Hadházy Csaba emlékérmet adományozott a Debreceni Egyetem OEC Egészségügyi Karának Tanácsa Nagy Ildikónak, aki befejezte tanulmányait ápoló szakirányon.
Ezt az elismerést – a bronz emlékplakettet és oklevelet – a kiemelkedő tudományos munkáért két végzős hallgatónak adományozza a Kari Tanács minden diplomaosztás alkalmával: számba veszik az önálló kutatói tevékenységet, ennek nyomán a hazai és külföldi konferenciákon való részvételt, előadások tartását idegen nyelven és magyarul, és beleszámít a TDK-eredmény is.
Az Evangélikus Roma Szakkollégium tagja, Nagy Ildikó „A burnout szindróma (kiégés) vizsgálata a nyíregyházi ápolók körében” című kutatásával illetve dolgozatával indult a TDK-n. Mint emlékezetes, a TDK kari fordulóján prezentációját Finnországban, Kaajaniban, egy laptop kamerájába nézve adta elő, ugyanis külföldi gyakorlatát töltve scype-on kapcsolódott a konferenciához. Virág Ádám kezelte a ppt-t, egyben készen arra, hogy Ildi „magyar hangja” legyen, ha zavar támadna a kapcsolatban. Ildi témavezető tanára dr. Kiss János volt. Nagy Ildikó végül országos 1. helyezést ért el ezzel a kutatásával, számos konferencián, külföldi szakmai gyakorlaton vett részt és kiváló minősítéssel kapta kézhez diplomáját a hét végi ünnepségen.
A frissen végzett diplomás ápolónak feltett szándéka, hogy folytassa tanulmányait a Debreceni Egyetemen: beadta jelentkezését szociológiára is – ez a szak épp a tudományos előmenetelt támogatná – , de igazán boldog attól lenne, ha népegészségügyi mesterszakon tanulhatna szeptembertől.
Ildi egyébként megkezdte jól megérdemelt nyári pihenőjét: hétfőn római tanulmányútra indult az Egyetem szervezésében, júliusban a családnak szánja idejét, augusztusban pedig az álláskeresés következik. Ildi elképzelése szerint fontos lenne további gyakorlatot szerezni, ugyanakkor a mesterképzés nem is vesz igénybe annyi időt, hogy ne lehetne mellette dolgozni is – egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy Debrecenbe kell áttennie székhelyét.

11215577_863649897041962_1062501036_o_

dsc_1210_ kep_1