A reformáció 500. évfordulójára készülve, Luther nyomában, Németországban járt az Evangélikus Roma Szakkollégium közössége 2016. október 27-30. között. Mondhatni, a reformáció 499. évfordulóján…
A tanulmányút célja az volt, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő szakkollégium ifjúsága megismerkedjen azokkal a történelmi helyszínekkel, amelyek a nagy reformátor színre lépésének kulisszáit adták.

 

Elolvasom

I.szemeszter

Az Evangélikus Roma Szakkollégium célját már oly sokszor megfogalmaztuk, az 5. tanévünkbe lépve sem tértünk le a kijelölt útról. Olyan fiatalokat szeretnénk nevelni, akik felelősséget vállalnak és hatékonyan tesznek a cigányság felemelkedéséért és a cigány-magyar együttélésért. Ennek érdekében szakkollégiumunk hallgatóit saját szakterületükön kimagasló teljesítményhez segíti, tehetséggondozó és szükség esetén hátránykompenzáló tevékenységet végez. Olyan szellemi és közösségi műhely létrehozására törekszünk, ahol a szaktudás, az identitás és az önismeret fejlesztésén túl a társadalmi felelősségvállalás konkrét tevékenységekben is megnyilvánul.

Elolvasom

Az EFOP forrásainak mintegy 20 százalékát a társadalmi felzárkózás előmozdítására szánja a tárca, vagyis 41,6 milliárd forintot fordít a roma emberek sorsának javítására.

Elolvasom

Kétszázmillió forint értékben 816 fiatalnak nyújt anyagi támogatást és ezáltal segítséget a diploma megszerzéséhez a január végén zárult pályázaton az Út a diplomához program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Nyíregyházán.

Elolvasom