Úgy elbújunk, hogy még a Covid se talál ránk – és úgy is lett! Szombaton legalábbis. A szeptemberi tematikus hétvége lényegi elemét egy kukorica-táblákkal övezett, kacskaringós és porzó földúton megközelíthető, világtól elzárt idilli helyszínen, a Piros-tanyán szerveztük meg. Pénteken azonban még maradtunk az egyetemi bázisunkon, és ott igyekeztünk mindent megtenni a biztonság érdekében…
Nehéz tervezni koronavírussal terhelt napjainkban – így először attól a gondolattól kellett búcsút vennünk, hogy tanévnyitó ünnepséget rendezünk. Semmilyen feltétel nem volt biztosítható az ünnepélyhez, ezért nyomban a közepébe vágtunk: pénteken csoportbontásban szerveztük a programot, hogy egyebek mellett a járványügyi előírásoknak is megfeleljünk, de saját szakmai szempontjainkat is érvényre juttassuk. Az első-másodéves szakkollégisták dr.Hüse Lajossal tanulásmódszertani foglalkozáson vettek részt, míg a „haladó”-szakkollégistákkal a K14-ben, vagyis az ERSZK klubhelyiségében a szakdolgozat-írásra hangolódtunk – a közös tudáskincset osztották meg a legtapasztaltabbak azokkal, akik most állnak a nagy kihívás előtt. Az együttlét önkiszolgáló szendvicsvacsorával zárult, közben a másnap szervezési feladatait is tisztáztuk. A kérdés az volt, hogyan jutunk el mindannyian a Piros-tanyára, amit még a Googl sem ismer, és busz oda ki nem jut?
Szombat reggel az első logisztikai feladatot a biciklisek útnak indítása jelentette, néhányan saját kerékpárral jelentkeztek be, másoknak pedig a szakkolis bringákat kellett útrakészre spécizni. Miután eltekert a kis csapat, konvojba szerveződtünk a gépkocsikkal, gondosan vigyázva, hogy mindenkinek helye legyen az autókaravánban. A járatlanoknak néha egészen kilátástalannak tűnhetett a helyzet, kukorica-, napraforgó- és parlagon hagyott földtáblák között: mégis, hová megyünk itt Nyíregyháza határában úttalan utakon? Megmaradtak a kétségek egészen a leparkolásig, amikoris egy ligetes, kellemes tanyán találtuk magunkat, ahol több filagória, foci-, kosárlabda-, röpi- és lábtengó-pálya, hangulatos tavacska, kényelmi bútorokkal övezett úszómedence, hangulatos fedett ebédlő-helyiség fogadott bennünket… épp csak belaktuk a helyet, máris kezdődhetett az első program.
A területileg illetékes Toborzóiroda, vagyis az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda fiatal szakemberei szerveztek számunkra programot. Az egyszerre szórakoztató, izgalmas és a katonaéletbe is betekintést nyújtó csapatjátékok egészen felvillanyozták a társaságot, láthatóan beleadott mindenki anyait-apait, semmi kétség, mindenki élvezte a kihívást. Magas térdemeléssel gumigyűrűk között vágtázni, hordágyon társunkat cipelni, „hernyótalpon” együtt haladni, kézigránátot dobni időre – nem is hinnénk, milyen remekül összerántja a társaságot az ilyen feladat! Az eredményhirdetés és a jutalmak átadását követően a Toborzóiroda munkatársai arról tájékoztatták a szakkollégistákat, hogy mit tud kínálni a Magyar Honvédség számukra, milyen karrierlehetőségek nyílnak a különböző szakokon tanuló egyetemisták számára egyenruhában. A szakkollégisták érdeklődve hallgatták a honvédség által kínált lehetőségeket, számos kérdéssel igyekeztek pontosítani az elhangzottakat, amiből az derült ki, hogy komolyan mérlegre tették a kínálatot. Dönteni minden esetre nem most kellett…
Közben a teraszon csodás illatok keltek szárnyra a kondér irányából. Mire tálalni kellett, megérkezett Balogh Melissza, nagykállói szakkollégistánk édesanyjának konyhájából a bodag és a bokolyi, még melegen. A különböző változatban elkészített cigány kenyér tökéletes kiegészítője volt a kondérban, gazdagon készült babgulyásnak, és külön élmény volt, hogy ezzel a gasztronómiai érdekességgel szolgáltunk, mert bár a szakkollégisták túlnyomó többsége roma származású, egyáltalán nem természetes, hogy mindenki ismerné a cigány kenyeret. Régi tervünk vált valóra azzal, hogy Melissza édesanyja eleget tett a kérésünknek, megsütötte két változatban is, köszönet érte!
Kis pihegés, szabad idő után újabb körben folytatódtak a csapatjátékok, ahol a hullahopp-karikák és a szakkolis pólók ügyes-gyors átadása mellett kevés elmetorna is szerepelt a programban, végül pedig a szabadon szervezett sportolás – röpi-tollas-asztalitenisz mérkőzések – ideje következett. Épp addig maradtunk, amíg jól éreztük magunkat – a végén ismét komoly logisztikai „hadművelet” – csak így, katonásan! – kellett a vissza út megszervezéséhez: újabb műszaki szemle a bicikliknél (persze, hogy volt defekt!), és újabb ültetési rend az autókban.
Remek napot töltöttünk együtt, csoda klassz volt tapasztalni, ilyen rövid idő alatt mennyire összeszokott közösséggé vált az új társaság. Szükségünk van erre az erőre, erre a bizonyosságra, hisz ebből fogunk erőt meríteni, ha a helyzet úgy hozza, hogy megint mindenkinek haza kell mennie. De egyelőre szerencsére együtt lehetünk és élvezzük minden percét!
