyírtelekhez 18 bokortanya tartozik, köztük a már említett Görögszállás és Belegrád is. A környékbeli elszórt településekről megoldhatatlan nehézséget jelent a napi iskolába járás, ez a szükség hívta életre annakidején Nyírtelken a hétközbeni kollégiumot. Az itteni gyerekekre kifejlesztett alternatív pedagógiai módszerek mellett az intézmény legkarakteresebb sajátossága a partnerségi kapcsolatrendszerben keresendő, s a legfontosabb partnerek a szülők:

„A Kedvesház lakóinak első generációja már szülőként van jelen az életünkben. Vannak olyan szülővé lett egykori növendékeink, akik azt mondják, nem adják a Kedvesházba a gyereküket, mert már ők maguk akarják mindazt megadni nekik, amit ők itt, tőlünk kaptak meg annak idején. Ez óriási öröm és siker! Vannak a környező bokortanyákon aztán olyan szülők is, akik bár komoly erőfeszítéseket tettek az életük jobbá tétele érdekében, ma már műanyagablakos, komfortossá tett házban élnek, de ha fenn akarják tartani, a munkába járással együtt megoldhatatlan, hogy a gyerekükkel megfelelően törődni tudjanak. Ők meg épp azért kérik a gyerekük felvételét, hogy kapják meg ők is, ami a fejlődésükhöz szükséges. Ez is siker.”

A szülőkkel való kapcsolattartás a siker legfőbb záloga, s ez még Lázár Péter felismerése volt: ebben a szociokulturális közegben a mindennél is többet kell tenni az ő bizalmuk és együttműködésük megszerzéséért, mert csak így lehet a gyerekekkel dolgozni. Szociális munkás hozza-viszi a híreket, rendszeresek a családi délutánok, amikor kisbusz utaztatja be a szülőket, s a közös vacsorát követően jót is, rosszat is megbeszélnek. „A jót is” – hangsúlyozza Batári Zsolt az együttműködés alapját. Az intézménynek hét munkatársa van, de igénybe veszik pszichológus, fejlesztőpedagógus, nyelvtanár szolgáltatásait is az előmenetel érdekében.

A siker egyértelmű mutatója, hogy megszűnt a korai iskolaelhagyás, mindenki középiskolában folytatja a tanulást, s még akkor sem kell elhagyni a Kedvesházat, 7-től 19 évesig laknak együtt most is.
A hallgatókat különösen érdekelte a vegyes korosztály együttélése, az együttműködés mikéntje, de kérdeztek a mindennapok rutinjáról is, majd a példásan rendben tartott szobákba kukkantottunk be, hogy már az udvaron érjük utol a gyerekeket. A tanulást követő udvari játék során voltak, akik a kosárpalánk körül csoportosultak, néhány szakkolis a futballpályán nyargalt a gyerekekkel, az udvari edzőgépeken csimpaszkodva pedig spontán beszélgetőkörök alakultak. Már láthatóan oldódott az első találkozás megilletődöttsége, mikor a kedvesházi napirend visszazökkentett mindenkit a teendők fogságába: vendéglátóinkat a vacsorához terített asztal várta, minket pedig az autóbusz.

A jó gyakorlatok megismerését a májusi szakmai műhelymunka során folytatjuk újabb szabolcs-szatmár-beregi települések meglátogatásával.

 

 

 

Szakmai programunk fókuszában márciusban a roma identitás állt. Március 11-én Rézműves Melinda néprajzkutató volt a vendégünk, majd 19-én mi látogattuk meg őt Hodászon. A szakkollégisták mostani generációjának is ismernie kell ugyanis azt a sok-sok értéket, melyet ez a mintegy 3000 lelkes nyírségi település megjelenít. Felkerestük a roma tájházat, a Madzagóvoda örökségét továbbfejlesztő Gyerekházat, a görögkatolikus cigány templomot és részesei voltunk a Magyar cigány hősök című vándorkiállítás megnyitásának az Alkotóházban.

 

Rézműves Melinda az első roma származású diplomás volt Hodászon. Az Ő édesanyja volt a legendás Lina néni, aki 1968-ban létrehozta a Madzagóvodát, hogy a telepi gyerekek se maradjanak pedagógiai fejlesztés nélkül. Amikor a néprajz szakos egyetemista a Kárpát-medencei tájházakról tanult, döbbent rá, hogy minden nemzetiségnek, kisebbségnek van, csak a romáknak/cigányoknak nincs tájházuk! A hodászi roma tájházat egy arra alkalmas porta megvásárlásával még Lina nénivel, és édesapjával, Rézműves Mihállyal együtt hozták létre 2001-ben. Rézműves Melinda akkoriban budapesti értelmiségiként tudományos munkát végezett – számos könyv, köztük az első hazai cigány olvasókönyv és munkafüzet szerzőjeként, szótárfejlesztőként, kutatóként dolgozott –, majd a Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda Egyesület megalapításával visszaköltözött falujába, hogy közösségszervezőként tegyen az övéiért. Létrehozta az Alkotóházat a roma képzőművészet, zene és irodalom bázisaként, számos Európai Uniós-projekt – mint a Nagyapám kincse, a Mirinkle (Gyöngyszemek) – révén aktivizálja a helyi és környékbeli települések lakóit a roma kultúra értékeinek, hagyományainak megőrzése érdekében. Helyi közösségeket szervez, képzéseket hoz helybe, a hodászi roma telepre…

Nem tekintjük véletlennek, hogy az Evangélikus Roma Szakkollégiumnak szinte a kezdetektől volt – néha egyszerre négy – hodászi tagja, de szakmai irányultságuk alapján a társintézményekbe is jutott a hodászi roma fiatalokból! Egyszerre, együtt az identitás megtartásának és a progresszió képviseletének nincs hitelesebb nagykövete és cselekvő építője jelenleg, s ez a mostani találkozáskor is kitűnt az ERSZK-ban. Népismereti előadását erős személyes adalékokkal fűszerezte, beszélt a romani nyelvről, a dialektusok egyenrangúságáról, majd részleteket láttunk a Sorsunk című filmből.

A program második részeként Hodászra látogattak a szakkollégisták. Tanulmányi kirándulásunkat a Tájházban kezdtük, természetesen Rézműves Melinda volt az idegenvezetőnk. Szakszerű értelmezését meghallgatva a romák lakhatási viszonyairól, a hajdani Madzagóvoda portájára vettük az irányt. A zsinórral lehatárolt szabad téren kezdődött Lina néni missziója, erőfeszítéseinek jótékony hatását felismerve építettek oda először egy, majd két csoportszobát az 1970-es években társadalmi munkában… Az ezredfordulót követően máshol létesült korszerű óvoda a roma/cigány kisgyerekeknek, Lina néni hagyatéka pedig nemrég gyerekházként kelt ismét életre a pályázati támogatásból megvalósult felújítás nyomán.

Ezt követően a hodászi romák életének megváltoztatásáért küzdő másik kulcsszereplő, Sója Miklós öröksége következett: a közeli görögkatolikus cigány templomban Kónya Árpád parókus elevenítette fel Sója tiszteletes cigány missziójának elemeit, az áldozatos szolgálat máig érvényes hatásait. Még sokáig hallgattuk volna a történetet, de a Csanády Gábor által tervezett, 1997-ben felszentelt templomból a sürgető telefonhívásra nyargalnunk kellett az Alkotóházba: kezdődne az Együtt szabadon – Magyar cigány hősök című vándorkiállítás megnyitója!

A 32 jeles cigány hőst bemutató roll-up-okat az udvaron állították fel, hogy az épület legnagyobb helyiségében a közönségnek legyen helye – de így sem fért be mindenki. A hiánypótló tárlatot egyébként a Terror Háza Múzeum állította össze, így magától értetődő, hogy hangsúlyos szerepet kaptak az 1956-os forradalom és szabadságharc hős roma/cigány mártírjai, akik többen voltak, mint a romák részaránya a teljes lakosság körében. A kiállítás azonban emléket állít az első generációs roma értelmiség legmeghatározóbb képzőművészeti, zenei, színművészeti, irodalmi hőseinek is, de az úgynevezett hétköznapi hősnek tekinthető pedagógusoknak, szociális munkásoknak, közösségszervezőknek, amilyen Berki Judit, Debre Istvánné, Hága Antónia, Orsós Éva, Kovács Zoltán, Rostás László vagy éppen Rézműves Mihályné Lina. Az ünnepi beszédeket követően Oláh Gergő énekkel tűzdelt motivációs előadása zárta a programot, üzenetére leginkább épp a roma szakkollégisták tudtak rezonálni a teremben.
Köszönjük a hodászi élményeket!

(Az Alkotóház képzőművészeti projektjében készülnek az ablaktáblák, spaletták! Ezek egyikén egy nagyecsedi szakkollégistánk állt modellt. Mutatjuk a galériában!)

 

 

 

A tanév második szemeszterének első szakmai műhelymunkáját a roma integráció témájának szenteltük. Nem minden a terveknek megfelelően alakult, mert megszervezett és várva várt előadóink közül némelyik más fontos elfoglaltsága miatt nem érkezhetett meg, de így is értékes és tartalmas együttléteink kerekedtek ebben a fontos témában. Februári előadónk dr.Hüse Lajos, a Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programjának regionális koordinátora, valamint Nyírcsák János, a nyíregyházi Családsegítő Központ intézményvezető helyettese volt.

Hüse Lajos néhány szakkollégistának még a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán oktatója, tutora volt, szociológusként, pszichológusként, kulturális antropológusként tartott előadásokat, kurzusokat – szerepváltása, a Felzárkózó Települések programban vitt feladatvállalása nem változtatott azon, hogy tőle mindig izgalmas előadásra, foglalkozásra számíthatunk az ERSZK-ban. Most sem csalódtunk, a saját tapasztalásain keresztül érzékeltetett roma integrációt megannyi nézőpontból árnyalta a szakkollégistákkal folytatott beszélgetésekkel tűzdelve.

Integráció/inklúzió/felzárkózás/felzárkóztatás/deszegregáció/öngondoskodás/felelősség – csak néhány kiragadott fogalom, melyek körül a beszélgetés forgott. Az integráció történetét jó érzékkel a Római Birodalomnál kezdtük: hogyan boldogult a népek integrációjával az ókori hatalom, mire jutottunk a történelem során a női egyenjogúsággal, avagy a fekete felszabadító mozgalommal, s mi ebből a tanulság…
Nyírcsák János a szociálpolitika történetén vitt végig bennünket: Mezopotámiától, Hamurapi törvényeitől kezdve, a görög- római és középkori lényeges elemek felemlegetésén keresztül jutottunk a jóléti állam különböző típusaiig, érintve XIII. Leo pápa Rerum Novarum-jától a Bismarc-i társadalombiztosításig megannyi fontos fejleményt.

A következő, témát érintő találkozáskor Hüse Lajos azzal a ténnyel szembesített bennünket, hogy az integráció minőségét a többségi társadalom minősége határozza meg. Miközben a fizikai valónkról évszázados stabil tudásunk van, ami legfeljebb részletezőbb és elmélyültebb lesz, de lényegében nem változik, a társadalmi változásokról szóló tudásunk időről időre átértékelődik. Ma már látható, hogy a korábbi integrációs erőfeszítések kudarca abból fakadt, hogy a külföldi szakirodalomra alapozva korábbi nyugati gyakorlatot igyekeztünk importálni a magyar társadalom sajátos problémáinak kezelésére. Ezzel szemben a Felzárkózó települések programjának saját ritmusa van, a benne dolgozóknak pedig észre kell venniük, hogy fel kell hagyni a korábbi nyomásgyakorlás eszközével… Ha erővel akarjuk kikényszeríteni a változást, az szükségszerűen ellenerőt vált ki – mutatott rá egy egyszerű szituációs gyakorlattal előadónk. Az inklúzió lehet a helyénvaló módszer: gyere, beszéljük meg! Végül Hüse Lajos így összegzett: Ha hajlandó vagyok változtatni, a környezetet, a teret, a kereteket megváltoztatom – akkor te már nem tudsz nem változni!

Eseményekben és fordulatokban gazdag tematikus hétvégét állítottunk össze októberre, a nemzeti ünneppel egy időre esett szakmai műhelymunka több ponton is kapcsolódott a forradalom emlékéhez, de a programnak voltak egyéb vonatkozásai is…

A havonta egy hétvégére rendszeresített tematikus műhelymunkának inkább csak bevezetője volt – és önkéntes – az öntvenhatos hősök előtt tisztelgő koszorúzás. Péntek délelőtt az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziummal, a XXI. századi roma nők egyesülettel, a kisebbségi önkormányzat és számos más társadalmi szervezet képviselőivel közösen az ERSZK tagjai is megkoszorúzták annak a Dandos Gyulának az emléktábláját, aki nyíregyházi diákvezetőként vált az 56-os forradalom mártírjává. Történelmi kutatások támasztják alá, hogy a forradalom eseményeiben a cigányok, romák nagy számban vettek részt megyénkből is, többségük azonban névtelen hős. A Kossuth Gimnázium egykori negyedikesének nevét, történetét megőrizték a feljegyzések, az alma mater pedig példaadó módon gondoskodik arról, hogy az utókor számára is fennmaradjon. A hajdani Petőfi Kollégium helyén épült evangélikus óvoda falán elhelyezett emléktábla előtt rendezett megemlékezésen átélhető közelségbe került az árván maradt, ezért állami gondozásba került fiú megrendítő sorsa… Az ERSZK tagjai elhelyezték a tisztelet koszorúját néhány házzal odébb, a Magyar Rádió egykori Nyíregyházi Stúdiójának falán, a református lelkészként bebörtönzött és üldözött Bán István emléktábláján is.


Az októberi tematikus hétvége péntekjét azok a szakkollégisták töltötték meg tartalommal, akik a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán tanulnak. A majdani védőnők, ápolók és mentőtisztek adtak ízelítőt hivatásukból, illetve tartottak felvilágosító előadásokat, képzést a más szakokon tanuló társaiknak.

A program nyitányaként csecsemősírás verte fel a K14-et! Az Egészségügyi Kar két tanára, Barabás Ágota és Kruták Nikoletta Anita ugyanis elhozta azt a két programozható bébit, Anasztáziát és Armandot, akik bár műanyagból és mikrochipekből készültek, épp úgy viselkednek, mint a valódi csecsemők: sírással jelezték, ha tele lett a pelus, vagy a cumisüvegre vágytak, vagy csak egy kis dédelgetést szerettek volna az ölelő karoktól. A szakkollégisták kézről-kézre adták a két „picit”, és nyilvánvalóan élvezték a kihívást. A felvilágosító előadás közben bemutatta, milyen az alkoholista anya újszülöttje, egy másik demonstációs szerkezet pedig azt mutatta meg, milyen helyrehozhatatlan károsodást szenved egy csecsemő, ha a türelmét vesztett szülő megrázza…

A fiatalok kérdésekkel ostromolták az előadókat, miközben sorban vették magukra a terhespocakot, pár perc erejéig megtapasztalva a gyermekvárás fizikai nehézségét. A vidám, interaktív bevezető után a védőnő szakon tanuló Bódi Patrícia és Erdei Fanni tartott előadást a szexuális úton terjedő betegségekről, Balogh Piroska ápoló szakos egyetemista pedig a mérgezésekről, a mérgezéseket követő elsősegély lehetséges módjairól. Aztán újabb interaktív szakasz következett, amit Bódi Gyula harmadéves és Here Mihály másodéves mentőtiszt hallgató prezentált. Először is azt tudtuk meg, hogyan kell a mentőkkel kommunikálni, milyen információkra van szükségük a szakembereknek, hogy jól tudjanak segíteni, megismerkedtünk az Országos Mentőszolgálat életmentő-app-jával, majd az újraélesztés tudnivalói következtek. A Covid-veszélyre tekintettel a szájon át lélegeztetés bemutatása kimaradt, de ennek kivitelezését is elmagyarázták a leendő mentőtisztek, ahogy a stabil oldalfekvést is, a mellkas kompressziót pedig később bárki kipróbálhatta az AMBU-babán. Köszönjük a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának, hogy eszközökkel segítették programunk megvalósítását!

Szombaton az Evangélikus Luther Márton Kollégiumban folytatódott a programunk. Már az előző tanévben kísérletet tettünk az evangélikus egyházban elkezdett integráció jegyében az ott tanuló középiskolások mentorálására, tantárgyi korrepetálására. Az új tanévvel új szereplőkkel szervezzük meg a rendszeres kapcsolatot, ennek megalapozására tartottunk közös programot a gimisekkel. Előbb a Luther koli kápolnájában ismerkedtek a leendő mentorok és mentoráltak, illetve két történelemtanárnak készülő szakkollégista előadását hallgattuk meg az 1956-os forradalomról: a történelmi esemény előzményeiről, okairól, fordulatairól és nemzetközi összefüggéseiről beszélt Mihalik Martina és Tóth Csaba. Az ezt követő beszélgetésben újabb adalékokkal, személyes élményekkel, illetve családi történetekkel egészítették ki az elhangzottakat a jelen lévő idősebbek. A közös ebédet és rövid sziesztát követően hatalmas rangadóra került sor az evangélikus általános iskola sportudvarán: négy vegyes csapatba szervezve – fiúk, lányok, középiskolások és szakkolisok együtt – ügyességi játékokokban mérkőzött egymással Agócs József és Balogh Csaba leendő sportszervezők irányításával, a diákvezető Balogh Melissza közreműködésével. Az eredményhirdetés, és a díjként kiosztott nasi után a gimnazisták és szakkollégisták között hatalmas kidobós derbi zárta az együttlétet.

Vasárnap közös színházlátogatással folytatódott a program. Az Evangélikus Luther Márton Kollégium és az Evangélikus Roma Szakkollégium közössége együtt utazott a budapesti Vígszínházba, a méltán híres musical, A Pál utcai fiúk előadásának megtekintésére. Molnár Ferenc klasszikusa kötelező olvasmány, a cselekményt mindenki ismeri, és akinek jó magyartanára volt, azt is megjegyezhette, hogy ez a gyerektörténet, azaz ifjúsági regény, mely az 1880-as évek végén játszódik és 1906-ban jelent meg először, bizony végsősoron a hazaszeretetről, a közösség érdekében való önfeláldozás nagyszerűségéről szól. Kulcs-szavai, az einstand, a gittegylet, a grund, fogalommá váltak, önálló életre keltek. A történetből több filmes feldolgozás, számos színházi adaptáció készült, 2016-ban pedig Marton László rendezésében a Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián nevéhez kapcsolódó musicallel kapott új kifejezési formát. A Vígszínház produkciója időnként megújuló szereposztással már a 300. előadáshoz közelít (mi Ertl Zsomborral /Boka/ Dino Jenjáminnal /Nemecsek/ Brasch Bencével /Áts Feri/ láttuk). A közönség érdeklődése, lelkesedése töretlen az előadás iránt, nagyon elszántnak kell lennie, aki jegyhez akar jutni! Páratlan élményben volt tehát részük azoknak, akik részesei voltak a színházlátogatásnak: a finálét állva tapsolta végig a legnagyobb budapesti kőszínház zsúfolásig telt nézőtere, a ráadásként kapott fő dalt – Mi vagyunk a grund – pedig együtt énekelte a közönség a társulattal. Köszönjük, hogy ott lehettünk!