Tornalját vettük célba, mikor Gömörbe, Szlovákia Magyarországgal határos legközelebbi térségébe indultunk áprilisban. Sokféle célkitűzés lebegett a szemünk előtt: szeretjük megmutatni a szakkollégistáknak, hogy a kisebbségi létnek sokféle dimenziója létezik…;  szeretjük megmutatni, hogy az országhatárral nem ér véget a világ…; szeretjük megmutatni, hogy szolgálatunkkal mennyi örömöt vagyunk képesek okozni…

 

Megint a szervezési, logosztikai akadályok állták utunkat az áprilisra betervezett szakmai kirándulásnál! Kétszer-háromszor egyeztettük, ki tud velünk utazni a 21-23-i hétvégén, s mindig más eredmény jött ki… Egy ponton azzal is össze kellett békülnünk, hogy a Passió szereplőinek mindegyike sem tud velünk tartani valamilyen halaszthatatlan elfoglaltság, kötelezettség miatt – pedig hangsúlyos vállalásunk volt, hogy a felvidéki magyarok egyik fontos településén, Sajógömörben színre visszük még egyszer…

Péntekre csak az utazást és némi rekreációt gondoltunk. És úgy is lett: a tornaljai Evangélikus Konferencia és Missziói Központ belakása, felfedezése épp elég örömforrás volt erre a napra, remek körülményeket találtunk a nemrégiben felújított létesítményben és rendkívül szívélyes házigazdát Lóczy Tibor evangélikus lelkészben. Kitaláltuk, megszerveztük az elkövetkező napokat, hogyan lesz a reggelik és vacsorák tálalása, a mosogatás, majd felfedeztük a kisvárost, Tornalját, gyakorlatban ismerkedtünk az Euróval, mint fizetőeszközzel. A vacsora kiszállítása előtt még egy nagyszabású focimeccs is belefért, aztán pedig szuperjó közösségi játékokkal szórakoztattuk magunkat. Az elmúlt hetek feszített tempója után kijárt némi kötetlen, oldott együttlét a csapatnak.

Szombaton a gömöri vidék felfedezése várt ránk, amit Betléren, az Andrássy-kastélyban kezdtünk. Az óriási angolparkkal övezett Andrássy fészek különleges élmény volt, egyszerre kápráztatott a pompa – a grófi család kitelepítését követően ez a kastély megúszta a dúlást, kifosztást, itt minden berendezés a helyén maradt – , és taszított bennünket a tulajok vadászszenvedélyéről tanúskodó megannyi trófea… Különös dolog a XXI. századból visszanézni arra az esztelen öldöklésre, s annak rekvizitumaira, ami a XIX-XX. században még a normalitáson belül volt, már ha valakik győzték pénzzel! Ki a szépséges enteriőrök, fürdőszobák, értékes festmények, a páratlan könyvtár láttán esett ámulatba, kinek a kastélypark patakcsobogással, madárfüttyel színesített élménye marad meg – de a preparált elefántlábból készült esernyő és sétapálca-tartónál nagyjából mindenkinél véget ért a tolerancia, az Egyiptomból úti emlékként hozott múmiáról nem is beszélve… Jól kiértékeltük az egykori magyar nemesek érdemeit és gyarlóságait, s máris Pelsőcön, a terített asztalok mellett találtuk magunkat.

A hangulatos falu határában utána felkerestünk egy magaslatot, hogy az ajándékként érkezett tavaszban két hegyvonulat között egészen a Tátra havas csúcsaiig lássunk, hogy aztán Hanvára igyekezzünk.

„A hanvai pap hamvai Hanván hanvadnak el…” – alighanem ezt tanultuk meg legelőször a nagytiszteletű református esperestől, Nagy Ákos Róberttől, aki a község templomában élvezetes előadást tartott Tompa Mihályról. Tompa, a szabadságharc költője, Petőfi és Arany nagy barátja Hanván volt lelkész, még a parókiát is maga tervezte, s mi arra is vethettünk egy pillantást Nagyék kötelességtudó pulijának éberségét is kijátszva. Az őszinte kíváncsiságtól és érdeklődéstől vezérelt beszélgetést az esperessel az idő könyörtelensége zárta le – az otthonról bekészített koszorút elhelyeztük Tompa Mihály sírján, és folytattuk utunkat Tornaljára.

Pontosnak kellett lennünk a vacsorával, ugyanis vendégeket vártunk: Vavrek István és felesége, Hubay Gabriella évekkel ezelőtt, a Kedves-ház pedagógia továbbképző programján került a látóterünkbe Nyírtelken, régóta terveztük megismerni itteni roma-felzárkóztató tevékenységüket. Olyan rég, hogy a tanodájuk már nem is működik, ellenben István ambíciózus roma középiskolásokkal és főiskolásokkal foglalkozik jelenleg az “Ismerd meg emberi jogaidat” elnevezésű program keretében, míg Gabi angol-magyartanárként alapiskolai keretek között folytatja a küzdelmet azért, hogy esélyt teremtsen a környékbeli roma gyerekeknek, akik egyébként mind magyarok is. A szakkolisok egymással versengve ostromolták kérdésekkel a vendégeket, egyszerre érdekelte a társaságot a nemzetiségi helyzet, a szociális, a gazdasági, munkaerőpiaci állapotok, ahogyan a szlovákiai oktatási rendszer is, a pedagógusok egzisztenciájával bezárólag… A beszélgetésnek az vetett véget, hogy még egy megúszhatatlan feladat várt ránk a későre nyúlt estében: legalább egy összeolvasó próbával muszáj volt megsegíteni azokat, akik beugróként vállalták a másnapi Passió -előadásban való közreműködést! Új Angyallal, új Kajafással vártuk a másnapot, egyúttal pedig Lakatos Filipet és Beri Károlyt Budapestről – ők csak a Snétberger Tehetségközpont aznap esti gálája után tudtak elindulni hozzánk Budapestről. Már mindenki az igazak álmát aludta, amikor éjjel negyed kettőkor csendesen bekopogtak a szálláson…

Vasárnap megint tetőfokára hágott az izgalom: a sajógömöri evangélikus szórvány gyülekezet istentiszteletének keretében terveztük bemutatni Jézus szenvedésének történetét. Lóczy tiszteletes úr bebocsátott bennünket a templomba, mielőtt a saját szolgálatába, másik faluba indult volna, sőt még azt is megtudtuk tőle, tíz nappal ezelőtt kishíján leégett a gyönyörű, 1882-ben épült neogótikus templom… Ezért hát a jellegzetes füstszag, meg a templomkert zöld gyepén futó szőnyegek – konstatáltuk, de igyekezni kellett a bejáró-próbával, hisz megint ismeretlen helyszínre kellett adaptálnunk a Passiót – kardinális kérdés, ki merre távozik, honnan érkezik, hol vannak a kellékek bekészítve.

Az egykor volt Gömör vármegye névadó településén ezen a vasárnapon Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész szolgált igehirdetéssel, aki Budapestről érkezett, ahogy havi rendszerességgel máskor is. Az imádságról szóló prédikáció előtt került sor a Passióra, ami éppen olyan volt, mint az előző alkalmakkor, csak mégis egészen más: ebben a szakrális térben, egy klasszikus templomban énekelni a cigány himnuszt, itt imádkozni lovári nyelven a Miatyánkon… összenézve a gyülekezet cigány tagjaival, még ha tudjuk is, hogy ők már nem beszélik az anyanyelvüket, csak a magyart… Még ha az istentiszteleten részt vevő gyülekezeti tagok nem is voltak többen, mint mi szereplők, így is azt éreztük, alighanem ez a legfontosabb szolgálatunk ezzel az előadással.

Az istentisztelet után szapora léptekkel távoztunk a jobb oldali ajtón, mert balról már a református hívek érkeztek a saját vasárnapi alkalmukra. Minket terített asztal és nagyon kedves vendéglátás várt a gyülekezeti házban, a jóféle gulyásleves után pedig még két rövid program várt ránk. A templomhoz közel megnéztük az egyetlen, Mátyás királyt kapával ábrázoló szobrot – így állítottak emléket a gömöri mesének, miszerint az igazságos király kapálni tanította volna errefelé az egyszerű emberek munkáját nem becsülő nemeseket – , majd felkerestük a legendás cigányprímás, Czinka Panna emlékművét! A környéken született és a maga nemében páratlan muzsikus, a kiemelkedően tehetséges, ezért női mivolta ellenére karriert építő Czinka Panna emlékművénél elénekeltük ismét a cigány himnuszt, és elhelyeztük az ERSZK koszorúját.

És 2023-ra letettük a Passió keresztjét.

 

 

Kacskaringós történet, de izgalmas, és a jövőre nézve sok lehetőséget ígér…
Marcu Greta ismeretlenül írt messengeren. Kedves közös ismerősre hivatkozva vázolta fel március 15-én azt a projektet, amihez a segítségünket kérte. Nekünk innen indult a cselekmény, amit most sorba rendezve megosztunk.

A magyar-ukrán-román hármashatár picinyke szegletében, a román oldalon található Csedreg. (Kőhajításra tőle ukrán oldalon Fertősalmás, Nagypalád, magyar részről pedig Kispalád, délebbre Kishódos.) Most már tudjuk, hogy Csedregen jelentős roma közösség él, mélyszegénységben, nélkülözésben, kilátástalan, jövő nélküli sorsban.

Ezt vette észre Heidi, mikor a vízmérnök barátnőjét kísérte oda Németországból 15 évvel ezelőtt – majd’ megfagytak a német hölgyek azon a téli vízügyi szemlén, mikor szállást kértek a helyiektől, de Heidi nem ezt vitte haza a történetből, hanem azt a felismerést és elhatározást, hogy segíteni szeretne a csedregi romáknak, a gyerekeknél kezdve… Ebből az élményből lett a BuKi Gyermekközpont.

Férjével, Stefannal, a legeredetibb értelemben vett civil akcióba kezdtek a minél teljesebb szociális és pedagógiai fejlesztés érdekében. Főleg saját anyagi erejükre támaszkodva, majd mások segítségét is kérve, a német lutheránus diakónia támogatására is építve évről évre fejlesztették a BuKi – gyermekközpontot. Sok részletet nem tudunk még, de közösségi oldaluk fotóit látva tartalmas szakmai munkát végeznek – hazai példát hozva, a tanodák és a Felzárkózó települések-projekt módszertanát használva. Nem lehetnek híján a kreativitásnak, ha megtörténhetett, hogy két egyetemista 2023 márciusában éppen arra vállalkozott, hogy úgy jut el Csedregre a Coburgi Egyetem szociális munka – szakán teljesítendő szakmai gyakorlatra, hogy a németországi Coburgból bicikliznek Csedregig. Közben – Németországon, Ausztrián végig – pénzt gyűjtenek a BuKi-s gyerekek étkeztetésére. Greta, a BuKi vezetője, a messenger-üzenetben PDF-ben küldte a koncepciót, és csak annyit kért, az Evangélikus Roma Szakkollégium biztosítson szállást Tomnak és Nicknek, mikor március 30-án bekerekeznek Nyíregyházára…

Nevünkben ugyan kollégium vagyunk, de az ERSZK bonyolultabb konstrukció, miután a Campus Kollégium infrastruktúráján bérleményben létezünk, ez azonban nem ok, hogy ne kerestük volna azonnal a megoldást Tom és Nick számára! Az egyetemi hierarchia helyett kézenfekvőbbnek tűnt az evangélikus hálózat: a Luther Márton Evangélikus Kollégium első szóra készségesnek bizonyult – Greta nyomban tájékoztathatta az akkor már javában bicikliző Tomot és Nicket, hol hajthatják fejüket álomra március 30-án.

Itt akár el is engedhettük volna a történetet, hisz pipa– amikor egy másik messenger üzenettel feltűnt az ismeretlenből Stefan Zell: Tom és Nick már összekerekezte a majdnem teljes összeget, ami egy évre elég a nélkülöző csedregi gyerekeknek, köszönik a szállást, és Heidivel együtt nagyon szeretnének találkozni velünk, az Evangélikus Roma Szakkollégium közösségével!

Március 30-án, csütörtökön, amikor fogalmunk sem volt, merre biciklizik épp Miskolcról indulva Tom és Nick, létrejött a találkozás! A németül vagy angolul kommunikálni képes roma szakkollégisták és Zellék a Nyíregyházi Egyetemen ülték körül az asztalt a megismerkedés, egymásra hangolódás szándékával. Heidi és Stefan azzal a kimondatlan szándékkal érkezett, hogy megnyerje az egyetemen tanuló magyarországi roma fiatalokat: akarjanak találkozni a csedregi gyerekekkel… Évtizedes munkájuk során felismerték, hogy a fejlesztésnek,  szociális gondoskodásnak csak úgy van értelme, ha perspektívát is tudnak nyújtani a világtól elzárt romániai falucska lakóinak, hogy ne a holland húsgyár jelentse vágyaik netovábbját. Miért kell, miért jó tanulni? A csedregi gyerekek sorsában a szakkollégisták hamar ráismertek arra a mintázatra, amit hazai viszonyaink is kódolnak a cigányság kilátásaira nézve: a szakkollégiumi önkéntes munka legfontosabb mozzanata a hátrányos helyzetű gyerekek tanulási motivációinak ébresztgetése…

Heidi és Stefan csak mesélt a csedregi körülményekről, a kihívásokról, szót szó követett, mígnem egyik szakkollégistánk száját hagyta el: „De akkor tanult romákat, roma értelmiségieket kellene Csedregre vinni, akik a maguk példájával mutathatják meg az utat a gyerekeknek!” Stefan ebben a pillanatban egyszerre akart mindenkit átölelni az asztal körül egy széles gesztussal, s mondta is: „Ez várna rátok, ezt kérjük tőletek, mert nincsenek Csedreghez közelebb ilyenek, mint Ti!”

A pillanat csodája bevésődött. Heidi és Stefan nem is remélt többet! Azzal búcsúztunk, hogy az összes többit kitaláljuk a nyári szünetig.

Közben hírt kaptunk: Nick és Tom nem érkezik meg csütörtökön Nyíregyházára, hiába várja őket a vetett ágy a Luther kollégiumban. Fogy az erejük, egyikük lába megsérült, lelassultak: ott verik fel a sátrukat, ahol a sötétedés éri őket. Aggódva, kétségekkel küzdve fogadtuk a hírt, annál nagyobb öröm volt hát, mikor péntek délelőtt mégis begurultak hozzánk! Az esemény spontaneitásába nem fért több mint egy gyors közös ebéd és egy fényképezkedés az intézményvezetővel. Azért az is kiderült, hogy estére esetleg Mátészalkáig érnek, s mi arra gondoltunk, bizonyára jól esne nekik, ha nem kellene újabb fagyos éjszakát sátorban tölteniük az országút mentén… Az ERSZK péntek esti Passió-bemutatójáig még reálisnak tűnt egy próbálkozás, hátha tudnánk szállást találni újabb jó emberek segítségével a szatmári fővárosban… csak egyetlen mátészalkai ismerős kellett, s kézről kézre, azaz telefonszámról telefonszámra adtak tovább – megannyi jószándék, nyitottság és szeretetmegnyilvánulás! Három-négy telefonnal fél óra alatt készen állt a helyzet: a mátészalkai Szakképző Centrum egyik kollégiumában szeretettel fogadják őket az összkomfortos 312-es szobában! Hála és köszönet azoknak az ismerős és ismeretlen embereknek, Rostás János kancellártól a kollégiumi gondnokig, Simonné Erikáig, akik bizalommal, nyitott szívvel és a segítés szándékával fogadták a kérést és minden tőlük telhetőt megtettek az első kérő szóra. Nagyon sajnáljuk, hogy a német srácok péntek este nem jutottak el Szalkáig azzal a fájós lábbal… Megint a csillagos ég és a saját sátruk borult rájuk éjszaka az út mentén.

Tisztelet és elismerés hatalmas vállalásukhoz – meg pici irigykedés a kalandért, azért a kurázsiért, amiről tanúságot tesznek. Reméljük, még találkozhatunk! Annál is inkább, mert ha kiheverték hatalmas útjuk fáradságát, szeptemberig Csedregen töltik egyetemi szakmai gyakorlatukat. Mi pedig azt forgatjuk a fejünkben, hogy a nyáron el kell jutnunk Csedregre, hogy az ottani roma gyermekeknek elvigyük a példát, az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak példáját.

Mi bizakodunk.

Nyíregyházi Vtv

 

 

 

„Örökkévaló Isten, 
eléd hozzuk ma nyugtalanságunkat, bánatunkat és haragunkat. A diplomáciai erőfeszítések, amiket annyira reméltünk, nem vezettek célhoz. A brutális erőszak nyelve adja meg a hangnemet. A hataloméhség győzedelmeskedett az értelem felett.
Legyél most Ukrajna népével, akik veszélyben vannak a fegyveres erőszak miatt. Hadd érezzék, hogy az egész világon imádkoznak értük az emberek.
Küldd a lelked az agresszív erőszakért felelősek szívébe. Ráébreszteni őket, hogy az erőszak által mindenki veszít. Nyisd meg a szívüket, hogy megérinthesse őket a sajnálat, amit az erőszak okoz.
Legyél azokkal, akiknek most politikai felelősségük van, és helyes döntéseket kell hozniuk. Teremts nyitott utakat a katonai erőszakkal való szembesítésre, az igazságtalanság elítélésére a hatékony ellenintézkedések és az erőszak megszüntetése érdekében.
Mindannyiunkban erősítsd meg azt, ami életünk alapja: erősítsd meg hitünket, őrizd meg a reményünket, erősítsd meg a szeretetünket.
Benned bízunk – most is. ÁMEN” – Az orosz agresszió hírére reagált így a közösségi médiában is megosztott imában még február 24-én Heinrich Bedford-Strohm, a Bajor Evangélikus Egyház püspöke, aki első szóra elfogadta Pröhle Gergelynek, az MEE országos felügyelőjének magyarországi meghívását.

Heinrich Bedford-Strohm, aki a közelmúltig az EKD, azaz a Németországi Protestáns Egyház tanácsának vezetőjeként is meghatározó szerepet vitt, vasárnap, március 6-án a háború dúlta Ukrajnához legközelebb eső Hajdú-Szabolcsi Egyházmegyébe látogatott Michael Martin egyházi főtanácsos társaságában, hogy a helyszínen tájékozódjon arról, Magyarország és az itt élő evangélikusok hogyan tudnak segíteni a háború sújtotta Ukrajnából menekülőknek, illetve a bajor testvérek miben segíthetnek. Elkísérte Pröhle Gergely országos felügyelő, Kondor Péter, az MEE diakóniáért felelős püspöke, Cselovszkyné dr. Tarr Klára, a MEE OI Külügyi és Ökumenikus Osztályának vezetője, valamint a német média több tudósítója.

Első útjuk Nyíregyházán a Nagytemplomi lelkészi hivatalba vezetett, ahol előbb Zsarnai Krisztián, az egyházmegye esperese adott tájékoztatást a háború kitörésének első hírére megkezdett gyűjtés, az adományok koordinálására érdekében végzett munkáról. Laborczi Géza, a Nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet lelkésze, az általa irányított intézmények ide kapcsolódó munkájába nyújtott betekintést: az Élim Szeretetintézmény főzést és elszállásolást, a Luther Márton Kollégium ételt és az önkéntesek elszállásolását, a Joób Olivér Szeretetintézmény ugyancsak főzést és kiszállítást vállalt. Az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai önkéntesként igyekeznek részt vállalni, ahogyan egyetemi kötelezettségeik ezt lehetővé teszik. Kapcsolódik az Emmaus Szeretetotthon is az önkéntesek szükség szerinti elszállásolásában. Az Oltalom Szeretetetszolgálat pedig az egész tevékenység motorját adja, mert itt van az a hozzáértés, ami képes a felajánlásokat és a szükséget összehozni. Három határmenti településsel tartanak intenzív kapcsolatot, Lónyáról, Tiszabecsről és Kölcséből naponta kapnak pontos szükséglet-listát, aszerint költenek a folyamatosan érkező pénzbeli adományokból és másnap oda szállítják, ahol már számítanak rá… Üres járat nincs, mert a visszaúton gyakran fuvarra váró menekültekkel telik meg a jármű. Az Oltalom koordinálja a gyülekezet tagjainak egyéni szállás-felajánlásait is.


Késő délelőtt Strohm püspök a tiszabecsi határátkelőnél tájékozódott, ahol egyébként ezekben a napokban érzékelhetően lelassult a forgalom. Nincs pontos és ellenőrzött információ az okokról, de érzékelhetően kevés jármű, kevés gyalogos érkezik.
Ezt tapasztaltuk Kölcsén mi is, ahová az Evangélikus Roma Szakkollégium négy diákjával érkeztünk vasárnap délelőtt. Az ERSZK tagjai folyamatos készenlétben állnak Ukrajna megtámadása óta, hol van szükség önkéntesekre.

 

A legkeletibb evangélikus végvárnak is nevezett Kölcsén az általános      iskola tornatermét alakították hozzá a helyzethez: most egy 14 tagú, kárpátaljai magyarajkú cigány csoport húzza itt meg magát. Az előtérben rendezkedtek be az ellátásukra, ásványvizek, kekszek, csokik állnak toronyban, tisztító és fertőtlenítő szerek folyamatos használatra készen, ételszállító edények a kiszolgáló asztal mellett, műanyag tányérok, evőeszközök. Mindenünk van, mondják a róluk gondoskodók, megmutatva az adományraktárakat is. Meleg ebédet az evangélikus parókiáról kapnak, pontosabban a Pap Túrja Túraközpontban berendezkedett Szarvasról érkezett önkéntesektől: az Ótemplomi Szeretetszolgálat hat önkéntesének vállalása ez, tudjuk meg később Tóth Attila helyi evangélikus lelkésztől. A tornateremben önkénteskedő – önkormányzati alkalmazott – asszonyoktól pedig azt, hogy a korábban érkezett menekültek vagy tovább mentek az ország belseje felé rokonokhoz, ismerősökhöz, vagy visszafordultak. A napok óta itt időzők rokonok sok gyerekkel, hozzájuk tartozik az a kismama is, akinek az országhatáron ácsorogva folyt el a magzatvize, és azonnal a fehérgyarmati kórházba szállították. Az újszülött és az anya jól van, az apa a két nagyobb gyermekkel várja őket a matracokkal berendezett tornaterembe napokon belül…


Itt, a tornaterem előtt találkozunk Heinrich Bedford-Strohm püspökkel és kísérőivel, a bajor tartományi püspök ugyanis fokozott érdeklődést mutat az evangélikus roma-misszió iránt is. Kölcsében különös kontraszt, óriási kulturális különbség tárulhatott fel előtte: hisz a Kárpátalján a településeken kívül sátortáborban, vándor életmódot élő cigányokkal váltott szót helyzetükről, reményeikről, majd angolul társalgott roma egyetemistákkal…
Kölcsében sok apró részletre is kiterjedő beszélgetések folytak, Laborczi Géza Balku Pál polgármesterrel is szót váltott – az újszülött híre pedig nagy nyugtalansággal töltötte el a lelkészt: nem kezdődhet tornateremben egy új élet! Még a helyszínen összeállt a mozaik sok kis darabja, amint kijönnek a kórházból, a két nagyobb gyerekkel és az édesapával egyesített család beköltözhet Nyíregyházán abba a házba, amit gyülekezeti felajánlásként tartogattak talán épp ilyen helyzetre. Az Oltalom szakemberei pedig dolgoznak tovább, hogy a többi menekült is elhagyhassa a tornatermet mielőbb, keresik számukra a megfelelő befogadást. Akkor majd a kölcsei polgármesteri hivatal is lélegzethez jut az elmúlt napok folyamatos készültségi állapota után.


A bajor püspökkel töltött pár óra alatt sokféle felismerés melegítette át a lelkünket. Megtapasztaltuk, hogy a határmentén élők milyen magától értetődő természetességgel fogtak össze a menekülők megsegítése érdekében. Egyháziak, civilek, karitatív szervezetek késlekedés nélkül álltak bele a humanitárius katasztrófa elhárításába. A távoli Németországban pedig nem elégszenek meg csak a hírekkel, átérezve az itt zajló események drámai súlyát, látják a szükséget, és kinyilvánítják, hogy az itt segítők számíthatnak a távolabb lévők tevékeny támogatására is. „Ez az empátia forradalma, amelyet jelenleg Európában tapasztalunk, és amely váratlan módon összehozhatja ezt a megosztott Európát. Annyi őszinte együttérzés mindenhol. Emberek, akik spontán segítenek.” – nyilatkozta a Zeit-nek Heinrich Bedford-Strohm az ukrán magyar-határon tett látogatásáról. Nyilatkozatát így zárta: „A végén – meg vagyok győződve – a katonai agresszió brutális ereje nem fog győzni. A végén az nyer, amit az ukrán-magyar határon tapasztalok: az emberiesség ereje. Az empátia megnyugtató és inspiráló ereje. A soha el nem oltható vízió egy olyan világról, amelyben minden ember méltóságban élhet, és amelyben az erőszakot végre legyőzték. Mi, keresztények ezt a látomást összekapcsoljuk az Isten által megígért új éggel és új földdel, amelyben minden könnyet letöröltünk, és amely már itt és most látható.”


Az Evangélikus Roma Szakkollégium négy tagjának maradandó élmény és fontos tanulás volt ez a találkozás, személyes példamutatás.

https://www.evangelikus.hu/hireink/itthon/telt-hazas-jotekonysagi-hangverseny-a-deak-teren

 

Megtartotta kilencedik tanévnyitóját az Evangélikus Roma Szakkollégium szeptember 13-án. Ezúttal kifejezetten családias, bensőséges eseményt szerveztünk az alagsori klubban, ahol először Laborczi Géza, a kertvárosi gyülekezet igazgató lelkésze, intézményünk igazgatótanácsának elnöke tartott áhítatot. A hallgatók énekszolgálata után az intézmény vezetője, Molnár Erzsébet köszöntötte a szakkollégistákat, majd hamar a tanévvel, az egyetemi és szakkollégista léttel kapcsolatos praktikus tudnivalókra terelődött a szó. A szakkollégistáknak elhelyezést biztosító Campus Kollégiumról Baloghné Asztalos Katalin vázolta fel a legfontosabb tudnivalókat. A szeretetvendégséget követően nem nyújtottuk hosszúra az együttlétet, tudva, hogy reggel indul a busz velünk Szolnokra…

 

Idén Szolnokon rendezték meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat közös tanévnyitóját szeptember 14-15-én. A felekezeti fenntartású roma szakkollégiumok tanév eleji seregszemléjét ezúttal a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium szervezte. Az Egymásért – egy másért mottóval meghirdetett kétnapos program középpontjában az önkénteskedés állt. Meghívást kaptak az egyetemi fenntartású műhelyek is, így 11 intézmény mintegy 300 hallgatója utazott a Tisza-partra.
A program jelentős sajtónyilvánosságot kapott, a megnyitó-beszédekről, programelemekről szóló tudósítások itt olvashatók.

gorogkatolikus.hu

romamission.hu

reformatus.hu

szoljon.hu

Az ERSZK tagjai aktív résztvevői voltak a programnak: nem most ismerkedünk az önkéntes munka fogalmával! Ott voltunk a festésnél, faültetésnél, sőt, a véradásból sem maradtunk ki! Hogy a nyíregyházi roma szakkollégisták körében mennyire magától értetődő a másokért végzett szolgálat, arról a Szolnokon bemutatott új imázsvideónk is hitelesen mesél:

ERSZK 2019

A program szórakoztató részét is élvezetesnek találták a nyíregyházi egyetemisták, átszellemülten vetették bele magukat a műanyagpoharak, pingponglabdák, lufik és egyéb ravasz, olykor kifejezetten rosszindulatú tárgyak megszeledítésébe…

A tanévet – itthon és Szolnokon – együtt nyitottuk meg új amerikai önkéntesünkkel, Mary Corvery-vel, aki az elkövetkező 10 hónapot YAGM-önkéntesként körünkben tölti. Isten hozott, Mary, a munkádra gazdag áldást kívánunk, érezd jól magad nálunk!
Köszönjük a szervezők áldozatos munkáját!

A további részletekről pedig meséljenek a képek:

Megtartottuk a felvételi eljárás második fordulóját augusztus végén. A bevonótábort Bodrogkeresztúron, a Betlehem Evangélikus Pihenőházban szerveztük meg idén is. 37 jelentkezővel utaztunk a helyszínre, hogy az ERSZK Felvételi Bizottsága alapos mérlegeléssel kiválaszthassa azt a harmincat, aki szakkollégista lehet ebben a szemeszterben. Összetartó, csapatépítő program is volt ez egyben, a FeB pedig ezúttal sem volt könnyű helyzetben…

 

Az ERSZK kilencedik tanévére készülve mind több tapasztalat segíti munkánkat: a szakkollégiumi műhely működéséért felelősséget érző szakemberek évről-évre csiszolják, finomítják azokat a módszereket, amelyekkel fejleszthető az intézmény. Mind a 37 jelentkező szóbeli meghallgatását szükségtelennek ítélve, az újak megismerésére fókuszáltak a Felvételi Bizottság (FeB) tagjai, illetve azokat kérték beszélgetésre, akiknek a további fejlődése, tanulmányi előre haladása érdekében indokoltnak tűnt a szembenézés…

A korábbi években kialakult jó gyakorlatnak megfelelően az idei bevonótáborban is a csoportkohéziót erősítő, csapatépítő programokat szerveztünk. Az egyetemi tanulmányaikat most kezdő jelentkezőknek külön csoportfoglalkozáson ismertettük a beiratkozás, tárgyfelvétel technikai tudnivalóit, a „titokzatos Neptunt”, az egyetemista lét alapinformációit. Erre szándékosan a program elején került sor, tehát ezt az ismeretet az is megkapta, aki végül nem jutott be az ERSZK-ba. Élménybeszámolót tartott Túró Vanda – végzős védőnő az EK-n – , aki a nyáron hat hetet töltött az USA-ban, a Lutheránus Egyház önkénteseként, gyerekek táboroztatásában közreműködve. Lazításképpen ismerkedtünk a hegyaljai borkultúrával. Ezen a ponton találkozhattunk azokkal az amerikai fiatalokkal, akik a YAGM-önkénteseiként az elkövetkező tíz hónapot Magyarországon, vagy Szerbiában töltik közösségi szolgálatban.

A FeB közben számos szempontot mérlegelve, az egyéni szociális szempontok mellett az ERSZK közösségének csoportdinamikájára is tekintettel igyekezett döntésre jutni.

A felvételt nyert hallgatók többsége a Nyíregyházi Egyetem hallgatója: a 18 közül 2-2 sportszervező-rekreáció, szociálpedagógia, történelem-testnevelés szakos tanár szakos, 3-3 tanító, illetve turizmus-vendéglátás szakosunk lett, míg gazdaság és menedzsmenten négyen tanulnak, s ehhez jön 1-1 programozó informatika és mezőgazdasági mérnök-hallgató. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karáról nyolcan érkeznek: 2-2 szülésznő, mentőtiszt, egészségügyi szervező mellett 1-1 ápoló és védőnő. Két mesterképzésben résztvevő szakkollégistánk is a Debreceni Egyetem hallgatója: neveléstudomány és szociológia a tudományterületük. Továbbra is velünk van 1-1 hallgató a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola hittanár szakáról és az Óbudai Egyetem biztonságtechnikai mérnök szakáról. A 2019/20-as tanévben Bsc-tanulmányokat kezd 6 szakkollégista – ők valóban újak –, a két Msc-s már korábban is közösségünk tagja volt.