A szakkollégiumi programnak magától értetődő része, hogy kirándulásokat is szervezünk. Mert tudjuk, hogy a hozzánk érkező hátrányos helyzetű fiataloknak nem gyakran van lehetőségük utazni. Mert fontos, hogy minél több értékkel, szépséggel, a kulturális kincsekkel megismerkedjenek. Mert szükséges, hogy a teljesítménykényszertől fűtött felsőfokú tanulmányaik közben olykor lazíthassanak.

A Covid negyedik hulláma bármit képes felülírni, ezért nem ért bennünket váratlanul, hogy mégsem tudnak ellátogatni hozzánk roma szakkollégista barátaink Pécsről… Ez lett volna ugyanis az eredeti elképzelés a novemberi tematikus hétvégére. Speciális közös programot tervezetünk, de az ment be a fiókba, hogy elővegyük a B-tervet!

Az előző, karanténban töltött távoktatásos tanév miatt fokozott vágyunk volt kirándulni: közkívánatra lett cseppkőbarlang, de mert a Baradlát néhányan már látták Aggtelek felől egy-egy iskolai kirándulásnak köszönhetően, a Vörös-tói középtúra verziót választottuk. Egy elalvásos sztorival ismét gazdagodott a házi legendárium, így harsány jókedvvel indultunk a sűrű ködpaplanba burkolózott Nyíregyházáról a zempléni táj meghódítására. Mielőtt azonban a Föld gyomrába hatoltunk volna, az aggteleki karsztvidéken a köd fölé emelkedtünk: gyönyörű napsütésben fürdött az arcunk, miközben az őszi színekbe öltözött hegyekben gyönyörködtünk.

100 perc, 2,3 km – közepes nehézségűnek minősítik, de a közel 600 lépcsőfokról más jelzőkkel is beszélhetünk… Ezeket most nem idéznénk, legyen elég annyi, hogy a szűk, csőszerű folyosóban végeláthatatlannak tűnt az ereszkedés, mentálisan azt is megviselte, akinek a térde egyébként jól bírta a lépcsőn lefelé –kihívást. Ezt persze hamar elfelejtettük, miután leértünk, mert fantasztikus élményben volt részünk: nagyon élveztük a színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve állócseppkövek közötti sétát. Tetszettek a fantázianevek, melyekkel a különböző alakú képződményeket illették, amelyek annyira találóak, hogy magunktól is ráismertünk például a két krokodilra, az ágaskodó medvére… Magyarország legmagasabb állócseppkövéhez, a 19 m magas Csillagvizsgálóhoz is mind felkapaszkodtunk, az Óriások termében pedig megtapasztaltuk, mit jelent az abszolut sötétség! Az Óriások között csodás zene simogatta a lelkünket, hogy a 230 millió évvel ezelőtt létrejött természeti csoda minden érzékszervünkön keresztül bevésődjön.

A föld alatti séta után újra élveztük a cirógató napsütést. Az igazán fittek lazán követték Igazgatónőt a Tengerszem-tóhoz is… pedig megint lefelé és felfelé vezetett az út, ami a sok alföldinek legalábbis fura élmény, de a festői szépségű táj, a fürge patak, a barnában játszó hullámzó táj szépsége, a jóízű levegő feledtette a fizikai kihívást.

Szuper nap volt, de továbbra is izgatottan és szeretettel várjuk Pécsről a „kistesókat” – mielőbbi gyógyulást kívánva az érintetteknek! Na, mert az is remek program lesz, végre együtt!

A fotókat Hurai Gergő készítette