Öröm és siker Böszörményben

Öröm és siker ért bennünket Hajdúböszörményben! Az ERSZK háromtagú csapata az előkelő 2. helyen végzett tizenöt induló között a cigány népismereti vetélkedőn. Büszkék vagyunk a Balogh Melissza-Rézműves Norbert-Varga Ákos trió teljesítményére. Szeretettel gratulálunk!

Cigány népismereti vetélkedőre invitált bennünket a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán működő Lippai Balázs Roma Szakkollégium március 1-re. A Tálentum projektben meghirdetett versennyel az volt a rendezők célja, hogy a hallgatók, diákok körében egyfelől megismertesse a roma kulturális hagyomány kimagasló értékeit, másfelől hozzájáruljon annak továbbörökítéséhez. A Kárpát-medencei cigány kulturális és néprajzi hagyományok lényeges szerepet játszottak a cigányság társadalmi helyzetének meghatározásában, önértelmezési folyamatának kiteljesítésében.

A múlt század 70-es éveitől összegyűjtött és feldolgozott zenei, népköltészeti, viseleti, szokásjogi hagyományok megismerése, életben tartása lényeges a tanult roma fiatalok identitásának megerősítése szempontjából. A hajdúböszörményi szervezők a verseny meghirdetésével nem csak az előzetes felkészülést tették lehetővé, de a programot úgy állították össze, hogy a fiatalok élményszerű tudásmegosztás részesei lehettek.

A benevezett csapatok nagy része középiskolákból érkezett: Biriből, Debrecenből, Püspökladányból jöttek érettségire készülő fiatalok, de a felsőoktatási szakkollégiumi hálózat is képviseltette magát például Debrecenből, Szegedről, a házigazdák pedig két csapatot is indítottak a megmérettetésen.

A változatos feladatsor némelyik eleme kifejezetten kreativitásra buzdított, kezdve a névválasztástól, bemutatkozástól a saját logó tervezésééig. A tesztek sorával azonban az a csapat tudott megküzdeni, amelyik érdemi felkészültségre, rendszerezett tudásra tett szert akár a szokások, a néprajz, a mesterségek, a nyelv, az irodalom, a zene, a tánc vagy éppen a cigányság története témájában. Ismerni, felismerni kellett a legkiválóbb roma költőket, képzőművészeket, zenészeket: hol életrajzi adatok, alkotások, hol pedig fotók alapján, s a skála egészen széles volt Cinka Pannától, Cziffra Györgyön, Choli Daróczi Józsefen, Jónás Tamáson át Caramellig… De még a gyógynövények azonosítása is a verseny része volt.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai – az elsőéves gazdaság és menedzsment-szakos Balogh Melissza, a harmadéves, hittanárnak készülő Rézműves Norbert és az utolsó pillanatban beugró harmadéves szociálpedagógia szakos Varga Ákos (Balogh Rolandot a tanítási gyakorlat tartotta itthon) – izgalommal és kíváncsisággal készültek a megmérettetésre. Melissza érettségizett roma népismeretből, Norbi nem csupán anyanyelveként használja a lovárit, de felsőfokú nyelvvizsgája is van belőle és Ákos is sokat dolgozott már népe értékeinek megismeréséért, épp az identitás-dilemmáktól motiválva – de hogy ez mire lesz elég, senki sem tudhatta egészen az eredményhirdetésig. Végül a házigazda intézmény egyik csapata nyerte a versenyt, az ERSZK pedig a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel.

A mezőnyt neves szakemberek értékelték: Biczó Gábor kulturális antropológus, Láposi Terka bábművész, valamint Tóth Norbert, mindnyájan a DE-GYGYK oktatói. Kiváló rendezvényen vehettünk részt, színvonalas versenyben volt részünk, hála és köszönet érte!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .