Az Ukrajnában dúló háború hírére az első megrendülést és zavarodottságot igyekeztünk cselekvő segítséggé formálni az Evangélikus Roma Szakkollégiumban. Noha azt láttuk, hogy a 100 km körüli távolság az ukrán határtól és az egyetemi kötöttségek erős kereteket szabnak, hogy miben, hogyan tudjuk segíteni a háború elől menekülőket, az egész szakkollégium úgy érezte, tétlenek nem maradhatunk.


Március 10-én az Oltalom Szeretetszolgálat szakmai vezetőjét, Nagy Juditot hívtuk magunk közé, hogy erről beszélgessünk. Az Oltalom intézményvezető-helyettese február vége, Ukrajna lerohanása, az első menekülők megjelenése óta koordinálja, szervezi ezt a fajta karitatív munkát is (korábbi feladatai mellett). Sok-sok tapasztalatot szerzett az országhatáron, melyeket megosztva igyekezett érzékenyíteni azokat a fiatalokat, akiknek elképzelni is nehéz a földönfutóvá lett emberek lesújtó helyzetét. Érzékeltette azt a sokrétű logisztikai problémát, amit menedzselni kell annak érdekében, hogy az ország különböző pontjain fellángoló segítőkészség javai szakszerűen hasznosuljanak és a bajba jutott emberekhez olyan formában jussanak el, ahogyan arra valóban szükségük van.

Ennek fontos mozzanata – bár cseppet sem hálás feladat –, hogy az ömlesztve érkező ruhaadományokat gondos válogatásnak, szelektálásnak kell alávetni. A Nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet Bolyai téri létesítményei hetek óta alkalmi raktárrá alakultak, zsákokba gyömöszölt ruhafélék tornyosulnak, de szelektálás nélkül hasznavehetetlenek. A szakkollégisták két délutánt szántak rá, hogy minden zsákból minden egyes ruhadarabot megvizsgáljanak: odaadható, használható, tiszta, praktikus holmi-e.

A segítségnyújtás következő alkalmát a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete kínálta fel.
Csengersimán, a magyar-román határátkelőnél vállaltak önkéntes munkát a Magyar Vöröskereszt kötelékében az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai.
Az orosz agresszió elől menekülő ukrán nők és gyermekek tömegei gyakran Románián át érkeznek Magyarországra, hogy aztán Nyugat-Európa felé induljanak. Ezért a záhonyi, barabási, beregsurányi és tiszabecsi mellett a csengersimai átkelőnél is fontos a segítségnyújtás. A Magyar Vöröskereszt 10 órás műszakokban szervezi a segítő munkát: az ország területére érkező menekülőknek ételt, italt, tisztálkodási, higiéniai szereket, babaápolási cikkeket kínálnak.
Molnár Erzsébet intézményvezető péntek hajnali 6 órakor indult Balogh Gábor, Hurai Gergő és Lakatos Magdolna szakkollégistával a román határra. 8 órától 20 óráig dolgoztak: szendvicset, müzliszeletet, vizet, gyümölcslevet, gyümölcsöt osztottak, közben teát, kávét főztek és porcióztak. A kisgyermekkel utazóknak bébiételt, pelenkát kínáltak. A személygépkocsival vagy gyalogosan érkező emberáradat nagyon lassan haladt önkénteseink beszámolója szerint. Az úti okmányok nélkül érkezőket ott, az átléptetéskor látták el ugyanis ideiglenes papírokkal, ami 15-20 percre mindig megállította a biztonság felé igyekvőket. Az önkéntesek általában a sorban araszoló autókhoz vitték az ellátmányt, azért olykor az is megesett, hogy a menekülők jöttek oda a Vöröskereszt sátrához…
20 órakor a csaholci Kóczé Irén a közeli otthonából érkezett váltani, folytatni ugyanezt a segítő munkát. A bátyja hozta, de már akkor maradt is – az éjszakai műszakban tehát a Kóczé-testvérek álltak helyt.
A „nappalosok” 22 órára érkeztek vissza Nyíregyházára. Ez önmagában is magyarázat arra, hogy miért nem tudnak a roma szakkollégisták több ilyet vállalni. A közel 100 km-es távolság mellett az is akadály, hogy az egyetemek nem tekintik igazolt távollétnek a szolgálatukat.
Örülünk, hogy segíthettünk és tudva, hogy a háború tovább pusztít a szomszédos országban, továbbra is nyitottan várjuk a lehetőséget, ahol lehetőségeink szerint érdemit tudunk tenni.

„Örökkévaló Isten, 
eléd hozzuk ma nyugtalanságunkat, bánatunkat és haragunkat. A diplomáciai erőfeszítések, amiket annyira reméltünk, nem vezettek célhoz. A brutális erőszak nyelve adja meg a hangnemet. A hataloméhség győzedelmeskedett az értelem felett.
Legyél most Ukrajna népével, akik veszélyben vannak a fegyveres erőszak miatt. Hadd érezzék, hogy az egész világon imádkoznak értük az emberek.
Küldd a lelked az agresszív erőszakért felelősek szívébe. Ráébreszteni őket, hogy az erőszak által mindenki veszít. Nyisd meg a szívüket, hogy megérinthesse őket a sajnálat, amit az erőszak okoz.
Legyél azokkal, akiknek most politikai felelősségük van, és helyes döntéseket kell hozniuk. Teremts nyitott utakat a katonai erőszakkal való szembesítésre, az igazságtalanság elítélésére a hatékony ellenintézkedések és az erőszak megszüntetése érdekében.
Mindannyiunkban erősítsd meg azt, ami életünk alapja: erősítsd meg hitünket, őrizd meg a reményünket, erősítsd meg a szeretetünket.
Benned bízunk – most is. ÁMEN” – Az orosz agresszió hírére reagált így a közösségi médiában is megosztott imában még február 24-én Heinrich Bedford-Strohm, a Bajor Evangélikus Egyház püspöke, aki első szóra elfogadta Pröhle Gergelynek, az MEE országos felügyelőjének magyarországi meghívását.

Heinrich Bedford-Strohm, aki a közelmúltig az EKD, azaz a Németországi Protestáns Egyház tanácsának vezetőjeként is meghatározó szerepet vitt, vasárnap, március 6-án a háború dúlta Ukrajnához legközelebb eső Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyébe látogatott Michael Martin egyházi főtanácsos társaságában, hogy a helyszínen tájékozódjon arról, Magyarország és az itt élő evangélikusok hogyan tudnak segíteni a háború sújtotta Ukrajnából menekülőknek, illetve a bajor testvérek miben segíthetnek. Elkísérte Pröhle Gergely országos felügyelő, Kondor Péter, az MEE diakóniáért felelős püspöke, Cselovszkyné dr. Tarr Klára, a MEE OI Külügyi és Ökumenikus Osztályának vezetője, valamint a német média több tudósítója.

Első útjuk Nyíregyházán a Nagytemplomi lelkészi hivatalba vezetett, ahol előbb Zsarnai Krisztián, az egyházmegye esperese adott tájékoztatást a háború kitörésének első hírére megkezdett gyűjtés, az adományok koordinálására érdekében végzett munkáról. Laborczi Géza, a Nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet lelkésze, az általa irányított intézmények ide kapcsolódó munkájába nyújtott betekintést: az Élim Szeretetintézmény főzést és elszállásolást, a Luther Márton Kollégium ételt és az önkéntesek elszállásolását, a Joób Olivér Szeretetintézmény ugyancsak főzést és kiszállítást vállalt. Az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai önkéntesként igyekeznek részt vállalni, ahogyan egyetemi kötelezettségeik ezt lehetővé teszik. Kapcsolódik az Emmaus Szeretetotthon is az önkéntesek szükség szerinti elszállásolásában. Az Oltalom Szeretetetszolgálat pedig az egész tevékenység motorját adja, mert itt van az a hozzáértés, ami képes a felajánlásokat és a szükséget összehozni. Három határmenti településsel tartanak intenzív kapcsolatot, Lónyáról, Tiszabecsről és Kölcséből naponta kapnak pontos szükséglet-listát, aszerint költenek a folyamatosan érkező pénzbeli adományokból és másnap oda szállítják, ahol már számítanak rá… Üres járat nincs, mert a visszaúton gyakran fuvarra váró menekültekkel telik meg a jármű. Az Oltalom koordinálja a gyülekezet tagjainak egyéni szállás-felajánlásait is.


Késő délelőtt Strohm püspök a tiszabecsi határátkelőnél tájékozódott, ahol egyébként ezekben a napokban érzékelhetően lelassult a forgalom. Nincs pontos és ellenőrzött információ az okokról, de érzékelhetően kevés jármű, kevés gyalogos érkezik.
Ezt tapasztaltuk Kölcsén mi is, ahová az Evangélikus Roma Szakkollégium négy diákjával érkeztünk vasárnap délelőtt. Az ERSZK tagjai folyamatos készenlétben állnak Ukrajna megtámadása óta, hol van szükség önkéntesekre.

 

A legkeletibb evangélikus végvárnak is nevezett Kölcsén az általános      iskola tornatermét alakították hozzá a helyzethez: most egy 14 tagú, kárpátaljai magyarajkú cigány csoport húzza itt meg magát. Az előtérben rendezkedtek be az ellátásukra, ásványvizek, kekszek, csokik állnak toronyban, tisztító és fertőtlenítő szerek folyamatos használatra készen, ételszállító edények a kiszolgáló asztal mellett, műanyag tányérok, evőeszközök. Mindenünk van, mondják a róluk gondoskodók, megmutatva az adományraktárakat is. Meleg ebédet az evangélikus parókiáról kapnak, pontosabban a Pap Túrja Túraközpontban berendezkedett Szarvasról érkezett önkéntesektől: az Ótemplomi Szeretetszolgálat hat önkéntesének vállalása ez, tudjuk meg később Tóth Attila helyi evangélikus lelkésztől. A tornateremben önkénteskedő – önkormányzati alkalmazott – asszonyoktól pedig azt, hogy a korábban érkezett menekültek vagy tovább mentek az ország belseje felé rokonokhoz, ismerősökhöz, vagy visszafordultak. A napok óta itt időzők rokonok sok gyerekkel, hozzájuk tartozik az a kismama is, akinek az országhatáron ácsorogva folyt el a magzatvize, és azonnal a fehérgyarmati kórházba szállították. Az újszülött és az anya jól van, az apa a két nagyobb gyermekkel várja őket a matracokkal berendezett tornaterembe napokon belül…


Itt, a tornaterem előtt találkozunk Heinrich Bedford-Strohm püspökkel és kísérőivel, a bajor tartományi püspök ugyanis fokozott érdeklődést mutat az evangélikus roma-misszió iránt is. Kölcsében különös kontraszt, óriási kulturális különbség tárulhatott fel előtte: hisz a Kárpátalján a településeken kívül sátortáborban, vándor életmódot élő cigányokkal váltott szót helyzetükről, reményeikről, majd angolul társalgott roma egyetemistákkal…
Kölcsében sok apró részletre is kiterjedő beszélgetések folytak, Laborczi Géza Balku Pál polgármesterrel is szót váltott – az újszülött híre pedig nagy nyugtalansággal töltötte el a lelkészt: nem kezdődhet tornateremben egy új élet! Még a helyszínen összeállt a mozaik sok kis darabja, amint kijönnek a kórházból, a két nagyobb gyerekkel és az édesapával egyesített család beköltözhet Nyíregyházán abba a házba, amit gyülekezeti felajánlásként tartogattak talán épp ilyen helyzetre. Az Oltalom szakemberei pedig dolgoznak tovább, hogy a többi menekült is elhagyhassa a tornatermet mielőbb, keresik számukra a megfelelő befogadást. Akkor majd a kölcsei polgármesteri hivatal is lélegzethez jut az elmúlt napok folyamatos készültségi állapota után.


A bajor püspökkel töltött pár óra alatt sokféle felismerés melegítette át a lelkünket. Megtapasztaltuk, hogy a határmentén élők milyen magától értetődő természetességgel fogtak össze a menekülők megsegítése érdekében. Egyháziak, civilek, karitatív szervezetek késlekedés nélkül álltak bele a humanitárius katasztrófa elhárításába. A távoli Németországban pedig nem elégszenek meg csak a hírekkel, átérezve az itt zajló események drámai súlyát, látják a szükséget, és kinyilvánítják, hogy az itt segítők számíthatnak a távolabb lévők tevékeny támogatására is. „Ez az empátia forradalma, amelyet jelenleg Európában tapasztalunk, és amely váratlan módon összehozhatja ezt a megosztott Európát. Annyi őszinte együttérzés mindenhol. Emberek, akik spontán segítenek.” – nyilatkozta a Zeit-nek Heinrich Bedford-Strohm az ukrán magyar-határon tett látogatásáról. Nyilatkozatát így zárta: „A végén – meg vagyok győződve – a katonai agresszió brutális ereje nem fog győzni. A végén az nyer, amit az ukrán-magyar határon tapasztalok: az emberiesség ereje. Az empátia megnyugtató és inspiráló ereje. A soha el nem oltható vízió egy olyan világról, amelyben minden ember méltóságban élhet, és amelyben az erőszakot végre legyőzték. Mi, keresztények ezt a látomást összekapcsoljuk az Isten által megígért új éggel és új földdel, amelyben minden könnyet letöröltünk, és amely már itt és most látható.”


Az Evangélikus Roma Szakkollégium négy tagjának maradandó élmény és fontos tanulás volt ez a találkozás, személyes példamutatás.

https://www.evangelikus.hu/hireink/itthon/telt-hazas-jotekonysagi-hangverseny-a-deak-teren

 

Tízéves a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium

  • For­rás: Kelet-Ma­gyar­or­szág / szon.​hu
  •  Szer­ző: Ka­na­las Ot­ti­lia
  •  Fotó: Dodó Fe­renc

„A másik ember más, mint én…” – hang­zott fel az Evan­gé­li­kus éne­kes­könyv 472. éneke szep­tem­ber 29-én dél­után a nyír­egy­há­zi evan­gé­li­ku­sok Nagy­temp­lo­má­ban. Ün­ne­pel­ni ér­kez­tek az Evan­gé­li­kus Roma Szak­kol­lé­gi­um mun­ka­tár­sai, hall­ga­tói és a meg­hí­vott ven­dé­gek. Egy év­ti­ze­de, hogy a Ke­resz­tény Roma Szak­kol­lé­gi­u­mi Há­ló­zat a fel­ső­ok­ta­tás­ba be­ke­rü­lő hát­rá­nyos hely­ze­tű fi­a­ta­lo­kat tá­mo­gat­ja cél­ja­ik el­éré­sé­ben.

A nyír­egy­há­zi evan­gé­li­ku­sok az elsők kö­zött lép­tek be 2011-ben a há­ló­zat­ba, in­téz­mé­nyük azóta is meg­ha­tá­ro­zó szín­folt­ja az or­szá­gos szer­ve­zet­nek, mi több, je­len­tős ered­mé­nye­ket értek el a hát­rá­nyos hely­zet­ben élő roma fi­a­ta­lok fel­zár­kóz­ta­tá­sá­ban.

A ju­bi­le­u­mi ese­mé­nyen a részt­ve­vők be­te­kin­tést nyer­het­tek a szak­kol­lé­gi­um min­den­nap­ja­i­ba, de min­de­nek­előtt azok­nak a fi­a­ta­lok­nak a sor­sá­ba, akik saját éle­tük­kel, szor­gal­muk­kal pél­dát mu­tat­nak má­sok­nak, si­ke­re­ik pedig nagy­ban hoz­zá­já­rul­nak a ro­má­kat érin­tő tár­sa­dal­mi elő­íté­le­tek csök­ken­té­sé­hez.

Aho­gyan Fa­bi­ny Tamás evan­gé­li­kus elnök-püs­pök fo­gal­ma­zott meg­ha­tó vi­de­ó­üze­ne­té­ben: „Igen­is van le­he­tő­ség ta­nu­lás­sal ki­emel­ked­ni a nehéz élet­kö­rül­mé­nyek közül, le­gye­nek büsz­kék a fi­a­ta­lok rá, hogy egy ilyen in­téz­mény­hez tar­toz­nak… Ebben a szak­kol­lé­gi­um­ban ember és ember kö­zött nincs fal, a hall­ga­tók meg­ta­pasz­tal­hat­ják, mi­lyen egy­más­nak és má­sok­nak se­gí­te­ni” – emel­te ki a püs­pök, és bol­dog szü­le­tés­na­pot kí­vánt az in­téz­mény­nek, va­la­mint hitet és erőt az előt­tük álló évek­hez. El­hang­zott az is: az evan­gé­li­kus egy­ház szá­mít azok­ra a vég­zős egye­te­mis­ták­ra, akik szí­ve­sen dol­goz­nak az egy­ház in­téz­mé­nye­i­ben, je­len­leg is van két dip­lo­más roma mun­ka­tár­suk.

Az ün­nep­sé­gen Lang­er­né Vic­tor Ka­ta­lin, a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um tár­sa­dal­mi fel­zár­kó­zá­sért fe­le­lős he­lyet­tes ál­lam­tit­ká­ra is jelen volt. El­mond­ta: ti­zen­egy ke­resz­tény szak­kol­lé­gi­um mű­kö­dik az or­szág­ban, és mind eléri a ki­tű­zött cél­ja­it, még­pe­dig hogy ösz­tön­díj­jal és egyéb prog­ra­mok­kal minél több olyan roma fi­a­talt tá­mo­gas­sa­nak fel­ső­ok­ta­tá­si ta­nul­má­nya­ik­ban, akik ér­tel­mi­sé­gi­ként ott van­nak a köz­élet­ben, pél­dát mu­tat­nak a saját kö­zös­sé­ge­ik­ben.

Annak ide­jén öt­ven­hét hall­ga­tó­val in­dul­tak el, je­len­leg há­rom­száz­öt­ven egye­te­mis­ta tar­to­zik a ke­resz­tény in­téz­mé­nyek­hez. A he­lyet­tes ál­lam­tit­kár na­gyon szem­lé­le­te­sen írta le, hogy mi­lyen is a ti­zen­egy kol­lé­gi­u­mot szám­lá­ló há­ló­za­ton belül a nyír­egy­há­zi szak­kol­lé­gi­um: olyan, mint ami­kor egy anyá­nak ti­zen­egy gyer­me­ke van sok-sok közös vo­nás­sal, ám mind­egyi­kük más és más.

„Az »evan­gé­li­kus gyer­mek« igazi egyé­ni­ség. Ma­kacs és ki­tar­tó. Ő evan­gé­li­kus. Olyan, aki össze­füg­gé­sek­ben gon­dol­ko­dik, elő­re­lá­tó, s amit eddig csi­nált, azt fel­fű­zi arra, amit ez­után fog. Van vé­le­mé­nye, van ja­vas­la­ta, és azt meg is oszt­ja má­sok­kal. Nem­csak egyé­ni­ség, hanem képes »egyé­ni­sé­get« át­ad­ni má­sok­nak. Ez az in­téz­mény meg­ér­ti a ci­gány­ság prob­lé­má­it, a szak­kol­lé­gis­tá­ik »ter­he­it ci­pe­li«, de nem oldja meg a fel­ada­ta­i­kat he­lyet­tük. Az evan­gé­li­ku­sok kez­de­mé­nye­ző­kész­sé­ge ga­ran­cia arra, hogy szak­kol­lé­gi­u­muk tíz év múlva is si­ke­re­sen fog mű­köd­ni” – hang­zot­tak a di­csé­rő sza­vak, s az el­is­me­rő kéz­fo­gást La­borczi Géza lel­kész kapta a he­lyet­tes ál­lam­tit­kár­tól.

A nyír­egy­há­zi szak­kol­lé­gi­um ala­pí­tó­ja kö­szö­ne­tet mon­dott mun­ka­tár­sa­i­nak, köz­tük Mol­nár Er­zsé­bet lel­kész in­téz­mény­ve­ze­tő­nek s mind­azok­nak, akik nél­kül ez a szer­ve­zet nem mű­köd­ne, hi­szen nem volt min­dig könnyű, főleg nem az in­du­lás­nál. Majd a roma fi­a­ta­lok szü­le­i­nek a bi­zal­mát kö­szön­te meg: azt, hogy rájuk bíz­ták és rájuk bíz­zák a gye­re­ke­i­ket, hogy aztán együtt örül­je­nek bol­do­gu­lá­suk­nak, hogy ön­ál­ló eg­zisz­ten­ci­át te­rem­te­nek ma­guk­nak.

A nyír­egy­há­zi szak­kol­lé­gi­um együtt lé­leg­zik a Nyír­egy­há­zi Egye­tem­mel, ahol a kez­de­tek­től ott­hon­ra ta­lált. Az egye­tem rek­to­ra, Vas­s­né dr. Fi­gu­la Erika el­mond­ta: jel­lem­ző­en a pe­da­gó­gus­kép­zés­ben, az ag­rár­kép­zés­ben és gaz­da­sá­gi szak­mák­ban ta­nul­nak a szak­kol­lé­gis­ták.

A kon­fe­ren­ci­án Veszp­ré­mi Er­zsé­bet is­mer­tet­te azt a Hüse Lajos szo­cio­ló­gus­sal és a hall­ga­tók­kal kö­zö­sen ké­szí­tett ta­nul­mány­kö­te­tet, amely hűen tük­rö­zi a romák hely­ze­tét az or­szág ke­le­ti ré­gi­ó­já­ban. Ezzel is ki­fe­jez­ték, hogy egye­te­mis­tá­ik­nak a dip­lo­ma meg­szer­zé­sén túl is van­nak cél­ja­ik, sokuk tu­do­má­nyos te­rü­le­ten foly­tat­ja pá­lyá­ját.

Az elő­adá­sok kö­zött a tutor- és a men­tor­prog­ram­ról, a hall­ga­tók ön­kén­tes mun­ká­já­ról is hall­hat­tunk, ugyan­is a há­ló­zat arra is hi­va­tott, hogy erő­sít­se a hall­ga­tók tár­sa­dal­mi fe­le­lős­ség­vál­la­lá­sát, ösz­tö­nöz­ze kö­zös­ség­épí­tő mun­ká­ju­kat.

/forrás: evangelikus.hu/

“Az Evangélikus Roma Szakkollégium mikrotörténete” című konferenciát köszöntötte Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metroplita, a KRSZH elnöke is. 

A progamban a tutori munkáról dr. Jenei Teréz főiskolai tanár, a mentorálásról Deme Dóra szociálpolitikus tartott előadást. “Hozomány az ERSZK-ból” címmel Beri Károly doktorandusz hallgató tartott prezentációt, majd a elköteleződésről, társadalmi felelősségvállalásról Oláh Róbert alumni, a Magyarországi Evangélikus Egyház felzárkózási referense beszélt. A szakkollégisták önkéntes munkájának egyik legfontosabb helyszínén, az ibrányi Iránytű Tanodában végzett tevékenységről Hajdu Zsolt, a tanoda szakmai vezetője beszélt, és a nyomaték kedvéért ajándékként hozta az Iránytű Filmstúdió első kisfilmjét közös múltunkról! A tanodás gyerekek közreműködésével készült videó óriási sikert aratott, illetve az érintettek meghatottan fogadták az elmúlt évek közös munkáját dokumentáló képsorokat… A középiskolai mentorálásról ezt követően Szabóné Plank Valéria, a Mátészakai SZC Kállay Rudolf Szakképző Iskola tanára beszélt, majd intézményünk vezetője, Molnár Erzsébet foglalta össze a fejlesztendő területeket és sikereinket. 

A 10. évfordulóra az ERSZK Igazgatótanácsa emléklapok adományozásáról döntött: az alapításban, a fenntartásban, a működtetésben érdemeket szerzett szakembereknek, illetve az ERSZK szellemiségének képviseletében figyelemre méltó teljesítményt nyújtott alumniknak Laborczi Géza nyújtotta át az okleveleket. Az ERSZK korábbi tagjainak, a diplomát szerzett hallgatóknak a képviseletében Virág Ádám és Oláh Róbert mondott köszönetet az intézménytől kapott támogatásért, a nyomaték kedvéért egy megható oklevelet is átnyújtva az intézményvezetőnek, Molnár Erzsébetnek.

Az ERSZK tagjainak gyönyörű énekszolgálatát követően szeretetvendégség zárta együttlétünket.

Hálát adunk az ERSZK első évtizedéért!

 

Fabiny Tamás videoüzenete 

 

Az Iránytű Tanoda programjának állandó önkéntesei a szakkollégisták, az első ötlettől kezdve tettestársak vagyunk ebben a történetben, mert csodás dolog kisgyerekek életét gazdagabbá, élménytelibbé, szebbé tenni…

Az idei azért tűnt minden eddiginél nagyobb kihívásnak, mert óriási érdeklődés mutatkozott a tanodák részéről a rendezvény iránt, s az augusztus 28-ra időzített sportnap idején még azt sem tudtuk, ki a szakkollégista! A legtapasztaltabb tíznek búcsút intettünk a tanévzárón, és még előtte voltunk a felvételinek…

Az új jelentkezőkkel a közösségi oldalon kezdtünk hát ismerkedni, bevonva őket is: igaz, még azt se tudod, felvesznek-e az ERSZK-ba, de önkéntes munkára hívunk, végig talpalhatsz egy napot az ibrányi városligetben! És aki csak tehette, jött! Itt is köszönetet mondunk a Nyíregyházi Egyetemnek és a Campus Kollégiumnak, hogy lehetővé tették az elszállásolást, szolgálatunk csak így valósulhatott meg.

A rendezvény előtti, péntek esti taktikai megbeszélést követően, szombat reggel 24 ERSZK-s egyetemista fiatal látott munkához Hajdu Zsolt hívó szavára, hogy mire a tanodások megérkeznek 20 településről, minden készen várja őket. Volt olyan szakkollégista, aki nagy rutinnal mozgott a területen, akadt, aki alumniként tért vissza, a munkahelyéről szabadságolva magát, így az új jelentkezők mindig kaptak inspirációt, tanácsot a következő szükséges lépéshez. Berendeztük a ligetet, kialakítottuk a versenyhelyeket, előkészültünk az adminisztrációval, mire az autóbuszok begördültek, már az ilyenkor szükségszerű rögtönzések stresszén is túl voltunk. Mert ki gondol előre arra is, hogy mekkora magasságúnak kell lennie annak az önkéntesnek, aki Mignon lenne egész nap – aztán nem lát ki a jelmezből!
Az ibrányi Iránytű Tanoda munkatársainak gondos előkészítése tette lehetővé, hogy több száz tanodás versenghetett, mérkőzhetett egész nap, életre szóló élményeket szerezve, számunkra pedig nagy öröm, hogy a munkánkkal mi is hozzájárulhattunk ehhez.
Galériánk az előkészületeket mutatja:

Galéria a SZON-on

Kisfilmünk