A szeptemberi szakmai műhelymunka vezetésére Lázár Pétert, a Kedvesház-pedagógia megalkotóját hívtuk meg, hogy workshopon, tréningmódszerekkel segítsen a szeptembertől új tagokkal bővült közösségünk kialakításában, újraépítésében.
Pénteken – a hallgatók egyetemi elfoglaltságaira is tekintettel – délelőtti és délutáni csoportban kezdődött meg a munka, de azonos tartalommal. A megismerkedést, egymás elfogadását, de az identitást is megerősítő gyakorlatok, játékok vidám együttlétbe ágyazódtak, sok közös énekléssel. Lázár Péternél hitelesebben pedig senki sem tud szólni a szakkollégistákhoz, ha a gyökerek, az önazonosság vállalásának dilemmájáról, a motiváció megerősítéséről, a küzdeni tudás képességéről, a hitből táplálkozó erőről van szó. Az állami gondozásban felnőtt, majd tanári diplomát szerzett és a roma gyerekek neveléséhez, oktatásához bizonyítottan sikeres pedagógiát alkotott roma értelmiségi magától értetődő természetességgel kapcsolódik a nehéz sorsból érkezett, de a diplomaszerzést célzó fiatalokhoz. Katartikus élmény volt tőle hallani Lakatos Menyhért Füstös képek című regényének részletét a megküzdés szükségszerű vívódásairól, a kiérlelt döntésről… A Kedvesház-pedagógia alapját adó KETHANO-kból kiindulva hozzá láttunk a szakkoli saját szabályainak kimunkálásához is: megfogalmazódtak az alapvetések, de egyetértettünk abban, hogy a KÖZÖS-t tovább kell finomítanunk, hogy jól segíthessék a szakkollégisták együttélését és minél zavartalanabb fejlődését. Aztán a nagyszámú társaságot négy csoportra osztva egy-egy izgalmas történetet kaptunk azzal a feladattal, hogy dramatizált formában mutassuk be másnap!
Szombaton újabb gyakorlattal kaptunk eszközt a kezünkbe ahhoz, hogy elmélyítsük személyes kapcsolatainkat a szakkollégiumon belül. Tenyerünket összeillesztve, egymás szemébe nézve sok szép percet adtunk egymásnak ezekkel a vallomásokkal… Aztán egy-egy óránk volt az előző napon kiosztott történetek bemutatásának előkészítésére, a csoportok külön helyszínre vonultak próbálni.
Fergeteges bemutatók következtek!
Az első csoport Se cigány – se magyar címmel a Mária-Terézia nevéhez kötődő – már tudjuk – kudarcos kísérletet dolgozta fel, amikor a háromévesnél idősebb cigány családból származó gyerekeket azért adták kényszerítve magyar paraszt-családokhoz, hogy előmozdítsák a romák beilleszkedését.
A második csoport bírósági tárgyalás formájában tárta elénk azt a családon belüli konfliktust – a különböző értékrendek ütközését – , amikor azért tagadnak meg a szülők egy fiút, mert az a tanulást választotta.
A harmadik csoport rádiójáték formájában mutatta be a hagyományokban mélyen gyökerező babonákhoz, átkokhoz fűződő sztereotípiákat, egy szerelmi háromszög drámáját.
A negyedik csoport pedig tényfeltáró riportban jelenítette meg annak a nehéz sorsból indult kisfiúnak a küzdelmeit, akit – bár az oktatási rendszer mindent is megtett ellene – óvónénije szeretete új életpályára állított.
Az előadások fantasztikus élményt hoztak mindenkinek: a szereplés izgalmát, a színre vitt karakterek azonosításának, a felismerésnek az örömét, a problémák megjelenítésének felszabadító érzését, a játék boldogságát és a sok-sok humort! A felszínre tört kreativitás, a sokakban megcsillant tehetség, a meglepetésként ható erények, nemismert képességek és tulajdonságok csodás együttlétet hoztak. A történetekben rejlő és az előadásokat követően kibontott, megfogalmazott tanulságokról nem is beszélve!
Lázár Péter workshopja összességében mindenki elégedettségét hozta! Élvezetes és építő együttlét volt, bizonyosan azon alkalmak egyike, melyet meghatározó szakkolis együttlétnek minősít majd az idő.
