Ha az i.e. 1700 táján uralkodott babiloni Hammurabi törvényeitől kezdjük az áttekintést, akkor négyezer éves történelme van a szociálpolitikának.

Elolvasom

 

Folytatódott az a vitaest sorozat az Evangélikus Roma Szakkollégium szervezésében, mely a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával októberben kezdődött. A kisebbségi lét után ezúttal a társadalmi tőke került terítékre. A vitaest házigazdája most Oláh Róbert, az ERSZK munkatársa volt.

Elolvasom

A havonként sorra kerülő vitaestek mellett – a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával – különböző tematikájú kurzusok is szerepelnek az Evangélikus Roma Szakkollégium programjai között ebben a tanévben. Októberben megtartottuk a monoteista világvallások, valamint a társadalomismeret kurzust, a következő félévben kerül sor hasonló módon, a környezettudományi és az egészségtudományi programokra.

 

Elolvasom

 

A tolerancia és az empátia fájó hiánya? Az is. De még ha csak az lenne! A helyzetet nehezíti itt-ott a súlyos előítéletesség: hogy mifelénk előszeretettel folyamodnak az emberek a stigmák, matricák szerinti eligazodáshoz. Oly bonyolult a világ, hát egyszerűsítenek sokan a döntéskényszereken, ahogy csak lehet… És akkor még a rettenetes rasszizmus okozta a „tömegbalesetekről” nem is szóltunk…

Elolvasom

A reformáció 500. évfordulójára készülve, Luther nyomában, Németországban járt az Evangélikus Roma Szakkollégium közössége 2016. október 27-30. között. Mondhatni, a reformáció 499. évfordulóján…
A tanulmányút célja az volt, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő szakkollégium ifjúsága megismerkedjen azokkal a történelmi helyszínekkel, amelyek a nagy reformátor színre lépésének kulisszáit adták.

 

Elolvasom