Az Evangélikus Roma Szakkollégium szakmai programjának fontos része a havonként sorra kerülő tematikus hétvégék sorozata. A korábbi, TÁMOP által támogatott projekt gyakorlatától eltérően most az aktuális hétvége programját mindig egy-egy modul tartalma határozza meg. Ennek megfelelően a szemeszter első tematikus hétvégéjén februárban a közismereti modul részeként a közösségfejlesztés, márciusban – Húsvéthoz közeledve – a spiritualitás, keresztény értékrend, míg áprilisban a cigány-magyar identitást erősítő modulra épült az együttlét.
A 2016. április 15-16-i szakmai hétvégére olyan előadókat hívott az Evangélikus Roma Szakkollégium, akik a sikeres roma programokba, a cigányság körében végzett munka jó gyakorlataiba engednek bepillantást.
Pénteken délután az ERSZK termében (Nyíregyházi Egyetem B ép. 105.) Sörös Iván, az EMMI Gyermekesély Főosztályának vezetője a Biztos Kezdet Házak működésének tapasztalatairól beszélt a szakkollégistáknak. A súlyos deprivációval sújtott roma lakosság számára gyakorlatilag megszűnt mára a társadalmi mobilitás, a gyermekek automatikusan öröklik meg szüleik kilátástalan sorsát. A korai fejlesztésben rejlő lehetőségek kiaknázására az ezredforduló környékén kezdődött meg a Biztos Kezdet program magyarországi adaptációja, jelenleg 112 gyerekház működik, főleg a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben. Ezek az intézmények mára a gyermekvédelem első vonalává váltak – hangsúlyozta Sörös Iván. Jelenleg 50 újabb intézmény kialakítására van pályázati forrás.
Ezt követően Berki Judit, szociálpolitikus, az antiszegregációs kerekasztal tagja, a bátonyterenyei Tanoda programot mutatta be. Két filmet vetített Berki Judit: a „Ne félj több lenni!”, illetve a „Tíz év múlva” című video nyomán a szociális ellátórendszer hiányosságairól, a gyakran megoldhatatlan, drámai élethelyzetek sokaságáról és a kiúttalanságról beszélgettünk.
Szombaton, 9 órától a kertvárosi gyülekezet Bolyai téri közösségi központjában folytatódott a program. A Nyírtelek-görögszállási cigánymissziót Kiss Tamás mutatta be. Cselekvő szeretet, távolságtartás helyett közelség – lebbentette fel a fátylat a titokról a Filadelfia gyülekezet aktív tagja, az egyébként logisztikai vezetőként dolgozó Kiss Tamás. A Györfi Mihály lelkész vezette közösség azt vallja, hogy az evangélium diakónia nélkül szeretetlenség, azonban a diakónia az evangélium nélkül hasonlóképpen szeretetlenség. Az élet kenyere maga Jézus Krisztus, de a mindennapi betevő fizikai valójában sem nélkülözhető. Ennek szellemében a görögszállási nehézsorsú embereknek sokféle szociális alapszolgáltatást szervezett a gyülekezet a tanyagondnoki szolgálattól a fóliakertészetet fenntartó szociális földprogramig.
A hétvégi műhelymunka keretében vendégünk volt Aida El-Seaghi, az édesapja révén félig jemeni származású, Debrecenben élő fogorvos (Az év önkéntese 2015-ben), a Migration Aid kötelékében a migránsokat segítő szolgálatáról, tapasztalatairól számolt be, illetve a jelenség mögötti összefüggésekbe, okokba engedett betekintést. A Közel-keleti és Észak-afrikai társadalmi válságok, polgárháborúk megrázó képei most is nyilvánvalóvá tették, hogy a Taliban, az Al Kaida, az Isis, a Boko Haram, és a Taliban terrorja teszi földönfutóvá a menekülteket, s ennek a terrorizmusnak az ő nézőpontjukból egyáltalán nincs köze az iszlámhoz. Aida előadása nem hagyott kétséget, a humánum alapján mire van szükség és mi a teendő a migránsok segítésében.
Dr.Jenei Teréz, a NYE Tanítóképző Intézetének vezetője, főiskolai tanár modellértékű további jó gyakorlatokat ismertetett, illetve a nem sikeres társadalmi integráció okait boncolgató kérdésekkel bombázta a szakkollégistákat. Többség és kisebbség viszonyának rendezésében mi a helyes gondolkodás: ha a másságot hangsúlyozzuk, azt kockáztatjuk, hogy tovább nő a szakadék; ha a szegény-probléma alá söpörjük be a romákat sújtó helyzetet, az asszimiláció felé sodródunk… A romák kétharmada kilátástalan mélyszegénységben él, számukra is érvényes igazság, hogy „az oktatás lift a társadalmi mobilitásban”, de a szülők támogató hozzáállása nélkül egyik modell se működőképes. Végül a MesÉd, a Mesélő Édesanyák projektet bemutató filmet nézték meg a szakkollégisták a tematikus műhelymunka áprilisi fordulójában.