Újabb büszkeségünk!

A fennállásának 250.évfordulóját ünneplő Semmelweis Egyetem idén másodszor hirdette meg Ápolástörténeti és szakmai versenyét. Szép sikerrel szerepelt szakkollégistánk, Lakatos Magdi, akinek felkészülését az ERSZK által felkért tutora, Dr. Papp Katalin irányította. Szeretettel gratulálunk!

A SOTE Alkalmazott Egészségtudományi Intézetének Ápolástan tanszéke azzal a céllal szervezte meg a vetélkedést, hogy Semmelweis Ignác nyomdokain járva felidézzék és megemlékezzenek azokról az értékekről és törekvésekről, melyek megalapozták és elősegítették az ápolói hivatás és az ápolásoktatás rendszerének kialakulását. A szervezők fontosnak tartják az ápolói hivatástudat megformálását, a közösségi aktivitásban és érdekérvényesítésben rejlő lehetőségek megjelenítését, és a jövő ápolásszakmai fejlődési igényeinek megfogalmazását. Ez a verseny erről szólt.

A szakmai versenyre valamennyi hazai felsőoktatási intézmény BSc ápoló szakirányon tanuló hallgatói nevezhettek, az országos döntőt november 9-én rendezték a SOTE Egészségügyi Karán Budapesten.

Öröm és büszkeség, hogy a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának háromfős csapatában szakkollégistánk, a 4. évfolyamos, ápoló szakos Lakatos Magdolna Léna is részese volt a megmérettetés országos fordulójának. A dr. Papp Katalin főiskolai docens vezette csapat 3. helyen végzett, és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara különdíját kapta. A versenyt egyébként a szegedi egyetemisták nyerték.

Szakkollégistánk különdíja egyébként az ápolás elméletét és gyakorlatát bemutató nagy múltú és rangos szakmai folyóirat, a Nővér egyéves előfizetése. Lakatos Magdi azonnal felajánlotta, hogy az Evangélikus Roma Szakkollégiumon keresztül közkinccsé teszi nyereményét: a Nővér lapszámait könyvtárunkból lehet kölcsönözni.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .