Októberben az időt, novemberben a pénzt igyekeztünk megragadni! Legalábbis ráirányítani a szakkollégisták figyelmét, és eszközt adni a kezükbe, hogyan viszonyuljanak, bánjanak, gazdálkodjanak ezekkel a fontos feltételekkel… A novemberi szakmai műhelymunka második napját pedig a vallás- és egyházismeretnek szántuk, hogy szakirányuktól függetlenül birtokában legyenek azoknak a kultúrtörténeti ismereteknek, melyek az értelmiségi léthez hozzátartoznak, de tapasztalataink szerint hiányoznak a felnövekvő generációk műveltségéből.


A kevés pénzt nem lehet jól beosztani, szoktuk mondani, máskor pedig döbbenetes nagyvonalúságot látunk, mire megy el az a kevés is… Hogy Magyarországon a pénzügyi kultúra, a pénzügyi tudatosság fejlesztésre szorul, már-már közhely, de alig látunk próbálkozásokat a felismert problémák kezelésére. A felnövekvő generációk nem kapnak segítséget ahhoz, hogy hogyan kell jól gazdálkodni a rendelkezésre álló anyagiakkal, hogyan kell okosan bánni a pénzzel, még a gyermekükről megfelelően gondoskodó családokban sem kap hangsúlyt ez a téma. „A piszkos anyagiakat” a tabu körébe utaljuk, aztán nem értjük, miért képtelenek a beosztásra, miért nem tudják mérlegelni, megéri-e az árát egy vágyott valami…

Dr. Magyar Zoltán, az NYE Gazdálkodástudományi Intézetének mb.vezetője valóban az alapoknál kezdte, amikor arra világított rá, hogy életünk minden, de minden döntése anyagi konzekvenciákkal jár, a pénz, mint szempont nem maradhat ki semmiből. Megerősítette a fiatalokat abban, hogy az ő életszakaszukban a lehető legjobb helyzetben/állapotban vannak, mert tanulnak! Ennél jobb befektetés nincs, mert a tudásuk lesz az, ami a munkaerőpiacon alkupozícióba helyezi őket. A hallgatóságának gondolkodásmódját, dilemmáit és problémáit nyilvánvalóan jól ismerő kiváló előadó levezette az életpályánkat jellemző folyamatokat, azok pénzügyi vonatkozásait, az egyéni felelősség fontosságát. Szó volt a bankok szerepéről, a pénz „természetéről”, az öngondoskodás megkerülhetetlen tényezőjéről, a megtakarítások, befektetések formáiról. Ez utóbbi látható izgalomba hozta a szakkolisokat, számos kérdés firtatta a tőzsde, a részvény mibenlétét… Legközelebb valahol itt folytatjuk majd dr.Magyar Zoltánnal, amint lehetőség nyílik rá, s úgy tűnt, ehhez előadónknak is kedve lenne!

A rövid szünet csak arra kellett, hogy megérkezzenek a pizza-hegyek – melyeket egyébként dr.Magyar Zoltán honoráriumából finanszíroztunk az Ő kifejezett kérésére! Ezúton is nagy köszönet, még külön ezért is!

Aztán meghallgattuk Stekler Dávid félig-kész TDK-előadását… Szociálpedagógia szakos, másodéves hallgatónk komoly tudományos kutatást végzett az elmúlt hetekben a Szent Miklós Gyermekvédelmi Központ intézményeiben, az erről készült dolgozatával pedig benevezett a Tudományos Diákköri Konferenciára. Mivel ilyen jellegű szereplése korábban még nem volt, ragaszkodtunk ahhoz, hogy a szakkoli közössége előtt tesztelje előadói képességeit, a ppt-ben szerzett eddigi jártasságát. Mindenki számára nagy izgatottságot hozott ez az epizód, a közösség nagy jóindulattal, de kellően kritikus hozzáállással igyekezett jobbító tanácsokkal ellátni Dávidot. A végeredményt azóta tudjuk: Dávid megfogadva és alkalmazva az ERSZK közösségében szerzett tapasztalatokat és visszajelzéseket, a Nyíregyházi Egyetem házi fordulójából továbbjutott az OTDK fordulójába a lakásotthonokban és a nevelőszülőknél nevelkedő – állami gondoskodásba vett gyermekek – értékrendjében, jövőképében, tanulási motívumaiban mutatkozó különbségek tudományos igényű kutatásával. Büszkék vagyunk rá és örülünk, hogy elfogadta azt a segítséget, amit csak egy ilyen szeretetteli közösség tud nyújtani…

A nap a bowling pályán ért véget – oldott, kellemes együttléttel. Az átszervezett egyetemi élet – az extra terhelést jelentő tömbösített órarendekkel, sok-sok beadandóval, zh-kal, szeszélyesen rögtönzött gyakorlatokkal – azt jelezte, hogy szüksége van a társaságnak a lazulásra, töltekezésre, rekreációra! Nem tévedtünk.

A szakmai hétvége második napját komoly és nehéz témának szántuk. Az ERSZK intézményvezetője, Molnár Erzsébet evangélikus lelkész a kereszténység történetét igyekezett megtanítani szombaton. A szerdánkénti bibliaórák témái, az igehelyek kapaszkodót adtak, de ebből a perspektívából, történetiségében megközelítve újnak hatott a legtöbb szakkolisnak a téma. Az előadás nemcsak az események, fordulatok egymás utáni sorrendjére fókuszált, de az egyháztörténet fordulópontjainak okaira, a mélyben meghúzódó motivációk, konfliktusok lényegére, a szellemi és lelkiségi irányzatok között feszülő viták mibenlétére is magyarázatot adott – számolva a máig ható következményekkel is. A Hegyi beszédtől az őskeresztények történetén, a keresztény ókor eseményein, a dogmaikus viták, majd a középkor fordulatain át – a Mária-kultusztól a szerzetesség, a keresztes háborúk, a pápaság intézményének fordulatos kalandjain át az egyházszakadások okait is érintve a reformáción is túl – jutottunk az újkori kereszténységig, a ma is létező keresztény egyházak közötti lényegi különbségekig. Ezt követően Laborczi Géza, az igazgatótanács elnöke a nyíregyházi roma szakkollégium fenntartójáról, az evangélikus egyházról igyekezett érvényes, hiteles képet rajzolni a fiatalok számára. Korábbi, meglévő tudásukat feltárva leszögezte: nem az a kérdés, hányan vagyunk, bár a többséghez tartozni mindig kényelmesebb… Tovább beszélgetve a beleszületettség avagy a döntés/választás lehetőségét vitatta meg a szakkollégistákkal, a jézusi meghívást emelve ki a hitre jutás leglényegesebb mozzanataként. A Luther Márton által kirobbantott reformációról hangsúlyozta, annak célja nem másik, új egyház létrehozása volt, csupán annak kinyilatkoztatása és érvényesítése, hogy elvétették a jó irányt. A jó irányt ugyanis a jézusi meghívás adja meg.

 

Már nem is emlékszünk, mikor és hogyan kezdődött a kapcsolatunk L. Ritók Nórával és az általa igazgatott Igazgyöngy Alapítvánnyal… Az ERSZK kezdeteitől szervezünk látogatásokat Toldra. Volt, hogy saját készítésű kókuszgolyóval érkeztünk, máskor a nekik gyűjtött ruhaadománnyal, 2018 tavaszán pedig a Passiót, Jézus szenvedéstörténetét mutattuk be a toldi közösségi házban; és volt, hogy L.Ritók Nóra érkezett meghívásunkra a Nyíregyházi Egyetemre, hogy a Másik Magyarországról meséljen nekünk.  

Csak a földrajzi távolság az oka, hogy nem intenzívebb a kapcsolatunk, de így is fontosnak érezzük, hogy a nyíregyházi roma szakkollégium minden generációja megismerkedjen a művészeti nevelésből kisarjadt komplex esélyteremtő modellel. Az értelmiségi pályára készülő fiataloknak tudniuk kell azokról a próbálkozásokról, amelyek az általános tendenciákkal, a körülményekkel dacolva a romák fejlesztésében, integrálásában sikeresnek mutatkoznak. Hogy a saját környezetükben szerzett élettapasztalatok nyomán ne érezzék reménytelennek és kilátástalannak azt, amire egyébként igyekszünk módszeresen felkészíteni őket: tudniuk kell, hogy vannak működő, bizonyított, jó gyakorlatok. Az októberi tematikus hétvégének ez volt az egyik fontos célkitűzése.

A szakmai műhelymunka nyitányaként a fiatal anyák klubjának foglalkozásába csöppentünk bele a toldi közösségi házban: a beszélgetés vezetője, Horváth Mária pillanatok alatt bevonta a szakkolisokat is a befogadásról, csoportba tartozásról szóló polémiába. Amikor az ölben tartott apróságok mind egyértelműbb jelét adták, nekik elég volt a felnőttek komolyságából, Lencse Máté, a tanoda vezetője vette át a szót. A pedagógia szakos bölcsész fiatalember 2012-től van a hajdúsági zsákfaluban, az ELTE oktatói státuszát cserélte le… Nekünk tartott prezentációjában erős érvekkel demonstrálta L.Ritók Nóra évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott felismerését még a művészeti iskolából: a komplex problémára csak művészetpedagógiával, neveléssel nem lehet válaszokat találni. Mivel a család által átörökített szocializációs minták a legmeghatározóbbak az értékrend, a kommunikáció, a konfliktuskezelés, az életstratégia tekintetében, a változtatás szándékának a családi mintázatok megváltoztatására kell irányulniuk.

„Az Igazgyöngy húszéves fejlesztési ciklusának 13. évében járunk” – ezt már Eszenyi Katalin, a toldi projekt igazgatója mondta, aki ismertette a bevett fejlesztési formákat, a munkahelyteremtés vívmányait, a kríziskezelés megannyi módozatát. A sok-sok apró sikert és az időről időre visszatérő kudarcokat. Izgalmas beszélgetés tárta fel ezek okait, a „tanult tehetetlenség”-ből következő folytonos változtatási, megújulási kényszert, az ezekből fakadó felismeréseket. A közösségi házban még kézbe vettük a helyi lakosok által írt és szerkesztett (!) Toldi Hírmondó legutóbbi számait, majd felkerekedtünk, hogy megnézzük az alapítvány különböző egységeit: a tanodát, a Gyöngy 1. és Gyöngy 2. létesítményeit. Nemcsak az Igazgyöngy híressé lett kézműves termékeivel, a Szunó-val (magyarul Álom, és a művészeti iskolában készült gyermekrajzok motívumait felhasználó textil- illetve asztalosmunkákat jelöli) és az Amari-val (jelentése Miénk, a márkanév alatt a saját biokertészetükben termelt és a környéken begyűjtött bogyósgyümölcsök felhasználásával készült befőttek, lekvárok) ismerkedtünk, de közben a kötetlen beszélgetés kiterjedt mindenre, ami a szakkolisok érdeklődését felkeltette.

Azt ugyan sajnáltuk, hogy a messzeföldön is híres projekt kitalálóját, folyamatos fejlesztőjével ezúttal nem találkozhattak a mostani ERSZK-sok, mert L.Ritók Nórának halaszthatatlan okokból el kellett utaznia ezen a napon, ám annál meggyőzőbb az itt folyó munka komolysága: munkatársai az ő távollétében is teljes mélységében számot tudnak adni szerteágazó tevékenységük okairól, céljairól, a meghaladni kívánt helyzet makacs csapdáiról…

 

 

Az októberi szakmai műhelymunkának pénteken még egy célállomása volt: Debrecenben a Wáli István Református Cigány Szakkollégium egy korábbi látogatását viszonoztuk a kapcsolatépítés, a hálózatosodás jegyében. Kellemes hangulatú, könnyen oldottá vált találkozásban volt részünk, hisz fiataljaink nemrég Egerben, a KRSZH-tanévnyitón is találkoztak, de számít az is, hogy a WISZ-nek olyan tagja is van, aki az ERSZK-ban kezdte felsőoktatási tanulmányait, most pedig már a doktorandusz-képzésnél tart… A legfontosabb szempont mégis a kedves és nyíltszívű fogadtatás és vendéglátás volt, amit ezúton is köszönünk debreceni testvérintézményünknek, és vezetőjének, Mózes Áronnak.

A tematikus műhelymunka második napján, szombaton Szilágyi Esztert hívtuk segítségül intézményünkbe, hogy segítsen megragadni az ujjaink közül kifolyó időt! A debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium tanulmányi vezetője intenzív időmenedzsment tréninget tartott. A cél az időkezelés hatékonyságának a növelése, emellett a tudatos, célorientált tervezés és priorizálási képesség fejlesztése volt. A tréning általánosságban célozta az énhatékonyság, produktivitás, tudatosság, szervezett életvitel fejlődését, de konkrétan a tanulási hatékonyság növelését is. Rögös utat jártak végig a fiatalok a halogatás, túlvállalás, nemet-mondás nehézségeinek felismerésén keresztül a tudatos tervezés kihívásáig, majd az Eisenhower-mátrixig: Mit kezdjünk a nem fontos és nem sürgős, illetve a nem fontos, de sürgős feladatokkal? Szilágyi Eszter számos egyéni, páros és kiscsoportos játékos feladaton keresztül igyekezett eszközt adni a szakkolisok kezébe, melyek intellektuálisan, mentálisan, de fizikailag is igénybe vették a társaságot. Az egésznapos intenzív munka gyümölcsei még érlelődnek… együtt reménykedünk a gazdag termésben.

 

 

 

 

A szeptemberi szakmai műhelymunka vezetésére Lázár Pétert, a Kedvesház-pedagógia megalkotóját hívtuk meg, hogy workshopon, tréningmódszerekkel segítsen a szeptembertől új tagokkal bővült közösségünk kialakításában, újraépítésében.


Pénteken – a hallgatók egyetemi elfoglaltságaira is tekintettel – délelőtti és délutáni csoportban kezdődött meg a munka, de azonos tartalommal. A megismerkedést, egymás elfogadását, de az identitást is megerősítő gyakorlatok, játékok vidám együttlétbe ágyazódtak, sok közös énekléssel. Lázár Péternél hitelesebben pedig senki sem tud szólni a szakkollégistákhoz, ha a gyökerek, az önazonosság vállalásának dilemmájáról, a motiváció megerősítéséről, a küzdeni tudás képességéről, a hitből táplálkozó erőről van szó. Az állami gondozásban felnőtt, majd tanári diplomát szerzett és a roma gyerekek neveléséhez, oktatásához bizonyítottan sikeres pedagógiát alkotott roma értelmiségi magától értetődő természetességgel kapcsolódik a nehéz sorsból érkezett, de a diplomaszerzést célzó fiatalokhoz. Katartikus élmény volt tőle hallani Lakatos Menyhért Füstös képek című regényének részletét a megküzdés szükségszerű vívódásairól, a kiérlelt döntésről… A Kedvesház-pedagógia alapját adó KETHANO-kból kiindulva hozzá láttunk a szakkoli saját szabályainak kimunkálásához is: megfogalmazódtak az alapvetések, de egyetértettünk abban, hogy a KÖZÖS-t tovább kell finomítanunk, hogy jól segíthessék a szakkollégisták együttélését és minél zavartalanabb fejlődését. Aztán a nagyszámú társaságot négy csoportra osztva egy-egy izgalmas történetet kaptunk azzal a feladattal, hogy dramatizált formában mutassuk be másnap!


Szombaton újabb gyakorlattal kaptunk eszközt a kezünkbe ahhoz, hogy elmélyítsük személyes kapcsolatainkat a szakkollégiumon belül. Tenyerünket összeillesztve, egymás szemébe nézve sok szép percet adtunk egymásnak ezekkel a vallomásokkal… Aztán egy-egy óránk volt az előző napon kiosztott történetek bemutatásának előkészítésére, a csoportok külön helyszínre vonultak próbálni.

Fergeteges bemutatók következtek!
Az első csoport Se cigány – se magyar címmel a Mária-Terézia nevéhez kötődő – már tudjuk – kudarcos kísérletet dolgozta fel, amikor a háromévesnél idősebb cigány családból származó gyerekeket azért adták kényszerítve magyar paraszt-családokhoz, hogy előmozdítsák a romák beilleszkedését.

A második csoport bírósági tárgyalás formájában tárta elénk azt a családon belüli konfliktust – a különböző értékrendek ütközését – , amikor azért tagadnak meg a szülők egy fiút, mert az a tanulást választotta.

A harmadik csoport rádiójáték formájában mutatta be a hagyományokban mélyen gyökerező babonákhoz, átkokhoz fűződő sztereotípiákat, egy szerelmi háromszög drámáját.

A negyedik csoport pedig tényfeltáró riportban jelenítette meg annak a nehéz sorsból indult kisfiúnak a küzdelmeit, akit – bár az oktatási rendszer mindent is megtett ellene – óvónénije szeretete új életpályára állított.

Az előadások fantasztikus élményt hoztak mindenkinek: a szereplés izgalmát, a színre vitt karakterek azonosításának, a felismerésnek az örömét, a problémák megjelenítésének felszabadító érzését, a játék boldogságát és a sok-sok humort! A felszínre tört kreativitás, a sokakban megcsillant tehetség, a meglepetésként ható erények, nemismert képességek és tulajdonságok csodás együttlétet hoztak. A történetekben rejlő és az előadásokat követően kibontott, megfogalmazott tanulságokról nem is beszélve!

Lázár Péter workshopja összességében mindenki elégedettségét hozta! Élvezetes és építő együttlét volt, bizonyosan azon alkalmak egyike, melyet meghatározó szakkolis együttlétnek minősít majd az idő.

 

 

 

 

Csak szuperlatívuszokban beszélhetünk legutóbbi szakmai kirándulásunkról: folytatva a „jó gyakorlatok” megismerését, május 7-én a szatmári tájegységbe látogattunk. Mátészalkán a Képes Géza Általános Iskola pedagógiai programjával, míg Nagyecseden a helytörténettel, benne a többség-kisebbség békés együttélésének példájával ismerkedtünk. Élményekkel teli, feledhetetlen nap volt!

 

A lakótelepi közegbe simuló, 40 éve épített „szabvány iskola” kívülről semmi különlegeset nem hirdet magáról, de már az előtérbe lépve sejtéseink támadhatnak. Itt Vastag Andrea intézményvezető-helyettes előbb rólunk tájékozódott, hogy aztán jó pedagógushoz illőn ránk szabja mondanivalóját.

A mátészalkai Képes Géza Általános Iskola néhány éve nehéz helyzetbe került, amikor a város másik három felekezeti fenntartású iskolája határozott szempontok alapján válogatni kezdett a gyerekek között: az összes hátrányos helyzetű, állami gondoskodásban nevelkedő, problémás vagy egyszerűen csak roma származású gyerek egyszerre zúdult az egyetlen állami intézményre, melynek épp nyugdíjba ment korábbi igazgatója. Így került helyzetbe a városszerte ismert és köztisztelettel övezett Pénzes Ottó, aki az iskola történelemtanára tankönyvfejlesztőként, civil szervezet vezetőjeként Mátészalka kulturális életének szervezőjeként, és helytörténetének kutatójaként, mindig is karakteres személyiség volt. Bár az igazgatósághoz sok ambíciót nem érzett, saját felelősségével szembe nézve, értelmiségiként nem tehetett mást, mint hogy tesz egy kísérletet a hajdani elitiskola feltámasztására. Személyében fantasztikus pedagógust, koncepciózus vezetőt ismerhettünk meg, mikor pedig végigvezetett bennünket iskoláján, egyik ámulatból a másikba estünk: „Van ilyen állami iskola Magyarországon?” Koncepciójának ismertetése kereteinket szétfeszítené, ezért hivatkozásokkal élünk: (Pénzes Ottó
Képes Géza Általános Iskola ) , de ami a ránk gyakorolt hatást illleti, van miről beszámolni.

A nálunk tanuló egyetemi hallgatók meghatározó élménye, mennyire nincs összhangban manapság – az iskolában sem -, a szó és a tett! A hangzatos programnyilatkozat és a mindennapi valóság! A Képes Géza Általános Iskola fantasztikusan attraktív és esztétikus megjelenése, a minden szegletben megnyilvánuló kreativitás és az iskolaközösség pedagógiai elkötelezettsége tökéletes összhangot mutatott, a legkiábrándultabb, fásult és szkeptikus szakkollégisták is őszinte odaadással és figyelemmel, lelkesülten hallgatták az itteni élet bemutatását. Mit jelent a rendpártiság, a pedagógusközpontúság ott, ahol egyébként az első szabály minden iskolai polgár számára, hogy a gyermekek emberi méltósága, önbecsülése mindenek előtt védendő érték… A pedagógusok autonómiájának, szakmaiságának védelméből mi következik? Hogyan nevel a környezet? Mit ad a Csak-csoport a leghátrányosabb, esélytelenebb gyerekeknek? A látottak alapján számunkra nem volt kétséges, amit egyébként felmérések is igazolnak, hogy a környék iskolái közül a legtöbb pedagógiai hozzáadott értéket a Képesben produkálják! Bármeddig hallgattuk volna Pénzes Ottót, különösen is a saját szaktantermében a végére hagyott elképzelését a mostani cigánytelep helyén létrehozandó majdani Cigánykertről, de Nagyecseden már vártak ránk…

A Rákóczi Ferenc Városi Művelődési Ház és Könyvtárban Zoltán-Borzován Eszter néprajzkutató, a Berey József Helytörténeti Gyűjtemény tagintézményvezetője és régi kedves ismerősünk, Balogh Mariann óvodapedagógus, a Lippai Balázs Roma Szakkollégium alumni diákja fogadott bennünket. A közös ebédre befutott a nagyecsedi Lakatos Filip szakkollégistánk családja, csak hogy saját készítésű bodaggal járuljanak hozzá az asztali örömökhöz – ezúton is hálásan köszönjük!

Innen a Berey József helytörténeti múzeumba vezetett utunk, Zoltán-Borzován Eszter pedig elkötelezett és nagytudású idegenvezetőnek bizonyult, mikor a hajdani Báthory-birtok múltját, az ecsedi láp, az egykori vár sajátosságait, a helyi földesurak viselt dolgait, a helyi életformát és annak ránk maradt tárgyait ismertette meg velünk. Mint megtudtuk, az itteni cigányoknak már egy 1703-ban kelt Bercsényi-levélben nyoma van, s talán az egykori láp okozta elszigeteltség, elzártság az oka, hogy messzire nyúlnak a békés együttélés hagyományai. 2017-ben a nagyecsedi táncok – magyar és cigány – együtt lett a szellemi örökség része! Megnéztük a helyi cigány-szobát, melyet az itt élő roma családok féltve őrzött relikviáival, ruhadarabokkal, berendezési tárgyakkal és fotókkal gazdagítottak.


Aztán a közeli és nagyon impozáns, 1900-ban felszentelt református nagy-templomba vezetett az utunk, majd közös fagyizással rövid pihenőt iktattunk a programba, hogy újult erővel és kíváncsisággal tekintsük meg a nagyecsedi vízügy-technikatörténeti múzeumot. Az 1888-as nagy árvíz nyomán létesített gőzüzemű átemelő szivattyútelep még úgy is lehengerlő látvány volt, hogy szakkollégistáink között kevés a műszaki pályára készülő fiatal.

 

Jó gyakorlatok nyomában jártunk az áprilisi szakmai műhelymunka során Görögszálláson és Nyírtelken. Az integrációra tett erőfeszítések két különböző példáját tanulmányoztuk, betekintve a mindennapi megküzdés nehézségeibe és sikereibe egyaránt. A görögszállási romák körében végzett evangélikus misszió és a nyírteleki Kedvesház-pedagógia eredményeiben sok év munkája gyümölcsözik.

Szerencsésnek is érezhetjük magunkat, hogy a jövő roma értelmiségét képző nyíregyházi műhelyünk közelében több olyan program is fut, amelyek maradéktalanul alkalmas példát mutatnak, mit lehet tenni helyben, a saját erőforrásokra támaszkodva a leszakadó rétegek felzárkóztatása érdekében, még ha nem is egyik napról a másikra. A Filadelfia Evangélikus Egyházközség roma misszióját és a Kedvesház pedagógiai programját újra és újra megmutatjuk a szakkollégistáknak, tudva, hogy tagságunk néhány évenként kicserélődik – márpedig szakjuktól függetlenül ismerniük kell a mintának állítható, működő megoldásokat.


Április 22-i görögszállási látogatásunk alkalmával Györfi Mihály lelkész fogadott bennünket a korszerű közösségi házban. A Filadelfia gyülekezet alapítója az elején kezdte a történetet: a rendszerváltást követő zavarodottságban hogyan építettek előbb közösséget, aztán templomot a Nyíregyházától alig 10 kilométerre található kisvárosban.

„2005-2006 tájékán pedig nem a célba érést éltük át, annak módját kerestük, hogy amit kaptunk, hogyan adhatnánk át! A fiatalok újságot szerkesztettek, amolyan keresztény családi magazint, amit aztán házhoz is szállítottak, nem csak Nyírtelken, de például Görögszálláson, Belegrádon is. Aztán jöttek, hogy Misi bácsi, Misi bácsi, olyan szívesen fogadják az újságot, kellene velük csinálni valamit! Vasárnap délutánonként harmincan-negyvenen imádkoztunk együtt a görögszállásiakért, Isten útmutatásáért.”

A szegregátumban ezután szervezett árokparti zsíroskenyeres ismerkedés megmutatta, hogy a megélhetési, iskolázottsági problémák jelentik a legfőbb akadályokat, aztán projektek sokaságának megvalósításába kezdett a mind erősebbé váló Filadelfia gyülekezet. Módszeres munkával, államilag is támogatott szolgáltatások sorát tették elérhetővé a sokfunkciós nyírteleki templomban a roma, azaz cigány atyafiak számára is – ahogy Györfi Mihály szereti mondani. A kompetenciafejlesztő, a végzettséget is adó képzésekre, a Biztos kezdet-gyerekházra, az anyák között helyben végzett munkára alapozva beindultak az istentiszteletek, bibliaórák Görögszálláson, az előre haladás pedig újabb dilemmákat hozott.

„A hitre jutás – megélhetés között feszülő erkölcsi dilemmával találtuk szemben magunkat! Lophat-e fát az ember, aki a megfagyástól óvná a családját?” – tette fel a provokatív kérdést a szakkollégistáknak Györfi Mihály. „S ha tiéd az erdő?” – élezte tovább a dilemmát…

Mesélt a szociális földprogram nyújtotta lehetőségekről, az annak alapján mára kiteljesedett helyi biogazdaságról. A felzárkóztató képzések, az itt megszerzett munkatapasztalat sokakat helyezett vissza az elsődleges munkaerőpiacra, őket pedig arra a felismerésre juttatta, hogyan folytassák a gazdálkodást szociális alapon az analfabéta, vagy helyrehozhatatlan egészségkárosodással élők támogatása érdekében, de azért a piaci körülményekre is tekintettel…
A legutóbbi ERSZK-látogatáshoz képest elképesztő fejlődést tapasztalhattunk mind a közösségi házba költöztetett gyerekház körülményeiben, mind pedig az új fólia-sátrakkal működő biogazdaságban, ami persze csak azoknak tűnhetett fel, akik nem először jártak itt.

Hasonló élményről számolt be Malik Péter is, aki végzős teológushallgatóként kapcsolódott be először az itteni misszióba, majd csodálkozott rá 2017-es visszatérését követően a folyamatos munka áldásaira. Most, hogy a nyugalmazott lelkész, Györfi Mihály nyomdokaiba lépett, látva a szakadatlan változás tanulságait, így fogalmaz:
„Sokan gondolják úgy, hogy majd Isten nélkül is menni fog, amit vele és általa megtapasztaltak. De örülünk mindenkinek, aki lábra tud állni, elég erőt érez, hogy felkerekedjen innen, hogy munkahelyet keres és talál. Mi pedig folytatjuk a gyerekmunkát, a hittan-oktatást, a roma lányok közti munkát, a felnőttek bibliaóráit.”

A mintegy 300 lakosú Görögszálláson szinte csak romák élnek, eddig egy lány jutott el az érettségiig, de az OKJ-s képzéseken végzettséget szerzetteket hosszan lehetne sorolni. Ez a magyarázata, hogy a biogazdaságba most alig jut munkáskéz. A gyönyörűen gondozott kertészetben, ahol egyébként a csepegtető öntözéssel megerősített ezer négyzetméteres fólia mögött szabadföldi művelés is folyik, Bánszki István volt a kalauzunk. Az év tizenkét hónapjából 8-9 hónapon át termelnek irányításával a vetésforgó, a vegyszermentesség összes praktikáját bevetve.
Útban hazafelé még betértünk a nyírteleki templomba is, ahol vendéglátóink szavai nyomán arra csodálkozhattunk rá, hogy a hagyományos templomépítéshez képest milyen lehetőségek tárulnak fel a célszerűen végig gondolt tér-szervezéssel, a modern épületgépészettel, a fenntarthatóság eszményének módszeres megvalósításával Isten XXI. századi házában…


Április 26-án tértünk vissza ismét Nyírtelekre, de a 38-as főútról ezúttal nem balra a templomhoz, hanem jobbra, a Szent István utcán található Kedvesházhoz kanyarodtunk, ahol Batári Zsolt igazgató várt ránk. Míg a gyerekek a földszinti ebédlőben tanulással, leckeírással töltötték az időt, mi a tetőtérben berendezett előadóban ismerkedtünk az itt folyó munkával. A Lázár Péter – állami gondoskodásban, intézetben nevelkedett – roma pedagógus nevéhez kötődő intézmény és nevelési mód, a Gyermekekért SOS Alapítvány küldetése több szakkollégista számára lehetett ismerős, ennek elméleti alapjairól, módszertanáról a karantén idején online-kurzust szerveztünk az akkori szakkollégistáknak. Batári Zsolt, aki a kezdetektől részese volt az itt folyó munkának, a jelen valóságában mutatta be az elmúlt 24 év, az eddig itt megfordult 130 gyerek, a sok-sok szakmai elismerés, kisebb-nagyobb egyéni, pedagógiai siker jellegzetességeit.

Nyírtelekhez 18 bokortanya tartozik, köztük a már említett Görögszállás és Belegrád is. A környékbeli elszórt településekről megoldhatatlan nehézséget jelent a napi iskolába járás, ez a szükség hívta életre annakidején Nyírtelken a hétközbeni kollégiumot. Az itteni gyerekekre kifejlesztett alternatív pedagógiai módszerek mellett az intézmény legkarakteresebb sajátossága a partnerségi kapcsolatrendszerben keresendő, s a legfontosabb partnerek a szülők:

„A Kedvesház lakóinak első generációja már szülőként van jelen az életünkben. Vannak olyan szülővé lett egykori növendékeink, akik azt mondják, nem adják a Kedvesházba a gyereküket, mert már ők maguk akarják mindazt megadni nekik, amit ők itt, tőlünk kaptak meg annak idején. Ez óriási öröm és siker! Vannak a környező bokortanyákon aztán olyan szülők is, akik bár komoly erőfeszítéseket tettek az életük jobbá tétele érdekében, ma már műanyagablakos, komfortossá tett házban élnek, de ha fenn akarják tartani, a munkába járással együtt megoldhatatlan, hogy a gyerekükkel megfelelően törődni tudjanak. Ők meg épp azért kérik a gyerekük felvételét, hogy kapják meg ők is, ami a fejlődésükhöz szükséges. Ez is siker.”

A szülőkkel való kapcsolattartás a siker legfőbb záloga, s ez még Lázár Péter felismerése volt: ebben a szociokulturális közegben a mindennél is többet kell tenni az ő bizalmuk és együttműködésük megszerzéséért, mert csak így lehet a gyerekekkel dolgozni. Szociális munkás hozza-viszi a híreket, rendszeresek a családi délutánok, amikor kisbusz utaztatja be a szülőket, s a közös vacsorát követően jót is, rosszat is megbeszélnek. „A jót is” – hangsúlyozza Batári Zsolt az együttműködés alapját. Az intézménynek hét munkatársa van, de igénybe veszik pszichológus, fejlesztőpedagógus, nyelvtanár szolgáltatásait is az előmenetel érdekében.

A siker egyértelmű mutatója, hogy megszűnt a korai iskolaelhagyás, mindenki középiskolában folytatja a tanulást, s még akkor sem kell elhagyni a Kedvesházat, 7-től 19 évesig laknak együtt most is.
A hallgatókat különösen érdekelte a vegyes korosztály együttélése, az együttműködés mikéntje, de kérdeztek a mindennapok rutinjáról is, majd a példásan rendben tartott szobákba kukkantottunk be, hogy már az udvaron érjük utol a gyerekeket. A tanulást követő udvari játék során voltak, akik a kosárpalánk körül csoportosultak, néhány szakkolis a futballpályán nyargalt a gyerekekkel, az udvari edzőgépeken csimpaszkodva pedig spontán beszélgetőkörök alakultak. Már láthatóan oldódott az első találkozás megilletődöttsége, mikor a kedvesházi napirend visszazökkentett mindenkit a teendők fogságába: vendéglátóinkat a vacsorához terített asztal várta, minket pedig az autóbusz.

A jó gyakorlatok megismerését a májusi szakmai műhelymunka során folytatjuk újabb szabolcs-szatmár-beregi települések meglátogatásával.