Hagyományainknak megfelelően kétnapos bevonótáborba invitáltuk mindazokat, akik beadták jelentkezésüket az Evangélikus Roma Szakkollégiumba. A 2022/23-as tanévre 37 pályázat érkezett, miközben 30 tagja lehet intézményünknek. A Nyíregyházához közeli Verba-tanyán előbb ismerkedős, közösségi programokat szerveztünk, a Felvételi Bizottság a második napon látott munkához…

Augusztus két utolsó napjára időzítettük az idei bevonótábort, amelynek ezúttal egy horgászparadicsomként is számon tartott, kellemes, csendes, de közeli helyszínt választottunk. Verba-tanyán először is csapatokba osztottuk a fiatalokat – egyenletesen szétszórva a hét új jelentkezőt és megbontva a szakkollégiumban már kialakult baráti, testvéri kapcsolatokat a régiek között – majd csapatonként csak egyetlen telefont engedélyezve, a feladatokat kiosztva szélnek eresztettük őket a hatalmas területen. Amikor a csűrben újra találkoztunk, már elkészültek a logók, befutottak e-mailben a feladatul kapott fotók, leadták a begyűjtött faleveleket, postit-eket és remekül szórakoztunk együtt a bemutatkozó versikéken, s azokon a performance-okon, ahogyan megformálták az ERSZK-betűit. Rendkívül szoros eredmény született, mert az első három csapat között mindössze 1-1 pontnyi különbség volt, de a győzelem egyértelműen a négy névrokont összehozó Locksmith Rt lett (Lakatos Ádám, Csaba, Filip, Henrietta, valamint Kóczé Irén és Kotán Kitti összjátéka).
Vacsora után Baloghné Asztalos Katalin volt a vendégünk, a Nyíregyházi Egyetem kollégiumi igazgatási csoportvezetője elsőkézből tájékoztatta a fiatalokat a Campus Kollégium szabályairól, a jelentkezés-beköltözés útvesztőiről. A sok-sok praktikus információ után ismét magunkra figyeltünk: bemutatkozó-ismerkedő beszélgetés következett, majd az aznap készült fotókat néztük meg közösen, végül pedig azokat a korábbi években készült videókat, amelyek pontosabb képet nyújtanak az Evangélikus Roma Szakkollégium munkájáról, módszereiről, a szakkollégiumi életről – ez az új jelentkezőknek lehetett hasznos, a régiek pedig újraélték a korábbi élményeiket…

Másnap a felvételi beszélgetések izgalma határozta meg a napot. A Felvételi Bizottság az új jelentkezők megismerése mellett azokra a szakkollégistákra is kíváncsi volt, akik előző félévkor csatlakoztak a közösséghez. Egy pályázó közben visszavonta a jelentkezését, mert új fordulatot vett az élete, de így is 36 sorsot tettek mérlegre, hogy 30-at kiválasszanak, miközben szívük szerint minden aspiránsnak helyet biztosítottak volna, esélyt adtak volna. Míg ők érveltek, vitáztak, konszenzus kialakítására törekedtek a pályázók benyújtott anyagai – önéletrajz, motivációs levél, esszé – és a felfolytatott beszélgetések benyomásai alapján, a fiatalok számára újabb fejlesztő játékokat, feladatokat szerveztünk, még pedig a személyiség- és közösségfejlesztő tréneri végzettséget is szerzett Virág Ádám alumni közreműködésével. Később az ELTE szociológia szakos Phd-hallgatójának pályájával is megismerkedtek a fiatalok, amikor a „Találkozás a jövőddel – beszélgetés ERSZK alumnikkal” program keretében ő is részletesebben bemutatkozott. Itt egyébként beszélt magáról, szakkolis élményeiről, az itt megélt fejlődéséről, majd pedig a diploma megszerzését követően megkezdett karrierről Lakatos István, a Felzárkózó Települések program nagycserkeszi vezetője, valamint Balogh Jenifer Neveléstudomány Phd-hallgató, Orgován Lilla, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság fehérgyarmati területi koordinátora, Beri Károly az ERSZK és a Snétberger Zenei Tehetség Központ munkatársa, Vargáné Orgován Vivien és Varga Ákos a Felzárkózó Települések program olcsvai megvalósítói.

A Felvételi Bizottság pedig úgy döntött, hogy kitolja saját lehetőségeinek határait: Kárpátaljáról a háború miatt menekültek megsegítésére külföldi adományozók egyházi felajánlásait vehetik igénybe, s ez két jelentkező esetében ad reális alapot!
Az Evangélikus Roma Szakkollégium így 32 hallgatóval kezdheti meg a 2022/23-as tanévet! Hat új tagja van a szakkollégiumnak, de az első évfolyamon tanulók száma – pályakorrekció, vagy magasabb szintű tanulmányok megkezdése miatt ennél magasabb: 11. A Nyíregyházi Egyetemen tanul 24, a DE Nyíregyházán működő Egészségtudományi Karán 5 szakkollégista, a Debreceni Egyetem egyéb szakjain 3. A felvételt nyert hallgatók közül hatan felsőfokú szakképzésben, tizenkilencen Bsc-n, tehát alapképzésben tanulnak, az osztatlan tanárképzésben résztvevők száma hat, idén egy Msc-n tanulónk van.
Ami a képzési irányokat illeti: gazdasági szakirányon tanulnak heten, turizmus-vendéglátást hárman, szociálpedagógián négyen tanulnak; van két leendő védőnőnk, egy mentőtisztünk, egy ápolónk, csecsemő és kisgyermeknevelőnek készülnek hárman; lett egy népegészségügyet hallgató szakkollégista és egy képi ábrázolás szakos is. Az osztatlan tanárképzésben résztvevők között van földrajz-rajz, matematika-angol, testnevelés-környezet, földrajz-történelem, testnevelés-történelem, magyar-közösségi művelődés szakos. Van egy közösségszervező és egy leendő szociális munkás is a felvettek között, a mesterképzésben lévő hallgató neveléstudományt tanul.
Nem utasítottunk el senkit: a jelentkezők közül négy fiatalnak az ún. pártoló tagságot kínálták fel: ösztöndíjasok ugyan nem lehetnek a szabott keret miatt, de a szakkollégium minden szolgáltatását igénybe vehetik. Részt vehetnek programjainkon, az idegennyelvi kurzusokon és a tutori segítséget is biztosítjuk számukra, ha pedig felszabadulna ösztöndíjas hely, újabb felvételi nélkül bekerülhetnek.
Boldog új évet: kezdődhet a tanév, mi készen állunk.

A szon.hu tudósítása itt!

A Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium (ERSZK) Ösztöndíj Programot hirdet hátrányos helyzetű, elsősorban roma/cigány NAPPALI TAGOZATOS egyetemi hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok számára.

Szakkollégiumunk nem csak roma/cigány fiatalokat vár tagjai közé. Eséllyel pályázhat hozzánk minden Nyíregyházán NAPPALI TAGOZATON tanuló, egyetemi hallgatói jogviszonnyal rendelkező, hátrányos helyzetű diák, aki érdeklődik a cigányságot érintő társadalmi kérdések iránt, s nem áll messze tőle a keresztény értékrend sem.

Szakkollégiumunk együtt lakó közösség. A szakkollégisták elhelyezéséről a Nyíregyházi Egyetem Campus Kollégiumában gondoskodunk. A szakmai programunkat a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat Alapító Okirata és az ERSZK pedagógiai programja /meersz.hu/ alapján valósítjuk meg. Egyházi hátteret a Magyarországi Evangélikus Egyház nyújt.

Sikeres felvételi esetén, kollégiumi elhelyezést, teljesítménnyel arányos havi ösztöndíjat, egyetemi előre haladást biztosító szakmai programokat, tutori, mentori segítséget, nyelvi képzést, támogató közösséget biztosítunk.

Az ösztöndíj program jelentkezési határideje:

Új jelentkezőknek – 2022. augusztus 20. szombat, 16.00 óra

Korábbi szakkollégiumi tagság esetén – 2022. augusztus 10. szerda, 16.00 óra

 (határidő utáni jelentkezéseket nem fogadunk el)

A jelentkezés módja:

Honlapunkon: http://www.meersz.hu/jelentkezes/

Postai úton: Evangélikus Roma Szakkollégium, 4400 Nyíregyháza, Kassa köz 3. 

A borítékon kérjük feltüntetni: Roma Szakkollégiumi jelentkezés

Benyújtandó dokumentumok listája

(a dokumentumok formátuma nem változtatható!)

  1. Felvételi adatlap
  2. Europass önéletrajz
  3. Első évesek esetében érettségi bizonyítvány, és sikeres egyetemi felvételt tanúsító levél másolata
  4. Felsőbb évesek esetében Neptun-ból Tárgyteljesítési lap (teljesített kreditekkel!)
  5. Hátrányos helyzetet igazoló jegyzői vagy gyámhivatali határozat (későbbi benyújtással)
  6. Esszé: Én és a romák/cigányok – gondolatok a magyarországi romák/cigányok helyzetéről, az identitás vállalásának esetleges nehézségeiről, a roma/cigány értékekről
  7. Motivációs levél a programban történő részvételről
  8. Lelkészi ajánlás (nincs kötelező formátum)
  9. Egyéb benyújtható, de nem kötelező dokumentumok:

     felsőbb éves szakkollégiumi hallgató ajánlása (nincs kötelező formátum)

középiskolai tanári/egyetemi oktatói ajánlás

Felvételi eljárás várható menete

  1. Pályázati anyag beérkezésnek határideje: 2022. augusztus 10. és 20.
  2. Felvételi elbeszélgetés várható ideje (2 napos Bevonótáborban): 2022. augusztus 29-31. között

       (Ingyenes!!! Minden jelentkező emailben kap értesítést ennek részleteiről)

  1. Értesítés az eredményről e-mailben és levélben: 2022. szeptember eleje

A változtatás jogát fenntarjuk!

Nyíregyháza, 2022. július                                                    

                                                                                                                Molnár Erzsébet

                                                                                                                intézményvezető            

(Dokumentumok a papír alapú jelentkezéshez. Kinyomtatva, aláírva postázni!)

Felvételi Adatlap

Név:…………………………………………………………………………………………………………………….

E-mail cím:……………………………………………………………………………………………………………………..

Telefonszám:………………………………………………………………………………………………………..

Állandó lakcím:………………………………………………………………………………………………………………..

Értesítési cím:……………………………………………………………………………………………………………………..

Anyja neve:……………………………………………………………………………………………………………………

Születési hely és idő:………………………………………………………………………………………………………………………

Felsőoktatási intézmény neve, ahol tanul/ahová felvételt nyert: ……………………………………………………………………………………………………………………………

……………………………………………………………………………………………………………………………

Kar, szak/szakok: ……………………………………………………………………………………………………………………………

Képzési szint: felsőfokú szakképzés / BA / MA / osztatlan ( jelölje aláhúzással )

Nyelvvizsga, milyen nyelvből, mikor:……………………………………………………………….

Finanszírozási forma: állami ösztöndíjas /részösztöndíjas /önköltséges /államilag finanszírozott/ költségtérítéses ((jelölje aláhúzással)

Képzés megkezdésének éve: ……………………………………………………………………………………………………………………………

Elvégzett szemesztereinek száma: ……………………………………………………………………………………………………………………………

Jelenleg részesül-e szociális helyzete vagy etnikai hovatartozása miatt havi rendszerességű támogatásban?

igen                                    nem

Ha igen, melyik szervezettől? ……………………………………………………………………………………………………………………………

……………………………………………………………………………………………………………………………

Vállalom a szakkollégiumi együttlakást az NYE Campus Kollégiumában.

igen                             nem ( jelölje aláhúzással)

Kérjük, jelölje „X”-szel azt a négyzetet, amely hátrányos helyzet kategóriájába tartozik, és amely igazolására hiteles dokumentumot csatol! (Több négyzet is bejelölhető több jogosultság és dokumentum esetén.)

  • jegyző védelmébe vette középfokú tanulmányai során
  • rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesült
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult
  • állami gondozott volt
  • szülei nem rendelkeznek rendszeres munkajövedelemmel
  • szülei jövedelme nem haladja meg a jelenlegi minimálbért
  • szülei legmagasabb iskolai végzettsége általános iskola
  • szüleinek érettségit nem igénylő, elavult szakképzettségük van

A személyes adatok gyűjtése kizárólag a szakmai értékelés, ellenőrzése és nyomon követése érdekében történik, más szervezet részére nem adható ki. A résztvevők személyes adatai név nélküli, összesített formában, valamint csak a megjelölt felek: fenntartó, támogató szervezetek ellenőrzést végző megbízottak férhetnek hozzá. A különleges adatok csak a személyügyi nyilvántartástól elkülönítetten, azzal össze nem kapcsolva kezelhetőek. A szervezet, mint adatkezelő köteles gondoskodni a nyilvántartott adatok biztonságáról.

Aláírásommal igazolom, hogy az adatlapon szereplő adatok megfelelnek a valóságnak. Amennyiben ennek ellenkezőjére fény derül, az a programból való kizárást vonhatja maga után.

Dátum: ………………………………………………….

                                                                                                    Aláírás

NYILATKOZAT

nemzetiségi hovatartozásról

Ezt a nyilatkozatot a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumba történő felvételi eljáráshoz szükséges beadni, melyben az adott személy nyilatkozik nemzetiségi hovatartozásáról.

Tájékoztató:

Az alábbi nyilatkozat kitöltése önkéntes. Az adatokat bizalmasan kezeljük, az értékelésén, ellenőrzésén és nyomon követésén kívül más célra nem használjuk fel.

Az itt közölt adatok kezelése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseivel összhangban történik.

A végrehajtásban résztvevő fenntartó Magyarországi Evangélikus Egyház és a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium az érintett állampolgárok személyes adatait kizárólag a kötelező ellenőrzési és nyomon követési időszak befejeződéséig őrzik meg. Azt követően az adatok megsemmisítésre kerülnek. A személyes adatok gyűjtése kizárólag értékelés, ellenőrzés és nyomon követés érdekében történik. Közreműködő szervezetek részére csak összesített formában, név nélkül adható ki, akkor is kizárólag az ellenőrzést végző megbízottak férhetnek hozzá.

A különleges adatok csak a személyügyi nyilvántartástól elkülönítetten, azzal össze nem kapcsolva kezelhetőek. A kedvezményezett szervezetei, mint adatkezelők kötelesek gondoskodni a nyilvántartott adatok biztonságáról.

Az adatok megőrzésének időtartamára az egyéb dokumentumok megőrzési kötelezettségére vonatkozó szabályok vonatkoznak, és jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal elleni védelmük az adatbiztonság követelményének megfelelően kerül biztosításra.

Az intézmény egyidejűleg adatfeldolgozási szerződésben vállal kötelezettséget az adatok törvényi előírásnak megfelelő összegyűjtésére, tárolására és továbbítására.

Az itt következő nyilatkozatot a projektben résztvevő állampolgár önként, rábeszéléstől vagy egyéb befolyástól mentesen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 11. § (1) bekezdése alapján tette, és aláírásával egyben hozzájárul az adatok fenti céloknak megfelelő felhasználásához.

A programba történő belépés dátuma:

  1. Résztvevő tölti ki (önállóan vagy segítséggel)

Ön egy olyan programba jelentkezett, amelynek forrását a magyar költségvetés biztosítja. Annak érdekében, hogy az EU jogszabályoknak megfelelően követhessük a támogatások felhasználását és későbbi eredményeit, kérjük Önt az alábbi adatok megadására. Az adatok összegyűjtése, tárolása, feldolgozása és kezelése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek betartásával történik.

Köszönjük együttműködését!

Alulírott……………………………………………….  születési hely: …………………….………………

Születési idő (év, hó, nap) …………………….  anyja neve: ……………………….……………….

Személyi igazolvány száma:…………………………………………………………………………………

Nyilatkozatom (a megfelelő szó előtti rubrika jelölésével):

Az alábbi adatok a 2011. évi CXII. törvény alapján különleges adatnak minősülnek. Ha kérdések valamelyikére nem kíván válaszolni, kérjük, jelölje meg a „nem kívánok nyilatkozni” választ.

Mely nemzetiséghez tartozónak érzi magát?

ÿ magyar, ÿ bolgár, ÿ cigány (roma), ÿ görög, ÿ horvát, ÿ lengyel, ÿ német, ÿ örmény, ÿ román, ÿ ruszin,
ÿ szerb, ÿ szlovák, ÿ szlovén, ÿ ukrán, ÿ arab, ÿ kínai, ÿ orosz, ÿ vietnámi,

ÿ egyéb, éspedig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,

ÿ nem tudom,

ÿ nem kívánok nyilatkozni

Ha egy másik nemzetiséghez is tartozónak érzi magát, kérjük, adja meg azt is!

Hozzájárulás személyes adatok kezeléséhez

Hozzájárulok fenti adataimnak az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek betartásával történő kezeléséhez. Hozzájárulok személyi azonosításra alkalmas okmányomról (személyi igazolvány, vagy jogosítvány, vagy útlevél) fénymásolat készítéséhez és annak tárolásához.

Kelt: ……………………….. 20…. év ……………hó …..nap        

                                                                     ……………………………………………………………….

                                                                                         aláírás

Europass

Önéletrajz

Fénykép helye

Személyi adatok

Vezetéknév / Utónév(ek)

Cím(ek)

Házszám, utca, irányítószám, város (község), ország

Telefonszám(ok)

Vezetékes:

Mobil:

E-mail(ek)

Állampolgárság

Születési dátum

Neme

Tanulmányok

Időtartam

Végzettség / képesítés

Főbb tárgyak / gyakorlati képzés

Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve és típusa

Egyéni készségek és kompetenciák

Anyanyelv(ek)

Nevezze meg anyanyelvét (ha több van, mindet sorolja fel, ld.: kitöltési útmutató.)

Egyéb nyelv(ek)

Nevezze meg a nyelvet, esetleges nyelvvizsgát jelezze!

Önértékelés

Szövegértés

Beszéd

Írás

Európai szint (*)

Hallás utáni értés

Olvasás

Társalgás

Folyamatos beszéd

Nyelv

Nyelv

(*) Közös Európai Referenciakeret (KER) szintjei

Társas készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Szervezési készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Műszaki készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Számítógép-felhasználói készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Művészi készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Egyéb készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Járművezetői engedély(ek)

Itt tüntesse fel, rendelkezik-e járművezetői engedéllyel, és ha igen, nevezze meg a kategóriáját.

Kiegészítő információk

Itt tüntesse fel az egyéb fontos információkat, pl. kontaktszemélyek, referenciák, stb.

Mellékletek

Idén is többnapos együttlétbe illesztettük a szakkollégiumi felvételi eljárás szóbeli fordulóját. Augusztus 29-én – az előző napi TanodaOlimpia fáradalmaival mit sem törődve – gyakorlatilag a teljes jelentkezői kör a Campus Kollégiumból indult a parkolóban várakozó buszhoz, bár akadt, aki külföldi munkáról futott be…

A Bevonótábor háromnapos programja ezúttal Tokajban kezdődött, sétahajózásra indultunk ugyanis a Bodrogon! A táj szépségétől, a hajó ringatásától megnyugodva sok teendő várt ránk aztán a Betlehem Evangélikus Pihenőházban, ahol Bevonóbált rendeztünk az első este. A jelentkezőket arra kértük, vegyék komolyan a kérést, ne bulira, ne diszkóra készüljenek, s a legtöbben így is készültek, noha akadtak a régi motorosok között olyanok, akik nem hittek a leírt szónak…

Összességében mégis megállapítható, hogy meglepően jó fogadtatásra talált a kezdeményezés! A fiúk illendően felkértek egy-egy leányt a báli részvételre, de mivel most úgy alakult, hogy kevesebb fiatalember alkotja a mezőnyt, a pár nélkül maradt leányok egy-egy bálanyát kaptak kísérőként a szakkollégium vezetőinek személyében. Miután kicsíptük magunkat az alkalomhoz illően, volt bevonulás, majd bemutatkozás, ahol aztán elszabadult a fantázia: mindenki kedve szerint választhatott karaktert magának. Nem ez volt ugyanis a valódi bemutatkozás ideje és helye, így felszabadultan mókázhattunk. Jól megalapozott hangulatban, oldott légkörben kezdődhetett így a táncoktatás: a palotás, a keringő és a rocki alapjaival ismertette meg a társaságot a táncpedagógusként is tevékenykedő egykori szakkollégistánk, az egyébként tanító szakon végzett Mihalovics-Bugya Zsófia és segítői. A tánclépések fáradalmait a protokolláris ismeretek bővítésével pihentünk ki: Zsófi mesélt a különböző típusú bálokról, a hagyományokról, az öltözködési szabályokról. Aztán a teríték – a különböző típusú evőeszközök és poharak – megismerése volt soron, amikor egy váratlan fordulattal egy új fiú ragadta magához a szót: Lévai Miklósról kiderült, hogy szakácsként végzett korábban, hajón is szolgált, tehát bőven szerzett tapasztalatot a profi vendéglátásban, még mielőtt vendéglátás-túrizmus szakra beadta volna jelentkezését a Nyíregyházi Egyetemre. Hallatlan magabiztossággal igazította el a társaságot, még arra is kitérve, a profi vendéglátásban hol a csapda a kínálásban… Az illedelmes bál idővel egyébként laza együttlétté oldódott, jól éreztük magunkat!

Hiába is igyekeztünk azonban az oldott hangulattal segíteni a jelentkezőket, másnapra ez elillant, bizony érzékelhető volt a feszültség, amikor megkezdődtek a felvételi beszélgetések. Miközben az intézményi igazgatótanács elnökének, Laborczi Gézának a vezetésével munkához látott a felvételi bizottság az új, illetve újra jelentkezők meghallgatásával, a többiek figyelmét ismerkedő feladatokkal, közösségi játékokkal igyekeztünk lekötni. A hangulatváltozás azonnal érzékelhető volt, amint eredményt közölt a feb: az új, felsőfokú tanulmányaikat most kezdő jelentkezők mellett felvételt nyert három olyan fiatal, akitől ugyan júniusban elbúcsúztunk, de más egyetemi szakon folytatják tanulmányaikat.
Este vendégünk volt Gerlai Pál, tokaji központtal szolgáló evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember, aki a konfliktuskezelés önismereti alapjaiba vezette be a fiatalokat. A kinek-kinek tükröt tartó, nagyszerű együttlét végén a gitár is előkerült.

A bevonótábor harmadik napjára nagyon megalapoztuk egy tökéletes új csoportkép elkészítését! Ismerve a bodrogkeresztúri kilátónál garantált, páratlan szépségű hátteret adó panorámát, programba iktattuk a kilátó felkeresését, kifejezetten a fényképezkedés szempontját szem előtt tartva… A fekete égbolt, a szakadó eső keresztülhúzta kimódolt számításainkat keddre ébredve, bár a helyszín adottságait kihasználva azért kísérleteztünk egy keveset, bízva a fotoshop irgalmában…de így még több időt szánhattunk a „bevonódásra” – amikor is az előttünk álló tanév feladataiba, a beiratkozás, tárgyfelvétel, a közelgő események megannyi tudnivalójába, a szakkollégista lét legfontosabb ismérveibe avattuk be a fiatalokat. Közben pedig megnéztük eddigi legjobb imázsvideónkat, mely legutóbbi ittlétünk alkalmával készült – itt is hála Kohut Árpi érzékenységéért, hozzáértéséért! A sok-sok információ átadását és az ebédet követően igyekeztünk vissza Nyíregyházára, mert az egyetemistákat megannyi adminisztratív teendő várta még a TO-n.

A 2021-22-es tanévben hét új szakkollégistát köszöntünk, de valójában több elsősünk van. Tizennyolcan járnak a Nyíregyházi Egyetemre, heten a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, a többiek pedig a DE egyéb szakjain tanulnak. Az ERSZK-nak jelenleg három Msc-n tanuló tagja van, öten felsőfokú szakképzésben tanulnak.

Isten hozta az új szakkollégistákat, és mindenkinek boldog újévet kívánunk!

A Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium (ERSZK) Ösztöndíj Programot hirdet hátrányos helyzetű, elsősorban roma/cigány NAPPALI TAGOZATOS egyetemi hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok számára.

Szakkollégiumunk nem csak roma/cigány fiatalokat vár tagjai közé. Eséllyel pályázhat hozzánk minden Nyíregyházán NAPPALI TAGOZATON tanuló, egyetemi hallgatói jogviszonnyal rendelkező, hátrányos helyzetű diák, aki érdeklődik a cigányságot érintő társadalmi kérdések iránt, s nem áll messze tőle a keresztény értékrend sem.

Szakkollégiumunk együtt lakó közösség. A szakkollégisták elhelyezéséről a Nyíregyházi Egyetem Campus Kollégiumában gondoskodunk. A szakmai programunkat a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat Alapító Okirata és az ERSZK pedagógiai programja /meersz.hu/ alapján valósítjuk meg. Egyházi hátteret a Magyarországi Evangélikus Egyház nyújt.

Sikeres felvételi esetén kollégiumi elhelyezést, teljesítménnyel arányos havi ösztöndíjat, egyetemi előre haladást biztosító szakmai programokat, tutori, mentori segítséget, nyelvi képzést, támogató közösséget biztosítunk.

Az ösztöndíj program jelentkezési határideje:

  1. augusztus 14. szombat, 16.00 óra (határidő utáni jelentkezéseket nem fogadunk el)

A jelentkezés módja:

Honlapunkon: http://www.meersz.hu/jelentkezes/

Postai úton: Evangélikus Roma Szakkollégium, 4400 Nyíregyháza, Kassa köz 3. 

A borítékon kérjük feltüntetni: Roma Szakkollégiumi jelentkezés

Benyújtandó dokumentumok listája

(a dokumentumok formátuma nem változtatható!)

  1. Pályázati adatlap
  2. Europass önéletrajz
  3. Első évesek esetében érettségi bizonyítvány és sikeres egyetemi felvételt tanúsító levél másolata
  4. Felsőbb évesek esetében hallgatói jogviszony igazolás és a Neptun-ból Tárgyteljesítési lap (teljesített kreditekkel!)
  5. Hátrányos helyzetet igazoló jegyzői vagy gyámhivatali határozat
  6. Esszé: Mit hozok magammal a középiskolámból? (Három élmény, tapasztalat – lehet pozitív vagy negatív)
  7. Motivációs levél a programban történő részvételről
  8. Lelkészi ajánlás (nincs kötelező formátum)
  9. Egyéb benyújtható, de nem kötelező dokumentumok:

            felsőbb éves szakkollégiumi hallgató ajánlása (nincs kötelező formátum)

           középiskolai tanári/egyetemi oktatói ajánlás

Felvételi eljárás várható menete

  1. Pályázati anyag beérkezésnek határideje: augusztus 14.
  2. Felvételi elbeszélgetés várható ideje (3 napos Bevonótáborban): augusztus 29-30-31. (Minden jelentkező emailben kap értesítést ennek részleteiről)
  1. Értesítés az eredményről e-mailben és levélben: szeptember eleje                        
  2. A felvett hallgatók első kötelező programja Zánkán, a KRSZH-RSZE közös tanévnyitó ünnepsége: szeptember 25-26.

A változtatás jogát fenntarjuk!

Nyíregyháza, 2021. május                                                    

                                                                                    Molnár Erzsébet

                                                                                   intézményvezető           

Felvételi Adatlap

Név:……………………………………………………………………………………………………………………….

E-mail: ………………………………………………………………………………………………………………. Telefonszám:………………………………………………………………………………………………………

Állandó lakcím:…………………………………………………………………………………………………………………..

Értesítési cím:……………………………………………………………………………………………………………………….

Anyja neve:……………………………………………………………………………………………………………………..

Születési hely és idő:…………………………………………………………………………………………………………………………

Felsőoktatási intézmény neve, ahol tanul/ahová felvételt nyert: …………………………………………………………………………………………………………………………

…………………………………………………………………………………………………………………………

Kar, szak/szakok: …………………………………………………………………………………………………………………………

Képzési szint: felsőfokú szakképzés / BA / MA / osztatlan- jelölje aláhúzással

Nyelvvizsga, milyen nyelvből, mikor:……………………………………………………………….

Finanszírozási forma: állami ösztöndíjas /részösztöndíjas /önköltséges /államilag finanszírozott/ költségtérítéses ((jelölje aláhúzással)

Képzés megkezdésének éve: …………………………………………………………………………………………………………………………

Elvégzett szemesztereinek száma: …………………………………………………………………………………………………………………………

Jelenleg részesül-e szociális helyzete vagy etnikai hovatartozása miatt havi rendszerességű támogatásban?

igen                                    nem

Ha igen, melyik szervezettől? …………………………………………………………………………………………………………………………

…………………………………………………………………………………………………………………………

Vállalom a szakkollégiumi együttlakást az NYE Campus Kollégiumában.

igen                             nem ( jelölje aláhúzással)

Kérjük, jelölje „X”-szel azt a négyzetet, amely hátrányos helyzet kategóriájába tartozik, és amely igazolására hiteles dokumentumot csatol! (Több négyzet is bejelölhető több jogosultság és dokumentum esetén.)

  • jegyző védelmébe vette középfokú tanulmányai során
  • rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesült
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult
  • állami gondozott volt
  • szülei nem rendelkeznek rendszeres munkajövedelemmel
  • szülei jövedelme nem haladja meg a jelenlegi minimálbért
  • szülei legmagasabb iskolai végzettsége általános iskola
  • szüleinek érettségit nem igénylő, elavult szakképzettségük van

A személyes adatok gyűjtése kizárólag a szakmai értékelés, ellenőrzése és nyomon követése érdekében történik, más szervezet részére nem adható ki. A résztvevők személyes adatai név nélküli, összesített formában, valamint csak a megjelölt felek: fenntartó, támogató szervezetek ellenőrzést végző megbízottak férhetnek hozzá. A különleges adatok csak a személyügyi nyilvántartástól elkülönítetten, azzal össze nem kapcsolva kezelhetőek. A szervezet, mint adatkezelő köteles gondoskodni a nyilvántartott adatok biztonságáról.

Aláírásommal igazolom, hogy az adatlapon szereplő adatok megfelelnek a valóságnak. Amennyiben ennek ellenkezőjére fény derül, az a programból való kizárást vonhatja maga után.

Dátum: ………………………………………………….

                                                                                                    Aláírás

NYILATKOZAT

nemzetiségi hovatartozásról

Ezt a nyilatkozatot a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumba történő felvételi eljáráshoz szükséges beadni, melyben az adott személy nyilatkozik nemzetiségi hovatartozásáról.

Tájékoztató:

Az alábbi nyilatkozat kitöltése önkéntes. Az adatokat bizalmasan kezeljük, az értékelésén, ellenőrzésén és nyomon követésén kívül más célra nem használjuk fel.

Az itt közölt adatok kezelése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseivel összhangban történik.

A végrehajtásban résztvevő fenntartó Magyarországi Evangélikus Egyház és a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium az érintett állampolgárok személyes adatait kizárólag a kötelező ellenőrzési és nyomon követési időszak befejeződéséig őrzik meg. Azt követően az adatok megsemmisítésre kerülnek. A személyes adatok gyűjtése kizárólag értékelés, ellenőrzés és nyomon követés érdekében történik. Közreműködő szervezetek részére csak összesített formában, név nélkül adható ki, akkor is kizárólag az ellenőrzést végző megbízottak férhetnek hozzá.

A különleges adatok csak a személyügyi nyilvántartástól elkülönítetten, azzal össze nem kapcsolva kezelhetőek. A kedvezményezett szervezetei, mint adatkezelők kötelesek gondoskodni a nyilvántartott adatok biztonságáról.

Az adatok megőrzésének időtartamára az egyéb dokumentumok megőrzési kötelezettségére vonatkozó szabályok vonatkoznak, és jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal elleni védelmük az adatbiztonság követelményének megfelelően kerül biztosításra.

Az intézmény egyidejűleg adatfeldolgozási szerződésben vállal kötelezettséget az adatok törvényi előírásnak megfelelő összegyűjtésére, tárolására és továbbítására.

Az itt következő nyilatkozatot a projektben résztvevő állampolgár önként, rábeszéléstől vagy egyéb befolyástól mentesen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 11. § (1) bekezdése alapján tette, és aláírásával egyben hozzájárul az adatok fenti céloknak megfelelő felhasználásához.

A programba történő belépés dátuma:

  1. Résztvevő tölti ki (önállóan vagy segítséggel)

Ön egy olyan programba jelentkezett, amelynek forrását a magyar költségvetés biztosítja. Annak érdekében, hogy az EU jogszabályoknak megfelelően követhessük a támogatások felhasználását és későbbi eredményeit, kérjük Önt az alábbi adatok megadására. Az adatok összegyűjtése, tárolása, feldolgozása és kezelése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek betartásával történik.

Köszönjük együttműködését!

Alulírott……………………………………………….  születési hely: …………………….………………

Születési idő (év, hó, nap) …………………….  anyja neve: ……………………….……………….

Személyi igazolvány száma:…………………………………………………………………………………

Nyilatkozatom (a megfelelő szó előtti rubrika jelölésével):

Az alábbi adatok a 2011. évi CXII. törvény alapján különleges adatnak minősülnek. Ha kérdések valamelyikére nem kíván válaszolni, kérjük, jelölje meg a „nem kívánok nyilatkozni” választ.

Mely nemzetiséghez tartozónak érzi magát?

  magyar,  bolgár,  cigány (roma),  görög,  horvát,  lengyel, német,  örmény,  román,  ruszin, szerb,  szlovák,  szlovén,  ukrán,  arab, kínai, orosz, vietnámi,

 egyéb, éspedig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,

 nem tudom,

 nem kívánok nyilatkozni

Ha egy másik nemzetiséghez is tartozónak érzi magát, kérjük, adja meg azt is!

 magyar,  bolgár, cigány (roma),  görög,  horvát,  lengyel,  német,  örmény,  román,  ruszin, szerb,  szlovák,  szlovén, ukrán,  arab,  kínai,  orosz,  vietnámi,

egyéb, éspedig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ,

nem tudom,

nem kívánok nyilatkozni

Hozzájárulás személyes adatok kezeléséhez

Hozzájárulok fenti adataimnak az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek betartásával történő kezeléséhez. Hozzájárulok személyi azonosításra alkalmas okmányomról (személyi igazolvány, vagy jogosítvány, vagy útlevél) fénymásolat készítéséhez és annak tárolásához.

Kelt: ……………………….. 20…. év ……………hó …..nap        

                                                                     ……………………………………………………………….

                                                                                         aláírás

Europass

Önéletrajz

Fénykép helye

Személyi adatok

Vezetéknév / Utónév(ek)

Cím(ek)

Házszám, utca, irányítószám, város (község), ország

Telefonszám(ok)

Vezetékes:

Mobil:

E-mail(ek)

Állampolgárság

Születési dátum

Neme

Tanulmányok

Időtartam

Végzettség / képesítés

Főbb tárgyak / gyakorlati képzés

Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve és típusa

Egyéni készségek és kompetenciák

Anyanyelv(ek)

Nevezze meg anyanyelvét (ha több van, mindet sorolja fel, ld.: kitöltési útmutató.)

Egyéb nyelv(ek)

Nevezze meg a nyelvet, esetleges nyelvvizsgát jelezze!

Önértékelés

Szövegértés

Beszéd

Írás

Európai szint (*)

Hallás utáni értés

Olvasás

Társalgás

Folyamatos beszéd

Nyelv

Nyelv

(*) Közös Európai Referenciakeret (KER) szintjei

Társas készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Szervezési készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Műszaki készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Számítógép-felhasználói készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Művészi készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Egyéb készségek és kompetenciák

Ismertesse ezeket a kompetenciákat és jelezze, hol sajátította el őket.

Járművezetői engedély(ek)

Itt tüntesse fel, rendelkezik-e járművezetői engedéllyel, és ha igen, nevezze meg a kategóriáját.

Kiegészítő információk

Itt tüntesse fel az egyéb fontos információkat, pl. kontaktszemélyek, referenciák, stb.

Mellékletek

Az Evangélikus Roma Szakkollégium 2020. augusztus 30-szeptember 1. között megtartotta szokásos bevonótáborát a bodrogkeresztúri Betlehem Evngélikus Pihenőházban. Idén 32 pályázóval utaztunk, 9 új hallgató adta be jelentkezését. A bevonótábor a szóbeli felvételi keretét jelenti intézményünkben.

A nyár végi bevonótábornak azóta örülünk, hogy kitaláltuk: az összes jelentkező közös – 2-3 napos – együttléte kiváló alkalom, hogy képet nyerjünk az új jelentkezők személyiségéről és az épp újra alakuló csoport dinamikájáról. Az együtt töltött napok alatt szerzett információmennyiséget az alkalmi együttlétekkel csak hetek-hónapok alatt gyűjthetnénk össze. A találkozás élménye pedig kifejezhetetlen és semmi mással nem helyettesíthető! Mindez hatványozottan igaz az idei bevonótáborra – a tavaszi karantén hatásai miatt.
A lelkesen várva-várt idei bodrogkeresztúri bevonótábor mindent visszaigazolt, csodás élménnyel gazdagodtunk mindannyian. Léleksimogató tapasztalat látni az egyszerre felszabadult és fegyelmezett társaságot működés közben. A régiek felveszik a fonalat, úgy keverednek, mozognak, hogy előbb-utóbb mindenki mindenkivel szót válthasson, közben bevonódnak az újak: ráéreznek a légkörre, a szokásokra, szabályokra, létrejönnek valódi párbeszédek, az ismerkedés formálisan is megtörténik, de ennél is fontosabb a „közeg” hatása.

Vasárnap délben gördült ki autóbuszunk a Városi Stadion, illetve az Index nevű műintézmény parkolójából, a bodrogkeresztúri Betlehem Evangélikus Pihenőházban pedig mint régi kedves barátokat fogadtak bennünket ebéddel. Miután belaktuk a helyet és már majdnem mind együtt voltunk, nekiláttunk az előzetesen megtervezett program végrehajtásának: 1. Ismerkedés, bemutatkozás. Nagyon formálisnak tűnik, de vannak jó módszerek, hogy játékká alakuljon. Az első szakasz felelőse Veszprémi Erzsébet volt, majd Beri Károly vitte tovább a játékba csomagolt összecsiszolódást. A vacsorát követően az ERSZK intézményvezetője, Molnár Erzsébet válaszolt a programba iktatott kérdésre: 2.Hová csöppentél/mibe keveredtél? A roma szakkollégiumi hálózat céljáról, értelméről, az idén kezdődő 10. tanév apropóján a megtett útról, történésekről beszélt a Kelet-magyarországi térségből, de főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kistelepüléseiről, szegregátumokból érkezett fiataloknak. Az este kötetlen együttléttel zárult, a részleteket hagyhatjuk, de nincs kétség, hogy jól érezték magukat Tokaj-hegyalján… Azt viszont fontos leszögezni, hogy a reggelit előkészítők gond nélkül láthattak munkához, semmi nem akadályozta őket a terítésben, tálalásban…

Hétfőn, augusztus 31-én izgalmas napra ébredtünk. Megérkeztek az intézmény igazgatótanácsának (IT) felvételiztető tagjai: Laborczi Géza ev.lelkész az IT elnöke, Bácskainé dr. Pristyák Erika, a NYE Turizmus és Földrajztudományi Intézet főiskolai docense, ugyancsak az IT tagja. A felvételibizottságban (Feb) szerepet kapott Varga Ákos alumni, aki szociálpedagógia szakon végzett az NYE-n és ma már a Nemzeti Tehetség Központ és a Camp Europe Felsőörs Közhasznú Kft. munkatársa. A Feb-nek mindig tagja az az intézményvezető mellett az ERSZK diákönkormányzati vezetője is, most Orgován Vivien, a DE Neveléstudomány Msc-hallgatója. 9 órától kezdődően meghallgattak minden új jelentkezőt, majd pedig néhány olyan régi szakkollégistát hívtak be, akinek fejlődésével, előrehaladásával, vagy a közösségben vitt szerepével kapcsolatban tisztázni, megbeszéli valót látnak.

Amíg a Betlehem pihenőház 1-es szobájában egymásnak adták a kilincset a felvételizők, a többiekkel az együttműködési készségeket fejlesztő csoportfeladatokon dolgoztunk. A valódi erőfeszítéseket igénylő „játékban” megint rendkívül jól teljesítettek a fiatalok: senki nem próbált lazsálni, összeszedettek voltak, komolyan vették és előbb-utóbb hibátlanul meg is oldották a feladványt!

Érzékelve, milyen izgalommal, sztresszel élik meg a fiatalok a felvételit, a Feb a döntést követően haladéktalanul nyilvánosságra hozta az eredményt. Gyorsan megtudtuk tehát, hogy minden új jelentkező felvételt nyert, egy régi tagunk feltételekkel jöhet velünk tovább, s ezek teljesülését novemberben értékeljük. Egy korábbi szakkollégistánk visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott választott hivatásában, így levelezőn folytatva tanulmányait „pártoló tag”-ja lehet az ERSZK-nak. (Részt vesz a programokon, tutori, mentori segítséget, nyelvi képzést kaphat, de ösztöndíjat nem, hisz lesz fizetése. A forma nem új és már bevált az előző évben.).

Közben kiscsoportos beszélgetésre olyan alumnik köré gyűltek a fiatalok, akik saját életük példájával motiválták, erősítették őket. A ma már doktori iskolánál tartó Virág Ádám, a középiskolai mentorként is aktív Orgován Lilla, vagy a felvételiztető Varga Ákos tapasztalatai többletmuníciót jelentettek a kezdőknek. Amíg ezt tartott, elkészült a Campus Kollégiumban érvényes szobabeosztás is a szakkolisok számára, hogy a kollégiumban már felkészülten várják a kártyáért jelentkező ERSZK-sokat.

A döntés kihirdetését követően jött el a teljes felszabadultság időszaka! Ismét buszra szálltunk, hogy Tokajban a bormúzeum, illetve a Világörökségi Bormúzeum interaktív programján vegyünk részt. Izgalmas felfedezőút út volt, különleges műelemzés az érzékszervek bevonásával, virtuális száguldás egy Miniben jogosítvánnyal vagy jogsi nélkül… meséljenek a fotók! És még sosem vacsoráztunk múzeumban – most ez is megvolt! Este nem maradt más dolgunk, mint élvezni egymás társaságát. Közös éneklés, tánc, beszélgetés – ami csak belefért, kitérve arra is, minek kell történnie a másnapi visszautazás után. Spontán önsegítő csoportok léptek akcióba, hogy a beiratkozás, a tárgyfelvétel, az egyetemi élet megannyi közelgő nehézségén átsegítsék egymást.

Folytassuk egy szemtanú beszámolójával:

Egyszer volt, hol nem volt…avagy milyen a bevonótábor?

Először is, aki nem tudná, a bevonótábor a szakkolis léthez szükséges utolsó lépcsőfok, ahol megtörténik a felvételi beszélgetés. És nem utolsó sorban részt vehetünk közösségi játékokon, aminek segítségével jobban megismerhetjük a jelenlegi szakkolisokat és az újakat is. Egy-egy program után az újonnan született barátságok egy közös dohányzás közben pecsételődnek meg.

A szakkoliról, már évekkel ezelőtt hallottam, ugyanis testvérem már rég tagja a közösségnek, és az esetek nagy százalékában csak pozitív dolgokról mesélt. Legendák keringtek otthon a szakkolis munkatársakról, a jelenléti ívekről, a több kilométeres sétákat követő múzeumi látogatásokról, és nem utolsó sorban Géza bácsi híres vicceiről. Nyilván más meghallgatni és átélni egy dolgot. Szerencsére, nekem mindkettő megadatott. Így egy pozitív élménnyel bővült az életem. Új barátokat szereztem, közelebbről megismerhettem a már látásból egyébként ismert szakkolisokat. Az érdekes témák mellett poénos beszélgetésekben is részt vehettem, amiket több percen át tartó nevetés kísért.

Sajnos azonban nem kerülhettem el a felvételi beszélgetés előtt lévő perceket sem, amik életem leghosszabb percei voltak. Talán jobban izgultam, mint a szóbeli érettségi vagy a KRESZ vizsgám előtt. Szerencsére, a velem együtt érkező új jelentkezők sem voltak ezzel másképp. Persze a régebbi tagok nyugtattak engem/minket, hogy nem kivégzésre várunk.
Később igazuk lett, és tényleg nem haltunk bele. Viszont egy jó és érdekes beszélgetéssel lettem gazdagabb. A beszélgetések után részt vettünk egy borkóstolón és két múzeumi látogatáson, ahol a legenda beigazolódott, és bátran kimerem jelenteni, hogy a múzeumok után legtöbben nem vágytunk jobban másra, mint egy szimpla ülőhelyre.

Összességében nagyon jól éreztem magam, az új élmények mellett számos új barátra tudtam szert tenni, és kisebb túlzásokkal kijelenthettem, hogy először éreztem azt, hogy nem számít, hogy ki hová tartozik, cigány vagy magyar. Nem volt helye az előítéletnek, nem kellett hallani egy-egy cigány megjegyzést. Ami hatalmas pozitívum volt számomra.
Az ember az ember, a tettei és az akarata határozza meg, hogy mennyit ér az életben.

Készítette: Lakatos Ádám

Az ERSZK maximális létszámmal kezdi a tanévet. 20-an a Nyíregyházi Egyetem beiratkozott hallgatói. Kilencen közülük felsőfokú szakképzésben vesznek részt, gazdaság és menedzsment, illetve turizmus-vendéglátás, informatika, agrár, illetve logisztika szakon tanulnak. Vannak sportszervező-rekreáció szakosok, csecsemő és kisgyermeknevelő, képalkotás, tanító, osztatlan tanárképzésben (különböző párosításban földrajz, történelem és testnevelés szakon) tanulók közöttük. A DE Egészségügyi Karán három leendő védőnő-, egy ápoló- és két mentőtiszt-hallgató tanul, és négyre nőtt az Msc-n továbbtanulók száma: szociológia, ápolás és két neveléstudomány szakos van közöttük. A Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán egy hittanár-nevelőtanár szakos hallgatónk készül a jövőre. Az ERSZK tagjainak többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de továbbra is vannak Hajdú-Biharból, Szolnok megyéből, sőt Kárpátaljáról is hátrányos helyzetű fiatalok közöttünk. A hangulat egyre családiasabb: új fejlemény, hogy ideértek a korábbi szakkollégisták kisebb testvérei, unokatestvérei, avagy a szűkebb-tágabb szomszédság, így erősödik a paszabi, a hodászi és a nagyecsedi klán, de Ibrány is jön föl!

Isten hozta az új szakkollégistákat a 2020/21-es tanévben, áldást kérünk erőfeszítéseikre és intézményünkre, hogy célba tudjuk juttatni őket!