„A jeruzsálemi dicsőséges bevonulástól az Olajfák hegyén, Pilátus palotáján át és a Golgotán keresztül – vajon hová vezet az út? Vannak kétségeid?” – így hívogattunk Húsvét előtt arra a misztériumjátékra, melyre a szemeszter kezdetétől készültünk. És nekünk bizony voltak kétségeink, mikor a szokásos félévkezdő megbeszélésen a szövegkönyvvel, szereposztással szembesültünk. Sem az oka, sem a célja nem volt akkor még világos, a hogyanról meg nem is beszélve…
Majdnem a teljes ERSZK kapott szerepet a Passióban, ki nagyobbat, ki kisebbet és hetek múltán, a sokadik próbán is csimpaszkodtak a papírba még az egy-két mondatos szereplők is. Hogy kezünket mozdítsuk, gesztikuláljunk, lépnénk tán kicsit odébb – elképzelhetetlennek tűnt! Egyáltalán hová álljak, melyik lábamra?
Az egyik beégett kép, amivel a roma gyerekek iskolai helyzetét szokás leírni, jellemezni, hogy ők mindig az utolsó padba kényszerülnek. Vajon mennyi alkalmuk van akkor szerepelni, dramatikus játékban részt venni eddigi iskolai karrierjük során? A legtöbb iskolában rendre kimaradnak az ünnepi műsorból is a hátrányos helyzetű gyerekek. Ha másért nem, hát az ünneplő ruha hiánya/hiányossága, vagy a szükséges jelmez költségigénye miatt… Nincs tehát min meglepődni, ha megtudjuk, a mi egyetemistáink túlnyomó többsége sem volt még sohasem hasonló helyzetben, mint most, a Passióra készülve. Egy-két kivételtől eltekintve sosem szavaltak verset közönség előtt, nem kaptak szerepet, a közösséget szolgáló, gazdagító feladatot a piros betűs ünnepek alkalmából.
A húsvéti történet pedig nem akármilyen kihívás, nemcsak az emberi dimenzióban értelmezhetetlen jézusi áldozat, de a többi bibliai alak szerepének értelmezése is komoly feladat, súlyosbítva a veretes bibliai szöveggel. Előbb a szereplőnek kell értenie, mit mond, hogy értelmesen átadhassa annak a befogadónak, akinek egyébként minden bizonnyal gyakrabban kerül Biblia a kezébe…
Ennyi küszködést csak humorral lehet elviselni, a legkilátástalanabb szituációkban felváltva kaptak hát röhögő görcsöt a „tanítványok”, „asszonynépek a tömegből”- ezen is túl kell esni, nem lehet minden próba nagypéntek…
A jó előre kitűzött dátum meg csak rohant felénk.
Hogy ki, hány csendes imát mondott el magában azért a napért, örök titok marad, de egy közös imádságos alkalmunk is volt, amikor Molnár Erzsébet, az ERSZK vezetője szavakba öntötte mindannyiunk érzéseit, gondolatait, reményeit és vágyait.
És úgy lett. Átadtuk az üzenetet…
Húsvéti misztériumjáték az Evangélikus Roma Szakkollégium előadásában
Bemutató: 2016.március 23.17.00 ¬- Luther téri Gyülekezeti terem
További előadások:
március 24.17.30 Bolyai téri Gyülekezeti Központ
április 8. 13.00 Tiszalöki börtön
április 22. 13.00 Egri börtön