Tornalját vettük célba, mikor Gömörbe, Szlovákia Magyarországgal határos legközelebbi térségébe indultunk áprilisban. Sokféle célkitűzés lebegett a szemünk előtt: szeretjük megmutatni a szakkollégistáknak, hogy a kisebbségi létnek sokféle dimenziója létezik…;  szeretjük megmutatni, hogy az országhatárral nem ér véget a világ…; szeretjük megmutatni, hogy szolgálatunkkal mennyi örömöt vagyunk képesek okozni…

 

Megint a szervezési, logosztikai akadályok állták utunkat az áprilisra betervezett szakmai kirándulásnál! Kétszer-háromszor egyeztettük, ki tud velünk utazni a 21-23-i hétvégén, s mindig más eredmény jött ki… Egy ponton azzal is össze kellett békülnünk, hogy a Passió szereplőinek mindegyike sem tud velünk tartani valamilyen halaszthatatlan elfoglaltság, kötelezettség miatt – pedig hangsúlyos vállalásunk volt, hogy a felvidéki magyarok egyik fontos településén, Sajógömörben színre visszük még egyszer…

Péntekre csak az utazást és némi rekreációt gondoltunk. És úgy is lett: a tornaljai Evangélikus Konferencia és Missziói Központ belakása, felfedezése épp elég örömforrás volt erre a napra, remek körülményeket találtunk a nemrégiben felújított létesítményben és rendkívül szívélyes házigazdát Lóczy Tibor evangélikus lelkészben. Kitaláltuk, megszerveztük az elkövetkező napokat, hogyan lesz a reggelik és vacsorák tálalása, a mosogatás, majd felfedeztük a kisvárost, Tornalját, gyakorlatban ismerkedtünk az Euróval, mint fizetőeszközzel. A vacsora kiszállítása előtt még egy nagyszabású focimeccs is belefért, aztán pedig szuperjó közösségi játékokkal szórakoztattuk magunkat. Az elmúlt hetek feszített tempója után kijárt némi kötetlen, oldott együttlét a csapatnak.

Szombaton a gömöri vidék felfedezése várt ránk, amit Betléren, az Andrássy-kastélyban kezdtünk. Az óriási angolparkkal övezett Andrássy fészek különleges élmény volt, egyszerre kápráztatott a pompa – a grófi család kitelepítését követően ez a kastély megúszta a dúlást, kifosztást, itt minden berendezés a helyén maradt – , és taszított bennünket a tulajok vadászszenvedélyéről tanúskodó megannyi trófea… Különös dolog a XXI. századból visszanézni arra az esztelen öldöklésre, s annak rekvizitumaira, ami a XIX-XX. században még a normalitáson belül volt, már ha valakik győzték pénzzel! Ki a szépséges enteriőrök, fürdőszobák, értékes festmények, a páratlan könyvtár láttán esett ámulatba, kinek a kastélypark patakcsobogással, madárfüttyel színesített élménye marad meg – de a preparált elefántlábból készült esernyő és sétapálca-tartónál nagyjából mindenkinél véget ért a tolerancia, az Egyiptomból úti emlékként hozott múmiáról nem is beszélve… Jól kiértékeltük az egykori magyar nemesek érdemeit és gyarlóságait, s máris Pelsőcön, a terített asztalok mellett találtuk magunkat.

A hangulatos falu határában utána felkerestünk egy magaslatot, hogy az ajándékként érkezett tavaszban két hegyvonulat között egészen a Tátra havas csúcsaiig lássunk, hogy aztán Hanvára igyekezzünk.

„A hanvai pap hamvai Hanván hanvadnak el…” – alighanem ezt tanultuk meg legelőször a nagytiszteletű református esperestől, Nagy Ákos Róberttől, aki a község templomában élvezetes előadást tartott Tompa Mihályról. Tompa, a szabadságharc költője, Petőfi és Arany nagy barátja Hanván volt lelkész, még a parókiát is maga tervezte, s mi arra is vethettünk egy pillantást Nagyék kötelességtudó pulijának éberségét is kijátszva. Az őszinte kíváncsiságtól és érdeklődéstől vezérelt beszélgetést az esperessel az idő könyörtelensége zárta le – az otthonról bekészített koszorút elhelyeztük Tompa Mihály sírján, és folytattuk utunkat Tornaljára.

Pontosnak kellett lennünk a vacsorával, ugyanis vendégeket vártunk: Vavrek István és felesége, Hubay Gabriella évekkel ezelőtt, a Kedves-ház pedagógia továbbképző programján került a látóterünkbe Nyírtelken, régóta terveztük megismerni itteni roma-felzárkóztató tevékenységüket. Olyan rég, hogy a tanodájuk már nem is működik, ellenben István ambíciózus roma középiskolásokkal és főiskolásokkal foglalkozik jelenleg az “Ismerd meg emberi jogaidat” elnevezésű program keretében, míg Gabi angol-magyartanárként alapiskolai keretek között folytatja a küzdelmet azért, hogy esélyt teremtsen a környékbeli roma gyerekeknek, akik egyébként mind magyarok is. A szakkolisok egymással versengve ostromolták kérdésekkel a vendégeket, egyszerre érdekelte a társaságot a nemzetiségi helyzet, a szociális, a gazdasági, munkaerőpiaci állapotok, ahogyan a szlovákiai oktatási rendszer is, a pedagógusok egzisztenciájával bezárólag… A beszélgetésnek az vetett véget, hogy még egy megúszhatatlan feladat várt ránk a későre nyúlt estében: legalább egy összeolvasó próbával muszáj volt megsegíteni azokat, akik beugróként vállalták a másnapi Passió -előadásban való közreműködést! Új Angyallal, új Kajafással vártuk a másnapot, egyúttal pedig Lakatos Filipet és Beri Károlyt Budapestről – ők csak a Snétberger Tehetségközpont aznap esti gálája után tudtak elindulni hozzánk Budapestről. Már mindenki az igazak álmát aludta, amikor éjjel negyed kettőkor csendesen bekopogtak a szálláson…

Vasárnap megint tetőfokára hágott az izgalom: a sajógömöri evangélikus szórvány gyülekezet istentiszteletének keretében terveztük bemutatni Jézus szenvedésének történetét. Lóczy tiszteletes úr bebocsátott bennünket a templomba, mielőtt a saját szolgálatába, másik faluba indult volna, sőt még azt is megtudtuk tőle, tíz nappal ezelőtt kishíján leégett a gyönyörű, 1882-ben épült neogótikus templom… Ezért hát a jellegzetes füstszag, meg a templomkert zöld gyepén futó szőnyegek – konstatáltuk, de igyekezni kellett a bejáró-próbával, hisz megint ismeretlen helyszínre kellett adaptálnunk a Passiót – kardinális kérdés, ki merre távozik, honnan érkezik, hol vannak a kellékek bekészítve.

Az egykor volt Gömör vármegye névadó településén ezen a vasárnapon Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész szolgált igehirdetéssel, aki Budapestről érkezett, ahogy havi rendszerességgel máskor is. Az imádságról szóló prédikáció előtt került sor a Passióra, ami éppen olyan volt, mint az előző alkalmakkor, csak mégis egészen más: ebben a szakrális térben, egy klasszikus templomban énekelni a cigány himnuszt, itt imádkozni lovári nyelven a Miatyánkon… összenézve a gyülekezet cigány tagjaival, még ha tudjuk is, hogy ők már nem beszélik az anyanyelvüket, csak a magyart… Még ha az istentiszteleten részt vevő gyülekezeti tagok nem is voltak többen, mint mi szereplők, így is azt éreztük, alighanem ez a legfontosabb szolgálatunk ezzel az előadással.

Az istentisztelet után szapora léptekkel távoztunk a jobb oldali ajtón, mert balról már a református hívek érkeztek a saját vasárnapi alkalmukra. Minket terített asztal és nagyon kedves vendéglátás várt a gyülekezeti házban, a jóféle gulyásleves után pedig még két rövid program várt ránk. A templomhoz közel megnéztük az egyetlen, Mátyás királyt kapával ábrázoló szobrot – így állítottak emléket a gömöri mesének, miszerint az igazságos király kapálni tanította volna errefelé az egyszerű emberek munkáját nem becsülő nemeseket – , majd felkerestük a legendás cigányprímás, Czinka Panna emlékművét! A környéken született és a maga nemében páratlan muzsikus, a kiemelkedően tehetséges, ezért női mivolta ellenére karriert építő Czinka Panna emlékművénél elénekeltük ismét a cigány himnuszt, és elhelyeztük az ERSZK koszorúját.

És 2023-ra letettük a Passió keresztjét.

 

 

 

Decemberben úgy lett vége a szorgalmi időszaknak, hogy jelentősen átszervezték a tanév rendjét a felsőoktatásban. Tudtuk, hogy a télihez a tavaszi szünetet is hozzácsapták, hogy a hideg hónapok magas rezsijét csökkenthessék – így csak azok maradhattak a Campus Kollégiumban, akik ezt külön indokkal kérvényezték, tőlünk viszonylag sokan, de mégsem mindenki.  Az ERSZK-nak azonban terve volt, mégpedig a szakkolisok többszöri megkérdezése, szavaztatása nyomán az, hogy húsvétra szeretnénk elkészülni Jézus szenvedéstörténetének, a Passiónak a bemutatásával… Kockázatosnak éreztük bevárni, hogy akkor kezdjük a munkát, amikor mindenki újra beköltözik a 2. szemeszter munkarendje szerint a Campusba, saját ritmus szerint láttunk tehát munkához.

 

A február 10-12-i hétvégére a Nyíregyházához közeli Verba-tanyára hívtuk a szakkollégistákat. A korábban ismertetett és tudatosan alakított szereposztás szerint, a forgatókönyvet előre megküldve gondoltuk a munka megkezdését, és – túl azon, hogy a bibliaköri alkalmakon már korábban is téma volt a bibliai eseménysor – filmvetítéssel, a Mell Gibson által rendezett Passion (2004) megtekintésével alapoztuk meg a közös munkát. Azon a hétvégén, Verba-tanyán sikerült a lényeget jól megragadva elkezdeni a közös alkotást, világossá válhatott minden résztvevőnek mire is vállalkozunk. Filmnézés, megbeszélés, olvasópróba, egy próba már mozgással – de szövegkönyvvel a kézben… És már levettük a méreteket a jelmezekhez…

Február 20-án nyitott újra a Nyíregyházi Egyetem, de az azt megelőző vasárnap este, a fiatalok beutazását követően nyomban munkához láttunk, s aztán heteken át minden kedd és vasárnap esténként a K14-ben ért bennünket a nagy közös vállalás, a Passió próbája. A dolgok rendje szerint hullámvasúton utazva! Valaki mindig hiányzott a sokféle „egyéb” elfoglaltság miatt;  volt, hogy ígéretesnek, és volt, hogy teljesen reménytelennek és hiábavalónak tűntek a találkozások… Volt, aki „pillanatok alatt” megtanulta a hosszú, veretes bibliai szöveget, mások hetek múltával is a telefonjukról olvasták az egyetlen mondatukat… Akadtak nehézségek, melyeket csak a szereplők cseréjével tudtunk kezelni, máskor objektív okok miatt kellett másra bízni egy-egy karaktert. 

Az Evangélikus Roma Szakkollégium fennállása óta háromszor jártuk már meg ezt az utat – 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban –, de a mai szakkolisok közül már senki sem volt részese az akkori eseményeknek, a tagság teljes mértékben kicserélődött. Kezdetben azzal számoltunk mégis, hogy a korábban Jézust alakító Balázs Dávidnak ez lehet az utolsó jelentős aktivitása az ERSZK-ban 2015 szeptemberétől tartó tagsága keretében, hogy még egyszer beleáll Jézus szerepébe: ám eljött a kijózanodás, hogy a végzés küszöbén szakdolgozattal, portfólióval, megannyi kötelezettséggel a Neveléstudomány Msc-diplomát kockáztatná a vállalással.  Így lépett nyomdokába kissé vonakodva Lakatos Filip Csaba, aki a vártnál is tehetségesebbnek bizonyult a feladatban. Sőt, nem csak a Passió-projektet vitte a vállán, de az egész önszerveződést is, mint választott diákönkormányzati vezető. Kiváló ötlettel álltak elő közben irányítása alatt néhányan, hogyan kellene megújítani a szakkollégisták teljesítményértékelésének rendszerét: meg fog történni hamarosan, amint EZT a keresztet letesszük! (Megihlette a társaságot a szövegkönyv, az elmúlt hetekben megannyi részlet, idézet lett szállóige a szájukon a felmerülő helyzetekre reagálva, pl: Segíts neki, szent ember! ) Nehéz helyzetből pedig nem volt hiány, mert még az is történt közben, hogy kulcsszereplők tűntek el egy teljes hétre a roma szakkollégiumi hálózat közös brüsszeli útja, az Európai Parlamentbe szervezett látogatás miatt…

Így jött el március 31, péntek, amikor az előzetes elképzeléseknek megfelelően a medgyesegyházi tantestület előtt tartottunk „nyilvános főpróbát”. Ők, mint a közelmúltban evangélikus fenntartásúvá vált Schéner Mihály Általános Iskola nevelőtestülete, továbbképzésre érkeztek a Luther Márton Evangélikus Kollégiumba Nyíregyházára. Az EPSZTI-vel ápolt jó együttműködés jegyében könnyű volt ráismerni a kölcsönös előnyökre – a mi szempontunk az volt, hogy a pedagógusokból álló közönség számunkra barátságos, elfogadó, jó közönség, ők hivatásukból fakadóan úgy se fogják hagyni, hogy megbukjunk… Helyesen, de feleslegesen spekuláltunk: mire közönség elé került az előadás, csodák-csodája, már mindenki emlékezett a szövegére is, és minden másra is, amit a közös próbák során kiérleltünk! Vastapssal jutalmazták a fiatalok teljesítményét, s az utóbb következő beszélgetésből az is kiderült, nem udvariasságból.

A megtapasztalás bizonyosságával készültünk rá, hogy virágvasárnap, április 2-án a Nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet előtt szolgáljunk a Bolyai téren a Passió bemutatásával. Hálával fogadtuk a lehetőséget, hogy egy tradicionális evangélikus gyülekezetben mutathatják meg a roma szakkollégium tagjai az evangélium legfontosabb üzenetét: Jézus értünk halt meg a kereszten mindnyájunk, a világ összes bűne miatt. Húsvét, a feltámadás ünnepe előtt a legfontosabb gondolattal érkeztünk, előadásunkkal pedig felerősítettük a nyilvánvalót, az evangéliumi meghívás minden embernek szól.

A legnagyobb kihívás, az Összetartozunk című roma integrációs nap fővárosi eseményei következtek húsvét után, április 15-én, de még virágvasárnap délután Felsőőrsre utazott két kulcsemberünk, hogy a Snétberger Tehetségközpont tavaszi kurzusában helytálljanak a hátrányos helyzetű gyerekek mellett. Emlékeztető próbákról tehát szó sem lehetett, ráadásul új kihívás elé állította közösségünket, hogy tömegközlekedéssel szerveztük meg az utazást. Aggodalommal tekintettünk a helyzetre, hogyan evickélünk vonatról metróra a személyes holmik mellett a jelmezeket rejtő hatalmas bőrönddel, a méretes kereszttel, az egyéb kényes kellékkel együtt; s valóban olyan flottul megy-e a Felsőőrsről érkezőkkel a találkozás a Ráday Házban; ki mennyit felejtett két hét alatt, és a konferenciateremben hogyan oldjuk meg a szereplők mozgását… Az csak utólag derül ki mindig, mi a jogos és mi a felesleges aggodalom.

Az újabb szolgálat újabb jó érzéssel tölthette el közösségünk tagjait. Közben megtapasztalhatták fiataljaink a nyilvánosság rokonszenvét, a médiamegjelenések visszaigazolták a Passió bemutatásának jelentőségét. Külön köszönet az Evangélikus Pedagógiai Intézet figyelméért. A jól végzett munka öröme minden egyes szereplőt megerősített, növelte önbizalmukat, formálta önismeretüket, építette identitásukat. A közösen megküzdött helyzetek összecsiszolták a társaságot, mindenkinek kijár a köszönet igyekezetéért, fegyelmezettségéért, az egymásra figyelésért. Megkülönböztetett köszönettel tartozunk az alumni Lakatos Istvánnak, aki az első hívó szóra átsegítette közösségünket egy újabb nehézségen, mikor a darab szempontjából oly fontos dal, a Via Dolorosa eléneklésére három év után ismét vállalkozott! S vele a záró dal is meggyőzőbben szólt, hisz még aktív szakkolisként ott volt a stúdiófelvételen. Azzal tudjuk ugyanis a legjobban kifejezni: Hálát adunk, Uram!

És köszönjük!

 

Jelenlét

Evangélikus nevelés

 

„Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.” – mutatott rá Jézus egyesítő törekvéseire Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azon a roma integrációs napon, melyet április 15-én rendeztek Összetartozunk címmel a budapesti Ráday Házban. „Jól mondom?” – kérte azoknak a roma fiataloknak a megerősítését, akik éppen befejezték a virágvasárnaptól a feltámadásig tartó bibliai események megidézését…

 

 

Az Összetartozunk című roma integrációs napot azzal a céllal rendezték meg – a  Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódva –, hogy láthatóvá váljon a tizenkét évvel ezelőtt létrehozott roma szakkollégiumokban folyó munka megannyi eredménye, beleértve a cigányság társadalmi beilleszkedésén és esélyegyenlőségén munkálkodó többi szereplővel – társadalmi szervezetekkel, szakpolitikai szervekkel, civilekkel, intézményekkel – kialakított együttműködést is. A programot szervező Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, illetve a Roma Szakkollégiumok Egyesület azt tárta elénk, hogy a roma szakkollégiumokban diplomát szerzett fiatal roma értelmiségiek már ma is a roma és/vagy hátrányos helyzetű közösségek társadalmi integrációjának hiteles és hatékony közreműködői.

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében megidézte a roma szakkollégiumok létrehozásának körülményeit – melynek alakításában nemcsak neki magának mint akkori államtitkárnak, hanem Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitának és Fabiny Tamás elnök-püspöknek is kulcsszerep jutott –, rámutatva, hogy a magyarországi történelmi egyházak között roma ügyben jött létre az első valódi közös szolgálat. Vagyis együtt kell szolgálnunk, hogy egymásra találhassunk, vonta le a legfontosabb következtetést, majd a másodikat is, hogy hiteles keresztyénként úgy kell tekintenünk egymásra, mint Isten teremtményeire.

Ezt követően a Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak előadása következett, a Passió. A bibliai forrásból, igékből építkező előadás abban különbözik minden más evangélikus interpretációtól, hogy beemeli prológusként azt a cigány legendát, melyet egyébként a magyarországi cigányok himnusza is megénekel, miszerint a Golgotán ott téblábolt volna egy cigány ember, aki ellopott a római katonáktól a megfeszítéshez előkészített szegek közül egyet, ezért van, hogy a Megváltó lábát csak egy szeggel tudták rögzíteni a kereszten. (…Egész világ ellenségünk/ Űzött tolvajokként élünk/ Nem loptunk mi csak egy szöget/ Jézus vérző tenyeréből…) Hogy Isten előtt mindnyájan egyenlők vagyunk, s hogy az ő meghívása minden embernek szól, még egy ponton erősítették fel a nyíregyházi roma egyetemisták: amikor a tanítvány András azzal fordul Jézushoz, hogy „Uram, taníts meg minket imádkozni…”, akkor a nagyecsedi Lakatos Filip Csaba a romani nyelv egyik dialektusában mondta el a Miatyánkot.

A lélekemelő, szép előadás nem maradt hatástalan, így a program szerint köszöntővel következő Fabiny Tamás félretette előkészített beszédét, mert az integráció szó latin eredetének levezetése helyett ott és akkor a Lakatos Filiptől hallott tyúkanyó-csibe metafora kibontása kézenfekvőbbnek mutatkozott a befogadás, az egy közösségbe vonás fontosságának érzékeltetésére a mi korunkra vonatkoztatva is. Baj, veszély közepette, háborúban, földrengéskor, post-Covidban, minden próbatétel idején az integráló Jézus követői lehetünk, így valósággá válhat a konferencia címe, miszerint: összetartozunk. Az előadásban elhangzott Ott, a Via Dolorosán című dalra utalva a püspök rámutatott, hogy a cigányságnak is megvan a maga keresztútja, kikövezve megaláztatással, előítélettel, bántalmazással, kriminalizálással. Ugyancsak az előadáshoz kapcsolódva, az úrvacsora jelenetre utalva Johann Christoph Blumhardtot idézte: „Amint sok-sok gabonaszemből őrlik a lisztet, de egy kenyeret sütnek belőle, és amint sok-sok szőlőszemből bort sajtolnak itallá, ugyanígy kell mindnyájunknak, akik hit által Krisztus testének tagjai vagyunk, a testvéri szeretet által egy testté, egy itallá, egy kenyérré válnunk.” Az integer panis, azaz a teljes kenyér kifejezéssel Fabiny Tamás annak a reményének adott hangot, hogy a jézusi integrációt valamennyi jelenlévő átélheti, majd szimbolikus ajándékként egy kenyeret nyújtott át a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium közösségének.

A szakkollégiumokban végzett munkát jól érzékeltette a konferencia következő blokkjában Stekler Dávid előadása. Az ugyancsak nyíregyházi, szociálpedagógia szakos egyetemista saját sorsának hányattatásaitól inspirálva tudományos igénnyel vizsgálja az állami gondoskodás intézményeiben, illetve nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek tanulási motivációit. Kutatási eredményeivel az Országos Tudományos Diákköri Konferencián különdíjas volt, ezen a rendezvényen pedig azért volt releváns a mondanivalója, mert az országban működő 11 roma szakkollégium mindegyikében ott vannak az állami gondoskodásban nevelkedett, nehéz sorsú fiatalok. De a többiek helyzete sem könnyebb, erről pedig az a kerekasztal beszélgetés szólt, amely Bölcsőtől az egyetemig – A társadalmi felzárkózás lépcsőfokai címmel következett. Itt Hajdu Zsolt, az ibrányi Iránytű Tanoda vezetője a nyíregyházi szakkollégisták heti rendszerességű személyes jelenlétének semmivel sem pótolható hatását, a hiteles példa jelentőségét hangsúlyozta. Oláh Róbert, az MEE felzárkózási koordinátora, mint egykori szakkollégista, majd munkatárs és középiskolai mentor, saját életútjának meghatározó mozzanatain túl arról beszélt, hogy a párhuzamosságok kiküszöbölésével az evangélikus oktatási és diakóniai intézményekben meglévő szakértelemmel hogyan építhető tovább az a mentori rendszer, amely célhoz visz.

A Ráday Ház Markusovszky térre nyíló előterében ezen a napon egyébként sátrat vertek azok a szervezetek, amelyek tevékenységükkel kapcsolódnak a roma integrációhoz, mások mellett a Magyarországi Evangélikus Egyház ezirányú tevékenysége, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat sokoldalú munkája is bemutatva.

 

Megjelent az evangelikus.hu -n

 

Kacskaringós történet, de izgalmas, és a jövőre nézve sok lehetőséget ígér…
Marcu Greta ismeretlenül írt messengeren. Kedves közös ismerősre hivatkozva vázolta fel március 15-én azt a projektet, amihez a segítségünket kérte. Nekünk innen indult a cselekmény, amit most sorba rendezve megosztunk.

A magyar-ukrán-román hármashatár picinyke szegletében, a román oldalon található Csedreg. (Kőhajításra tőle ukrán oldalon Fertősalmás, Nagypalád, magyar részről pedig Kispalád, délebbre Kishódos.) Most már tudjuk, hogy Csedregen jelentős roma közösség él, mélyszegénységben, nélkülözésben, kilátástalan, jövő nélküli sorsban.

Ezt vette észre Heidi, mikor a vízmérnök barátnőjét kísérte oda Németországból 15 évvel ezelőtt – majd’ megfagytak a német hölgyek azon a téli vízügyi szemlén, mikor szállást kértek a helyiektől, de Heidi nem ezt vitte haza a történetből, hanem azt a felismerést és elhatározást, hogy segíteni szeretne a csedregi romáknak, a gyerekeknél kezdve… Ebből az élményből lett a BuKi Gyermekközpont.

Férjével, Stefannal, a legeredetibb értelemben vett civil akcióba kezdtek a minél teljesebb szociális és pedagógiai fejlesztés érdekében. Főleg saját anyagi erejükre támaszkodva, majd mások segítségét is kérve, a német lutheránus diakónia támogatására is építve évről évre fejlesztették a BuKi – gyermekközpontot. Sok részletet nem tudunk még, de közösségi oldaluk fotóit látva tartalmas szakmai munkát végeznek – hazai példát hozva, a tanodák és a Felzárkózó települések-projekt módszertanát használva. Nem lehetnek híján a kreativitásnak, ha megtörténhetett, hogy két egyetemista 2023 márciusában éppen arra vállalkozott, hogy úgy jut el Csedregre a Coburgi Egyetem szociális munka – szakán teljesítendő szakmai gyakorlatra, hogy a németországi Coburgból bicikliznek Csedregig. Közben – Németországon, Ausztrián végig – pénzt gyűjtenek a BuKi-s gyerekek étkeztetésére. Greta, a BuKi vezetője, a messenger-üzenetben PDF-ben küldte a koncepciót, és csak annyit kért, az Evangélikus Roma Szakkollégium biztosítson szállást Tomnak és Nicknek, mikor március 30-án bekerekeznek Nyíregyházára…

Nevünkben ugyan kollégium vagyunk, de az ERSZK bonyolultabb konstrukció, miután a Campus Kollégium infrastruktúráján bérleményben létezünk, ez azonban nem ok, hogy ne kerestük volna azonnal a megoldást Tom és Nick számára! Az egyetemi hierarchia helyett kézenfekvőbbnek tűnt az evangélikus hálózat: a Luther Márton Evangélikus Kollégium első szóra készségesnek bizonyult – Greta nyomban tájékoztathatta az akkor már javában bicikliző Tomot és Nicket, hol hajthatják fejüket álomra március 30-án.

Itt akár el is engedhettük volna a történetet, hisz pipa– amikor egy másik messenger üzenettel feltűnt az ismeretlenből Stefan Zell: Tom és Nick már összekerekezte a majdnem teljes összeget, ami egy évre elég a nélkülöző csedregi gyerekeknek, köszönik a szállást, és Heidivel együtt nagyon szeretnének találkozni velünk, az Evangélikus Roma Szakkollégium közösségével!

Március 30-án, csütörtökön, amikor fogalmunk sem volt, merre biciklizik épp Miskolcról indulva Tom és Nick, létrejött a találkozás! A németül vagy angolul kommunikálni képes roma szakkollégisták és Zellék a Nyíregyházi Egyetemen ülték körül az asztalt a megismerkedés, egymásra hangolódás szándékával. Heidi és Stefan azzal a kimondatlan szándékkal érkezett, hogy megnyerje az egyetemen tanuló magyarországi roma fiatalokat: akarjanak találkozni a csedregi gyerekekkel… Évtizedes munkájuk során felismerték, hogy a fejlesztésnek,  szociális gondoskodásnak csak úgy van értelme, ha perspektívát is tudnak nyújtani a világtól elzárt romániai falucska lakóinak, hogy ne a holland húsgyár jelentse vágyaik netovábbját. Miért kell, miért jó tanulni? A csedregi gyerekek sorsában a szakkollégisták hamar ráismertek arra a mintázatra, amit hazai viszonyaink is kódolnak a cigányság kilátásaira nézve: a szakkollégiumi önkéntes munka legfontosabb mozzanata a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási motivációinak ébresztgetése…

Heidi és Stefan csak mesélt a csedregi körülményekről, a kihívásokról, szót szó követett, mígnem egyik szakkollégistánk száját hagyta el: „De akkor tanult romákat, roma értelmiségieket kellene Csedregre vinni, akik a maguk példájával mutathatják meg az utat a gyerekeknek!” Stefan ebben a pillanatban egyszerre akart mindenkit átölelni az asztal körül egy széles gesztussal, s mondta is: „Ez várna rátok, ezt kérjük tőletek, mert nincsenek Csedreghez közelebb ilyenek, mint Ti!”

A pillanat csodája bevésődött. Heidi és Stefan nem is remélt többet! Azzal búcsúztunk, hogy az összes többit kitaláljuk a nyári szünetig.

Közben hírt kaptunk: Nick és Tom nem érkezik meg csütörtökön Nyíregyházára, hiába várja őket a vetett ágy a Luther kollégiumban. Fogy az erejük, egyikük lába megsérült, lelassultak: ott verik fel a sátrukat, ahol a sötétedés éri őket. Aggódva, kétségekkel küzdve fogadtuk a hírt, annál nagyobb öröm volt hát, mikor péntek délelőtt mégis begurultak hozzánk! Az esemény spontaneitásába nem fért több mint egy gyors közös ebéd és egy fényképezkedés az intézményvezetővel. Azért az is kiderült, hogy estére esetleg Mátészalkáig érnek, s mi arra gondoltunk, bizonyára jól esne nekik, ha nem kellene újabb fagyos éjszakát sátorban tölteniük az országút mentén… Az ERSZK péntek esti Passió-bemutatójáig még reálisnak tűnt egy próbálkozás, hátha tudnánk szállást találni újabb jó emberek segítségével a szatmári fővárosban… csak egyetlen mátészalkai ismerős kellett, s kézről kézre, azaz telefonszámról telefonszámra adtak tovább – megannyi jószándék, nyitottság és szeretetmegnyilvánulás! Három-négy telefonnal fél óra alatt készen állt a helyzet: a mátészalkai Szakképző Centrum egyik kollégiumában szeretettel fogadják őket az összkomfortos 312-es szobában! Hála és köszönet azoknak az ismerős és ismeretlen embereknek, Rostás János kancellártól a kollégiumi gondnokig, Simonné Erikáig, akik bizalommal, nyitott szívvel és a segítés szándékával fogadták a kérést és minden tőlük telhetőt megtettek az első kérő szóra. Nagyon sajnáljuk, hogy a német srácok péntek este nem jutottak el Szalkáig azzal a fájós lábbal… Megint a csillagos ég és a saját sátruk borult rájuk éjszaka az út mentén.

Tisztelet és elismerés hatalmas vállalásukhoz – meg pici irigykedés a kalandért, azért a kurázsiért, amiről tanúságot tesznek. Reméljük, még találkozhatunk! Annál is inkább, mert ha kiheverték hatalmas útjuk fáradságát, szeptemberig Csedregen töltik egyetemi szakmai gyakorlatukat. Mi pedig azt forgatjuk a fejünkben, hogy a nyáron el kell jutnunk Csedregre, hogy az ottani roma gyermekeknek elvigyük a példát, az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak példáját.

Mi bizakodunk.

Nyíregyházi Vtv

 

 

 

Októberben az időt, novemberben a pénzt igyekeztünk megragadni! Legalábbis ráirányítani a szakkollégisták figyelmét, és eszközt adni a kezükbe, hogyan viszonyuljanak, bánjanak, gazdálkodjanak ezekkel a fontos feltételekkel… A novemberi szakmai műhelymunka második napját pedig a vallás- és egyházismeretnek szántuk, hogy szakirányuktól függetlenül birtokában legyenek azoknak a kultúrtörténeti ismereteknek, melyek az értelmiségi léthez hozzátartoznak, de tapasztalataink szerint hiányoznak a felnövekvő generációk műveltségéből.


A kevés pénzt nem lehet jól beosztani, szoktuk mondani, máskor pedig döbbenetes nagyvonalúságot látunk, mire megy el az a kevés is… Hogy Magyarországon a pénzügyi kultúra, a pénzügyi tudatosság fejlesztésre szorul, már-már közhely, de alig látunk próbálkozásokat a felismert problémák kezelésére. A felnövekvő generációk nem kapnak segítséget ahhoz, hogy hogyan kell jól gazdálkodni a rendelkezésre álló anyagiakkal, hogyan kell okosan bánni a pénzzel, még a gyermekükről megfelelően gondoskodó családokban sem kap hangsúlyt ez a téma. „A piszkos anyagiakat” a tabu körébe utaljuk, aztán nem értjük, miért képtelenek a beosztásra, miért nem tudják mérlegelni, megéri-e az árát egy vágyott valami…

Dr. Magyar Zoltán, az NYE Gazdálkodástudományi Intézetének mb.vezetője valóban az alapoknál kezdte, amikor arra világított rá, hogy életünk minden, de minden döntése anyagi konzekvenciákkal jár, a pénz, mint szempont nem maradhat ki semmiből. Megerősítette a fiatalokat abban, hogy az ő életszakaszukban a lehető legjobb helyzetben/állapotban vannak, mert tanulnak! Ennél jobb befektetés nincs, mert a tudásuk lesz az, ami a munkaerőpiacon alkupozícióba helyezi őket. A hallgatóságának gondolkodásmódját, dilemmáit és problémáit nyilvánvalóan jól ismerő kiváló előadó levezette az életpályánkat jellemző folyamatokat, azok pénzügyi vonatkozásait, az egyéni felelősség fontosságát. Szó volt a bankok szerepéről, a pénz „természetéről”, az öngondoskodás megkerülhetetlen tényezőjéről, a megtakarítások, befektetések formáiról. Ez utóbbi látható izgalomba hozta a szakkolisokat, számos kérdés firtatta a tőzsde, a részvény mibenlétét… Legközelebb valahol itt folytatjuk majd dr.Magyar Zoltánnal, amint lehetőség nyílik rá, s úgy tűnt, ehhez előadónknak is kedve lenne!

A rövid szünet csak arra kellett, hogy megérkezzenek a pizza-hegyek – melyeket egyébként dr.Magyar Zoltán honoráriumából finanszíroztunk az Ő kifejezett kérésére! Ezúton is nagy köszönet, még külön ezért is!

Aztán meghallgattuk Stekler Dávid félig-kész TDK-előadását… Szociálpedagógia szakos, másodéves hallgatónk komoly tudományos kutatást végzett az elmúlt hetekben a Szent Miklós Gyermekvédelmi Központ intézményeiben, az erről készült dolgozatával pedig benevezett a Tudományos Diákköri Konferenciára. Mivel ilyen jellegű szereplése korábban még nem volt, ragaszkodtunk ahhoz, hogy a szakkoli közössége előtt tesztelje előadói képességeit, a ppt-ben szerzett eddigi jártasságát. Mindenki számára nagy izgatottságot hozott ez az epizód, a közösség nagy jóindulattal, de kellően kritikus hozzáállással igyekezett jobbító tanácsokkal ellátni Dávidot. A végeredményt azóta tudjuk: Dávid megfogadva és alkalmazva az ERSZK közösségében szerzett tapasztalatokat és visszajelzéseket, a Nyíregyházi Egyetem házi fordulójából továbbjutott az OTDK fordulójába a lakásotthonokban és a nevelőszülőknél nevelkedő – állami gondoskodásba vett gyermekek – értékrendjében, jövőképében, tanulási motívumaiban mutatkozó különbségek tudományos igényű kutatásával. Büszkék vagyunk rá és örülünk, hogy elfogadta azt a segítséget, amit csak egy ilyen szeretetteli közösség tud nyújtani…

A nap a bowling pályán ért véget – oldott, kellemes együttléttel. Az átszervezett egyetemi élet – az extra terhelést jelentő tömbösített órarendekkel, sok-sok beadandóval, zh-kal, szeszélyesen rögtönzött gyakorlatokkal – azt jelezte, hogy szüksége van a társaságnak a lazulásra, töltekezésre, rekreációra! Nem tévedtünk.

A szakmai hétvége második napját komoly és nehéz témának szántuk. Az ERSZK intézményvezetője, Molnár Erzsébet evangélikus lelkész a kereszténység történetét igyekezett megtanítani szombaton. A szerdánkénti bibliaórák témái, az igehelyek kapaszkodót adtak, de ebből a perspektívából, történetiségében megközelítve újnak hatott a legtöbb szakkolisnak a téma. Az előadás nemcsak az események, fordulatok egymás utáni sorrendjére fókuszált, de az egyháztörténet fordulópontjainak okaira, a mélyben meghúzódó motivációk, konfliktusok lényegére, a szellemi és lelkiségi irányzatok között feszülő viták mibenlétére is magyarázatot adott – számolva a máig ható következményekkel is. A Hegyi beszédtől az őskeresztények történetén, a keresztény ókor eseményein, a dogmaikus viták, majd a középkor fordulatain át – a Mária-kultusztól a szerzetesség, a keresztes háborúk, a pápaság intézményének fordulatos kalandjain át az egyházszakadások okait is érintve a reformáción is túl – jutottunk az újkori kereszténységig, a ma is létező keresztény egyházak közötti lényegi különbségekig. Ezt követően Laborczi Géza, az igazgatótanács elnöke a nyíregyházi roma szakkollégium fenntartójáról, az evangélikus egyházról igyekezett érvényes, hiteles képet rajzolni a fiatalok számára. Korábbi, meglévő tudásukat feltárva leszögezte: nem az a kérdés, hányan vagyunk, bár a többséghez tartozni mindig kényelmesebb… Tovább beszélgetve a beleszületettség avagy a döntés/választás lehetőségét vitatta meg a szakkollégistákkal, a jézusi meghívást emelve ki a hitre jutás leglényegesebb mozzanataként. A Luther Márton által kirobbantott reformációról hangsúlyozta, annak célja nem másik, új egyház létrehozása volt, csupán annak kinyilatkoztatása és érvényesítése, hogy elvétették a jó irányt. A jó irányt ugyanis a jézusi meghívás adja meg.