Tanév végi tanulmányi kirándulás keretében érkezett Európába az Amerikai Egyesült Államokból az az egyetemista csoport, amely június elején az Evangélikus Roma Szakkollégiumot is meglátogatta. Legjobb angolosaink készséggel vállalták a vendégfogadó-idegenvezető szerepet.

 

Ray Ranker egyetemi evangélikus lelkész vezetésével a Marylandi Egyetem, különböző szakokon tanuló hallgatói európai körútjuk során érkeztek meg hozzánk. Háromhetes kirándulásuk az öreg kontinensen sok érdekes helyszínt érintett: voltak Münchenben más egyetemista keresztény fiatalokkal, aztán Genfben vendéglátó családoknál és lutheránus gyülekezetnél, majd egy hetet Taizében, Franciaországban töltöttek egy monostorban.

Nyíregyházára érkezve, Pünkösd második napján a kertvárosi evangélikus gyülekezet családi napjába kapcsolódtak be, ahol Ray Ranker végezte az igehirdetés szolgálatát. Itteni programjaikhoz egyébként csatlakozott a szintén USÁ-ból érkezett két YAGM-önkéntesünk, Tabitha Brooke Sanderson és Tony Yang, akik már tizedik hónapja töltik itt szolgálatukat, tehát otthonosan mozognak azokban az evangélikus fenntartású intézményekben, amelyek megismerését célul tűzték a vendégek.

A K14-ben kezdtük az ismerkedést, előbb az Evangélikus Roma Szakkollégium intézményvezetője, Molnár Erzsébet tartott prezentációt. A hazai legnagyobb kisebbség, a cigányság társadalmi helyzetének megváltoztatását célul tűző roma szakkollégiumi hálózat, a roma értelmiségi képzés műhelyeinek bemutatása után néhány korábbi és mai szakkollégista egyéni életútját, hátrányai ellenére elért sikereit tárta a messziről jött, más kultúrát és társadalmi viszonyokat képviselő egyetemisták elé. Az ERSZK munkatársa, Oláh Róbert, a felsőoktatásba segíthető utánpótlás neveléséről, a középiskolai mentorálásról szólt, saját példáját is érintve. A hasonló korú fiatalok rendkívüli nyitottságot és érdeklődést mutattak.

Miután körülnéztek a Campuson, megpihentek egy-egy kávé mellett a termünkben, csoportokra válva folytatták a programot. Érdeklődésük szerint néhányan az Emmaus idősek otthonába látogattak, melynek tevékenységét, működését Bozorády Zoltán lelkész mutatta be, szakkollégistánk, Kiss Levente tolmácsolásával. Az amerikai fiatalok egy másik köre az Élim Szeretetotthonba látogatott, ahol Tabi rendszeresen végez önkéntes munkát a fogyatékossággal élők között, míg egy másik csoport a Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába vette az irányt. Itt Tony mozog otthonosan önkéntes szolgálata révén, de a szakkollégisták közül csatlakozott Farkas Krisztina és Balogh Gábor, mindketten karnyújtásra vannak csupán a nyelvvizsgától. A negyedik kör a Családok átmeneti otthonát látogatta meg, itt Molnár Erzsébet segített szót érteni.
Az intézménylátogatás után tokaji kirándulást szerveztünk a Washington DC közelében tanuló fiataloknak.

Magyarországi programjukat a fővárosban zárták, ahol a Phiren Amenca elnevezésű önkéntes hálózat tevékenységével és Budapest nevezetességeivel ismerkedtek.

 

DSC_0116

Az augusztus végi bodrogkeresztúri bevonótáborral elkezdődött a 2018/19-es tanév az Evangélikus Roma Szakkollégium számára. Az intézmény felvételi bizottsága itt hallgatta meg a jelentkezőket és döntött a szakkollégiumi tagságról, de ezzel párhuzamosan már közösségépítő programokat is szerveztünk. Alumnikkal, már végzett régi szakkolisokkal beszélgethettek kiscsoportokban az Evangélikus Betlehem Pihenőházban, illetve a „Játszani is engedd, szép komoly fiadat” mottó jegyében kreatív kézműves foglalkozások vezették le a felvételivel együtt járó stresszt…

Elolvasom

Indul az új tanév. Lezárult a felvételi eljárás az Evangélikus Roma Szakkollégiumban. Idén 31-en adták be pályázatukat, a bodrogkeresztúri bevonótáborban megtartott felvételi beszélgetések után 27 szakkollégistát vett fel a felvételi bizottság a 2017/18-as tanév első szemeszterére.

Elolvasom

A reformáció 500. évfordulója is ösztönözte amerikai barátainkat arra, hogy Iowaból az öreg kontinensre utazzanak, de egészen bizonyos, hogy annak a szépen ívelő kapcsolatnak is köze volt hozzá, mely az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELCA) Északkelet-iowai Egyházkerülete és a Magyarországi Evangélikus Egyház között, benne pedig az ELCA Globális Szolgálatának, illetve a Wartburg College-nak és intézményünknek az együttműködése révén évről-évre továbbépül. Az előzmények: Steve Nelson, az ELCA chicagói székhelyű Globális Szolgálatának igazgatója már többször is felkereste az ERSZK-t, és 2012-től minden évben küld a szervezet önkénteseket a nyíregyházi evangélikus intézményekbe, köztük a szakkollégiumba. 2013-ban fogadtuk Steven L. Ullestad-ot, az Északkelet-iowai Egyházkerület püspökét, valamint a Wartburg College tizenöt diákját és az egyházkerület hatfős küldöttségét, 2014-ben pedig egy filmes stáb érkezett hozzánk, hogy a ELCA „Fiatal Felnőttek a Globális Misszióban” (YAGM) önkénteseinek itteni tevékenységéről adjanak képet az otthoniaknak. 2015-ben jött el az ideje, hogy mi röpítsük az „első fecskét” az Egyesült Államokba, a szociális munka szakos Jéri János kapott lehetőséget rövid amerikai látogatásra, majd tavaly az Evangélikus Roma Szakkollégium intézményvezetője, Molnár Erzsébet építette tovább a bizalmat, szőtte szorosabbra az emberi kapcsolatokat Waverlyben. Most pedig csak pár napja érkezett haza onnan két szakkollégista, Megyesi Judith és Túró Vanda, amikor együtt köszönthettük Nyíregyházán a Wartburg College 16 diákját, professzoraikat és Mark Anderson püspöki titkárt.

Elolvasom

Szöveg és fotó: Molnár Erzsébet
„Láthatóan evangélikus” (MEE) – „God’s work. Our hands” (ELCA) – Ennek a két mottónak a megélése, megtapasztalása és szolgálása volt a célja 18 napos, Egyesült Államokban tett tanulmányutamnak. A szándék az volt, hogy láthassam, hogyan foglalkoznak az egyes egyetemeken, főiskolákon a hátrányokkal érkező diákokkal. – Molnár Erzsébet lelkész, intézményvezető személyes beszámolóját olvashatják.

Elolvasom