Vanda és a roma hősök

A Független Színház Magyarország 2019. március 27-én, a színház nemzetközi világnapján a Goethe Intézetben mutatta be Roma hősök címmel a világ első roma drámakötetét. Az angol és magyar nyelven megjelent könyvben öt országból származó történeteket olvashatunk.


Richard O’Neill – Legnehezebb szó című színdarabja a travellereket ért jogtalanságokért bocsánatkérést követelő skót traveller írónő, Jess Smith kampányát mutatja be. (A darabot az Evangélikus Roma Szakkollégium közössége is megtekinthette Dömök Edina előadásában, a Kugler Art Szalonban, ahogy erről honlapunkon is beszámoltunk. )
Ugyancsak a traveller közösség múltját mutatja be Michael Collins- Kulturális kérdés vagy sem? című darabja, ez a történet ezúttal Írországban játszódik.
Mihaela Dragan – (A n)ő beszél című darabja a korai házasság témáját dolgozza fel érintett romániai roma nők történetein keresztül. A Roma Hősök Szimpózium keretében megtartott könyvbemutatón szakkollégistánk, Túró Vanda ebből olvasott fel részletet a szerző jelenlétében.
A kötetben helyet kapott Dijana Pavlovic- Beszélj életem című műve. Ez a monodráma a svájci jenisheket ért, a 70-es évekig tartó népírtást mutatja be a jenish írónő, Mariella Mehr szemén keresztül és regénye alapján.
Farkas Franciska- Levél Brad Pittnek darabjában a színésznő saját életéről vall kegyetlen őszinteséggel és fekete humorral

Fotók: Vincze Alina

Recenzió a kötetről itt

Túró Vanda, a Debreceni Egyetem EK védőnő szakos hallgatója, az Evangélikus Roma Szakkollégium tagja nyerte a Lippai Balázs Roma Szakkollégium országos mesemondó és versmondó versenyét, melyet 2018. március 2-án rendeztek Hajdúböszörményben. Vanda erős mezőnyben vívta ki az elsőséget, meggyőző előadásával – a tapsból ítélve – versenytársai elismerését is elnyerte, a zsűri pedig a fődíjjal jutalmazta.

Jobbról: a 2. helyezett Lólé Bianka, az egri szakkollégium tagja, 1. Túró Vanda ERSZK, 3. Veres Arnold püspökladányi középiskolás. Népviseletben a különdíjasok, a Dankó Pista iskolából, Biriből

Elolvasom