Cigány missziós csendesnapot tartottak április 8-án a tiszalöki börtönben. Szűcs M. Klára, református börtönlelkész meghívására a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatói is bebocsátást nyertek erre a napra Magyarország legkorszerűbb büntetés-végrehajtási intézményébe, ahogyan a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság képviselői és a görögszállási evangélikus gyülekezet roma származású bizonyságtevői is. A roma kultúra napjához /minden év április első hétvégéjén tartjuk/ időzített börtönmisszós alkalmat a fogvatartottak és a szakkollégista fiúk futballmérkőzése vezette be. A délutáni együttlétről készült felvételt később az intézmény zártláncú tévé-hálózatán minden fogvatartott megnézheti.

Mintha egy amerikai filmbe csöppentem volna – fogalmazták meg többen is a látogatás különleges élményét, akik most először tekinthettek be a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben a magas falakkal, rácsokkal, megannyi egyéb – látható és láthatatlan – biztonsági berendezéssel elzárt világba. Az ország legújabb börtöne ez, zöldmezős beruházásként, PPP-konstrukcióban épült a szabolcsi kisváros határában, 2007 nyarán adták át, hogy egyszerre 700 elítélt töltse büntetését, ha vétett a törvények ellen. Civil ember számára itt minden különleges, ám a szigorú szabályok kijelölik a kíváncsiság határait…

Mintegy 40 fogvatartott várta a látogatást az intézmény kultúrtermében, ahol mindenek előtt a zene, a közös éneklés segítette az egymásra hangolódást, majd Zsarnai Krisztiánnak, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye esperesének igehirdetése következett. Megküzdött közönségének el-elkalandozó figyelméért, miközben azt igyekezett megértetni hallgatóságával, mit jelent, ha felebarátunknak tekintjük a másik embert.

-Ha azzal teszek jót, akit szeretek, az semmi – döbbentette meg a szürke ruhás férfiakat, miután egyszerű szavakkal igyekezett megértetni a bibliai történetek mai vonatkozásait az „irgalmatlan világban”.

– A felebarátomat azért szeretem, mert Jézus őt is szereti, érte is meghalt! Szeretnél-e Jézusnak tetsző életet élni? Mert a cellában mindenki hívő, ahogyan a zuhanó repülőn is…

A gondolatmenetet később az a Mocsár Károly folytatta, aki két és fél évet töltött a rácsok mögött lopásért, garázdaságért és a börtönlelkésszel folytatott sok-sok beszélgetést követően hívő emberként szabadult.

-Öt éve, amióta Jézus Krisztussal vagyok, megvan mindenem és soha többet nem kerülök ide vissza– summázta a görögszállási férfi, akit újabb bizonyságtevők követtek a mikrofon előtt: nem csak egykori elítélt, de egy olyan asszony is, aki testvérként, feleségként, anyaként sűrűn kényszerült látogatni a börtönöket.

-Ha húsz éve nem hallom meg az Úr hangját, most én is ott ülök köztetek – vallotta meg Vágner Mihály, aki a Mécses Szeretetszolgálat missziós munkáját ismertette a fogvatartottakkal. Nem kendőzte a múltját Pásztor István sem, aki Solton és Nyíregyházán ült, és nem elég, hogy a törvénnyel ütközött a tanár végzettségű vállalkozó, a cigányokat se szívlelte az előző életében. Amióta Istennek szánta életét, a romákért is küzd, akik elfogadták őt, mert érzik a szeretetét.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatói mindehhez annyit tehettek hozzá bemutatkozásukkal, hogy ők sem születtek különb helyre, mint akiket Tiszalökön helyeztek el, de ők most főiskolán tanulnak, hogy pedagógusként, szociális munkásként, informatikusként, vagy mérnökként jobb életük legyen és hasznára legyenek közösségüknek.

-Találkoztam egy utcabeli fiúval- meséli megindultan Posváncz József, a harmadéves gépészmérnök-hallgató. – Itt! Együtt gyerekeskedtünk, együtt jártunk iskolába, aztán meghaltak a szülei, nem jó élete volt, sok bántás érte, aztán már csak azt tudom, hogy belevágott egy ráspolyt valakibe, aki meghalt, ő meg eltűnt. Erre most összepacsiztunk a meccsen! Azt kérdezte, ismerem-e? Már 14 éves korától ül, én 26 vagyok, akkor tizenkét éve.

A főiskolai hallgatóknak felkavaró élmény volt a tiszalöki missziós nap. Romológiatanáruk, a Nyíregyházi Főiskola Tanítóképző Intézetének vezetője, Dr. Jenei Teréz az ő gondolataikat is megfogalmazza:

-A belépés pillanatától kezdve nyomasztott az az érzés, hogy itt valaki, akit mi nem látunk, mindig figyel minket vagy a „tükrös” ablakon, vagy kamerákon keresztül. Az intimszféra nem létezik ebben a világban. Amikor becsapódott utánunk a rácsos fémajtó – a  hangját sohasem fogom elfelejteni –, úgy éreztem, hogy egy olyan világba kerültem, amit én tartósan képtelen volnék elviselni. S a börtönben töltött fél nap megerősítette bennem, hogy az ember számára legnagyobb érték a szabadság; s a legnagyobb büntetés az, ha megfosztják ettől. Milyen szép szavunk van erre: szabadságvesztésre ítélnek valakit.

-Mi lehet a haszna, az értelme az ilyen jellegű találkozásoknak?

-A börtönlelkésznővel, Klárával sokat beszélgettem, amíg a fiúk fociztak. Az emberek igazságérzete sokszor azt kívánja, hogy a büntetés ne csak a szabadságtól való megfosztás legyen, hanem az is, hogy mostoha lelki és fizikai körülmények között éljenek a bűnösök. Közben nem gondolunk arra, hogy minél nagyobb távolság van a kinti és a benti világ között, annál kevésbé lesz esélyük a szabadulás után visszatalálni a normális életbe. Nem véletlen, hogy olyan magas (kb. 90%) a visszaesők aránya. A lelkésznő szerint azok nemigen lesznek visszaesők, akik megtérnek a börtönben. A hit segít abban, hogy visszataláljanak a normális életbe. Ennek ellenére a 700 fogvatartott mellett mindössze 1 főállású börtönlelkész van. Nincs pénz több lelkész foglalkoztatására. Úgy tűnik, itt sem ismerjük föl, hogy ami rövidtávon drágának tűnik, hosszabb távon az az olcsó. A hallgatók jelenlétének lehetett egy olyan üzenete számukra, hogy a szegénységből, a cigány/roma származásból nemcsak a börtönbe vezethet az út, hanem adott esetben főiskolára és egyetemre is. Tehát egy jobb élet reménye, lehetősége soha nem vész el, de sokat kell tenni, dolgozni érte. A hallgatóink épp ezen az úton járnak, a missziós nap talán tudatosítja bennük, elég egy könnyelmű döntés és hamar bekövetkezhet a baj.

Veszprémi Erzsébet