Tornalját vettük célba, mikor Gömörbe, Szlovákia Magyarországgal határos legközelebbi térségébe indultunk áprilisban. Sokféle célkitűzés lebegett a szemünk előtt: szeretjük megmutatni a szakkollégistáknak, hogy a kisebbségi létnek sokféle dimenziója létezik…;  szeretjük megmutatni, hogy az országhatárral nem ér véget a világ…; szeretjük megmutatni, hogy szolgálatunkkal mennyi örömöt vagyunk képesek okozni…

Megint a szervezési, logosztikai akadályok állták utunkat az áprilisra betervezett szakmai kirándulásnál! Kétszer-háromszor egyeztettük, ki tud velünk utazni a 21-23-i hétvégén, s mindig más eredmény jött ki… Egy ponton azzal is össze kellett békülnünk, hogy a Passió szereplőinek mindegyike sem tud velünk tartani valamilyen halaszthatatlan elfoglaltság, kötelezettség miatt – pedig hangsúlyos vállalásunk volt, hogy a felvidéki magyarok egyik fontos településén, Sajógömörben színre visszük még egyszer…

Péntekre csak az utazást és némi rekreációt gondoltunk. És úgy is lett: a tornaljai Evangélikus Konferencia és Missziói Központ belakása, felfedezése épp elég örömforrás volt erre a napra, remek körülményeket találtunk a nemrégiben felújított létesítményben és rendkívül szívélyes házigazdát Lóczy Tibor evangélikus lelkészben. Kitaláltuk, megszerveztük az elkövetkező napokat, hogyan lesz a reggelik és vacsorák tálalása, a mosogatás, majd felfedeztük a kisvárost, Tornalját, gyakorlatban ismerkedtünk az Euróval, mint fizetőeszközzel. A vacsora kiszállítása előtt még egy nagyszabású focimeccs is belefért, aztán pedig szuperjó közösségi játékokkal szórakoztattuk magunkat. Az elmúlt hetek feszített tempója után kijárt némi kötetlen, oldott együttlét a csapatnak.

Szombaton a gömöri vidék felfedezése várt ránk, amit Betléren, az Andrássy-kastélyban kezdtünk. Az óriási angolparkkal övezett Andrássy fészek különleges élmény volt, egyszerre kápráztatott a pompa – a grófi család kitelepítését követően ez a kastély megúszta a dúlást, kifosztást, itt minden berendezés a helyén maradt – , és taszított bennünket a tulajok vadászszenvedélyéről tanúskodó megannyi trófea… Különös dolog a XXI. századból visszanézni arra az esztelen öldöklésre, s annak rekvizitumaira, ami a XIX-XX. században még a normalitáson belül volt, már ha valakik győzték pénzzel! Ki a szépséges enteriőrök, fürdőszobák, értékes festmények, a páratlan könyvtár láttán esett ámulatba, kinek a kastélypark patakcsobogással, madárfüttyel színesített élménye marad meg – de a preparált elefántlábból készült esernyő és sétapálca-tartónál nagyjából mindenkinél véget ért a tolerancia, az Egyiptomból úti emlékként hozott múmiáról nem is beszélve… Jól kiértékeltük az egykori magyar nemesek érdemeit és gyarlóságait, s máris Pelsőcön, a terített asztalok mellett találtuk magunkat.

A hangulatos falu határában utána felkerestünk egy magaslatot, hogy az ajándékként érkezett tavaszban két hegyvonulat között egészen a Tátra havas csúcsaiig lássunk, hogy aztán Hanvára igyekezzünk.

„A hanvai pap hamvai Hanván hanvadnak el…” – alighanem ezt tanultuk meg legelőször a nagytiszteletű református esperestől, Nagy Ákos Róberttől, aki a község templomában élvezetes előadást tartott Tompa Mihályról. Tompa, a szabadságharc költője, Petőfi és Arany nagy barátja Hanván volt lelkész, még a parókiát is maga tervezte, s mi arra is vethettünk egy pillantást Nagyék kötelességtudó pulijának éberségét is kijátszva. Az őszinte kíváncsiságtól és érdeklődéstől vezérelt beszélgetést az esperessel az idő könyörtelensége zárta le – az otthonról bekészített koszorút elhelyeztük Tompa Mihály sírján, és folytattuk utunkat Tornaljára.

Pontosnak kellett lennünk a vacsorával, ugyanis vendégeket vártunk: Vavrek István és felesége, Hubay Gabriella évekkel ezelőtt, a Kedves-ház pedagógia továbbképző programján került a látóterünkbe Nyírtelken, régóta terveztük megismerni itteni roma-felzárkóztató tevékenységüket. Olyan rég, hogy a tanodájuk már nem is működik, ellenben István ambíciózus roma középiskolásokkal és főiskolásokkal foglalkozik jelenleg az “Ismerd meg emberi jogaidat” elnevezésű program keretében, míg Gabi angol-magyartanárként alapiskolai keretek között folytatja a küzdelmet azért, hogy esélyt teremtsen a környékbeli roma gyerekeknek, akik egyébként mind magyarok is. A szakkolisok egymással versengve ostromolták kérdésekkel a vendégeket, egyszerre érdekelte a társaságot a nemzetiségi helyzet, a szociális, a gazdasági, munkaerőpiaci állapotok, ahogyan a szlovákiai oktatási rendszer is, a pedagógusok egzisztenciájával bezárólag… A beszélgetésnek az vetett véget, hogy még egy megúszhatatlan feladat várt ránk a későre nyúlt estében: legalább egy összeolvasó próbával muszáj volt megsegíteni azokat, akik beugróként vállalták a másnapi Passió -előadásban való közreműködést! Új Angyallal, új Kajafással vártuk a másnapot, egyúttal pedig Lakatos Filipet és Beri Károlyt Budapestről – ők csak a Snétberger Tehetségközpont aznap esti gálája után tudtak elindulni hozzánk Budapestről. Már mindenki az igazak álmát aludta, amikor éjjel negyed kettőkor csendesen bekopogtak a szálláson…

Vasárnap megint tetőfokára hágott az izgalom: a sajógömöri evangélikus szórvány gyülekezet istentiszteletének keretében terveztük bemutatni Jézus szenvedésének történetét. Lóczy tiszteletes úr bebocsátott bennünket a templomba, mielőtt a saját szolgálatába, másik faluba indult volna, sőt még azt is megtudtuk tőle, tíz nappal ezelőtt kishíján leégett a gyönyörű, 1882-ben épült neogótikus templom… Ezért hát a jellegzetes füstszag, meg a templomkert zöld gyepén futó szőnyegek – konstatáltuk, de igyekezni kellett a bejáró-próbával, hisz megint ismeretlen helyszínre kellett adaptálnunk a Passiót – kardinális kérdés, ki merre távozik, honnan érkezik, hol vannak a kellékek bekészítve.

Az egykor volt Gömör vármegye névadó településén ezen a vasárnapon Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész szolgált igehirdetéssel, aki Budapestről érkezett, ahogy havi rendszerességgel máskor is. Az imádságról szóló prédikáció előtt került sor a Passióra, ami éppen olyan volt, mint az előző alkalmakkor, csak mégis egészen más: ebben a szakrális térben, egy klasszikus templomban énekelni a cigány himnuszt, itt imádkozni lovári nyelven a Miatyánkon… összenézve a gyülekezet cigány tagjaival, még ha tudjuk is, hogy ők már nem beszélik az anyanyelvüket, csak a magyart… Még ha az istentiszteleten részt vevő gyülekezeti tagok nem is voltak többen, mint mi szereplők, így is azt éreztük, alighanem ez a legfontosabb szolgálatunk ezzel az előadással.

Az istentisztelet után szapora léptekkel távoztunk a jobb oldali ajtón, mert balról már a református hívek érkeztek a saját vasárnapi alkalmukra. Minket terített asztal és nagyon kedves vendéglátás várt a gyülekezeti házban, a jóféle gulyásleves után pedig még két rövid program várt ránk. A templomhoz közel megnéztük az egyetlen, Mátyás királyt kapával ábrázoló szobrot – így állítottak emléket a gömöri mesének, miszerint az igazságos király kapálni tanította volna errefelé az egyszerű emberek munkáját nem becsülő nemeseket – , majd felkerestük a legendás cigányprímás, Czinka Panna emlékművét! A környéken született és a maga nemében páratlan muzsikus, a kiemelkedően tehetséges, ezért női mivolta ellenére karriert építő Czinka Panna emlékművénél elénekeltük ismét a cigány himnuszt, és elhelyeztük az ERSZK koszorúját.

És 2023-ra letettük a Passió keresztjét.