Mint ismeretes, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatba tömörült intézményeket nem csak a közösen kimunkált hitvallás, a közösen megfogalmazott célok és a képzés programja köti össze. Számos példa volt már rá, hogy az egyik intézmény által szervezett rendezvényre a többiek is meghívást kaptak.
Roma Társadalompolitikai Akadémia
Idén is megrendezésre került a Roma Társadalompolitikai Akadémia, melynek helyszíne Zánka volt. Minden szakkollégiumból érkeztek diákok az eseményre. A mi szakkollégiumunkból hatan mentünk.
Megérkeztünk és egy kis pihenő után megkezdődtek a programok. Ezek nem kötött előadások, inkább beszélgetések voltak. Vacsora után volt a csapatépítés. Itt szintén beszélgettünk halk zene mellett. Megismertük a többi szakkollégistát. Este pedig néhányan elmentünk bulizni.
A második nap már kicsit húzósabb volt az esti buli miatt, de nagyon vártunk a programokat. A hétvége legjobb feladata az volt, amikor csapotokat alkotva megoldásokat kerestünk különböző problémákra. A csapatokat véletlenszerűen alkották és a témákat sem úgy kaptuk, hogy ki milyen szakon tanul épp. Beszélgettünk az oktatásról, egészségügyről, kultúráról, diszkriminációról, lakhatásról, megélhetésről.
Minden csapat kapott egy témát, amit ki kellett dolgozniuk, majd megosztani az ötleteiket és terveiket a többiekkel. Sok érdekes megoldás született, és rájöttünk a feladatból, hogy csak mi, fiatalok tudunk tenni azért, hogy ezek a tervek megvalósulhassanak.
A feladat, és az ebéd után közösen lementünk a partra, ki lubickolni, ki napozni, ki beszélgetni. Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát. Vacsora előtt összegeztük a napot, és következtetéseket vontunk le. Majd néhányan megint elmentünk bulizni – kizárólag csapatépítés gyanánt.
Az utolsó nap leginkább a pihenésről szólt. A reggeli után összepakoltunk és kimentünk a strandra.
Rendkívüli hétvége volt, mert megismerkedtem hozzám hasonló fiatalokkal, és eltölthettem egy kellemes hétvégét a barátaimmal a Balaton partján.
Orgován Lilla