Az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai is részt vettek hét végén a kertvárosi gyülekezet aratási hálaadó ünnepén, tanyanapján. A gyülekezeti tagokkal közösen hallgattuk Laborczi Géza igehirdetését, majd a Magyarországi Evangélikus Egyház országos vezetőinek fontos kérdésekről tartott előadását.

Az aratási hálaadó ünnep olyan régi és eleven hagyománya a Nyíregyháza környéki bokortanyák lakosságát is magába olvasztó Kertvárosi Gyülekezetnek, hogy nem sikerült kideríteni, mikor tarthatták az elsőt:
-Minden évben négy közösségi napot tartunk és ebből az egyik bizonyosan az aratási hálaadás jegyében telik és szerintem ez mindig is így volt! Ez olyan egész napos rendezvény, ami a teljes családot érinti, minden generációnak programot ad, ebben az újabb törekvésünkben pedig egyre sikeresebbek vagyunk – válaszolja a gyülekezet lelkésze, Laborczi Géza felszabadult nevetéssel, szemét az udvaron játszó népes gyerekhadon tartva. Karon ülőktől az iskolásokig kedvük szerint tölthetik a langyos kora őszi vasárnapot, hisz ugráló vár, csúszda, kézműves foglalkozás, a tirpák miliőt megidéző lovaskocsikázás köti le őket. Némelyik felhevült arcocskát divatos festés ékesíti, és a kicsi kezekbe Huba, a fényes fekete szőrű labrador és Tücsi, a virgonc tacskó buksija simul. A gyerekek megszelídülve hallgatják Ármós Jánost, aki a debreceni Sansz- Segít a négylábúak szeretete Alapítványt képviseli, és élvezik a játékot a mindent végtelen türelemmel tűrő kutyákkal. Ármós János kerekesszékkel él tíz éve, hogy elütötte egy autó. Kutyát csak öreg korára tervezett, Huba azonban nélkülözhetetlen társállat, és gazdáját nemrég para agility világbajnoki címhez segítette. Az alapítvány, amelynek Ármós János és felesége, Ármós Ibolyadolgozik, segítő, terápiás és rohamjelző kutyák kiképzésével foglalkozik és minden adandó alkalommal demonstrálja, a négylábúak odaadó szeretete nélkül sivárabb lenne az emberek élete…
A kertvárosi gyülekezet hagyományos rendezvényén minden korosztálynak kínálnak értelmes időtöltést. Laborczi Géza prédikációja és az úrvacsora után nem gyérül a közönség, a sorok ugyan átrendeződnek, mert a gyülekezeti teremben mindenki ott huppan egy székre ismerősökkel beszélgetve, ahol a bejelentés éri: kezdődik az előadás. S mire valóban megkezdődik, kintről is visszaszivárog mindenki. Komoly érdeklődés mutatkozik a téma iránt – Egyházunk küldetése a mai társadalomban.
Dr.Fábri György, kerületi felügyelő, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rektor-helyettese bevezetőjében két lehetséges opciót vázolt fel a helyzet értelmezésére: végre a helyünkre kerültünk, mert a kereszténységet és a Szent Korona-tant az Alaptörvénybe iktatták, kötelező az órarendi hittan és folyamatos az állami támogatás. Vagy: annak ellenére, hogy a kereszténység 1700 éve államvallás, folyamatosan csökken a hívek létszáma és érdeklődése, az értékek megtiprását láthatjuk, az egyházak képtelenek önfenntartók lenni, szeretetlenség és hatékonytalanság mutatkozik a működésükben… Választhatunk, hogy a valóságnak mely elemeit látjuk meg, de a kérdés indokolt: Helyünkön vagyunk-e, vagy át kell gondolnunk mindent? A kérdés eldöntésére egy a Magyarországi Evangélikus Egyházban reprezentatív mintán végzett kutatás valamint a 2011-es népszámlálás adatait tárta hallgatósága elé az egyetemi docens.
Mint a nyíregyházi hallgatóság megtudhatta, a 300 ezernek tudott hazai evangélikusság mára 210 ezerre csökkent, egyébként pedig a magyar társadalom fele nem akar keresztény valláshoz tartozni. 1949-ig a többi nagy egyház híveinek száma még emelkedett, az evangélikusoké már akkor megtorpant, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig mostanra a felére zsugorodott, (az 1930-ban számolt 22 000-ről 11 030-ra) ráadásul itt a legmagasabb a hívek átlagéletkora. Miközben egyre kevesebben vagyunk és a fogyó népességen belül is egyre kisebb arányban, mi a dolgunk a társadalomban – folytatódott az előadás gondolatmenete. Az újabb elszomorító adatok a templomba járási, bibliaolvasási szokásokról, a gyülekezetek jellemző gondjairól, a közösségért végzett önkéntes munkáról, a konfirmandusok számának alakulásáról, a magukat evangélikusnak vallók egyházzal szembeni elvárásairól, mélyen elgondolkodtatták a hálaadó nap közönségét még akkor is, ha a beszűrődő gyerekzsivaj mellett épp itt, ebben a közösségben nem tűnt reális veszélynek mindaz, amiről a megismert adatok tanúskodnak.
A rossz anyagi helyzetről szólva dr. Fábri György figyelemre méltó kísérleti számítást is végzett: az MEE költségvetésében a fenntartásra 2,5 milliárd forint jut évente, vagyis ha lenne 100 ezer olyan evangélikus, aki minden hónapban 2500 Ft-ot juttatna egyházának, akkor egyetlen forint állami támogatásra se lenne szükségünk, és akkor csak a saját hitünknek kellene engedelmeskedni. Hogy a többi nagy keresztény egyház se mondhat le az állami támogatásról, az ebből a szempontból lényegtelen. Ám ide kívánkozik egy másik adat: nagyjából ugyanannyi evangélikus tartja kívánatosnak a pártoktól való teljes elzárkózást (41,6%), mint ahányan azt gondolják, hogy támogatni kellene azt a pártot, amely programjában az általunk is helyesnek tartott értékeket képviseli (44,6%). Mit jelent akkor ma a sokat hivatkozott Jézusi mondás: Megadni a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené… Mint az Északi Egyházkerület felügyelője rámutatott, a lelkiismeretünk, a hitünk szerinti elkötelezettségünk, morális értékrendünk feltétlen az Istené, és ebből ered szolidaritásunk, mely missziónk alapja.
A közösen elköltött ebédet még egy előadás követte, hasonlóan élénk érdeklődés övezte Abaffy Zoltán zsinati elnöknek a Zsinat és megújulás egyházunkban című előadását.
A hálaadó ünnepet a Tiergarten Dalműhely koncertje zárta.
Miközben az aratási hálaadó ünnepet „emberemlékezet óta” megtartják a Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházban, a mostaninak az a különlegessége, hogy abba az Európai Uniós projektbe illeszkedik, mely címe szerint is – „Családi közösségi kezdeményezések és programok megvalósítása Nyíregyháza és Nagycserkesz területén” – a gyülekezeti közösség megerősítését, az embereket szolgáló egyház kiteljesítését tűzte célul.