A szemeszter első felében döntések és választások nélkül, nyílegyenesen haladtunk a korábban meghatározott úton, egészen április közepéig. Miután „letettük a keresztet”, vagyis lezártuk a Passió bemutatásáról szóló nagy projektünket, májusban előbb romológiát, majd a munkavállalást segítő tréninget ütemeztünk be a szakmai műhelymunkába.

 

Május 12-én, pénteken Ratkó Lujza „Vágósan vagy pattogósan” címmel a felső-Tisza-vidéki cigányság néptánchagyományaival ismertette meg a szakkollégistákat. A néprajztudományok kandidátusa, főiskolai docens, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója – aki kevéssel előtte, a Tánc Világnapján a Művészetek Palotájában vette át a Magyar Táncművészek Szövetsége által adományozott „Tánctudományért”-díjat – előbb a Martin György és kutatócsoportja által végzett hatalmas gyűjtőmunka jelentőségéről beszélt. Nekik köszönhető, hogy az MTA Zenetudományi Intézetében mintegy 1000 tánc 4000 táncfotóján, 11 ezer méter filmen tanulmányozható az ötvenes évekből. A Kállai kettős Néptáncegyüttesben inspirálódott Ratkó Lujza egyetemistaként, a nyolcvanas években szegődött Martinék nyomába saját gyűjtőmunkájával, aminek fontos helyszíne volt Nagyecsed, és meghatározó élménye a cigány tánc. Mesélt a legendás Fekete szemek és a Kalyi Jag együttesről, a nagy figurázós tancosról Balogh Béláról, vagy a hasonlóan virtuóz – és manapság Hollandiában élő – dr. Balázs Gusztávról. Az egyes táncok sajátosságait az eredeti filmfelvételekkel illusztrálta, beleszőve az adott kor életmódjából fakadó sajátosságokat, a tánchoz kötődő illemszabályokat, és hogy hogyan adták át régen gyerekeiknek ezt a kultúrát, tánctudást a roma közösségekben. Ennek eleven példája egyébként nagyecsedi szakkollégistánk, Lakatos Filip Csaba – az ő táncával zárult dr.Ratkó Lujza érdekes előadása.

Szombaton az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány „Én jövőm” című, a fiatalok munkavállalását támogató vállalati programján vettek részt a szakkollégisták. Az Uccu Alapítvány 2010 óta dolgozik az informális oktatás, a társadalmi párbeszéd, az önkéntesség és a közösségfejlesztés területén. Legfőbb céljuk, hogy csökkentsék a romákkal kapcsolatos tévhiteket és előítéleteket a békés együttélés érdekében. Abból indulnak ki, hogy az elfogadás hiánya többnyire az ismeretek hiányából ered. Szénási Szilvia, az Uccu ügyvezetője tehát a bemutatkozó, „jégtörő” szakasz után a romákkal kapcsolatos ismeretek felidézésére és kiegészítésére fókuszált a csoportmunkában megvalósuló feladattal. Majd a népismeret után jöhetett az önismeret, ami pedig a munkaerőpiaci esélyek szempontjából épp olyan fontos, mint tisztában lenni a munkaadó elvárásaival… A tréning zárószakasza olyan praktikus tudást igyekezett átadni, mint a jó önéletrajz formai követelményei, vagy az állásinterjún a jó bemutatkozás szempontjai. Az élvezetes programnak csak a fogyó idő volt az ellensége, viszont dossziéba rendezve mindenki kézbe kapta a legfontosabb ismeretek vázlatát, némi ajándékkal még emlékezetesebbé téve az Uccu-val való találkozásunkat – ezúttal is köszönet érte, a programot támogató multunacionális nagyvállalatnak is!

Kihasználva, meglovagolva a tréning keltette motivációt, májusban tartottunk egy külön kommunikáció órát kifejezetten az önéletrajz, illetve a hivatalos levelek, kérvények műfajáról. A zárthelyi dolgozatok és beadandók erdejében nem volt egyszerű a szervezés, de a nyári munkák zaklatott keresése kellően felértékelte azt a lehetőséget, hogy alaposan kivesézzük a jó megoldásokat és a leggyakrabban elkövetett hibákat.

Egyébként a szombati tréningről néhányan nyomós indokkal maradtak távol: képviselték az Evangélikus Roma Szakkollégiumot Budapesten a Fasori gimnáziumban, illetve templomban megtartott VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferencián. A „Boldogok, akik békét teremtenek…” címmel és témával szervezett rendezvényen a baptista, az evangélikus, a metodista, a pünkösdi és a református felekezetekből érkeztek résztvevők egy közösségben, hogy dicsérettel és hálaadással forduljanak a béketeremtő Isten felé.

A májusi krónikához tartozik, hogy új kurzusokkal folytatódott az angol nyelvoktatás kezdő és haladó csoportokba szerveződve, folytatja munkáját a bibliakör és újra felértékelődött a tanodai, középiskolai, egyházi intézményekben végzett önkéntes munka. Érzékeljük, hogy végét járja a tanév, szakkollégistáink minden igyekezetükkel a vizsgaidőszakra fókuszálnak, s ebben nem zavarjuk, hanem támogatjuk a fiatalokat. Azért vannak még terveink a szemeszter lezárása előtt!

 

 

 

Tornalját vettük célba, mikor Gömörbe, Szlovákia Magyarországgal határos legközelebbi térségébe indultunk áprilisban. Sokféle célkitűzés lebegett a szemünk előtt: szeretjük megmutatni a szakkollégistáknak, hogy a kisebbségi létnek sokféle dimenziója létezik…;  szeretjük megmutatni, hogy az országhatárral nem ér véget a világ…; szeretjük megmutatni, hogy szolgálatunkkal mennyi örömöt vagyunk képesek okozni…

 

Megint a szervezési, logosztikai akadályok állták utunkat az áprilisra betervezett szakmai kirándulásnál! Kétszer-háromszor egyeztettük, ki tud velünk utazni a 21-23-i hétvégén, s mindig más eredmény jött ki… Egy ponton azzal is össze kellett békülnünk, hogy a Passió szereplőinek mindegyike sem tud velünk tartani valamilyen halaszthatatlan elfoglaltság, kötelezettség miatt – pedig hangsúlyos vállalásunk volt, hogy a felvidéki magyarok egyik fontos településén, Sajógömörben színre visszük még egyszer…

Péntekre csak az utazást és némi rekreációt gondoltunk. És úgy is lett: a tornaljai Evangélikus Konferencia és Missziói Központ belakása, felfedezése épp elég örömforrás volt erre a napra, remek körülményeket találtunk a nemrégiben felújított létesítményben és rendkívül szívélyes házigazdát Lóczy Tibor evangélikus lelkészben. Kitaláltuk, megszerveztük az elkövetkező napokat, hogyan lesz a reggelik és vacsorák tálalása, a mosogatás, majd felfedeztük a kisvárost, Tornalját, gyakorlatban ismerkedtünk az Euróval, mint fizetőeszközzel. A vacsora kiszállítása előtt még egy nagyszabású focimeccs is belefért, aztán pedig szuperjó közösségi játékokkal szórakoztattuk magunkat. Az elmúlt hetek feszített tempója után kijárt némi kötetlen, oldott együttlét a csapatnak.

Szombaton a gömöri vidék felfedezése várt ránk, amit Betléren, az Andrássy-kastélyban kezdtünk. Az óriási angolparkkal övezett Andrássy fészek különleges élmény volt, egyszerre kápráztatott a pompa – a grófi család kitelepítését követően ez a kastély megúszta a dúlást, kifosztást, itt minden berendezés a helyén maradt – , és taszított bennünket a tulajok vadászszenvedélyéről tanúskodó megannyi trófea… Különös dolog a XXI. századból visszanézni arra az esztelen öldöklésre, s annak rekvizitumaira, ami a XIX-XX. században még a normalitáson belül volt, már ha valakik győzték pénzzel! Ki a szépséges enteriőrök, fürdőszobák, értékes festmények, a páratlan könyvtár láttán esett ámulatba, kinek a kastélypark patakcsobogással, madárfüttyel színesített élménye marad meg – de a preparált elefántlábból készült esernyő és sétapálca-tartónál nagyjából mindenkinél véget ért a tolerancia, az Egyiptomból úti emlékként hozott múmiáról nem is beszélve… Jól kiértékeltük az egykori magyar nemesek érdemeit és gyarlóságait, s máris Pelsőcön, a terített asztalok mellett találtuk magunkat.

A hangulatos falu határában utána felkerestünk egy magaslatot, hogy az ajándékként érkezett tavaszban két hegyvonulat között egészen a Tátra havas csúcsaiig lássunk, hogy aztán Hanvára igyekezzünk.

„A hanvai pap hamvai Hanván hanvadnak el…” – alighanem ezt tanultuk meg legelőször a nagytiszteletű református esperestől, Nagy Ákos Róberttől, aki a község templomában élvezetes előadást tartott Tompa Mihályról. Tompa, a szabadságharc költője, Petőfi és Arany nagy barátja Hanván volt lelkész, még a parókiát is maga tervezte, s mi arra is vethettünk egy pillantást Nagyék kötelességtudó pulijának éberségét is kijátszva. Az őszinte kíváncsiságtól és érdeklődéstől vezérelt beszélgetést az esperessel az idő könyörtelensége zárta le – az otthonról bekészített koszorút elhelyeztük Tompa Mihály sírján, és folytattuk utunkat Tornaljára.

Pontosnak kellett lennünk a vacsorával, ugyanis vendégeket vártunk: Vavrek István és felesége, Hubay Gabriella évekkel ezelőtt, a Kedves-ház pedagógia továbbképző programján került a látóterünkbe Nyírtelken, régóta terveztük megismerni itteni roma-felzárkóztató tevékenységüket. Olyan rég, hogy a tanodájuk már nem is működik, ellenben István ambíciózus roma középiskolásokkal és főiskolásokkal foglalkozik jelenleg az “Ismerd meg emberi jogaidat” elnevezésű program keretében, míg Gabi angol-magyartanárként alapiskolai keretek között folytatja a küzdelmet azért, hogy esélyt teremtsen a környékbeli roma gyerekeknek, akik egyébként mind magyarok is. A szakkolisok egymással versengve ostromolták kérdésekkel a vendégeket, egyszerre érdekelte a társaságot a nemzetiségi helyzet, a szociális, a gazdasági, munkaerőpiaci állapotok, ahogyan a szlovákiai oktatási rendszer is, a pedagógusok egzisztenciájával bezárólag… A beszélgetésnek az vetett véget, hogy még egy megúszhatatlan feladat várt ránk a későre nyúlt estében: legalább egy összeolvasó próbával muszáj volt megsegíteni azokat, akik beugróként vállalták a másnapi Passió -előadásban való közreműködést! Új Angyallal, új Kajafással vártuk a másnapot, egyúttal pedig Lakatos Filipet és Beri Károlyt Budapestről – ők csak a Snétberger Tehetségközpont aznap esti gálája után tudtak elindulni hozzánk Budapestről. Már mindenki az igazak álmát aludta, amikor éjjel negyed kettőkor csendesen bekopogtak a szálláson…

Vasárnap megint tetőfokára hágott az izgalom: a sajógömöri evangélikus szórvány gyülekezet istentiszteletének keretében terveztük bemutatni Jézus szenvedésének történetét. Lóczy tiszteletes úr bebocsátott bennünket a templomba, mielőtt a saját szolgálatába, másik faluba indult volna, sőt még azt is megtudtuk tőle, tíz nappal ezelőtt kishíján leégett a gyönyörű, 1882-ben épült neogótikus templom… Ezért hát a jellegzetes füstszag, meg a templomkert zöld gyepén futó szőnyegek – konstatáltuk, de igyekezni kellett a bejáró-próbával, hisz megint ismeretlen helyszínre kellett adaptálnunk a Passiót – kardinális kérdés, ki merre távozik, honnan érkezik, hol vannak a kellékek bekészítve.

Az egykor volt Gömör vármegye névadó településén ezen a vasárnapon Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész szolgált igehirdetéssel, aki Budapestről érkezett, ahogy havi rendszerességgel máskor is. Az imádságról szóló prédikáció előtt került sor a Passióra, ami éppen olyan volt, mint az előző alkalmakkor, csak mégis egészen más: ebben a szakrális térben, egy klasszikus templomban énekelni a cigány himnuszt, itt imádkozni lovári nyelven a Miatyánkon… összenézve a gyülekezet cigány tagjaival, még ha tudjuk is, hogy ők már nem beszélik az anyanyelvüket, csak a magyart… Még ha az istentiszteleten részt vevő gyülekezeti tagok nem is voltak többen, mint mi szereplők, így is azt éreztük, alighanem ez a legfontosabb szolgálatunk ezzel az előadással.

Az istentisztelet után szapora léptekkel távoztunk a jobb oldali ajtón, mert balról már a református hívek érkeztek a saját vasárnapi alkalmukra. Minket terített asztal és nagyon kedves vendéglátás várt a gyülekezeti házban, a jóféle gulyásleves után pedig még két rövid program várt ránk. A templomhoz közel megnéztük az egyetlen, Mátyás királyt kapával ábrázoló szobrot – így állítottak emléket a gömöri mesének, miszerint az igazságos király kapálni tanította volna errefelé az egyszerű emberek munkáját nem becsülő nemeseket – , majd felkerestük a legendás cigányprímás, Czinka Panna emlékművét! A környéken született és a maga nemében páratlan muzsikus, a kiemelkedően tehetséges, ezért női mivolta ellenére karriert építő Czinka Panna emlékművénél elénekeltük ismét a cigány himnuszt, és elhelyeztük az ERSZK koszorúját.

És 2023-ra letettük a Passió keresztjét.

 

 

 

Decemberben úgy lett vége a szorgalmi időszaknak, hogy jelentősen átszervezték a tanév rendjét a felsőoktatásban. Tudtuk, hogy a télihez a tavaszi szünetet is hozzácsapták, hogy a hideg hónapok magas rezsijét csökkenthessék – így csak azok maradhattak a Campus Kollégiumban, akik ezt külön indokkal kérvényezték, tőlünk viszonylag sokan, de mégsem mindenki.  Az ERSZK-nak azonban terve volt, mégpedig a szakkolisok többszöri megkérdezése, szavaztatása nyomán az, hogy húsvétra szeretnénk elkészülni Jézus szenvedéstörténetének, a Passiónak a bemutatásával… Kockázatosnak éreztük bevárni, hogy akkor kezdjük a munkát, amikor mindenki újra beköltözik a 2. szemeszter munkarendje szerint a Campusba, saját ritmus szerint láttunk tehát munkához.

 

A február 10-12-i hétvégére a Nyíregyházához közeli Verba-tanyára hívtuk a szakkollégistákat. A korábban ismertetett és tudatosan alakított szereposztás szerint, a forgatókönyvet előre megküldve gondoltuk a munka megkezdését, és – túl azon, hogy a bibliaköri alkalmakon már korábban is téma volt a bibliai eseménysor – filmvetítéssel, a Mell Gibson által rendezett Passion (2004) megtekintésével alapoztuk meg a közös munkát. Azon a hétvégén, Verba-tanyán sikerült a lényeget jól megragadva elkezdeni a közös alkotást, világossá válhatott minden résztvevőnek mire is vállalkozunk. Filmnézés, megbeszélés, olvasópróba, egy próba már mozgással – de szövegkönyvvel a kézben… És már levettük a méreteket a jelmezekhez…

Február 20-án nyitott újra a Nyíregyházi Egyetem, de az azt megelőző vasárnap este, a fiatalok beutazását követően nyomban munkához láttunk, s aztán heteken át minden kedd és vasárnap esténként a K14-ben ért bennünket a nagy közös vállalás, a Passió próbája. A dolgok rendje szerint hullámvasúton utazva! Valaki mindig hiányzott a sokféle „egyéb” elfoglaltság miatt;  volt, hogy ígéretesnek, és volt, hogy teljesen reménytelennek és hiábavalónak tűntek a találkozások… Volt, aki „pillanatok alatt” megtanulta a hosszú, veretes bibliai szöveget, mások hetek múltával is a telefonjukról olvasták az egyetlen mondatukat… Akadtak nehézségek, melyeket csak a szereplők cseréjével tudtunk kezelni, máskor objektív okok miatt kellett másra bízni egy-egy karaktert. 

Az Evangélikus Roma Szakkollégium fennállása óta háromszor jártuk már meg ezt az utat – 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban –, de a mai szakkolisok közül már senki sem volt részese az akkori eseményeknek, a tagság teljes mértékben kicserélődött. Kezdetben azzal számoltunk mégis, hogy a korábban Jézust alakító Balázs Dávidnak ez lehet az utolsó jelentős aktivitása az ERSZK-ban 2015 szeptemberétől tartó tagsága keretében, hogy még egyszer beleáll Jézus szerepébe: ám eljött a kijózanodás, hogy a végzés küszöbén szakdolgozattal, portfólióval, megannyi kötelezettséggel a Neveléstudomány Msc-diplomát kockáztatná a vállalással.  Így lépett nyomdokába kissé vonakodva Lakatos Filip Csaba, aki a vártnál is tehetségesebbnek bizonyult a feladatban. Sőt, nem csak a Passió-projektet vitte a vállán, de az egész önszerveződést is, mint választott diákönkormányzati vezető. Kiváló ötlettel álltak elő közben irányítása alatt néhányan, hogyan kellene megújítani a szakkollégisták teljesítményértékelésének rendszerét: meg fog történni hamarosan, amint EZT a keresztet letesszük! (Megihlette a társaságot a szövegkönyv, az elmúlt hetekben megannyi részlet, idézet lett szállóige a szájukon a felmerülő helyzetekre reagálva, pl: Segíts neki, szent ember! ) Nehéz helyzetből pedig nem volt hiány, mert még az is történt közben, hogy kulcsszereplők tűntek el egy teljes hétre a roma szakkollégiumi hálózat közös brüsszeli útja, az Európai Parlamentbe szervezett látogatás miatt…

Így jött el március 31, péntek, amikor az előzetes elképzeléseknek megfelelően a medgyesegyházi tantestület előtt tartottunk „nyilvános főpróbát”. Ők, mint a közelmúltban evangélikus fenntartásúvá vált Schéner Mihály Általános Iskola nevelőtestülete, továbbképzésre érkeztek a Luther Márton Evangélikus Kollégiumba Nyíregyházára. Az EPSZTI-vel ápolt jó együttműködés jegyében könnyű volt ráismerni a kölcsönös előnyökre – a mi szempontunk az volt, hogy a pedagógusokból álló közönség számunkra barátságos, elfogadó, jó közönség, ők hivatásukból fakadóan úgy se fogják hagyni, hogy megbukjunk… Helyesen, de feleslegesen spekuláltunk: mire közönség elé került az előadás, csodák-csodája, már mindenki emlékezett a szövegére is, és minden másra is, amit a közös próbák során kiérleltünk! Vastapssal jutalmazták a fiatalok teljesítményét, s az utóbb következő beszélgetésből az is kiderült, nem udvariasságból.

A megtapasztalás bizonyosságával készültünk rá, hogy virágvasárnap, április 2-án a Nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet előtt szolgáljunk a Bolyai téren a Passió bemutatásával. Hálával fogadtuk a lehetőséget, hogy egy tradicionális evangélikus gyülekezetben mutathatják meg a roma szakkollégium tagjai az evangélium legfontosabb üzenetét: Jézus értünk halt meg a kereszten mindnyájunk, a világ összes bűne miatt. Húsvét, a feltámadás ünnepe előtt a legfontosabb gondolattal érkeztünk, előadásunkkal pedig felerősítettük a nyilvánvalót, az evangéliumi meghívás minden embernek szól.

A legnagyobb kihívás, az Összetartozunk című roma integrációs nap fővárosi eseményei következtek húsvét után, április 15-én, de még virágvasárnap délután Felsőőrsre utazott két kulcsemberünk, hogy a Snétberger Tehetségközpont tavaszi kurzusában helytálljanak a hátrányos helyzetű gyerekek mellett. Emlékeztető próbákról tehát szó sem lehetett, ráadásul új kihívás elé állította közösségünket, hogy tömegközlekedéssel szerveztük meg az utazást. Aggodalommal tekintettünk a helyzetre, hogyan evickélünk vonatról metróra a személyes holmik mellett a jelmezeket rejtő hatalmas bőrönddel, a méretes kereszttel, az egyéb kényes kellékkel együtt; s valóban olyan flottul megy-e a Felsőőrsről érkezőkkel a találkozás a Ráday Házban; ki mennyit felejtett két hét alatt, és a konferenciateremben hogyan oldjuk meg a szereplők mozgását… Az csak utólag derül ki mindig, mi a jogos és mi a felesleges aggodalom.

Az újabb szolgálat újabb jó érzéssel tölthette el közösségünk tagjait. Közben megtapasztalhatták fiataljaink a nyilvánosság rokonszenvét, a médiamegjelenések visszaigazolták a Passió bemutatásának jelentőségét. Külön köszönet az Evangélikus Pedagógiai Intézet figyelméért. A jól végzett munka öröme minden egyes szereplőt megerősített, növelte önbizalmukat, formálta önismeretüket, építette identitásukat. A közösen megküzdött helyzetek összecsiszolták a társaságot, mindenkinek kijár a köszönet igyekezetéért, fegyelmezettségéért, az egymásra figyelésért. Megkülönböztetett köszönettel tartozunk az alumni Lakatos Istvánnak, aki az első hívó szóra átsegítette közösségünket egy újabb nehézségen, mikor a darab szempontjából oly fontos dal, a Via Dolorosa eléneklésére három év után ismét vállalkozott! S vele a záró dal is meggyőzőbben szólt, hisz még aktív szakkolisként ott volt a stúdiófelvételen. Azzal tudjuk ugyanis a legjobban kifejezni: Hálát adunk, Uram!

És köszönjük!

 

Jelenlét

Evangélikus nevelés

 

Októberben az időt, novemberben a pénzt igyekeztünk megragadni! Legalábbis ráirányítani a szakkollégisták figyelmét, és eszközt adni a kezükbe, hogyan viszonyuljanak, bánjanak, gazdálkodjanak ezekkel a fontos feltételekkel… A novemberi szakmai műhelymunka második napját pedig a vallás- és egyházismeretnek szántuk, hogy szakirányuktól függetlenül birtokában legyenek azoknak a kultúrtörténeti ismereteknek, melyek az értelmiségi léthez hozzátartoznak, de tapasztalataink szerint hiányoznak a felnövekvő generációk műveltségéből.


A kevés pénzt nem lehet jól beosztani, szoktuk mondani, máskor pedig döbbenetes nagyvonalúságot látunk, mire megy el az a kevés is… Hogy Magyarországon a pénzügyi kultúra, a pénzügyi tudatosság fejlesztésre szorul, már-már közhely, de alig látunk próbálkozásokat a felismert problémák kezelésére. A felnövekvő generációk nem kapnak segítséget ahhoz, hogy hogyan kell jól gazdálkodni a rendelkezésre álló anyagiakkal, hogyan kell okosan bánni a pénzzel, még a gyermekükről megfelelően gondoskodó családokban sem kap hangsúlyt ez a téma. „A piszkos anyagiakat” a tabu körébe utaljuk, aztán nem értjük, miért képtelenek a beosztásra, miért nem tudják mérlegelni, megéri-e az árát egy vágyott valami…

Dr. Magyar Zoltán, az NYE Gazdálkodástudományi Intézetének mb.vezetője valóban az alapoknál kezdte, amikor arra világított rá, hogy életünk minden, de minden döntése anyagi konzekvenciákkal jár, a pénz, mint szempont nem maradhat ki semmiből. Megerősítette a fiatalokat abban, hogy az ő életszakaszukban a lehető legjobb helyzetben/állapotban vannak, mert tanulnak! Ennél jobb befektetés nincs, mert a tudásuk lesz az, ami a munkaerőpiacon alkupozícióba helyezi őket. A hallgatóságának gondolkodásmódját, dilemmáit és problémáit nyilvánvalóan jól ismerő kiváló előadó levezette az életpályánkat jellemző folyamatokat, azok pénzügyi vonatkozásait, az egyéni felelősség fontosságát. Szó volt a bankok szerepéről, a pénz „természetéről”, az öngondoskodás megkerülhetetlen tényezőjéről, a megtakarítások, befektetések formáiról. Ez utóbbi látható izgalomba hozta a szakkolisokat, számos kérdés firtatta a tőzsde, a részvény mibenlétét… Legközelebb valahol itt folytatjuk majd dr.Magyar Zoltánnal, amint lehetőség nyílik rá, s úgy tűnt, ehhez előadónknak is kedve lenne!

A rövid szünet csak arra kellett, hogy megérkezzenek a pizza-hegyek – melyeket egyébként dr.Magyar Zoltán honoráriumából finanszíroztunk az Ő kifejezett kérésére! Ezúton is nagy köszönet, még külön ezért is!

Aztán meghallgattuk Stekler Dávid félig-kész TDK-előadását… Szociálpedagógia szakos, másodéves hallgatónk komoly tudományos kutatást végzett az elmúlt hetekben a Szent Miklós Gyermekvédelmi Központ intézményeiben, az erről készült dolgozatával pedig benevezett a Tudományos Diákköri Konferenciára. Mivel ilyen jellegű szereplése korábban még nem volt, ragaszkodtunk ahhoz, hogy a szakkoli közössége előtt tesztelje előadói képességeit, a ppt-ben szerzett eddigi jártasságát. Mindenki számára nagy izgatottságot hozott ez az epizód, a közösség nagy jóindulattal, de kellően kritikus hozzáállással igyekezett jobbító tanácsokkal ellátni Dávidot. A végeredményt azóta tudjuk: Dávid megfogadva és alkalmazva az ERSZK közösségében szerzett tapasztalatokat és visszajelzéseket, a Nyíregyházi Egyetem házi fordulójából továbbjutott az OTDK fordulójába a lakásotthonokban és a nevelőszülőknél nevelkedő – állami gondoskodásba vett gyermekek – értékrendjében, jövőképében, tanulási motívumaiban mutatkozó különbségek tudományos igényű kutatásával. Büszkék vagyunk rá és örülünk, hogy elfogadta azt a segítséget, amit csak egy ilyen szeretetteli közösség tud nyújtani…

A nap a bowling pályán ért véget – oldott, kellemes együttléttel. Az átszervezett egyetemi élet – az extra terhelést jelentő tömbösített órarendekkel, sok-sok beadandóval, zh-kal, szeszélyesen rögtönzött gyakorlatokkal – azt jelezte, hogy szüksége van a társaságnak a lazulásra, töltekezésre, rekreációra! Nem tévedtünk.

A szakmai hétvége második napját komoly és nehéz témának szántuk. Az ERSZK intézményvezetője, Molnár Erzsébet evangélikus lelkész a kereszténység történetét igyekezett megtanítani szombaton. A szerdánkénti bibliaórák témái, az igehelyek kapaszkodót adtak, de ebből a perspektívából, történetiségében megközelítve újnak hatott a legtöbb szakkolisnak a téma. Az előadás nemcsak az események, fordulatok egymás utáni sorrendjére fókuszált, de az egyháztörténet fordulópontjainak okaira, a mélyben meghúzódó motivációk, konfliktusok lényegére, a szellemi és lelkiségi irányzatok között feszülő viták mibenlétére is magyarázatot adott – számolva a máig ható következményekkel is. A Hegyi beszédtől az őskeresztények történetén, a keresztény ókor eseményein, a dogmaikus viták, majd a középkor fordulatain át – a Mária-kultusztól a szerzetesség, a keresztes háborúk, a pápaság intézményének fordulatos kalandjain át az egyházszakadások okait is érintve a reformáción is túl – jutottunk az újkori kereszténységig, a ma is létező keresztény egyházak közötti lényegi különbségekig. Ezt követően Laborczi Géza, az igazgatótanács elnöke a nyíregyházi roma szakkollégium fenntartójáról, az evangélikus egyházról igyekezett érvényes, hiteles képet rajzolni a fiatalok számára. Korábbi, meglévő tudásukat feltárva leszögezte: nem az a kérdés, hányan vagyunk, bár a többséghez tartozni mindig kényelmesebb… Tovább beszélgetve a beleszületettség avagy a döntés/választás lehetőségét vitatta meg a szakkollégistákkal, a jézusi meghívást emelve ki a hitre jutás leglényegesebb mozzanataként. A Luther Márton által kirobbantott reformációról hangsúlyozta, annak célja nem másik, új egyház létrehozása volt, csupán annak kinyilatkoztatása és érvényesítése, hogy elvétették a jó irányt. A jó irányt ugyanis a jézusi meghívás adja meg.

 

Már nem is emlékszünk, mikor és hogyan kezdődött a kapcsolatunk L. Ritók Nórával és az általa igazgatott Igazgyöngy Alapítvánnyal… Az ERSZK kezdeteitől szervezünk látogatásokat Toldra. Volt, hogy saját készítésű kókuszgolyóval érkeztünk, máskor a nekik gyűjtött ruhaadománnyal, 2018 tavaszán pedig a Passiót, Jézus szenvedéstörténetét mutattuk be a toldi közösségi házban; és volt, hogy L.Ritók Nóra érkezett meghívásunkra a Nyíregyházi Egyetemre, hogy a Másik Magyarországról meséljen nekünk.  

Csak a földrajzi távolság az oka, hogy nem intenzívebb a kapcsolatunk, de így is fontosnak érezzük, hogy a nyíregyházi roma szakkollégium minden generációja megismerkedjen a művészeti nevelésből kisarjadt komplex esélyteremtő modellel. Az értelmiségi pályára készülő fiataloknak tudniuk kell azokról a próbálkozásokról, amelyek az általános tendenciákkal, a körülményekkel dacolva a romák fejlesztésében, integrálásában sikeresnek mutatkoznak. Hogy a saját környezetükben szerzett élettapasztalatok nyomán ne érezzék reménytelennek és kilátástalannak azt, amire egyébként igyekszünk módszeresen felkészíteni őket: tudniuk kell, hogy vannak működő, bizonyított, jó gyakorlatok. Az októberi tematikus hétvégének ez volt az egyik fontos célkitűzése.

A szakmai műhelymunka nyitányaként a fiatal anyák klubjának foglalkozásába csöppentünk bele a toldi közösségi házban: a beszélgetés vezetője, Horváth Mária pillanatok alatt bevonta a szakkolisokat is a befogadásról, csoportba tartozásról szóló polémiába. Amikor az ölben tartott apróságok mind egyértelműbb jelét adták, nekik elég volt a felnőttek komolyságából, Lencse Máté, a tanoda vezetője vette át a szót. A pedagógia szakos bölcsész fiatalember 2012-től van a hajdúsági zsákfaluban, az ELTE oktatói státuszát cserélte le… Nekünk tartott prezentációjában erős érvekkel demonstrálta L.Ritók Nóra évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott felismerését még a művészeti iskolából: a komplex problémára csak művészetpedagógiával, neveléssel nem lehet válaszokat találni. Mivel a család által átörökített szocializációs minták a legmeghatározóbbak az értékrend, a kommunikáció, a konfliktuskezelés, az életstratégia tekintetében, a változtatás szándékának a családi mintázatok megváltoztatására kell irányulniuk.

„Az Igazgyöngy húszéves fejlesztési ciklusának 13. évében járunk” – ezt már Eszenyi Katalin, a toldi projekt igazgatója mondta, aki ismertette a bevett fejlesztési formákat, a munkahelyteremtés vívmányait, a kríziskezelés megannyi módozatát. A sok-sok apró sikert és az időről időre visszatérő kudarcokat. Izgalmas beszélgetés tárta fel ezek okait, a „tanult tehetetlenség”-ből következő folytonos változtatási, megújulási kényszert, az ezekből fakadó felismeréseket. A közösségi házban még kézbe vettük a helyi lakosok által írt és szerkesztett (!) Toldi Hírmondó legutóbbi számait, majd felkerekedtünk, hogy megnézzük az alapítvány különböző egységeit: a tanodát, a Gyöngy 1. és Gyöngy 2. létesítményeit. Nemcsak az Igazgyöngy híressé lett kézműves termékeivel, a Szunó-val (magyarul Álom, és a művészeti iskolában készült gyermekrajzok motívumait felhasználó textil- illetve asztalosmunkákat jelöli) és az Amari-val (jelentése Miénk, a márkanév alatt a saját biokertészetükben termelt és a környéken begyűjtött bogyósgyümölcsök felhasználásával készült befőttek, lekvárok) ismerkedtünk, de közben a kötetlen beszélgetés kiterjedt mindenre, ami a szakkolisok érdeklődését felkeltette.

Azt ugyan sajnáltuk, hogy a messzeföldön is híres projekt kitalálóját, folyamatos fejlesztőjével ezúttal nem találkozhattak a mostani ERSZK-sok, mert L.Ritók Nórának halaszthatatlan okokból el kellett utaznia ezen a napon, ám annál meggyőzőbb az itt folyó munka komolysága: munkatársai az ő távollétében is teljes mélységében számot tudnak adni szerteágazó tevékenységük okairól, céljairól, a meghaladni kívánt helyzet makacs csapdáiról…

 

 

Az októberi szakmai műhelymunkának pénteken még egy célállomása volt: Debrecenben a Wáli István Református Cigány Szakkollégium egy korábbi látogatását viszonoztuk a kapcsolatépítés, a hálózatosodás jegyében. Kellemes hangulatú, könnyen oldottá vált találkozásban volt részünk, hisz fiataljaink nemrég Egerben, a KRSZH-tanévnyitón is találkoztak, de számít az is, hogy a WISZ-nek olyan tagja is van, aki az ERSZK-ban kezdte felsőoktatási tanulmányait, most pedig már a doktorandusz-képzésnél tart… A legfontosabb szempont mégis a kedves és nyíltszívű fogadtatás és vendéglátás volt, amit ezúton is köszönünk debreceni testvérintézményünknek, és vezetőjének, Mózes Áronnak.

A tematikus műhelymunka második napján, szombaton Szilágyi Esztert hívtuk segítségül intézményünkbe, hogy segítsen megragadni az ujjaink közül kifolyó időt! A debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium tanulmányi vezetője intenzív időmenedzsment tréninget tartott. A cél az időkezelés hatékonyságának a növelése, emellett a tudatos, célorientált tervezés és priorizálási képesség fejlesztése volt. A tréning általánosságban célozta az énhatékonyság, produktivitás, tudatosság, szervezett életvitel fejlődését, de konkrétan a tanulási hatékonyság növelését is. Rögös utat jártak végig a fiatalok a halogatás, túlvállalás, nemet-mondás nehézségeinek felismerésén keresztül a tudatos tervezés kihívásáig, majd az Eisenhower-mátrixig: Mit kezdjünk a nem fontos és nem sürgős, illetve a nem fontos, de sürgős feladatokkal? Szilágyi Eszter számos egyéni, páros és kiscsoportos játékos feladaton keresztül igyekezett eszközt adni a szakkolisok kezébe, melyek intellektuálisan, mentálisan, de fizikailag is igénybe vették a társaságot. Az egésznapos intenzív munka gyümölcsei még érlelődnek… együtt reménykedünk a gazdag termésben.