A roma-magyar kettős identitás megerősítéséről szóló modul jegyében telt az októberi szakmai műhelymunka.
A hétvége nyitányát a Munkácsy 50 című, nagy érdeklődéstől övezett kiállítás megtekintése jelentette a Jósa András Múzeumban. Egyrészt, mert az első világhírnévre szert tett magyar festő művészetének, munkásságának megismerése beleillik a tematikába, másrészt az értelmiségi létre készülő egyetemista nem hagyhatja ki, ha az amerikai-magyar gyűjtőtől, Pákh Imrétől és az Ermitázsból helybe jön félszáz alkotás. Köztük a legendás, és Munkácsy első nagy sikerét jelentő Ásító inas, számos tájkép, szalonzsáner, avagy a későbbi monumentális Trilógiához készült tanulmányok. A képek között természetesen tilos volt fényképezni, a szigort azzal ellensúlyozta a kiállításnak helyet adó intézmény, hogy hangulatos enteriőrt rendeztek be a XIX. század stílusjegyeit idézve, melyben korhű ruhákban fényképezkedhettek a szakkollégisták.
Identitások harca vagy harmóniája – roma diplomásként a kisebbségi és a többségi társadalomban. Ezzel a címmel tartott interaktív foglalkozást Kóka Ágnes és Balog Antal, az Add a kezed KHE vezetői még pénteken. Estébe hajló izgalmas disputa alakult ki arról, hogyan lehetséges „otthon lenni” mindegyik világban, hogyan lehet megőrizni a régi kapcsolatok meghittségét és építeni sok-sok újat.
A mentorok gyűjtötték maguk köré a szakkollégistákat szombat délelőtt. A 10-10 fős csoportok mindegyike kicsit másképp töltötte az időt, de a beszélgetések az összetartozás érzésének megerősítését szolgálták.
A délutáni programok az Élim Szeretetotthonban folytatódtak, a közel százéves diakóniai intézmény múltjával, történetével, az ellátottak helyzetével és sajátosságaival ismerkedtünk meg Sipos Ilona intézményvezető és Sándorné Hargita Edit fejlesztőpedagógus közreműködésével, majd az intézmény lakóinak segítségével érzékenyítő játék részesei lehettek a szakkollégisták. Az ERSZK tagjai visszatérő vendégek az Élimben, de a hallgatók egy része folyamatosan cserélődik, az új szakkollégisták némelyikének megrendítő élmény volt a találkozás, mert még sohasem találkozott értelmi sérült, vagy más súlyos fogyatékkal élő emberrel. A program egyúttal az önkéntes munkára készítette fel a fiatalokat: a szakkollégisták ebben a félévben maguk választotta helyszíneken és önálló szervezéssel teljesítik a havi 10 órás társadalmilag hasznos tevékenységet.
