Csak a szolgáltatások egymásra épülő rendszerének lenne értelme, így lehetne megakadályozni a nyomor, az etnicizált szegénység újratermelődését.

Az ibrányi terepgyakorlatok első csoportja azon a szakmai konferencián vett részt, melyet a Türr István Képző és Kutató Intézet Nyíregyházi Igazgatóságával közösen szervezett a komplex telep-program menedzsmentje november 13-án. Ibrány jegyzője, Babosiné Márton Mária köszöntőjében kiemelte, hogy a 2009-ben indított Biztos kezdet program első generációja iskolás lett, és a tanítók nyomban érezték a változást. A rétközi kisváros jegyzője szerint ez is azt jelzi, hogy kis lépésekkel és a romák elfogadásával lehet eredményt elérni a halmozottan hátrányos helyzetű népcsoport integrálásában.

A művelődési központ közönsége – helyi és környékbeli szociális szakemberek, valamint a NyF és a DE OEC EK szakirányban tanuló hallgatói – ezt követően Bódis Krisztát hallgatták meg. Az ismert filmes, szegénység-kutató illetve aktivista ózdi tapasztalatait foglalta össze, hangsúlyozva, hogy a problémákat, a romák helyzetét a maga összetettségében kell feltárni is és kezelni is ahhoz, hogy az erőfeszítés a legkisebb sikerrel kecsegtessen. Csak a szolgáltatások egymásra épülő rendszerének lenne értelme, így lehetne megakadályozni a nyomor, az etnicizált szegénység újratermelődését.

A „Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkóztatása Ibrányban” című projektről a szakmai vezető, Hajdu Zsolt és az esetmenedzser, Szász Gáborné tartott előadást. A TKKI szerepéről Kovács Zoltán projektasszisztens, a komplex telep program miskolci tapasztalatairól István Anita beszélt.

A szolgáltatási fórum végéhez közeledve a közönség lankadó figyelmét Kiss Dávid, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetője rázta fel. A monori Máltai Jelenlét Program sajátosságait mély humánummal, magabiztos szakmaisággal és fergeteges humorral tárta hálás hallgatósága elé.

Hajdu Zsolt és munkatársai remek munkát végeztek ennek a programnak a megrendezésével és az ERSZK tagjai megint sokat tanulhattak Ibrányban. Köszönet érte!

10258356_729633880452335_4770781462128734051_o_ 10553959_729634163785640_7066008126503680781_o_ 10697287_729634267118963_5757460786059333049_o_ kep_1