A miskolci Dr.Ámbédkar Iskola diákjai látogattak el hozzánk szeptemberben. Nem ez volt az első találkozásunk a hátrányos helyzetű fiatalok sorsának jobbra fordításáért dolgozó borsodi intézménnyel! Még 2016-ban, Sajókazán néztük meg Derdák Tibor és Orsós János intézményét, amikor hazai jó gyakorlatokat kerestünk fel a nehéz helyzetű térségekben. Az egykori indiai igazságügyminiszter nevét viselő iskola amolyan „második esély”. Az állami intézményrendszerből kipottyant, de mégis igyekvő-akaró fiatalok keresik az útjukat, a lehetőségeiket… Nagy örömmel vettük, hogy most az Ámbétkar diákjai látogattak el hozzánk.
Az Úr csodásan működik – néha van szerencsénk ráismerni munkálkodásának gyümölcsére. Semmiképp sem lehet véletlennek tekinteni, hogy két egykori szakkollégista, Farkas Norbert és Kanálos Adrienn most önkéntesként tevékenykedik az ámbétkárosoknál. Nyíregyházi élményszerző programjukat is ők szervezték, s fontosnak tartották, hogy a nagyhírű Állatpark megtekintése előtt útba ejtsék a Nyíregyházi Egyetemen az Evangélikus Roma Szakkollégiumot. Régi szakkollégistáink pontosan tudták, mit fognak hallani a tanulással hadakozó fiatalok: ez a legkézenfekvőbb útja a felemelkedésnek. Meglehet, ez bennük is itt tudatosodott igazán pár esztendővel ezelőtt, de hogy hogyan kell erről beszélni, milyen érvekkel lehet meggyőzően átadni az üzenetet, azt biztosan itt sajátították el és gyakorolták is sokat, mikor együtt jártuk a szabolcsi középiskolákat a tehetséges roma fiatalok tanulási motívációjának ébresztgetése érdekében… Most ugyanezt teszik az Ámbétkarban, s azért hozták el mentoráltjaikat, hogy ráerősítsünk az üzenetre.
A hétfő délelőtt értékes időszak az egyetemi ritmusban, de bízhatunk benne, harminc szakkollégista között mindig akad, akinek épp lyukasórája van. Mire befutott a vonat Miskolcról, a termünkben várta a vendégeket Haga Bogi, Hurai Gergő, Vajas Viki és Varga Ákos, valamint a tanárszakosként még szakkollégista, de ma már ERSZK-munkatárs Beri Károly. A különböző évfolyamokon tanuló, de érettségire készülő fiatalok előbb Molnár Erzsébet intézményvezetőtől hallottak a szakkollégium céljairól, működéséről, majd a hallgatók mutatkoztak be. Nem csak azt mondták el, hogy maguk is hátrányos helyzetűek, apró településekről érkeztek az egyetemre, ahol közgazdaságtant, szociálpedagógiát tanulnak vagy épp agrármérnöknek készülnek, de kitértek arra is, ki mikor kapott észbe, mikor és miért döntött a továbbtanulásáról. A beszélgetés során lassan kikerekedett a diploma lényege, jelentősége, a jobb élet és a felemelkedés összefüggései. Igyekeztünk ráébreszteni a látogató fiatalokat, milyen sok lehetőség közül választhatnak, ha kellő erőfeszítéseket tesznek.
Ahogy az már lenni szokott, ezúttal is kevés idő állt rendelkezésre: a mieinket várta az előadó, a vendégeket pedig még sok kaland Nyíregyháza-Sóstón. A magot azonban elszórtuk, további kérdéseikre bizonyára tudják a választ az őket segítő egykori szakkolisok, akikre méltán lehetünk büszkék! Reméljük, még találkozunk, akár egy felvételi alkalmával…