Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat diákjait és vezetőit fogadta a parlamentben szeptember 26-án.
A találkozón a budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a debreceni református Wáli István Cigány Szakkollégium, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói, valamint intézményünk, a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium tagjainak egy csoportja vett részt.
Kövér László vezetésével bejárhattuk az országház látogatható részeit: megnéztük a parlamenti üléstermet, a kupola alatt a koronát, elsétáltunk a köztársasági elnök irodájának folyosóján, majd a Delegációs teremben kötetlen beszélgetés következett. Előbb a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatba tömörült intézmények képviselői mutatkoztak be. Az Evangélikus Roma
Szakkollégiumról Arató Andrea beszélt imponáló magabiztossággal, lényegre törően mutatta be a nálunk folyó munkát.
A házelnök a találkozón egyebek mellett azt mondta: jelenleg a teljes roma lakosság egy százalékának van felsőfokú végzettsége. A cél az, hogy legalább tíz százalékra emelkedjen ez az arány. Hozzátette: éppen ezért fontos a szakkollégiumi rendszer fenntartása, amely segíti diplomához jutni a hátrányos helyzetű tanulókat. A Parlament Ügyfélszolgálati Irodájának vezetője tolmácsolta előzetesen célba juttatott kérdéseinket, ezekre válaszolva Kövér László kitért a Bibó-szakkollégiumban eltöltött éveire, illetve azoknak a támogatásoknak a jelentőségére, amelyeket a közoktatásban, és a korai fejlesztésben kaphatnak a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok.
A találkozás közös fotó készítésével zárult, amikor átadhattuk ajándékainkat a házelnöknek. Az Evangélikus Roma Szakkollégium a nyíregyházi evangélikus nagytemplomról készült, Kőbe épített hitvallás című albumot adta emlékbe a Parlament elnökének. Az országházi látogatás a közelmúltban felállított parlamenti őrség parádés alaki bemutatójával zárult.
A felbecsülhetetlen értékű és szépségű Országház minden látogató számára különleges élmény volt, az épített örökség páratlan kincsét azonban azok a szakkollégisták is megtekinthetik majd, akiknek erre most nem nyílt lehetőségük. Az ERSZK működésének alapot adó TÁMOP – 4.1.1.D – 12/2/KONV-2012-0006 jelű projektünk, mely az Európai Unió támogatásával valósul meg tartalmazza a tervezett programok sorában a Parlament megtekintését.