I.szemeszter
Az Evangélikus Roma Szakkollégium célját már oly sokszor megfogalmaztuk, az 5. tanévünkbe lépve sem tértünk le a kijelölt útról. Olyan fiatalokat szeretnénk nevelni, akik felelősséget vállalnak és hatékonyan tesznek a cigányság felemelkedéséért és a cigány-magyar együttélésért. Ennek érdekében szakkollégiumunk hallgatóit saját szakterületükön kimagasló teljesítményhez segíti, tehetséggondozó és szükség esetén hátránykompenzáló tevékenységet végez. Olyan szellemi és közösségi műhely létrehozására törekszünk, ahol a szaktudás, az identitás és az önismeret fejlesztésén túl a társadalmi felelősségvállalás konkrét tevékenységekben is megnyilvánul.
Munkánk anyagi alapját ebben az időszakban az NTP-SZKOLL-M-15-002 azonosítójú pályázat biztosította.
A képzési program moduláris rendszerben valósult meg, melyet műhelymunka keretében szerveztünk, tömbösített formában.
Cigány – magyar identitást erősítő modul részeként hangsúlyt kapott az önértékelés, önbecsülés fokozása. A tematikus műhelymunka során időt szántunk a roma nép történetének és kultúrájának megismerésére. A közismereti modul keretében foglalkoztunk az önálló kutatást, a tanulmányok végén esedékes szakdolgozat megalapozását is előmozdító kutatás-módszertani ismeretekkel, társadalomismereti kérdésekkel, és a kommunikációs készségek fejlesztésével. A spirituális modul célja, hogy szakkollégistáink megerősödjenek a keresztény erkölcs és értékrend ismeretében és megtartásában.
A korábbinál is fontosabbnak tartjuk az idegennyelvi képzést, ugyanis csak akkor kapja kézhez diplomáját a végzett hallgató, ha közben megszerzi a középfokú komplex nyelvvizsgát. Tekintettel a nyelvoktatás hazai helyzetére, a közoktatásban tapasztalható nehézségekre, valamint hallgatóink szociális és kulturális hátrányaira, a nyelvvizsga megszerzése számukra még nagyobb probléma, mint általában a felsőoktatásban tanulóknak. A diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgára való felkészítést kiscsoportos formában szerveztük meg, kezdő és haladó szinten angol, német és lovári nyelvből. Azt várjuk szakkollégistáinktól, hogy egy szintet fejlődjenek minden szemeszter alatt.
A hallgatók tehetséggondozása érdekében tutori hálózatot működtetünk. A tutorok egyéni fejlesztési terv alapján a hallgatók szakmai előmenetelének támogatásában működnek közre. A programban 5 tutor segíti a hallgatókat, akiket szakmacsoportok szerint választottunk ki a Nyíregyházi Egyetem és a DE OEC Egyészségügyi Karának oktatói, tanárai közül.
A tutorokon kívül partónusi rendszert is szerveztünk, ennek célja a hallgatók biztonságérzetének kialakítása, a szociális problémák kezelése. A két patrónus részben egyéni foglalkozás keretében személyiségfejlesztést végez, részben pedig csoportfoglalkozás során a közéletben hasznosítható gyakorlati ismeretek átadására törekszik.
A tanulmányi előmenetelt segítő, tananyagon túlmutató workshopokat/műhelyeket szerveztünk, ebben a félévben különösen hangsúlyos volt a személyiségfejlesztés – konfliktuskezelés; kutatásmódszertan; társadalomismeret; önértékelés, önbecsülés fokozása; keresztény értékrend; idegen nyelvi kompetencia fejlesztése, kommunikáció fejlesztése, valamint a közösségfejlesztés segítése.
Rendezvényeinkről, szabadidős programjainkról rendszeresen beszámolunk képekben is. Ezúttal a tanulmányi programokon készült felvételekből állítottuk össze az albumot.