Csodás programmá kerekedett a novemberi szakmai műhelymunka!

Elolvasom

A Kaposváron tanuló fiatalok nyíregyházi tanulmányi kirándulása adott alkalmat találkozásunkra, november elején dr.Kovács Zoltán egyetemi docens intézményvezetővel az élen, a 27 kaposvári szakkollégista közül mintegy 15 fiatal és négy mentor látogatott el hozzánk.

Elolvasom

A keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat egyik legmarkánsabb hagyománya a közös tanévnyitó. A hálózat nyolcadik tanévnyitóját a Jezsuita Roma Szakkollégium szervezte Tatán. A kétnapos találkozó ezúttal „ifjúsági találkozó” jelleget öltött, több élmény- és játék-elem szolgálta a különböző szakkollégiumokban tanuló hallgatók ismerkedését, barátkozását.

Elolvasom

Húsz éve indult el a Pécsi Tudományegyetemen a romológusképzés és tizenöt esztendeje alakult meg a Wlislocki Henrik Szakkollégium. A VII. Romológus Konferencia a kettős jubileum jegyében szerveződött a baranyai megyeszékhelyen, ahová a KRSZH tagintézményei is meghívást kaptak, a szakmai programban több szakkollégista, illetve alumni mutatta be kutatási eredményeit. A rendezvényt a májusi szakmai programunkba illesztettük, régi vágyunk vált valóra, amikor ellátogathattunk a romológia hazai tudományos fellegvárába. 
A kétnapos pécsi tanácskozáson – nyelvi, nevelésszociológiai, illetve társadalmi tanulmányok szekcióba szervezve – 62 tudományos előadást tartottak.

Elolvasom

Az esztendő utolsó, decemberi szakmai műhelymunkáját már hagyományosan a spirituális modulba illesztve szervezzük: az advent jegyében készülünk karácsonyra, valamelyik evangélikus gyülekezettel keressük a közösséget. Idén ez budapesti kirándulásba ötvözve jelent meg, igyekeztünk kihozni belőle a legtöbbet. A Gondviselés alakította nyilván, hogy épp ezen a hétvégén a Független Színház produkciójában – Balogh Rodrigó rendezésében és Dömötör Edina előadásában – a Kugler Art Szalonban Richard O’Neill színdarabját, a Legnehezebb szó című előadást tűzték műsorra, s tekintettel a korábban már bemutatott Roma Hősök projektünkre, nem hagyhattuk ki a lehetőséget… No, de a Kugler Art Szalon egy új világot tárt elénk, amit muszáj volt behatóbban is megismerni!

Elolvasom