Eredetileg csak Fabiny Tamás elnök-püspök Nyíregyháza-kertvárosi programjával terveztünk: részt veszünk a gyülekezet orgonájának megáldásán, majd azt követően a Testvéreim és a nyáj című, nem rég megjelent három kötetes mű könyvbemutatóján… A program azonban alaposan kigömbölyödött…

 

Az Élim Evangélikus Szeretetotthon régi partnere az ERSZK-nak. Teret enged a szakkolisok önkéntes munkájának, de egy pályázati program keretében a fogyatékossággal élők iránti érzékenyítésbe is bevonják a fiatalokat. Így alakult, hogy szeptember utolsó péntekjén az Élimbe voltunk hivatalosak a szakkollégium fiatalabb felével. Az első és másodéves hallgatók számára tartottuk fontosnak bemutatni ennek a nagy múltú evangélikus diakóniai intézménynek a munkáját. Sipos Ilona intézményvezető és munkatársa, Sándorné Hargita Edit prezentációja után a foglalkoztatóban időztünk azokkal a lakókkal, akik már lelkesen vártak ránk. Közös színezéssel hangolódtunk egymásra az értelmi sérült lakókkal.


A szakkolisoknak ez a csapata a Bolyai téri közösségi házban még önismereti, személyiségfejlesztő foglalkozáson vett részt, míg a többiek a protestáns és a katolikus liturgia leglényegesebb különbségeiről hallgattak előadást az ERSZK termében, az egyetem. A két felünk az esti programon egyesült, az erről szóló részletes képes beszámoló az evangelikus.hu-n olvasható.

 

A tanév elejéhez időzítve az Élim Szeretetotthonba látogattunk a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósított program keretében. A közel százéves diakóniai intézmény múltjával, történetével, az ellátottak helyzetével és sajátosságaival ismerkedtünk meg Sipos Ilona intézményvezető és Sándorné Hargita Edit fejlesztőpedagógus közreműködésével, majd az intézmény lakóinak segítségével érzékenyítő játék részesei lehettek a szakkollégisták.

Az ERSZK tagjai visszatérő vendégek az Élimben, de a hallgatók egy része folyamatosan cserélődik, az új szakkollégisták némelyikének megrendítő élmény volt a látogatás, mert még sohasem találkozott értelmi sérült, vagy más súlyos fogyatékkal élő emberrel.

A program egyúttal az önkéntes munkára készítette fel a fiatalokat: a szakkollégisták ebben a félévben maguk választotta helyszíneken és önálló szervezéssel teljesítik a havi 10 órás társadalmilag hasznos tevékenységet.

Találkozásokban gazdag, tartalmas hétvége van mögöttünk, melynek izgalmait az év végi zárás, a vizsgaidőszak közelsége fokozta.

Elolvasom

Végre eleget tehettünk a meghívásnak, amikor a május 20-21-i műhelymunka-hétvégén ellátogattunk az Élim Evangélikus Szeretetotthonba. Hosszasan készültünk, mert nehezen találtunk alkalmas időpontot, de a Derkovits utcai intézményben türelmes szeretettel vártak ránk.

Elolvasom