Roma mentor műhelysorozat

Lázár Péter „régi ismerőse” a szakkollégistáknak. Ez akkor is igaz, ha a legfiatalabbak a november-decemberre megszervezett „Roma Mentor” online műhelysorozat alkalmával találkoztak vele először. A régiek azonban nagyon is emlékeznek a korábbi, erős nyomot, benyomást hagyó alkalmaira és sűrűn felemlegették, hivatkoztak rá. De olyan, pedagóguspályára készülő hallgató is van, akinek egy vizsgatétel elevenedett meg ezzel a találkozással!

Lázár Péter cigány pedagógus, pedagógia szakos bölcsész, aki állami gondozásban nőtt fel, nevelői hatására pedagógus lett. Nevelőtanárként kimagasló sikereket ért el tanítványaival (zenekart alapított, színjátszóversenyeket, országos szertorna versenyeket nyertek). A 90-es évek elején 10 állami gondozott gyereket vett magához, nevelte őket saját családjában nagykorúságukig, létre hozva ezzel egy új típusú gyermekvédelmi ellátási formát, az akkor még hazánkban ismeretlen lakásotthon intézményét. 1993-2000 között, a Nyírteleki Általános Iskola tanítójaként a „korrekciós cigány osztály” tanítása során kifejlesztett egy innovatív pedagógiai gyakorlatot, ami később Kedvesház-pedagógia néven vált ismertté a közoktatásban. A roma gyerekek fejlesztésében hatékony módszer sajátossága a kultúraazonos megközelítés, az előzetes tudásra építés, az élményszerző, tevékenykedtető tanulás, közösségépítés és a szülőkkel való együttműködés.

1995-ben létrehozta a Kedvesház Kollégiumot, vezetőjeként kidolgozta az intézmény esélyteremtő programját. A Kedvesház 25 éve működik Nyírtelken, egyedülálló a gyermek-és család jólléti intézmények sorában; hiánypótló esélyteremtő szolgáltatásokat és feltételeket nyújt a (preventív) gyermekvédelmi, szociális, családvédelmi, valamint oktatási területeken a hátrányos helyzetű gyerekeknek és családjainak. 2000-től feleségével és alkotótársával, Bordács Margittal dolgozta ki a Kedvesház-pedagógia akkreditált pedagógus-továbbképzési programját, majd megírták és megjelentették a módszer elméletét és gyakorlatát leíró módszertani kézikönyvüket, a Kedveskönyvet (Dinasztia Könyvkiadó 2002. Bp.) Az alkotópáros 20 éve terjeszti misszióként a Kedvesház-pedagógiát akkreditált képzések formájában; több száz oktatási intézményben 6000-nél is több szakember alkalmazza módszereiket a roma/hátrányos helyzetű gyerekek nevelésében a szülőkkel való kapcsolat kiépítésében itthon és külhonban. Jelenleg a Gyerekesély Program (EFOP-1.4.1) országos szakértőjeként dolgozik, módszertani segítséget nyújt a járási projektek szakembereinek a célcsoport bevonása és megtartása terén.

A Roma mentor műhelysorozatot az online térre adaptálva szerveztük meg, csoportbontásban. Biztosra mentünk, amikor azt vártuk, hogy Lázár Péter személyes példáján keresztül megerősítést kap a szakkollégisták identitása, inspirációt, motivációt kapnak a belső értékeik kiteljesítésére; megerősítést a hit, cél, akarat vezérelte kitörési hajtóerőben, ami által nagy dolgokra képes az ember.
Ebben a korban is működik a Kedvesház-pedagógia, ugyanakkor az önismereti, én-erősítési, közösségépítési, tanulási – módszerek megismertetése nem csak a szakkollégista egyéni fejlődését szolgálja, de a jövőre nézve is alkalmazható módszertani eszközt, tudást jelent az életvezetéshez, vagy a roma/hátrányos helyzetű gyerekekkel, családokkal való – szociális- és gyermekvédelmi, oktatási, közösségi – munkához.

Négy héten át keddi és szerdai csoportok találkoztak újra és újra a meeten. A négy alkalmas műhelysorozat tematikája egymásra épült.
Az első találkozás nagy kérdése az volt, Kik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk? Lázár Péter önbemutató szuggesztív előadása nyomán megnyíltak a fiatalok is. A következő találkozás középpontjában egy örökérvényű igazság állt: „Te is más vagy, Te sem vagy más!” avagy: a „pettyetlen katicák is tudnak repülni!” Szécsi Magda meséje alaposan megmozgatta a fiatalok fantáziáját, és erős motivációt kaptak az online házi feladatok elkészítéséhez: ki-ki önálló kutatómunkával egy híres roma ember bemutatását vállalta. Ennek megfelelően a következő találkozás során, „Gyökerek nélkül elvisz a szél!” mottóval izgalmas kiselőadások hangzottak el többek között Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Bari Károly, Kovács József Hontalan, Snétberger Ferenc, Karamell, Mága Zoltán, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs János, Czifra György, Rostás-Farkas György, Péli Tamás, Szentandrássy István életútjáról és munkásságáról, avagy a Kalyi Jag, az Ando Drom együttes művészetéről. Lakatos Menyhért Füstös képek című regényéből megindító felolvasást hallottunk, katartikus élményt adva a fiataloknak. Kiváló előkészítése volt ez az utolsó műhelymunkának, melynek mottója „Kitörés a tanuláson át”. Itt a Kethano-k jelentőségével, tanulásmódszertani sajátosságokkal foglalkoztak a fiatalok, és erre különösen érvényes volt – az egyébként végig megfigyelhető tendencia –, hogy amit Lázár Péter csinált a fiatalokkal, az egyszerre volt önfejlesztő és módszertani felkészítés a kisebb gyerekek körében végzendő mentori munkához.
Az utolsó házi feladat egyben útravaló is a programban részt vevő szakkollégisták számára: a kedves tárgyak bemutatása megjelöli a kapaszkodót…

Lázár Péter hiteles szakember a megélt tapasztalataival, megküzdött harcaiból kimunkált és tudományosan is kellően alátámasztott eszközrendszerével. Nagy élmény a vele való találkozás, az ERSZK-ban pedig törekszünk rá, hogy a szakkollégisták minden generációjának lehetővé tegyük megismerését.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .