Hatodik tanévét zárta az Evangélikus Roma Szakkollégium 2017. június 16-án a Nyíregyháza-Kertvárosi Evangélikus Gyülekezet Bolyai téri központjában megtartott ünnepséggel. A program egyfajta összegzése is volt a befejezett két szemeszternek, ugyanis a tehetségükkel kitűnt, sikereket elért szakkollégisták rövid prezentációkban tárták társaik elé eredményeiket.
„Honnan jössz és hová mész?” – az angyalok időnként kellemetlen kérdéseket tesznek fel az embernek, olykor épp olyasmivel szembesítenek, amivel kényelmetlen találkozni, de ezzel segítenek a legtöbbet. Képesnek kell lennünk rá, hogy egymás angyalai legyünk egy közösségben, és ezt el kell tudnunk fogadni a diáktárstól és a szakkollégium munkatársaitól, szakembereitől egyaránt – mutatott rá igei köszöntőjében Laborczi Géza lelkész, az ERSZK felügyelőbizottságának elnöke, akit pár nappal ezelőtt egyébként harmadszor erősítettek meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) elnöki tisztségében.
A Nyíregyházán működő szakkollégium olyan roma és/vagy hátrányos helyzetű hallgatókat segít szolgáltatásaival és sajátos képzési programjával, akik különböző felsőoktatási intézményekben, különböző szakokon és évfolyamokon tanulnak. A 30 szakkollégista közül 16-an a Nyíregyházi Egyetemen, 13-an a Debreceni Egyetemen – főleg annak Nyíregyházán működő Egészségügyi Karán -, egy hallgató pedig a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudmányi Főiskolán folytatja tanulmányait. Az intézmények által nyújtott szakmai sokszínűség az ERSZK-ban is megmutatkozik: tanító, csecsemő- és kisgyermeknevelő, szociálpedagógus, sportszervező, osztatlan tanár -, vizuális kultúra szakos, gépészmérnök, egészségügyi szervező, diplomás ápoló, szülésznő, védőnő, mentőtiszt, szociális munka szakos, népegészségügyi szakember illetve leendő hittanár és jogász is készül a jövőre szakkollégistaként. Épp e sokszínűség miatt fontos, hogy egymásnak is megmutathassák, mire jutottak eddig tanulmányaik során.
Mursa Zsolt alkalmi képzőművészeti performance-szal nyitotta a sort: a Nyíregyházi Egyetem 2. éves képi ábrázolást tanuló hallgatója a tanulmányai során elkészített grafikáiból, szénrajzaiból, digitális technikával alkotott műveiből rendezett kiállítása mellett egy sajátos értelmezésű, szellemes népmese animációját is levetítette. Ezt követően a tudományos diákköri munkában, ill. a tudományos kutatások világában érdemeket szerzett hallgatók prezentációi következtek: Balogh Jenifer 2. éves tanító, Farkas Norbert, végzős szociális munkás, Virág Ádám szociológia mesterképzésben részt vevő hallgató számolt be kutatási eredményeiről. Oldottabb volt Megyesi Judith leendő szülésznő és a védőnőnek tanuló Túró Vanda Krisztina úti beszámolója, ők a közelmúltban 10 napot töltöttek az Amerikai Egyesült Államokban, a szakkollégium és az iowai Wartburg College között bontakozó együttműködés keretében. Mindezt a tutori és családi mentorálást végző szakemberek, dr. Jenei Teréz, dr. Hüse Lajos és Kóka Ágnes tapasztalatainak összegzése és a hallgatók énekszolgálata színesítette. A tanévzárón búcsút vett a szakkollégistáktól Rebekah Swygert, aki a YAGM önkénteseként idén szolgált az intézményben. Szokatlan módon megemlítjük az elmaradt napirendet is: Kovács Richárd első éves testnevelés-történelem tanár szakos hallgatónak nem állt módjában megtartani a „Vér és veríték, avagy az élsport, mint a siker egyik útja” című prezentációját, mert éppen akkor Harkovban, az ökölvívó Európa-bajnokságon győzte le finn ellenfelét a ringben…
Viszonylag sokan felsőfokú tanulmányaik elején járnak, az első évet zárja a szakkollégisták fele, és idén mindössze egy hallgató fejezte be tanulmányait abszolutóriummal. A tanév öröme egy angol felsőfokú, egy-egy angol, német és lovári középfokú nyelvvizsga, számos TDK-pályamunkából egy OTDK első helyezés, Nagyváradon a Partiumi Egyetem TDK-n 3. hely és különdíj, a beregszászi KTDK-n 1. helyezés. A tudományos munkában elsősorban Virág Ádám, a Debreceni Egyetem mesterképzésben résztvevő hallgatója jeleskedik, aki Köztársasági Ösztöndíjban is részesült, illetve a tanév 2. szemeszterét Erasmus – ösztöndíjasként a Partiumban töltötte.
Mint Molnár Erzsébet intézményvezető sorolta, a mögöttünk hagyott tanév sok-sok programjából kiemelkedik a kárpátaljai Szolyvára szervezett utazás, a málenykij robot áldozatai előtt tisztelgő emlékező látogatás, illetve Németországban Luther Márton nyomában jártak Eislebenben, Erfurtban, Drezdában és Wittenbergben. Részesei voltak a KRSZH közös rendezvényeinek: konferencia Debrecenben, Focikupa Hajdúdorogon.
– Házigazdái voltunk annak a nagyon lényeglátó vándorkiállításnak, amely a Reformáció 500 emlékév kapcsán a Tanítóképző Intézettel együttműködésben valósult meg a Nyíregyházi Egyetemen, ismét színre vittük a Passiót, ezúttal Budapesten a Fasori Gimnáziumban és a józsefvárosi gyülekezetben, valamint Nyíregyházán az Emmaus gyülekezet előtt mutattuk be. Aktív közreműködői voltak a szakkollégisták a tanítóképzés javára tett alapítvány gálaműsorának. A fenntartó egyházzal karöltve vittünk aktív szerepet a Tudáspresszó című ismeretterjesztő sorozatban, de itt említhetjük az evangélikus egyetemisták számára szervezett országos találkozót Balatonszárszón. Minden hónapban megtartottuk a képzési programunk gerincét adó hétvégi szakmai műhelymunkát egyebek mellett a toleranciáról, a „Kedvesház-pedagógiáról”, az egészséges életmódról, a kisebbségi lét pszichológiájáról, a munkaerőpiaci helyzetről. Amerikai vendégeket fogadtunk, a Wartburg College hallgatóit és professzorait – folytatja a tanév leltárát és értékelését Molnár Erzsébet.
A nyelvvizsgát célzó kötelező kurzusok mellett ebben a tanévben különösen felértékelődött a szakkollégisták társadalmi szerepvállalása: a partner-középiskolákban, intézményekben értékes önkéntes munkát, mentorálást végeztek a fiatalabbak között a továbbtanulásuk előmozdítása érdekében. Különösen hangsúlyos helyszín volt Baktalórántháza, Ibrány, Nyírtelek, de számos középiskolában tartottak bemutatkozó, továbbtanulást ösztönző programot. Ezt azért tartják fontosnak, mert a szakkollégium fennállása óta szerzett tapasztalat azt mutatja, sok-sok hátráltató tényezőt kell legyűrniük azoknak a fiataloknak, akik a tanulás, a diplomaszerzés révén képzelnek jobb életet, kitörést önmaguk és népük számára. A szakkollégiumi utánpótlásért sokat kell tenni. Márpedig a következő tanévre is 30 elkészített hely várja a diplomát célul tűző roma és hátrányos helyzetű fiatalokat az Evangélikus Roma Szakkollégiumban, augusztus 12-ig várják a jelentkezéseket.
http://www.evangelikus.hu/tanevzaro-nyersz-2017