Az EFOP forrásainak mintegy 20 százalékát a társadalmi felzárkózás előmozdítására szánja a tárca, vagyis 41,6 milliárd forintot fordít a roma emberek sorsának javítására.

dsc_0415_1_96_

Az Evangélikus Roma Szakkollégiumot (ERSZK) és a Nyíregyházi Főiskolát választotta fontos bejelentései helyszínéül Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedd délután: 200 milliárd forintos pályázati forrás nyílik meg szociális, társadalmi felzárkózási, család- és ifjúságügyi, köznevelési, felsőoktatási, egészségügyi és egyházi fejlesztési projektek finanszírozására decemberig.

A Jezsuita Roma Szakkollégium tagjainak zenei produkciójával kezdődött a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei aulájának előterében megrendezett sajtótájékoztató, ahol Balog Zoltán a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat számára szervezett szeptemberi országos konferencia és tanévnyitó ünnepség sikerével, az akkori élményekkel indokolta a helyszínválasztást. A miniszter mögötti kivetítő azonban már az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP)társadalmi célkitűzéseit mutatta, s azok ugyancsak alátámasztották, hogy a megoldásra váró problémákról épp a szabolcsi megyeszékhely egyik fontos tudásközpontjában, az ERSZK-nak is otthont adó felsőoktatási intézményben kellett hírt adni. A társadalmi célok között ugyanis a területi egyenlőtlenségek csökkentését, a középosztály megerősítését, a munkaalapú társadalom megteremtését hangsúlyozta a miniszter, s ezek a kérdések az ország legkeletibb megyéjében különösen érvényesek.
Az EFOP forrásainak mintegy 20 százalékát a társadalmi felzárkózás előmozdítására szánja a tárca, vagyis 41,6 milliárd forintot fordít a roma emberek sorsának javítására. Kutatási adatok támasztják alá, hogy az európai romák 6-8 milliós tömegének felzárkózása mintegy 2,2 százalékos gazdasági növekedést generálna a kontinensen, s a ránk eső hányadról Magyarország sem mondhat le.
A kiemelt célok egyike a végzettség nélküli iskolaelhagyás, illetve a lemorzsolódás mérséklése, ezt szolgálja az eddig is eredményes tanoda-program megtámogatása a most megnyíló 5 milliárd forintos forrással, valamint az a 3,5 milliárd forintos keret, amelyre komplex ifjúság-fejlesztési projekteket építhetnek a pályázó szervezetek.
A roma szakkollégiumokról szólva utalt a kezdetekre a miniszter: 2011-ben a történelmi egyházakkal együttműködve hívták életre a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot az új roma értelmiség megteremtése érdekében, amely nem a konfrontációban, hanem az együttműködésben érdekelt. A roma szakkollégiumok feladata, hogy olyan komplex hallgatói szolgáltatásokkal álljanak elő, amelyek révén növelhető a diplomások aránya a hazai cigányság körében. (Míg a hazai népesség 18 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a romák körében a diplomások aránya mindössze 1 százalék.) Erre a célra, a szakkollégiumi rendszer további működésére, a most megnyíló pályázati forrás 1,2 milliárd forintot különít el. Hogy a felsőoktatásig vezető út hatékonyságát növeljék, arra az egyébként 2005 óta létező Útravaló ösztöndíj-program most megnyíló 4,2 milliárdos forrása teremt alapot.
Köpeczi-Bócz Tamás európai fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár ehhez hozzátette, hogy a 2020-ig futó ciklusban egyszerűsödik a forrásokhoz való hozzáférés, a program végrehajtására adott az intézményrendszer. Az Útravaló programot eddig a költségvetés állta, ám hogy ettől az évtől uniós támogatásból finanszírozzák, az a kiszámíthatóságot, biztonságot növeli, mert három évre ad támogatást. Évente 9 ezer fiatal kap segítséget ahhoz, hogy a következő iskolafokozatba lépés követelményeit teljesítse, három év alatt ez 27 ezer diák esélyeit növeli, egyengetve az utat a felsőoktatás felé, ahol pedig a roma szakkollégiumok várják a hátrányos helyzetű fiatalokat.
A sajtótájékoztatón sok ERSZK-s fiatal is hallhatta, hogy nekik is szán máris feladatot a tárca: mielőbb adják tovább a kapott támogatást a felsőoktatásra alkalmas középiskolások felkutatásában, mentorálásában, a jövőbeni szakkollégisták toborzásában. Az államtitkár tájékoztatása szerint a roma szakkollégiumok számára kiírt pályázati forrásból 9-10 intézmény kaphat anyagi alapot a működéséhez, új szakkollégium indítása esetén 25, már meglévő szakkollégium esetében 30 hallgató az elvárt létszám. A nagy számoknál fontosabb a minőségi képzés és a lelki háttér – hangsúlyozta Köpeczi-Bócz Tamás, megemlítve ennek eszközeként az egyéni fejlesztési tervek alapján végzett munkát. Tekintve, hogy ezt az Evangélikus Roma Szakkollégium már eddig is alkalmazta, az új pályázatnak ez a követelménye könnyen teljesíthetőnek tűnik.
Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a pályázati kiírásokkal úgy jelölték ki a társadalmi felzárkózás céljait, hogy azok komplex rendszert alkotnak. Nem önmagukban állnak, összekapcsolódnak és egymásra épülnek, azt kívánják előmozdítani, hogy akik segítséget kapnak, mielőbb forduljanak vissza ahhoz a közeghez, amiből maguk is érkeznek és erejüknek megfelelően ők is segítsenek.
A kormány és a történelmi egyházak megállapodása alapján életre hívott Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatban 2011 óta működik az Evangélikus Roma Szakkollégium. A nyíregyházi felsőoktatási intézményekből – a Nyíregyházi Főiskoláról és a Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Karáról – az első két évben 20, majd 25 hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgató kapott személyre szabott segítséget tanulmányaihoz. A modul rendszerű képzésben, tematikus hétvégéken, kötelező és önkéntes programok sokaságával mozdítja elő a roma hallgatók fejlődését a szakkollégium. Az Európai Unió támogatásával és hazai forrásból leendő védőnők, szociális munkások, diplomás ápolók, mentőtisztek, egészségügyi szakemberek, gépészmérnökök, tanítók, tanárok készülnek az értelmiségi létre. Miután a működés eddigi alapját jelentő projekt augusztusban lezárult, már Nyíregyházán is nagy izgalommal várták az új pályázati kiírást. A KRSZH-ban egyébként Budapesten a jezsuiták, Debrecenben a reformátusok és a görög katolikusok, Miskolcon a görög katolikusok, Szegeden pedig a római katolikusok működtetnek szakkollégiumot cigány fiatalok számára. Az egyházi fenntartású szakkollégiumokban jelenleg mintegy 220 hallgató tanul.

SZON
nyiregyhaza.hu

Retró Rádió

Sunshine Fm

evangelikus.hu