Pillekő-tábor Baktalórántházán

Szeptember második hetét az Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatói Pillekő-táborban töltötték.
10632684_696947363720987_7614744367759821908_n_

Itt megtanulhatták az egyik, mennyiségében legnagyobb tömegű hulladék, a pille-palack egy lehetséges felhasználási módját.
Útmutatót Schmied Péter, a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanára adott, aki a forma kiválasztása után segített a hallgatóknak megtervezni az alkotásokat, majd természetesen segített az összeállításban is.
A diákok megtapasztalhatták a közös alkotás örömét, valamint azt, hogy hogyan lehet környezetbarát technikákkal tartós és hasznos tárgyakat készíteni – hulladékból.
Amíg a művek száradtak, dr. Kiss Ferenc, a Nyíregyházi Főiskola dékánja tartott előadást a hallgatóknak a környezetvédelemről.
Az amúgy, legfeljebb szelektív hulladéknak ismert pille palackok most az Evangélikus Roma Szakkollégium baktalórántházi táborában új értelmet nyertek és ezzel új funkciót is kaptak. Nem csak ” kivontunk a forgalomból” sok zsák műanyagpalackot és szabadítottuk meg a környezetünket szinte soha le nem bomló szeméttől, hanem ezzel módot teremtettünk arra is, hogy kiengedjük mélyen szunnyadó művészi hajlamunkat és alkossunk. Ragasztottunk, formáztunk, festettünk és néhány napra új dimenziókba kerültünk. Világmegváltók (környezet) lettünk és művészek (szobrász, festő és tervező szakon), kiben mi bujkált eddig. Ja és a végén persze a valódi haszon a kicsiknek, akik majd ezeken a játékokon indulnak nagy felfedező útra, vagy meghódítani a világűrt, ki-ki álmai, vérmérséklete szerint.

10425179_696950770387313_4824197824909063948_n_ 10439511_696949913720732_5017020076133090141_n_ 10442506_696945227054534_3879267325819706875_n_ 10647078_696946220387768_510421502883864028_n_ 10649662_696948950387495_7767408077802455246_n_ kep_1

10415621_696951317053925_8612944248224360041_n_ 10445967_696953357053721_3679272284217180448_n_ 10461319_696951897053867_7557569473672340891_n_ 10636151_696950393720684_4968019990271504213_n_

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .