„Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.” – mutatott rá Jézus egyesítő törekvéseire Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azon a roma integrációs napon, melyet április 15-én rendeztek Összetartozunk címmel a budapesti Ráday Házban. „Jól mondom?” – kérte azoknak a roma fiataloknak a megerősítését, akik éppen befejezték a virágvasárnaptól a feltámadásig tartó bibliai események megidézését…

 

 

Az Összetartozunk című roma integrációs napot azzal a céllal rendezték meg – a  Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódva –, hogy láthatóvá váljon a tizenkét évvel ezelőtt létrehozott roma szakkollégiumokban folyó munka megannyi eredménye, beleértve a cigányság társadalmi beilleszkedésén és esélyegyenlőségén munkálkodó többi szereplővel – társadalmi szervezetekkel, szakpolitikai szervekkel, civilekkel, intézményekkel – kialakított együttműködést is. A programot szervező Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, illetve a Roma Szakkollégiumok Egyesület azt tárta elénk, hogy a roma szakkollégiumokban diplomát szerzett fiatal roma értelmiségiek már ma is a roma és/vagy hátrányos helyzetű közösségek társadalmi integrációjának hiteles és hatékony közreműködői.

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében megidézte a roma szakkollégiumok létrehozásának körülményeit – melynek alakításában nemcsak neki magának mint akkori államtitkárnak, hanem Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitának és Fabiny Tamás elnök-püspöknek is kulcsszerep jutott –, rámutatva, hogy a magyarországi történelmi egyházak között roma ügyben jött létre az első valódi közös szolgálat. Vagyis együtt kell szolgálnunk, hogy egymásra találhassunk, vonta le a legfontosabb következtetést, majd a másodikat is, hogy hiteles keresztyénként úgy kell tekintenünk egymásra, mint Isten teremtményeire.

Ezt követően a Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak előadása következett, a Passió. A bibliai forrásból, igékből építkező előadás abban különbözik minden más evangélikus interpretációtól, hogy beemeli prológusként azt a cigány legendát, melyet egyébként a magyarországi cigányok himnusza is megénekel, miszerint a Golgotán ott téblábolt volna egy cigány ember, aki ellopott a római katonáktól a megfeszítéshez előkészített szegek közül egyet, ezért van, hogy a Megváltó lábát csak egy szeggel tudták rögzíteni a kereszten. (…Egész világ ellenségünk/ Űzött tolvajokként élünk/ Nem loptunk mi csak egy szöget/ Jézus vérző tenyeréből…) Hogy Isten előtt mindnyájan egyenlők vagyunk, s hogy az ő meghívása minden embernek szól, még egy ponton erősítették fel a nyíregyházi roma egyetemisták: amikor a tanítvány András azzal fordul Jézushoz, hogy „Uram, taníts meg minket imádkozni…”, akkor a nagyecsedi Lakatos Filip Csaba a romani nyelv egyik dialektusában mondta el a Miatyánkot.

A lélekemelő, szép előadás nem maradt hatástalan, így a program szerint köszöntővel következő Fabiny Tamás félretette előkészített beszédét, mert az integráció szó latin eredetének levezetése helyett ott és akkor a Lakatos Filiptől hallott tyúkanyó-csibe metafora kibontása kézenfekvőbbnek mutatkozott a befogadás, az egy közösségbe vonás fontosságának érzékeltetésére a mi korunkra vonatkoztatva is. Baj, veszély közepette, háborúban, földrengéskor, post-Covidban, minden próbatétel idején az integráló Jézus követői lehetünk, így valósággá válhat a konferencia címe, miszerint: összetartozunk. Az előadásban elhangzott Ott, a Via Dolorosán című dalra utalva a püspök rámutatott, hogy a cigányságnak is megvan a maga keresztútja, kikövezve megaláztatással, előítélettel, bántalmazással, kriminalizálással. Ugyancsak az előadáshoz kapcsolódva, az úrvacsora jelenetre utalva Johann Christoph Blumhardtot idézte: „Amint sok-sok gabonaszemből őrlik a lisztet, de egy kenyeret sütnek belőle, és amint sok-sok szőlőszemből bort sajtolnak itallá, ugyanígy kell mindnyájunknak, akik hit által Krisztus testének tagjai vagyunk, a testvéri szeretet által egy testté, egy itallá, egy kenyérré válnunk.” Az integer panis, azaz a teljes kenyér kifejezéssel Fabiny Tamás annak a reményének adott hangot, hogy a jézusi integrációt valamennyi jelenlévő átélheti, majd szimbolikus ajándékként egy kenyeret nyújtott át a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium közösségének.

A szakkollégiumokban végzett munkát jól érzékeltette a konferencia következő blokkjában Stekler Dávid előadása. Az ugyancsak nyíregyházi, szociálpedagógia szakos egyetemista saját sorsának hányattatásaitól inspirálva tudományos igénnyel vizsgálja az állami gondoskodás intézményeiben, illetve nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek tanulási motivációit. Kutatási eredményeivel az Országos Tudományos Diákköri Konferencián különdíjas volt, ezen a rendezvényen pedig azért volt releváns a mondanivalója, mert az országban működő 11 roma szakkollégium mindegyikében ott vannak az állami gondoskodásban nevelkedett, nehéz sorsú fiatalok. De a többiek helyzete sem könnyebb, erről pedig az a kerekasztal beszélgetés szólt, amely Bölcsőtől az egyetemig – A társadalmi felzárkózás lépcsőfokai címmel következett. Itt Hajdu Zsolt, az ibrányi Iránytű Tanoda vezetője a nyíregyházi szakkollégisták heti rendszerességű személyes jelenlétének semmivel sem pótolható hatását, a hiteles példa jelentőségét hangsúlyozta. Oláh Róbert, az MEE felzárkózási koordinátora, mint egykori szakkollégista, majd munkatárs és középiskolai mentor, saját életútjának meghatározó mozzanatain túl arról beszélt, hogy a párhuzamosságok kiküszöbölésével az evangélikus oktatási és diakóniai intézményekben meglévő szakértelemmel hogyan építhető tovább az a mentori rendszer, amely célhoz visz.

A Ráday Ház Markusovszky térre nyíló előterében ezen a napon egyébként sátrat vertek azok a szervezetek, amelyek tevékenységükkel kapcsolódnak a roma integrációhoz, mások mellett a Magyarországi Evangélikus Egyház ezirányú tevékenysége, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat sokoldalú munkája is bemutatva.

 

Megjelent az evangelikus.hu -n

 

Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Roma Szakkollégiumának szervezésében került sor idén a roma szakkollégiumok országos tanévnyitójára 2022. augusztus 27-28-án. Nyolc egyházi fenntartású és két egyetemi roma szakkollégium élvezte az egriek vendégszeretetét, akik egyébként 2011-ben még egyetemi fenntartásban alakultak meg, majd egyetemükkel együtt kerültek a katolikus egyház fennhatósága alá a közelmúltban. Az intézményrendszer életre hívása óta hagyomány a közös tanévnyitó ünnepség, mely egyúttal remek alkalom a hálózat fejlődésének demonstrálására is: az első, esztergomi rendezvényen négy intézmény képviseletében alig haladta meg az ötvenet a részvevők száma, most a 11 szakkollégiumot több mint háromszázan képviselték, de nem lehetett ott mindenki…

 

Előre megfontolt szándékkal a hivatalos programnál egy nappal hamarabb érkeztünk Egerbe, hogy a hosszú nyár és távollét után szakkollégistáink saját időt kapjanak az ismételt egymásra találásra. Augusztus 26-án, pénteken ebéddel kezdtük az egri kirándulást, majd a délutánt a Gárdonyi-ház és az egri vár felfedezésével töltöttük. Nagyszerű idegenvezetőnk, Jakabné Jakab Katalin hangulatossá, könnyen átélhetővé tette a történelmi barangolást. Míg őt hallgattuk, a hegyre kaptatás sem zavarta annyira az Alföldhöz szokott társaságot.

Az estét a Szépasszony-völgyében töltöttük, mégpedig dunántúli barátainkkal, a közben Egerbe érkezett Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium tagjaival közösen. A négy tételből álló borkóstoló közben folytatódott a két intézmény tagjainak júniusban Nyíregyházán kezdődött ismerkedése… Hogy pontosan hogyan, az az egri éjszaka jótékony homályába vész, legyen elég annyi, hogy szombaton mindenki frissen, fitten, időben ott volt, ahol lennie kellett: az országos tanévnyitó helyszínén, az egri bazilikában.

A megújuló egri bazilikában Ternyák Csaba érsek vezette az ökumenikus istentiszteletet, az igehirdetés szolgálatát pedig Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház déli egyházkerületének püspöke végezte. Pál filippiekhez írott levele alapján ( „Megragadott engem a Krisztus Jézus” ) arról beszélt fiatal hallgatóságának, mit jelent a megragadottság állapota:

– Nektek küldetésetek van! Ahhoz, hogy szeress, szolgálj, hogy áldás légy, hogy új reményt vigyél a sajátjaidnak, nem elég a magad lelkesedése. Egész keresztény életünk azon fordul meg, mennyire ragadott meg Isten. Kikényszeríteni nem lehet, de adj minél több alkalmat Istennek, hogy megragadhasson. Ahhoz, hogy szeressünk egy gyűlölettel teli világban, hogy szolgáljunk, amikor mindenki a maga hasznát keresi, nem elég a lelkesedés, az is kell, hogy az embert megragadja Jézus Krisztus – hirdette az egri bazilikában az evangélikus püspök.

Az ünnepség a történelmi hangulatot árasztó Líceumban folytatódott, a díszteremben Balázs Sándor énekelte a cigány himnuszt, Balázs Achilles gitározott. Majd Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos arra emlékeztetett, hogy a kezdetek óta hatszorosára nőtt a roma szakkollégisták száma, akik jellemzően első generációs értelmiségiek lesznek, küldetésük pedig az öröklött hátrányok, társadalmi béklyók feloldása. Köszöntötte a tanévnyitót Marcus Ehm, a roma felzárkóztatás ügyét évtizedek óta támogató Hanns-Seidel Alapítvány regionális projektvezetője, majd Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke, valamint Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár. Az elmúlt tíz esztendő alatt 450 roma szakkollégista szerzett alap- vagy mesterképzésen oklevelet, s 90 százalékuk dolgozik – mondta az államtitkár, és bejelentette, hogy épp előző nap tették közzé a 2,5 milliárd forint keretösszegű Útravaló Ösztöndíj program felhívását, ez a forrás középiskolába jutáshoz, érettségi, diploma vagy szakma megszerzéséhez segíti a rászorulókat.

A hivatalos ünnepséget követően nem pontosan tudtuk, mi következik! A szervezők arra kértek mindenkit, libasorban hagyják el a Líceum épületét, az egri szakkolisok pedig fantasztikus bravúrt hajtottak végre a közreműködésünkkel: addig vezetgettek bennünket körbe-körbe a bazilikával és a Líceummal határolt téren, míg látványos, élő cigánykereket alkottunk közösen. A flashmob-ot Bóder Elemér és Svéd Mátyás előadásában a Fekete fehér (Oláh Gergő emblematikus dala) tette igazán átélhetővé. Nem csak a flashmobért, de az egész tanévnyitó konferenciért is hálás köszönettel tartozunk az Eszterházi Károly Katolikus Egyetem Roma Szakkollégiumának: kreatív rendezők, remek szervezők, jó emlékezetünkbe véssük az egri napokat.

A délutáni programot Pléh Csaba akadémikus előadása nyitotta a díszteremben, majd a népes társaság szétszéledt a Líceum termeibe, ahol alumni szakkollégisták vezetésével workshop beszélgetéseken vettek részt. Az este felhőtlen szórakozást hozott: a Ham Ko Ham koncertje és roma táncház zárta a napot.

A roma szakkollégiumok országos tanévnyitójának második napján, vasárnap, interaktív városnézést, helytörténeti vetélkedőt szerveztek az ifjúságnak a vendéglátók, közben a Roma Szakkollégium Egyesület szakmai megbeszélést tartott. A program zárásakor derült ki, hogy a helytörténeti vetélkedőt az ERSZK nyerte!

 

További beszámolók: 

Magyar Kurír

Szent István TV

Flashmob

A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium tudományos konferenciája zárta a KRSZH jubileumi évét 2021. november 25-én. A szegedi Gál Ferenc Egyetemen megrendezett Hittel, Tehetséggel – Roma szakkollégisták tudományos munkái 2011-2021 című konferencián kilenc szakkollégium jelenlegi és alumni hallgatója mutatkozott be a tudomány területén elért kutatási eredményeivel: romológiai, szociológiai, pedagógiai, nyelvészeti előadások szerepeltek a programban. Az ERSZK-ból nyolcan utaztunk a rangos rendezvényre.

Kiss-Rigó László, Szeged-csanádi püspök a rendezvény fővédnöke, valamint Kozma Gábor, a Gál Ferenc Egyetem rektora vendéglátóként köszöntötte az ország minden tájáról egybegyűlt roma szakkollégistákat és az intézmények vezetőit, munkatársait, majd a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének áhítata következett. Fabiny Tamás a jézusi talentumok példázatán és a Pál apostoli karizmán keresztül világította meg a „hittel, tehetséggel” mottó üzenetét, a fiatalok fülére hangszerelt bibliai példákkal alátámasztva.


Beszélt a konferencia résztvevőihez Ternyák Csaba, az Egri Főegyházmegye érseke annak apropóján, hogy az Eszterházy Károly Egyetemmel együtt katolikussá lett az ott működő roma szakkollégium is, így a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot alkotó (vagyis egyházi fenntartású) intézmények száma kilencre emelkedett, a két egyetemi roma szakkollégiummal együtt így 11 szakkollégium munkálkodik a roma/cigány, illetve hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi felemelkedésének segítésén országszerte. 2011-ben négy intézmény indult el ezen az úton… Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár (Belügyminisztérium) után Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos (Belügyminisztérium), Hegyi László egyházi felsőoktatásért felelős miniszteri biztos (Innovációs és Technológiai Minisztérium), végül Marcus Ehm, a szakkollégiumi hálózatra kezdettől kielemelt figyelmet fordító német Hanns Seidel Alapítvány régiós vezetője osztotta meg gondolatait a tíz éve működő intézményhálózatról hallgatóságával.


Az ezt követő tudományos szekciókban kiváló előadások követték egymást, többnyire Phd-tanulmányokat folytató szakkollégistáktól, alumniktól, vagy éppenséggel a szakkollégiumi munkatársként tevékenykedő fiatal szakemberektől: Gulyás Klára (Lippai Balázs Roma Szakkollégium, Hajdúböszörmény), Virág Ádám (Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, Budapest), Beri Károly (Evangélikus Roma Szakkollégium, Nyíregyháza), Godó Katalin (Wáli István Református Cigány Szakkollégium, Debrecen), Mezei Tímea ( Keresztény Roma Szakkollégium, Szeged), Balogh Jenifer ( Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium, Debrecen) Simonyi Sándor ( Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Roma Szakkollégiuma, Eger), Hadházi Renáta (Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, Miskolc). Többek kutatási témája kapcsolódik a roma/cigány kisebbség magyarországi helyzetéhez, ami különösen is örvendetes, mert nem csak az identitásukról árulkodik, de figyelemre méltó új tudással is gyarapítja a szociológia, antropológia, pedagógia, a nyelvészet közös tudáskincsét. Számunkra öröm volt annak felismerése is, hogy a programban sorakozó 9 előadó közül hárman kapcsolódnak az ERSZK-hoz. A nyíregyházi szakkollégiumban kezdte felsőfokú tanulmányait Virág Ádám (szociális munka szakon indulva most szociológia Phd), Balogh Jenni (tanító szak után most Neveléstudomány Phd) és Beri Károly munkatársunk (testnevelés-földrajz szakos osztatlan tanárképző után Neveléstudomány Phd), nagyon büszkék vagyunk teljesítményükre, és választott kutatási témáikra is!

Miután a KRSZH jubileumi évét hivatalosan bezárta Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, a KRSZH elnöke, hálaadó szentmisén vettünk részt a Dómban, ahol Balog Zoltán református püspök mondott beszédet, a misét Kis-Rigó László celebrálta. A hosszúra nyúlt, de igen tartalmas nap a Katedrális étteremben rendezett állófogadással ért véget, ahol Orosz Atanáz görögkatolikus püspök mondott pohárköszöntőt, a jubileumi tortát Langerné Viktor Katalin szegte meg.

 

 

 

Dél-Magyarország tudósítás

 

Ferenc pápa előtt szólt a cigány himnusz

„A cigány himnuszt énekelték el a magyar roma fiatalok Ferenc pápának a hagyományos szerdai audienciáját követően, miután előző nap egy konferencia keretében számoltak be a világon egyedülálló Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) működéséről a Római Magyar Akadémián. Az alkalmon a nyíregyházi és a pécsi evangélikus intézmények képviselői is jelen voltak.


Tizenegy  roma szakkollégium – köztük a nyíregyházi és a pécsi evangélikus intézmények – hallgatói és vezetői utaztak Olaszországba október második hétvégéjén. Az 56 fős zarándokcsoport előbb az umbriai hegyek lábánál elhelyezkedő Assisiben járt, majd onnan érkezett az örök városba. A kétnapos városnézést követően részt vettek egy konferencián a Római Magyar Akadémián.
Az október 12-ei rendezvényt Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita-érsek kezdeményezésére tartották, és a tíz éve fennálló KRSZH eddig elért eredményeit ismertették a hallgatósággal. Az előadók között Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Molnár Erzsébet, a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium igazgatója is szót kapott. Az alkalmon a Szentszék is képviseltette magát.” 

Így számolt be az evangelikus.hu arról a zarándokútról, melynek az egyházi fenntartású roma szakkollégiumok mellett az egyetemiek is részesei voltak, a programot a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózata és a Roma Szakkollégiumok Egyesület szervezte az egyedülálló intézményrendszer létrejöttének 10. évfordulója alkalmából.
Galériánkban a hivatalos vatikáni felvételek mellett az ERSZK tagjainak, illetve az utazás többi résztvevőjének   saját felvételei nyílnak meg.

További híradások:

Vatican News

Magyar Kurir

görögkatolikus hírportál

református hírportál

 

Tanévnyitó konferenciát tartott a tízéves fennállását ünneplő Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat a zánkai Ezsébet-táborban szeptember 25-26-án. A kétnapos rendezvényre az ország minden tájáról érkeztek a tizenegy intézményből roma egyetemisták és oktatók, szakkollégiumi munkatársak.

A tanévnyitó köszöntők sorát Langerné Victor Katalin, a Belügymi-nisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kezdte, aki úgy fogalmazott: „Amikor ezt a tizedik tanévnyitót ünnepeljük, akkor nemcsak nosztalgiázni kell, hanem fel kell idézni, honnan indultunk. Megnézni, meddig jutottunk, és mik a céljaink. Tíz évvel ezelőtt elég lett volna két széksor itt a teremben, ma háromszázötven hallgató ül itt és be sem férnénk, ha azok is itt lennének, akik itt végeztek az elmúlt években. Most egy háromnapos felzárkózási konferenciáról jövök, amely a Belügyminisztériumban volt, és bármerre néztem – legyen az akár korai fejlesztés, akár más téma -, mindenhol ott voltak a szakkollégisták. Ez pedig nagy eredménye az elmúlt tíz évnek, mert ti már mindenhol jelen vagytok. […] Tudnia kell a társadalomnak, hogy vagytok! A ti szerepetek, hogy ragasztói, kapocsai legyetek ennek a társadalomnak, és legyetek büszkék erre” – foglalta össze a közös sikereket Langerné Victor Katalin.

Fixl Renáta, a Hanns Seidel Alapítvány elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta: már önmagában az együttlét örömet okoz az elmúlt időszak után, amely a vírusról szólt. A „Jó nekünk együtt” mottó igazán kifejezi a mostani találkozó mondanivalóját. Felszólalásában az elnök megerősítette, hogy az alapítvány továbbra is segítséget kíván nyújtani abban, hogy a hálózat tagjai fejlődjenek, találkozzanak a döntéshozókkal, és érvényesüljenek a világban. Külön örömként vette számba, hogy a szervezet keretében már alumni-program is működik.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke köszöntőjében azt a példát hozta, hogy nem mindegy, hogyan él az ember, és hogy kel fel reggel. Úgy fogalmazott: „Ehhez nem elég, hogy az ember átrendezi a szobát. Mi kell ahhoz, hogy mindig jobb lábbal keljen fel az ember? Ha úgy indulunk, hogy ezen a napon remek lehetőségek várnak rám, akkor ezeket meg is fogom találni. Most is egy új évet kezdünk, és nem mindegy, hogyan kezdjük el. Ha a magam ura tudok lenni, és én akarom eldönteni, hogy jól fog-e sikerülni ez az év, akkor ez a döntés az én kezemben van. Mert az Isten a kezembe tette a sorsom és rajtam múlik, hogy indulok el ebben az esztendőben, hogy jól sikerüljön. Hinni kell abban, hogy én irányítom az életemet! Az Isten mindig velem van. Ha úgy érzem, hogy az év elején a szívemben lévő lehetőség és lendület elfogyna, akkor jusson eszünkbe, hogy Isten mindent meg fog tenni azért, hogy jól tudjam irányítani az életem” – erősítette szavaival a résztvevőket videóüzenetben a görögkatolikus érsek-metropolita.

Orosz Atanáz görögkatolikus püspök, a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium fenntartójának képviseletében köszöntötte a tanévnyitó konferenciát: „– Tíz év után itt együtt lenni nekem olyan, mint egy családi összejövetel. Tizenegy gyermekes családban nőttem fel, és ehhez tudom ezt hasonlítani. Jó itt lenni, és nem szabad a de vagy pedig szavakkal folytatni a mondatot, annak kell tudnunk örülni, amit éppen átélünk.”


Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke gondolatait Raffaellónak a Krisztus színeváltozása című festményével illusztrálta. Kiemelte, hogy a képen a hegy tetején a Jézussal történő csodát ünneplik a tanítványok, és fürdenek a dicsőség fényében, miközben a hegy lábánál a szegénységben élők épp a beteg gyermeket gyógyítanák, és várnák a csodás gyógyítást. A püspök arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy a hálózat tagjainak, akik Zánkán összegyűltek, hasonló felelősségük van a társadalomban mint a képen szereplő Péternek, Jakabnak és Jánosnak. El kell mennünk a mélyben élőkhöz, és el kell mondanunk az örömhírt azoknak, akik nehézségek között élnek.

Szombaton a résztvevők ezt követően interaktív workshopokon, közösségi játékokon vehettek részt, majd Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, korábban az emberi erőforrások minisztere, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat alapító tagja hirdette az igét ökumenikus istentiszteleten Molnár Erzsébet evangélikus lelkész (az Evangélikus Roma Szakkollégium intézményvezetője) és Makkai László görörgkatolikus atya ( a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium intézményvezetője) liturgikus közreműködésével. Este a szakkollégiumok gálaműsorával folytatódott a program, majd a Khamoro Partyval zárult.