Az Ukrajnában dúló háború hírére az első megrendülést és zavarodottságot igyekeztünk cselekvő segítséggé formálni az Evangélikus Roma Szakkollégiumban. Noha azt láttuk, hogy a 100 km körüli távolság az ukrán határtól és az egyetemi kötöttségek erős kereteket szabnak, hogy miben, hogyan tudjuk segíteni a háború elől menekülőket, az egész szakkollégium úgy érezte, tétlenek nem maradhatunk.

Március 10-én az Oltalom Szeretetszolgálat szakmai vezetőjét, Nagy Juditot hívtuk magunk közé, hogy erről beszélgessünk. Az Oltalom intézményvezető-helyettese február vége, Ukrajna lerohanása, az első menekülők megjelenése óta koordinálja, szervezi ezt a fajta karitatív munkát is (korábbi feladatai mellett). Sok-sok tapasztalatot szerzett az országhatáron, melyeket megosztva igyekezett érzékenyíteni azokat a fiatalokat, akiknek elképzelni is nehéz a földönfutóvá lett emberek lesújtó helyzetét. Érzékeltette azt a sokrétű logisztikai problémát, amit menedzselni kell annak érdekében, hogy az ország különböző pontjain fellángoló segítőkészség javai szakszerűen hasznosuljanak és a bajba jutott emberekhez olyan formában jussanak el, ahogyan arra valóban szükségük van.

Ennek fontos mozzanata – bár cseppet sem hálás feladat –, hogy az ömlesztve érkező ruhaadományokat gondos válogatásnak, szelektálásnak kell alávetni. A Nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet Bolyai téri létesítményei hetek óta alkalmi raktárrá alakultak, zsákokba gyömöszölt ruhafélék tornyosulnak, de szelektálás nélkül hasznavehetetlenek. A szakkollégisták két délutánt szántak rá, hogy minden zsákból minden egyes ruhadarabot megvizsgáljanak: odaadható, használható, tiszta, praktikus holmi-e.

A segítségnyújtás következő alkalmát a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete kínálta fel.
Csengersimán, a magyar-román határátkelőnél vállaltak önkéntes munkát a Magyar Vöröskereszt kötelékében az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai.
Az orosz agresszió elől menekülő ukrán nők és gyermekek tömegei gyakran Románián át érkeznek Magyarországra, hogy aztán Nyugat-Európa felé induljanak. Ezért a záhonyi, barabási, beregsurányi és tiszabecsi mellett a csengersimai átkelőnél is fontos a segítségnyújtás. A Magyar Vöröskereszt 10 órás műszakokban szervezi a segítő munkát: az ország területére érkező menekülőknek ételt, italt, tisztálkodási, higiéniai szereket, babaápolási cikkeket kínálnak.
Molnár Erzsébet intézményvezető péntek hajnali 6 órakor indult Balogh Gábor, Hurai Gergő és Lakatos Magdolna szakkollégistával a román határra. 8 órától 20 óráig dolgoztak: szendvicset, müzliszeletet, vizet, gyümölcslevet, gyümölcsöt osztottak, közben teát, kávét főztek és porcióztak. A kisgyermekkel utazóknak bébiételt, pelenkát kínáltak. A személygépkocsival vagy gyalogosan érkező emberáradat nagyon lassan haladt önkénteseink beszámolója szerint. Az úti okmányok nélkül érkezőket ott, az átléptetéskor látták el ugyanis ideiglenes papírokkal, ami 15-20 percre mindig megállította a biztonság felé igyekvőket. Az önkéntesek általában a sorban araszoló autókhoz vitték az ellátmányt, azért olykor az is megesett, hogy a menekülők jöttek oda a Vöröskereszt sátrához…
20 órakor a csaholci Kóczé Irén a közeli otthonából érkezett váltani, folytatni ugyanezt a segítő munkát. A bátyja hozta, de már akkor maradt is – az éjszakai műszakban tehát a Kóczé-testvérek álltak helyt.
A „nappalosok” 22 órára érkeztek vissza Nyíregyházára. Ez önmagában is magyarázat arra, hogy miért nem tudnak a roma szakkollégisták több ilyet vállalni. A közel 100 km-es távolság mellett az is akadály, hogy az egyetemek nem tekintik igazolt távollétnek a szolgálatukat.
Örülünk, hogy segíthettünk és tudva, hogy a háború tovább pusztít a szomszédos országban, továbbra is nyitottan várjuk a lehetőséget, ahol lehetőségeink szerint érdemit tudunk tenni.