A félév egyik legértékesebb hónapja – hisz az egyetemen sínre kerültek az új tárgyak, az új tanárok dolgai, de szorgalmi időszakban még semmi rendkívüli, épp csak valamicske beadandó, már ha… –, sok energiát tudnak ilyenkor a szakkolis-életbe tolni a fiatalok… Máskor. De a távoktatás, a karantén, a Covid-járvány harmadik hullámának elrettentő hírei lefojtanak minden aktivitást. Képernyők előtt zajlik az életünk, fékezett habzással. Már hozzászoktunk, de nemigen szerettük meg, inkább alkalmazkodunk. Online bibliaóra, online kommunikáció, online angol, online szakmai műhelymunka, online önkéntesség… És a virtuális térbe került a 10 évvel ezelőtt megalapított Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat jubileumi eseménysora is.

A hónap szakmai műhelymunkájának vendége Lankó József alsószentmártoni katolikus plébános volt, akiről már sok izgalmas, különleges dolgot hallottunk a pécsi testvérintézmény tagjaitól. A pécsi szakkollégisták előszeretettel végeznek ugyanis önkéntes munkát Lankó atya, vagy ahogyan ő szereti a megszólítást, Józsi diakóniai intézményeiben. Az alsószentmártoni központtal tevékenykedő Szent Márton Caritas Alapítvány számos intézményt tart fenn: Alsószentmártonban tanodát, Oldon és Siklósnagyfalun közösségi házat, Drávaszabolcson, Kémesen és Kovácshidán játszóházat működtetnek, de évtizedes múltja van a népkonyhának is. Azaz, a Gondviselés konyhájának, ami eredetileg egyházmegyei támogatással a paplakon indult, s a 20 adagos szükségletből gyorsan lett 90…

1980-ban szentelte pappá a pécsi püspök, de már az ezt megelőző nyáron végigmotorozta az egyházmegyét, hogy lássa, hol van nagy szükség káplánra. Lankó József végül Siklóson kezdte meg szolgálatát, ahol az idős plébánost segítve a város mellett kilenc – többségében rendkívül hátrányos helyzetű – falu lelkipásztori szolgálatát is ellátta. Hét évnyi kápláni szolgálat után 1987-ben a nagyharsányi plébániára helyezték, majd 1989 augusztusában végleg a horvát határtól három kilométerre fekvő, 1200 lélekszámú, romák lakta Alsószentmártonba költözhetett. Tekintettel arra, hogy a nyolcvanas évek második felétől a hazai és az európai cigány pasztorációs mozgalom egyik előmozdítója lett, 1990 júniusában Mayer Mihály püspök kinevezte az egyházmegye cigányokért felelős lelkészévé.

Mint együttlétünkkor mesélte, nagy igyekezettel, de kevés tudással látott munkához a cigányok között – tanácsot is kért a hodászi munkában akkor már igen elmélyült Sólya Miklóstól. „Ha van irgalmas, jó szíved, akkor az megmondja, mit kell csinálnod, ha nincs, akkor nem tudok neked tanácsot adni” – jött a válasz.
      – A másik ilyen fontos segítőm André Barthelemy, egy francia pap, akit Jóska néven ismertek a cigányok Magyarországon. Ő járt Csatkára, a cigányok búcsújáró helyére, ott ismerkedtem meg vele. Mikor meglátogatott, fiatal papként feltettem neki azt a nagy kérdést, hogy merre vezessem a cigányokat? Erre ő azt mondta, ne vezessél te senkit sehova, legyél ott, figyeljél, és ha tudsz valakinek segíteni, akkor segítsél – nyilatkozta erről a SZEMlélek blogon Szőke Tibornak még 2019-ben.
Velünk való találkozásakor sem feledkezett meg másik meghatározó segítőjéről, Lothar Weissről, akit egy nemzetközi találkozón ismert meg, s akinek révén komoly német adományokban részesült a baranyai cigánymissziós munkában.
     – Nyári táborokat szervezett, amikben voltak német középosztálybeli cserkészgyerekek, román árvaházi gyerekek, balkáni menekült cigányok és a mi cigány gyerekeink. Azt mondta, hogy „lehetőséget kell adnunk a fiataloknak, hogy megismerjék egymást. Hogy kapcsolatok, barátságok szövődjenek: ha megismerik egymás kultúráját, ha esznek egymás ételéből, ha megtapasztalják, hogy a másik csókja jó, akkor nem lehet őket egymás ellen uszítani, akkor nem fognak soha fegyvert egymásra.” Létrehozott egy egyesületet, amin keresztül rengeteg támogatást kaptunk. Volt olyan időszak, amikor csak rájuk tudtunk számítani – mesélte Józsi, rátérve egy másik fontos közös misszóra, mely akár a mai KRSZH előképeként is felfogható. Ugyanis részt vett a Gandhi Gimnázium létrehozásában, majd 1996-ban – Derdák Tibor szociológussal és a paderborni érsekség cigányokért felelős papjával, Lothar Weiss-szel – megalakította a Collegium Martineum Középiskolai Tehetséggondozó Kollégiumot. A Pécshez közeli Mánfán létrehozott intézmény azon kevesek egyike volt, amely a többszörösen hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyermekeket minőségi középfokú oktatáshoz és érettségihez segítette. Az intézmény alapelve az volt, hogy a kollégisták integrált oktatási körülmények között szerezzenek érettségit. A Martineum önigazgató, önszerveződő közösségként, amolyan demokrácia-iskolaként is működött, a megfelelő támogatások hiánya miatt azonban az intézmény tizenkét év után, 2008-ban megszűnt.

Lankó József a nyíregyházi szakkollégisták kérdéseire válaszolva mesélt a baranyai cigányok etnikai, nyelvi sajátosságairól, az argyelánok, muncsányok sajátosságairól, majd arról is, hogy az agapé, a „mindennek ellenére való szeretet” jegyében hogyan lett gyámja, pótpapája, pótnagypapája krízishelyzetben született gyermekeknek ott, a közösségben.
Mint a pécsi testvérintézmény vezetőjétől, Békési Andreától, Lankó atya régen elköteleződött munkatársától megtudtuk, nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében közösen, hogy a pécsi egyetemisták bekapcsolódjanak az itt folyó munkába. De megtudhattuk azt is, hogy a szakkollégisták között két szentmártoni, és egy gilvánfai fiatal is van ma már…

A márciusi műhelymunka másik vendége dr. Ujhelyi János gyermekgyógyász főorvos, sportorvos volt. Őt kifejezetten a hallgatók kérése nyomán hívtuk, ugyanis erőteljes igény mutatkozott rá a Covid-járvánnyal kapcsolatos alapvető ismeretek értelmezése, illetve a téves információk tényszerű feldolgozása, cáfolata érdekében. A tudományos ismeretterjesztő előadás után a szakkollégisták konkrét problémákkal, kérdésekkel ostromolták a szakembert, praktikus tudáshoz juthattak a fiatalok a megelőzésről, a kockázatokról, a különböző vakcinákról. Természetesen az volt a végső summázat, hogy aki csak teheti, mielőbb oltassa be magát, és az a legjobb vakcina, amit már beadtak.


Jobb időkben fényes eseménysor lett volna hivatott megemlékezni a Keresztény Roma Szakkollégiumi hálózat megalakulásának 10. évfordulójáról. A szervezet készült is erre nagyon, ám a realitások ezt az eseménysort is az online térbe száműzték! Március 26-án online konferenciát rendeztek, melyen az ERSZK mai és egykori hallgatói közül is számosan részt vettek. Az erről szóló tudósításunk itt olvasható.

A szakkollégisták márciusban is meg tudták oldani az önkéntes munkát. A legbüszkébbek természetesen azokra a mentőtiszt-hallgatóinkra vagyunk, akik közreműködnek az Országos Mentőszolgálat Covid-tesztelő szolgálatában: Bódi Gyula és Here Mihály – köszönjük az áldozatvállalást mindannyiunk egészségének érdekében.

 

Olyan missziók megismerésével foglalkoztunk a márciusi szakmai műhelymunka során, melyek mindegyike a hazai cigányság felemelését, sorsának jobbra fordítását tűzte célul. A szombati program könnyebben körül írható, ugyanis három magyarországi egyház romák között végzett tevékenységéről szólt, a misszió szó ebben az összefüggésben nagyon is a helyén van. De a pénteken megismert pedagógiai törekvéshez is komoly elhivatottság, odaszánás szükséges…

Minden magyar állampolgárnak joga van az anyanyelvén tanulni – rögzíti az alaptörvény, de ezt nem tudják érvényre juttatni azok a kisgyerekek, akik a romaninak valamelyik dialektusába születnek bele, azt tanulják meg elsőként otthont. A családi körben használt nyelvet gyermekintézménybe kerülve tilalom lengi körbe: maguk a szülők is azzal a jó tanáccsal adják be gyereküket óvodába, iskolába, hogy csakis magyarul szólaljanak meg! Az ott dolgozóknak is – kimondva vagy kimondatlanul – ez az elvárása, bölcs dolog akkor engedelmeskedni, akkor is, ha az lényegesen nehezebben megy, ha nem az a természetes a cigány kisgyermek számára… Vajon nem ez-e az (egyik) oka iskolai sikertelenségüknek?

Nem a lovári, vagy egyéb cigány dialektus iskolai oktatásáról van szó, a transzlingválás, mint módszer egészen mást jelent. Heltai János Imre egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár református Egyetem szociolingvisztika tanára és kutatója, valamint Kerekesné Lévai Erika, a tiszavasvári Magiszter alapítványi iskola igazgatója közös munkájukról számoltak be a roma szakkollégistáknak. Ebben az iskolában órán és szünetben is szabad használni a cigány nyelvet, annak ellenére, hogy tanáraik nem beszélik.

Az anyanyelv használatától azt várják a pedagógusok, hogy könnyebbé válik a tananyag megértése, hogy a korábban csendesen üldögélő gyerekek is bátran megszólalnak, bekapcsolódnak a tanulás folyamatába. A beszélés nem az egyes nyelvekhez kötődik a kisgyermek szocializációja során – magyarázta Heltai János -, az információszerzés, az önkifejezés lényegesebb mozzanatok. Kerekesné Lévai Erika azzal sietett kiegészíteni, alapvetés lenne, hogy a gyereknek sikerélményt adjon az iskolai munka, s tapasztalatuk szerint a transzlingválás eléri ezt a célt. Az iskolából kitiltott anyanyelv üzenete az, hogy alacsonyabb státuszú nyelv, mint a többségé: önmagában a nyelvhasznált sérült identitást eredményez – Tiszavasváriban pedig máris érzik a módszer identitáserősítő szerepét. 

Vendégeink nem titkolták a dilemmákat, kétségeket, azokat az aspektusokat, melyekre egyelőre nincs válasz, de a beszélgetésbe torkolló együttlét végeredménye az lett, hogy máris több előnye látszik a transzlingválásnak, mint amennyi hátránya.

A pénteki együttlét ezt követően jelentősen átalakult. A hallgatói önkormányzat kezdeményezésére közösen ünnepeltük a nőnapot, majd vidám farsang következett a K14-ben.

Szombatra három magyarországi egyház képviselőjét hívtuk meg, hogy egyházuk cigányok/romák körében végzett missziójáról beszéljen.
A baptista közösség tevékenységét Puporka Gusztáv ismertette, aki elöljáróban nehéz, hányatott gyermekkoráról mesélt: akkori társai mára börtönviselt, drogfüggő emberek lettek. Az ő sorsát megtérése változtatta meg, a Jászberényben szociálpedagógiát végzett fiatalember most a tuzséri baptista közösségben végzi elkötelezett szolgálatát. A hit emberformáló erejéről Sztojka Károly és felesége tett bizonyságot, mint elmondták, legkisebb gyermeküknek, a még általános iskolás Virágnak már ezt a mintát tudják átadni. Puporka Gusztáv a baptista cigánymisszió legfontosabb céljáról szólva elmondta, az első és legfontosabb, Isten útjára vezetni a cigány embereket. Fontosnak tartják, hogy ennek érdekében vezetőket képezzenek, tovább képezzenek, megerősítsék a gyülekezeteket, de leghangsúlyosabbnak a gyerekek, fiatalok között végzett munkát tekintik. Nem csak Isten igéjére tanítják a misszióba vont gyerekeket, de arra is, hogyan kell kezet mosni… Mint megtudtuk, a Magyarországi Baptista Egyházban is a cselekvő szeretet jelenti a szolgálat alapját, rengeteg szociális feladatot vállalnak magukra. 

Ez az alapvetés vezeti azt az evangélikus misszót is, melyet Kiss Attila, szociális munkás a nyírteleki Filadelfia Gyülekezetről és szociális központról megosztott a szakkollégistákkal. Györfi Mihály evangélikus lelkész kezdeményezésére 2006-ban kezdődött Görögszálláson, illetve a környező mintegy tizenöt bokortanyában a gyülekezet missziós munkája, amely mára a szociális ellátás minden területére kiterjed. Sok szakkollégista személyesen is megtapasztalta az itteni jó gyakorlatot, hisz több alkalommal látogattunk már Nyírtelekre, valamint a görögszállási Biztos Kezdet Gyerekházba is. „Egyek vagyunk, mégis egytől-egyig mások. Szemre különbözünk, de legbelül egyformák vagyunk.” – tudatta a szolgálat mottóját Kiss Attila, aki egyértelmű szavakkal minősítette a misszióval kapcsolatban fenntartásokat megfogalmazó híveknek a magatartását: ha mégis ki meri jelenteni, hogy elfogadja Jézust, akkor sohasem értette meg a Bibliát! 

Hogy az Istennek való elköteleződés, a hitbeli szilárdság mennyire fontos a cigány/roma misszió nehézségei közepette, arról leghitelesebben, hatásosabban mégis az a Balogh Róbert beszélt, aki 2011-ben, a KRSZH indulásakor még szakkollégista volt Debrecenben, ma pedig már felszentelt református lelkész Jánoshalmán. Az elhivatottságáról itt legyen elég annyi, hogy a mélységes nyomorban élők szolgálatát éppen a genfi magyar gyülekezet lelkipásztori állásából hazatérve maga kérte püspökétől… Mesélt a jánoshalmai missziójáról, ahol nem csak – az ő munkája révén mára önálló egyházközségbe szerveződött – cigányok lelkipásztora, de a többségi társadalomhoz tartozóké is. Még fontosabbak voltak azonban azok a gondolatai, melyeket kortársként, a szakkollégiumi intézményrendszerből nemrég kiröppent értelmiségi roma fiatalként tudott megfogalmazni:
        – Nehézségek sokasága vár rátok, amikre nem készítenek fel: nem    szokványos, hogy cigány emberek magas pozícióban legyenek, mert képességük, végzettségük lehetővé teszi. Képzeld csak el annak a doktorandusz cigánynak a helyzetét Budapesten, akivel senki nem áll szóba a templomban… Legyen erős hátad, amivel elbírod a mögötted állókat! Nem is tudom, mi lesz, ha ti rövid időn belül nem álltok bele! Iszonyú nagy szükség van rátok, mert hívőként, elkötelezett cigányként, szakemberként tudtok tenni!

Az októberi szakmai hétvége középpontjában a cigány-magyar kettős identitás megerősítése állt. Céljaikért tenni, küzdeni képes, nagyszerű emberekkel ismerkedtek meg a szakkollégisták. Pénteken a nyírteleki Filadelfia Gyülekezet cigány pasztorációs tevékenységébe, a görögszállási szegregátumban élő roma közösség életébe nyertünk betekintést. Szombaton két kiváló emberrel találkoztunk. Káló Norbert Szendrőládon a Bhim Rao Egyesület kötelékében dolgozik a sajátjaiért, míg a tuzséri születésű Jónás Tímea, Aranypánt díjas osztályvezető főnővér Budapesten, a Nyírő Gyula Kórházban cáfol rá mindennapi munkájával a cigányokkal kapcsolatos előítéletekre.

Elolvasom

Régóta tervezett programot sikerült megvalósítanunk, amikor 2017. május 31-én a NYE Tanítóképző Intézetével közös szervezésben végre ellátogattunk Hodászra. Magyarország – és minden bizonnyal Európa – első roma tájházát tűztük ki úti célul, a Rézműves Melinda által megvalósított projekten kívül azonban a hodászi görögkatolikus cigány gyülekezet templomát és intézményeit is meglátogattunk.

Elolvasom

A reformáció 500. évfordulója is ösztönözte amerikai barátainkat arra, hogy Iowaból az öreg kontinensre utazzanak, de egészen bizonyos, hogy annak a szépen ívelő kapcsolatnak is köze volt hozzá, mely az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELCA) Északkelet-iowai Egyházkerülete és a Magyarországi Evangélikus Egyház között, benne pedig az ELCA Globális Szolgálatának, illetve a Wartburg College-nak és intézményünknek az együttműködése révén évről-évre továbbépül. Az előzmények: Steve Nelson, az ELCA chicagói székhelyű Globális Szolgálatának igazgatója már többször is felkereste az ERSZK-t, és 2012-től minden évben küld a szervezet önkénteseket a nyíregyházi evangélikus intézményekbe, köztük a szakkollégiumba. 2013-ban fogadtuk Steven L. Ullestad-ot, az Északkelet-iowai Egyházkerület püspökét, valamint a Wartburg College tizenöt diákját és az egyházkerület hatfős küldöttségét, 2014-ben pedig egy filmes stáb érkezett hozzánk, hogy a ELCA „Fiatal Felnőttek a Globális Misszióban” (YAGM) önkénteseinek itteni tevékenységéről adjanak képet az otthoniaknak. 2015-ben jött el az ideje, hogy mi röpítsük az „első fecskét” az Egyesült Államokba, a szociális munka szakos Jéri János kapott lehetőséget rövid amerikai látogatásra, majd tavaly az Evangélikus Roma Szakkollégium intézményvezetője, Molnár Erzsébet építette tovább a bizalmat, szőtte szorosabbra az emberi kapcsolatokat Waverlyben. Most pedig csak pár napja érkezett haza onnan két szakkollégista, Megyesi Judith és Túró Vanda, amikor együtt köszönthettük Nyíregyházán a Wartburg College 16 diákját, professzoraikat és Mark Anderson püspöki titkárt.

Elolvasom