Tanoda Olimpia Ibrányban

A második évezredben Sydney-ben, Pekingben, Londonban, Rio de Janeiroban rendeztek Olimpiát. No, és Ibrányban. És ott voltunk mi is, nemcsak amikor fellobbant az olimpiai láng, amikor a vizet és szárazföldet megkerülve hirdette a békét, a sportszerű küzdelem szellemét…  Az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak közreműködésével valósult meg Ibrányban a Tanoda Olimpia, ahol mintegy háromszáz kisiskolás érzett rá a jelmondatra: Citius, Altius, Fortius, azaz Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben! Szakkollégistáink fáradhatatlan munkával, gyermekfelügyelőként, versenybíróként, szervezőként biztosították, hogy a kicsik feledhetetlen élményeket szerezzenek.

A történetnek hosszú évekre nyúló előzményei vannak, még 2014-ben történt, hogy az ibrányi komplex-telepprogramba módunk volt bekapcsolódni. Azóta az sikeresen lezárult, már a szakkollégium is más pályázati keretek között mozog, a kapcsolat azonban tovább él. Az ibrányi Iránytű tanodában rendszeresen végeznek önkéntes munkát a szakkollégisták , és így érkezünk a mába.

A tanév végére támadt az a meghökkentő ötlete Hajdu Zsoltnak, az Iránytű tanoda szakmai vezetőjének, az Oktatási Hivatal tanoda-tanácsadójának, hogy működjünk közre az első országosan meghirdetésre kerülő tanoda-olimpia szervezésében. A kezdeményezést könnyű volt elfogadni, nem csak a jó kapcsolatban megerősödött barátság és bizalom alapján, hanem mert napnál világosabban ragyogott fel előttünk: egy ilyen rendezvény a kölcsönös előnyök alapján gazdagítja a benne munkálkodó feleket. Az ötletgazdának munkatársakra, agilis segítőkre van szüksége a sikeres lebonyolítás érdekében, a szakkollégistáknak pedig lehetőségre, ahol önbizalmat építő tapasztalatokra tehetnek szert, saját képességeiket, kompetenciáikat illetően… Különösen igaz ez a testnevelő tanárnak, illetve sportszervezőnek tanuló egyetemisták esetében, s ilyen ERSZK-s most hat is van!

Megküzdve a vizsgaidőszak teremtette kényszerekkel – itt mindig a tanulás, a tanulmányi kötelezettségek teljesítése az első! – egymásra találtak a fiatalok és a feladatok. Először is fogadták a Sátoraljaújhelyből, Jászjákóhalmáról, Mándokról, Tiszadobról, Levelekről, Kisszekeresről, Nyírbogdányból, Tiszbercelről, Tiszavasváriból, Múcsonyból és több nyíregyházi tanodából érkezett gyerekeket, frissítették, pontosították a nevezéseket, hogy a megnyitó ceremóniát követően versenybíróként, a konkrét versenyek lebonyolítóiként álljanak helyt. A szakkolisok közül lett futballbíró, streetball-játékvezető, asztalitenisz-mérkőzésvezető, a kerékpáros kresz-verseny hibapontjainak precíz számlálója, az íjászat, az ugróiskola, a hullahopp, a 60 méteres sprintfutás, valamint az izgalmas középkori játékok – például mocsárjárás, répapüfölő, katapult, toronyteke, kolbász-kerítés – lebonyolítására alkalmas felelős, no meg olyan, aki mindezt átlátta, koordinálta, a végzéshez közeledő testnevelés-földrajz szakos tanárnak készülő Beri Károly személyében.
Az ebédeltetés zökkenőmentes lebonyolításában való közreműködés után az 5Próba akadályverseny állomásain ügyeskedett a fiatalok egy része, míg mások az eredmények összesítésén, majd az emléklapok és oklevelek megírásán buzgólkodtak.

Langerné Victor Katalinnak, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának, a rendezvény fővédnökének, valamint Trencsényi Imrének, Ibrány alpolgármesterének köszöntőjét követően megkerülte a tavat az olimpiai láng. A közös kocogás egyúttal bemelegítés is volt az egész napos sportoláshoz, majd a mezőny szétszéledt az alkalomra gyönyörűen előkészített ibrányi Városliget különböző pontjaira. A 300-nál több általános iskolás valósággal belakta a parkot, ahová csak néztünk – a focipályán, a kosárpályán, a szánkódombon, a kresz-pályán, a liget különböző facsoportjainak árnyékában –, mindenütt sportoló gyerekeket láttunk. Felszabadult, vidám, de mindvégig nagyon fegyelmezett és sportszerűen viselkedő gyerekeket! Biztonságukról, felhőtlen szórakozásukról sok-sok felnőtt gondoskodott: a helyi rendőrökön, polgárőrökön, valamint a nyugdíjasklub önkéntesein, az ibrányi tanoda munkatársain kívül a tanodák kísérőtanárainak odaadása is kellett ehhez a naphoz. Számukra egyébként napközben módszertani továbbképzést is szerveztek egy másik helyszínen.

Az eredmények összesítésének nehéz időszakát is szakkollégistánk igyekezett könnyebbé tenni: az X-Faktorban menetelő Balog Roland rögtönzött minikoncertjébe tanodás kislányok is bekapcsolódtak háttértáncosként.
A pompázatos, éremesővel gazdagított eredményhirdetés sok-sok gyereket tett boldoggá. Sokan közülük több versenyszámban is remekeltek, így éremből is több, és többféle került a nyakukba. Lehet, egyszer valódi is csilloghat a mellkasukon, 2020-ban Tokióban, 2024-ben Párizsban még nem, de majd az utána következőn… S akkor biztosan tudhatjuk, hogy annak az éremnek a története ezen a napon kezdődött!

A finálé még hátra volt: a fárasztó és eseménydús nap káprázatos habpartyval ért véget a helyi katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársainak önzetlen közreműködésével.
Hála és köszönet ezért a csodálatos napért, amely mindenkinek a jól végzett munka nyugalmát és örömét hozta.

Az első országos Tanoda Olimpiának egyébként erős sajtóvisszhangja volt:

Videó összefoglaló:
http://kolcseytv.hu/orszagos-tanoda-olimpia-ibranyban/

Továbbiak:

 

 itt

és itt

és itt

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .