Családi nap az Anyaóvóban

„Amikor leszázalékolták a férjemet és inni kezdett, akkor kezdődött a pokoljárásunk a három lányommal” – idézi fel a megpróbáltatásokat a kárpátaljáról Szabolcsba férjhez jött asszony az Oltalom Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonában, Nyíregyházán. A két nagyobb akkorra már az egyik megyeszékhelyi elitgimnázium tanulója volt az Arany János tehetséggondozó program révén, rokonok híján így vezetett útjuk az Anyaóvóba, amikor a férfi brutalitása elől menekülni kellett. A válást azóta már kimondták, ha sikerül eladni a hajdani közös otthont, a takaros családi házat, és pont kerül a vagyonmegosztás végére, új életet kezdhetnek. Addig itt gyűjti hozzá az erőt a korábban konyhai kisegítőként dolgozott, most pedig cukrászképzésre járó asszony, aki néha még mindig nem hiszi el, hogy vele, a tisztes családanyával mindez megtörténhetett…

Nem szorong, inkább felszabadult az a sorstársa, akit egy péntek délutánon hat gyerekével, szinte egy szál pendelyben hozott faluja kisbusza az Anyaóvóba. Pár óra múltán azok az uzsorások is megjelentek a belvárosi mellékutcában, akik elől ide menekültek:
– Akkor már több mint egy éve szinte minden fillérünket elszedték az uzsorások, és mikor már második napja éheztek a gyerekek, mert tényleg semmit nem tudtam adni nekik, felmentem a polgármesteri hivatalba, hogy vegyék őket állami gondozásba. Mivel tudták, hogy miért mondom ezt, inkább úgy döntöttek, mentenek mindnyájunkat, így kerültünk ide! – meséli keserű mosollyal, de látható megkönnyebbüléssel.

Az Anyaóvó klubszobájában elhangzó mondatokkal éles kontrasztban van az udvarról behallatszó sokszólamú nevetés, a vidám gyerekzsivaj. Családi napot tartanak, a Pünkösd előtti pénteken nem kell se a múltra, se a jövőre gondolni, a gondtalanság érzéséért tesznek ma meg mindent az itt dolgozók.

„Batyu, avagy útravaló a sikeres társadalmi beilleszkedéshez” címmel fut az intézményben az a projekt, melyet az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával közel 30 millió forintból valósítanak meg. A szükségletek előzetes felmérése alapján kidolgozott programnak az a célja, hogy szolgáltatásaival, rendezvényeivel hozzásegítse a krízist megélt gyermekeket és asszonyokat a társadalmi beilleszkedéshez. Az Oltalom Szeretetszolgálat az elnyert támogatást nem csak saját klienseire fordítja, együttműködő partnerként bevonták a Területi Gyermekvédelmi Központ, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének Anya-gyermek Segítőotthona és Krízisközpontja valamint a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ Családok Átmeneti Otthonának ellátottjait, a róluk gondoskodó szakembereket, munkatársakat, továbbá a nevelő szülőket is. Így érthető, hogy a kilenc anyának és huszonhét gyermeknek biztonságot adó intézmény udvarán és „összes termeiben” most vagyunk vagy nyolcvanan, köztük az Evangélikus Roma Szakkollégium önkéntesei.

Balázska Tibor rendőrzászlós és három négylábú munkatársa veszi birtokba az udvart: a két német juhász és egy fehér sicu parádés bemutatót tart nem csak bombakeresésből és alaki gyakorlatokból, de önfeledt játékból is – no meg abból, hogy mire képes a bizalom, a feltétel nélküli elfogadás, a szeretet. Balázska Tibor bizonyára nem csak a kutyákhoz ért, oka lehet annak, ahogy keresetlen egyszerűséggel beleszövi elbeszélésébe, hogy a bűnüldözésben kiváló érdemeket szerzett német juhász, a folyton a hírekben szereplő médiasztár, a kevéssé hangzatos nevű Nokedli egy sintértelepről került kölyökkorában kutyaiskolába. A Dönci névre hallgató öleb pedig – mindent tekintélyt nélkülöző kinézete alapján – lehetne ugyan játékkutya is, de bizony bombakeresőnek készül, és az is lesz, ha végére ér a kiképzésnek.

– A nálunk élő hátrányos helyzetű gyermekek többsége roma, eddigi életük a deviancia és kriminalizáció árnyékában telt. Sajnos a civil társadalom hajlamos az apák bűnét a gyermekeknek is felróni, így nehéz sorsukban nem csak a szeretetet és a hétköznapi javakat nélkülözik, de azt is elszenvedik, hogy sokan potenciális bűnözőnek tekintik őket – teszi világossá Daskóné Sós Anita, az Anyaóvó igazgatója, milyen tudatos törekvések húzódnak meg a látszólag csupán rekreációs programnak tűnő rendezvény mögött. – Feladatunknak tekintjük ezeknek az előítéleteknek az oldását és megtörni azt a sorsvonalat, amelyet ezek a gyermekek generációról generációra megörökölnek. Ez az ő érdekük, de a társadalomé, és az ország rendjére vigyázóké is. A rendőr itt nem vásott kölyköket, hanem vidám, érdeklődő gyermekeket lát, a rendőr pedig nem fakabát, aki a hatalmat képviseli, hanem példát és modellt nyújt a gyermekek és szüleik számára a társadalom által preferált viselkedéshez, előrevetítve annak lehetőségét, hogy nehéz helyzetükből kiemelkedve később segíthessék a hasonló nehéz helyzetben lévő társaikat.

Később visszaér az a tűzoltókocsi is, amelyet még a családi nap kezdetén rendelt vissza a diszpécser egy tűzesethez, így a családi nap résztvevői megszállják az autókat. A magas kerítéssel védett udvaron megszólalhat a sziréna, és nem lehet nem mosolyogni, mikor cérnahangon keménykedik a hangszóró: „Itt a rendőrség, tessék megállni!”

Később az Anyaóvóban élő, a rendszeres foglalkozáson részt vevő gyermekek táncbemutatója következett, majd az ebéd megkoronázásaként feltálalták azt a 300 palacsintát, amit az édesanyák még hajnalban sütöttek, majd az Evangélikus Roma Szakkollégium önkéntesei töltöttek lekvárral, kakaóval. A rövid sziesztát követően a programot az Anyaóvó munkatársa által összeállított „ügyességi és okossági” vetélkedő zárta. A legjobban teljesítő csapatok jutalma az volt, hogy elsőként nyúlhattak azokba a dobozokba, melyek a Móricz Zsigmond Színház társulatának adományaként érkeztek az alkalomra, telve kedves plüssállattal.

Az élmény minden bizonnyal bekerül abba a „batyuba”, melyet az Oltalom Szeretetszolgálat Anyaóvójának munkatársai szívós, módszeres munkával töltögetnek. Egy kellemes, vidám nap emléke a hányatott sorsú, elgyötört asszonyoknak, a nélkülöző gyermekeknek sokkal több annál, aminek látszik. A közös élmény az összetartozásukat erősíti, azt a láthatatlan köteléket, ami építi az önbizalmukat, a hitüket, ami ahhoz kell, hogy sikerrel megvívhassák a holnap, a holnapután csatáit.

Megjelent az Evangélikus Élet 2013.május 26.-i számában. Szöveg: Veszprémi Erzsébet