A második szemeszterbe fordulva megtartottuk az első szakmai műhelymunkát. A roma kultúra értékei felé fordulva pénteken a példaadó életutak sorozatban vendégünk volt Arató Miklósné főnővér. Este cigány táncházat rendeztünk, melyre érdeklődő vendégek is érkeztek. Szombaton Debrecenbe utaztunk, a V. Protestáns Cigánymissziós Találkozóra.

Rendszeresen hívunk olyan előadót az Evangélikus Roma Szakkollégium tematikus hétvégéinek programjába, aki személyes életútjával, megküzdött sikerével tud példát és hitet adni a fiataloknak.

A nagykállói Arató Miklósné Rózsa, a Sántha Kálmán Szakkórház Gerontopszichiátriai Osztályának főnővére nehéz sorsban nevelkedett, amikor annak lett volna az ideje, szó sem lehetett tanulásról – a kisebb testvéreit nevelte, vezette a háztartást. Már háromgyermekes édesanya volt, amikor ráismert rég elnyomott álmaira. Előbb segédápoló lett, nagy nehézségek árán álláshoz jutott, majd lépésről-lépésre haladt tovább. Az érettségit követte az alapdiploma a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, majd egyszerre két Msc-diplomát is szerzett. De nem a végzettségeinek köszönheti csupán főnővéri állását: azért külön keményen meg kellett harcolnia. Szorgalommal, szakértelemmel, megbízhatósággal kellett megvédenie a pozícióját. Harcairól, küzdelmeiről is őszintén, egyenesen beszélt a szakkollégistáknak, arra intve őket, hogy egyetemistaként és a munka világában a hozzáértés, a szakmaiság legyen az első, de otthon, a családjuk körében ne próbáljanak azon a nyelven megszólalni, amit tanulmányaik során sajátítanak el. Arató Miklósné nem tekinti befejezettnek tanulmányait – hajlik rá, hogy lánya, egyik első és kiváló szakkollégistánk, Arató Andrea példáján felbuzdulva Phd-fokozatot szerezzen. Arató Miklósné arra mutatott példát szakkollégistáinknak, hogyan lehetséges a roma identitás teljes megóvása mellett családanyaként, nagymamaként, kiváló háziasszonyként a többségi társadalom elismerését és tiszteletét kivívva karriert építeni olyan hierarchizált és tekintélyelvű szervezetben, mint az egészségügy.

Este a Khamoro Cigány Tánc Egyesület elnöke, Farkas Zsolt és a Romano Glaszo együttes alapítója, Lakatos György volt a vendégünk. Az ERSZK zenészeivel – Balázs Achillesszel, Beri Károllyal és Lakatos Filip Csabával – együtt muzsikálva fantasztikus estét varázsoltak! Lényegesen több volt ez, mint cigány tánc! Vendégeink nem csak táncot akartak tanítani, de a roma kultúrából minden mást is, ami kapcsolódik: viselkedést, viszonyulást, magatartást, tartást – és persze ritmust, mozdulatokat, a táncrendet, lépéseket is… Jó volt megtapasztalni, hogy a szakkollégisták közül többen is birtokában vannak annak a hagyománynak, amelyet vendégeink is képviselnek, ellentétben a divattá tett populáris megjelenítéssel. (Balogh Melissza és Lakatos Filip Csaba, illetve Cozma Patrícia táncát vendégeink elégedetten nyugtázták.)

A szakmai hétvége második napján, szombaton Debrecenbe utaztunk, a Református Nagytemplomban egész napos rendezvényen vettünk részt. “Teremts bennem tiszta szívet” – az ötödik protestáns cigánymissziós konferencia címéül választották ki Dávidnak ezt a könyörgését. Több mint ezer résztvevő között meghallgattuk Kurdi Zoltán metodista cigánymissziói lelkész, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Puskás István debreceni alpolgármester, Durkó Albert, a pünkösdi egyház cigánymissziójának vezetője, dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet nemzetiségi ombudsman-helyettes, Gábor Rupi, a korondi baptista cigány gyülekezet lelkésze gondolatait, délután pedig a cigány/roma testvérek bizonyságtételét.


Szakkollégistánk, Pilling Szabina Flóra így számol be a debreceni cigánymissziói találkozó nyomán ébredt érzéseiről és gondolatairól:

Mély érzéseket keltett bennem az, hogy részt vehettem az V. Protestáns Cigánymissziós Gyűlésén, magyar emberként és az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjaként.

A mise, amin részt vettem, megmutatta számomra, hogy mennyire is nehéz a romáknak beilleszkedni a társadalomba, hiszen a legtöbb ember kirekeszti, lenézi és elítéli őket. Ezen szeretnék változtatni, mert úgy gondolom, hogy minden ember megérdemli az egyenlőséget, hiszen senki nem tehet arról, milyen körülmények közé születik. A tiszteletes asszony által elmondott dolgok, hogy Isten segít mindenkinek megtalálnia az útját – szívemhez szólt, valamint láttam magam körül az Istenhez fohászkodó sok megtört arcot, akiknek segítségre van szükségük a helyzetük javításának érdekében. Úgy éreztem, Isten most mutatta meg az én utamat, hogy minden tőlem telhetőt meg kell tennem, ezzel biztosítva a segítségemet embertársaimnak.

Azt tapasztaltam, hogy a kisebbséghez tartozó személyek nem elég tájékozottak a lehetőségeikkel kapcsolatban, hiszen gyakra megkülönböztetés áldozataivá válnak.

Ezért is jelentkeztem a szakkollégiumba, mivel én is hasonló helyzetben vagyok, de szeretnék kiállni a rászorulók érdekeiért, hiszen mindenkinek egyenlő esélyeket kell biztosítanunk.                              

Meg fogok tenni mindent annak érdekében, hogy elérjem ezt.

Akciódús hétvége kerekedett novemberben az ERSZK-ban, ráadásul két szálon futott a cselekmény a szakmai műhelymunka mindkét napján. A projekttervezés, pályázatírás alapjaival ismerkedtek a felsőbb évesek: a tanulmányaik végéhez közeledő hallgatók már régebben megfogalmazták, szükségük lenne ilyen ismeretekre. A fiatalabbak közben a nyíregyházi evangélikusság és a KRSZH múltjába nyertek betekintést, vendégeink voltak a WISZ-esek és volt kommunikációs tréning is…

 

„Stratégiai tervezés, projektközpontú gondolkodás – avagy Tervezetten, szervezetten a céljaink felé” – alapismeretek pályázatíráshoz. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Pályázati és Fejlesztési osztályvezetője, Kocsis István igyekezett végig vezetni ezen a kacifántos úton azokat a felsőbb éves szakkollégistákat, akik erre fogékonynak mutatkoztak. Míg az ERSZK 105-ös termében a projekt mibenlétével, a közös problémamegoldás nehézségeivel küzdött a szakkollégisták egy része, a másik csoportba sorolt fiatalok az Evangélikus Nagytemplomban gyülekeztek.

Vendégségben a WISZ

Vendégeket vártunk oda, még pedig a debreceni református Wáli István Szakkollégium hallgatóit, Mózes Áron intézményvezetővel. A kálvinista Rómából érkezett egyetemistáknak örömmel mutattuk be Nyíregyháza első műemlékét, a Nagytemplomot, valamint az „evangélikus tótok” szerepét a város fejlődésében. Kovács László Attila, a belvárosi gyülekezet igazgató lelkésze a múltidézést követően orgonajátékával is igyekezett emlékezetessé tenni a találkozást, ami egyébként a Nyíregyházi Egyetemen és a DE Egészségügyi Karán tanuló ERSZK-soknak is ugyanolyan újdonság volt, hisz épp csak elkezdték „belakni” egyetemi tanulmányaik helyszínét. A program a szakkoli klubjában Molnár Erzsébet intézményvezető prezentációjával folytatódott: az egyházszakadásig vezetett reformáció következtében katolikusra és protestánsra bomlott anyaszentegyház lényeges különbségeit, a teológia és a liturgia eltéréseit mutatta be. A program végére csatlakoztak a másik helyszínen tréningezők is, így a nap közös énekléssel, némi cigánytánc-bemutatóval és szendvicsvacsorával zárult.

Porrajmos, a gyűlölet természetrajza,

avagy előadó alumni 

Szombaton is maradt a csoportbontás. Míg a 105-ben Kocsis István dolgozott a fiatalokkal, a K14-ben először Molnár Erzsébet adott áttekintést a fiatalabbaknak a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatról, a szervezet megalakulásának körülményeiről, a közös célokról, az ERSZK elmúlt éveiről. A következő előadó, az egykori szakkollégista – alumni – Jéri János már ezen a ponton szót kapott: személyes visszaemlékezéseivel alátámasztva az elhangzottakat.
Jéri János 2013-2015 között, mint a DE EK szociális munka szakos hallgatója volt tagja a közösségnek, majd közgazdászként végzett a CEU-n, most pedig jogi tanulmányokat folytat. Vele kapcsolatban említhetjük az első „szakkolis házasság”-ot is: felesége, Arató Andrea szülésznő-szakosként volt az ERSZK tagja megismerkedésük idején, most 18 hónapos kislányuk gondozása mellett Phd-hallgató. Jéri Jánost azért hívtuk meg, hogy régi kutatási témáját, a cigány holokausztot, a porrajmost ismertesse azok előtt a roma szakkollégisták előtt, akiknek nincsenek, nem lehetnek pontos ismeretei erről a történelmi tragédiáról, a közoktatás ugyanis nem tér ki rá a súlyának megfelelően. A megrázó tények okozta feszültséget a következő program oldotta: Lakatos Ildikó, az Amnesty International Magyarország önkéntese az előítéletek, a sztereotípiák, a diszkrimináció, a gyűlöletbeszéd és -bűncselekmény témájában tartott érzékenyítő tréninget. A közös ebédet kommunikációs tréning, fejlesztő foglalkozás követte Veszprémi Erzsébet vezetésével, ezzel zárult a novemberi szakmai műhelymunka. Decemberben a hagyományoknak megfelelően a spirituális modulba illesztve, karácsonyra hangolódva szervezzük a tematikus hétvége programját.

A tanév utolsó szakmai hétvégéjét tartottuk május 15-16-án. Aggodalommal készültünk, tudva a közelgő vizsgaidőszak lázas állapotát, az elővizsgák, határidős beadandók izgalmát. A Főhe elszívó hatásáról nem is beszélve! És így is lett… De a nehézségeket leszámítva, tartalmas, izgalmas program kerekedett májusra is.

 

Mindenekelőtt vendégeket köszöntöttünk. Idei amerikai önkéteseink, Tabitha Brooke Sanderson és férje, Tony Yang magyarországi missziójuk végéhez közelednek lassan. Nem szokatlan a YAGM-önkéntesek körében, hogy ebben a szakaszban otthonról, az Amerikai Egyesült Államokból látogatókat kapnak. Tabi szülei szerettek volna a szakkollégistákkal is megismerkedni, a találkozásból remek beszélgetés kerekedett. Hallgatóinkat leginkább az izgatta, hogy merték elengedni lányukat a távoli ismeretlenbe…

A szakmai hétvége egyik célkitűzése az volt, hogy olyan elemi és gyakorlatias közgazdasági ismeretekhez juttassuk a szakkollégistákat, melyek a tudatos pénzkezelésben lehetnek hasznukra.

Kétféle ember van: aki alkalmas vállalkozónak, és aki nem – kezdte előadását Dr. Hajnal Béla, a KSH egykori megyei igazgatója, egyetemi oktató, aki egyébként nem először találkozott hallgatóinkkal. A professzor kiváló ismerője a számok, tények, adatok világának, lépésről lépésre érvelt, milyen feltételei vannak egy sikeres vállalkozás beindításának és működtetésének. A banki hitelekhez érve érdekes okfejtése volt, mi a különbség, amikor a saját pénzünket magunkra költjük, vagy a más pénzét költjük magunkra, vagy ha a saját pénzünket másra költjük, vagy ha a más pénzét másra költjük…

A hitelek, kölcsönök világa a magánszféra szempontjából is izgalmas kérdésnek bizonyult, néhány tévhitet a legújabb konstrukciókkal kapcsolatban is sikerült eloszlatni.

Mivel a szakkollégium közössége folyamatosan megújul, elérkezettnek láttuk az időt egy újabb látogatásra az Igazgyöngy Alapítványhoz. Néhány hallgatónak nem ez volt az első személyes tapasztalata, a fiatalabb szakkollégisták pedig sok mindent hallottak már L.Ritók Nóra munkásságáról, például az általunk rendezett könyvbemutató apropóján is. Az újabb tanulmányi kirándulást mégis mindenki épülése szempontjából időszerűnek találtuk.

A művészeti nevelésből elindult társadalmi integrációs program elemeivel Toldon ismerkedtünk. A sokak számára ismerős toldi közösségi házban (bemutattuk itt tavaly a Passiót) az alapítvány munkatársai ismertették meg a helyiek felemelkedése érdekében végzett szociális munka elemeit, a foglalkoztatási program fő irányait, a helyi tanoda működését. A modell egymáshoz illeszkedő pilléreinek megismerése jól rávilágított az integráció érdekében leküzdendő problémák összetettségére, az itteni munka komplexitására.

Aki figyelt, a jó gyakorlatok valóságos tárházát ismerhette meg: a tapasztalat próbájának kitett megoldások rendkívül értékes ismeretet jelentenek olyan fiatalok számára, akik arra készülnek, hogy hasonló munkát végezzenek a diploma megszerzése után.
A közösségi ház után meglátogattuk a tanodát, valamint a foglalkoztató műhelyeket, egyéb közösségi tereket.

Langerné Victor Katalin, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára volt az Evangélikus Roma Szakkollégium vendége az áprilisi szakmai műhelymunka alkalmából. Régi kedves ismerősünkkel barátságos, de rendkívül informatív délutánt töltöttünk együtt a K14-ben: helyettes államtitkár asszony azokról az egymásra épülő programokról tartott előadást, melyek a cigányság társadalmi integrációját hivatottak elősegíteni.

 

Lépcső a megoldás felé – a Biztos kezdet gyerekházaktól az ingyenes óvodáztatáson át, a tanoda-programot érintve a Kollégium Plusz koncepciójának ismertetésével kaptunk képet Langerné Victor Katalintól azokról a projektekről, melyek a roma kisebbség integrációját hivatottak szolgálni. Mint mondta, országos szinten minden szegénységi mutató javuló tendenciát mutat, kivéve a középiskolai helyzetet. A 9. és 10. osztály után mintegy tízezer gyerek tűnik el a közoktatásból, az elkeserítő statisztika egyértelmű jelzés arra, hogy újfajta szakképzésre van szükség.

A számos eredmény, pozitív tendencia mellett látni kell, hogy az országnak vannak olyan tájai, ahol megállt az élet: Észak-Magyarországon, Dél-Dunántúlin bőven akadnak olyan falvak, melyekben koncentráltan jelentkezik minden probléma. A társadalmi felzárkózásért felelős kormánytag szerint nem lehet magukra hagyni ezeket a településeket, oda kell menni és munkához kell látni. A Jelenlét-program 30 településen indul – tapasztalt közösségszervezők közreműködésével -, immár a Belügyminisztérium hathatós irányításával. (Azóta megtörtént a hivatalos bejelentés, hogy a TFFA az Emmitől a Belügyminisztérium fennhatósága alá kerül.)

Langerné Victor Katalin végül válaszolt a szakkollégisták kérdéseire: legnagyobb érdeklődés a nyelvvizsgához kötött egyetemi felvételi problémáját övezte, a szakkollégisták szerint ez legküzdhetetlen akadályt jelent a hátrányos helyzetű fiataloknak. Aggodalmaikat a helyettes államtitkár is osztotta, de számos megoldási lehetőséget, ötletet vázolt fel az érettségi és az egyetem közé ékelt 0. évfolyamos képzéstől, az időt adó felnőtt szakképzésen át, egyúttal megnyugtatva a hallgatókat, hogy az illetékesek is látják a problémát. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e az államilag finanszírozott félévek számát növelni a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítése érdekében, kategorikus választ adott Langerné Victor Katalin: „Nem! Annak már vége, amikor innen mentek nyugdíjba!”

A húsvétot megelőző áprilisi szakmai műhely második napján Laborczi Géza lelkész, az ERSZK igazgatótanácsának elnöke beszélgetett a fiatalokkal. Sok más mellett az időhöz való viszonyunkról, a normákról, az egyensúly-keresés nehézségeiről, félelmeinkről, szorongásainkról folyt a polémia.

Olyan missziók megismerésével foglalkoztunk a márciusi szakmai műhelymunka során, melyek mindegyike a hazai cigányság felemelését, sorsának jobbra fordítását tűzte célul. A szombati program könnyebben körül írható, ugyanis három magyarországi egyház romák között végzett tevékenységéről szólt, a misszió szó ebben az összefüggésben nagyon is a helyén van. De a pénteken megismert pedagógiai törekvéshez is komoly elhivatottság, odaszánás szükséges…

Minden magyar állampolgárnak joga van az anyanyelvén tanulni – rögzíti az alaptörvény, de ezt nem tudják érvényre juttatni azok a kisgyerekek, akik a romaninak valamelyik dialektusába születnek bele, azt tanulják meg elsőként otthont. A családi körben használt nyelvet gyermekintézménybe kerülve tilalom lengi körbe: maguk a szülők is azzal a jó tanáccsal adják be gyereküket óvodába, iskolába, hogy csakis magyarul szólaljanak meg! Az ott dolgozóknak is – kimondva vagy kimondatlanul – ez az elvárása, bölcs dolog akkor engedelmeskedni, akkor is, ha az lényegesen nehezebben megy, ha nem az a természetes a cigány kisgyermek számára… Vajon nem ez-e az (egyik) oka iskolai sikertelenségüknek?

Nem a lovári, vagy egyéb cigány dialektus iskolai oktatásáról van szó, a transzlingválás, mint módszer egészen mást jelent. Heltai János Imre egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár református Egyetem szociolingvisztika tanára és kutatója, valamint Kerekesné Lévai Erika, a tiszavasvári Magiszter alapítványi iskola igazgatója közös munkájukról számoltak be a roma szakkollégistáknak. Ebben az iskolában órán és szünetben is szabad használni a cigány nyelvet, annak ellenére, hogy tanáraik nem beszélik.

Az anyanyelv használatától azt várják a pedagógusok, hogy könnyebbé válik a tananyag megértése, hogy a korábban csendesen üldögélő gyerekek is bátran megszólalnak, bekapcsolódnak a tanulás folyamatába. A beszélés nem az egyes nyelvekhez kötődik a kisgyermek szocializációja során – magyarázta Heltai János -, az információszerzés, az önkifejezés lényegesebb mozzanatok. Kerekesné Lévai Erika azzal sietett kiegészíteni, alapvetés lenne, hogy a gyereknek sikerélményt adjon az iskolai munka, s tapasztalatuk szerint a transzlingválás eléri ezt a célt. Az iskolából kitiltott anyanyelv üzenete az, hogy alacsonyabb státuszú nyelv, mint a többségé: önmagában a nyelvhasznált sérült identitást eredményez – Tiszavasváriban pedig máris érzik a módszer identitáserősítő szerepét. 

Vendégeink nem titkolták a dilemmákat, kétségeket, azokat az aspektusokat, melyekre egyelőre nincs válasz, de a beszélgetésbe torkolló együttlét végeredménye az lett, hogy máris több előnye látszik a transzlingválásnak, mint amennyi hátránya.

A pénteki együttlét ezt követően jelentősen átalakult. A hallgatói önkormányzat kezdeményezésére közösen ünnepeltük a nőnapot, majd vidám farsang következett a K14-ben.

Szombatra három magyarországi egyház képviselőjét hívtuk meg, hogy egyházuk cigányok/romák körében végzett missziójáról beszéljen.
A baptista közösség tevékenységét Puporka Gusztáv ismertette, aki elöljáróban nehéz, hányatott gyermekkoráról mesélt: akkori társai mára börtönviselt, drogfüggő emberek lettek. Az ő sorsát megtérése változtatta meg, a Jászberényben szociálpedagógiát végzett fiatalember most a tuzséri baptista közösségben végzi elkötelezett szolgálatát. A hit emberformáló erejéről Sztojka Károly és felesége tett bizonyságot, mint elmondták, legkisebb gyermeküknek, a még általános iskolás Virágnak már ezt a mintát tudják átadni. Puporka Gusztáv a baptista cigánymisszió legfontosabb céljáról szólva elmondta, az első és legfontosabb, Isten útjára vezetni a cigány embereket. Fontosnak tartják, hogy ennek érdekében vezetőket képezzenek, tovább képezzenek, megerősítsék a gyülekezeteket, de leghangsúlyosabbnak a gyerekek, fiatalok között végzett munkát tekintik. Nem csak Isten igéjére tanítják a misszióba vont gyerekeket, de arra is, hogyan kell kezet mosni… Mint megtudtuk, a Magyarországi Baptista Egyházban is a cselekvő szeretet jelenti a szolgálat alapját, rengeteg szociális feladatot vállalnak magukra. 

Ez az alapvetés vezeti azt az evangélikus misszót is, melyet Kiss Attila, szociális munkás a nyírteleki Filadelfia Gyülekezetről és szociális központról megosztott a szakkollégistákkal. Györfi Mihály evangélikus lelkész kezdeményezésére 2006-ban kezdődött Görögszálláson, illetve a környező mintegy tizenöt bokortanyában a gyülekezet missziós munkája, amely mára a szociális ellátás minden területére kiterjed. Sok szakkollégista személyesen is megtapasztalta az itteni jó gyakorlatot, hisz több alkalommal látogattunk már Nyírtelekre, valamint a görögszállási Biztos Kezdet Gyerekházba is. „Egyek vagyunk, mégis egytől-egyig mások. Szemre különbözünk, de legbelül egyformák vagyunk.” – tudatta a szolgálat mottóját Kiss Attila, aki egyértelmű szavakkal minősítette a misszióval kapcsolatban fenntartásokat megfogalmazó híveknek a magatartását: ha mégis ki meri jelenteni, hogy elfogadja Jézust, akkor sohasem értette meg a Bibliát! 

Hogy az Istennek való elköteleződés, a hitbeli szilárdság mennyire fontos a cigány/roma misszió nehézségei közepette, arról leghitelesebben, hatásosabban mégis az a Balogh Róbert beszélt, aki 2011-ben, a KRSZH indulásakor még szakkollégista volt Debrecenben, ma pedig már felszentelt református lelkész Jánoshalmán. Az elhivatottságáról itt legyen elég annyi, hogy a mélységes nyomorban élők szolgálatát éppen a genfi magyar gyülekezet lelkipásztori állásából hazatérve maga kérte püspökétől… Mesélt a jánoshalmai missziójáról, ahol nem csak – az ő munkája révén mára önálló egyházközségbe szerveződött – cigányok lelkipásztora, de a többségi társadalomhoz tartozóké is. Még fontosabbak voltak azonban azok a gondolatai, melyeket kortársként, a szakkollégiumi intézményrendszerből nemrég kiröppent értelmiségi roma fiatalként tudott megfogalmazni:
        – Nehézségek sokasága vár rátok, amikre nem készítenek fel: nem    szokványos, hogy cigány emberek magas pozícióban legyenek, mert képességük, végzettségük lehetővé teszi. Képzeld csak el annak a doktorandusz cigánynak a helyzetét Budapesten, akivel senki nem áll szóba a templomban… Legyen erős hátad, amivel elbírod a mögötted állókat! Nem is tudom, mi lesz, ha ti rövid időn belül nem álltok bele! Iszonyú nagy szükség van rátok, mert hívőként, elkötelezett cigányként, szakemberként tudtok tenni!