Rómában mutatkoztak be a roma szakkollégiumok

Ferenc pápa előtt szólt a cigány himnusz

„A cigány himnuszt énekelték el a magyar roma fiatalok Ferenc pápának a hagyományos szerdai audienciáját követően, miután előző nap egy konferencia keretében számoltak be a világon egyedülálló Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) működéséről a Római Magyar Akadémián. Az alkalmon a nyíregyházi és a pécsi evangélikus intézmények képviselői is jelen voltak.


Tizenegy  roma szakkollégium – köztük a nyíregyházi és a pécsi evangélikus intézmények – hallgatói és vezetői utaztak Olaszországba október második hétvégéjén. Az 56 fős zarándokcsoport előbb az umbriai hegyek lábánál elhelyezkedő Assisiben járt, majd onnan érkezett az örök városba. A kétnapos városnézést követően részt vettek egy konferencián a Római Magyar Akadémián.
Az október 12-ei rendezvényt Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita-érsek kezdeményezésére tartották, és a tíz éve fennálló KRSZH eddig elért eredményeit ismertették a hallgatósággal. Az előadók között Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Molnár Erzsébet, a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium igazgatója is szót kapott. Az alkalmon a Szentszék is képviseltette magát.” 

Így számolt be az evangelikus.hu arról a zarándokútról, melynek az egyházi fenntartású roma szakkollégiumok mellett az egyetemiek is részesei voltak, a programot a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózata és a Roma Szakkollégiumok Egyesület szervezte az egyedülálló intézményrendszer létrejöttének 10. évfordulója alkalmából.
Galériánkban a hivatalos vatikáni felvételek mellett az ERSZK tagjainak, illetve az utazás többi résztvevőjének   saját felvételei nyílnak meg.

További híradások:

Vatican News

Magyar Kurir

görögkatolikus hírportál

református hírportál

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .