Káli-Horváth Kálmán Meztelen zsoltár című verseskötetének bemutatójára és feleségével, Borkó Mariannával közös kiállításának megnyitójára látogattak az ERSZK tagjai a Móricz Zsigmond Könyvtárba szeptember 12-én. Ismerve a költőként és képzőművészként egyaránt jegyzett Káli-Horváth Kálmán munkásságát és életútját, s mert ő egyúttal társintézményünk, a budapesti RefoRom, vagyis az egyik református szakkollégium vezetője, magától értetődő volt részvételünk a városi szinten is jegyzett közművelődési rendezvényen.
Káli –Horváth Kálmán a Magyar Televízió 90-es években megtartott utolsó Ki mit tud? című televíziós tehetségkutatóján robbant a köztudatba versmondóként. Az akkor még állami gondoskodásban élő fiatalember egy időre eltűnt a nyilvánosságból, hogy aztán a Duna Televízió bemondójaként térjen vissza. Életútjának további fordulatai szétfeszítenék a rendelkezésünkre álló kereteket, de az biztos, hogy közben az önkifejezés különböző formáiban egyaránt magas színvonalon teljesítő művésszé érett.
A rendezvény elsősorban a most megjelent versekre koncentrált, Pregitzer Fruzsina színművész közreműködésével jó néhány fontos vers hangzott el a könyvbemutatón is. A műelemzésre, a versek értelmezésére dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténészt nyerték meg a szervezők. Jánosi professzor előbb az irodalmi kánonban, a magyar líra vonulataiban, a rokon-költők sorában helyezte elénk Káli-Horváth Kálmán alkotásait, majd olyan verselemzések következtek, melyek megrázó élménnyé emelték a rendezvényt. A súlyos gyermekkort, a mélységes mély tapasztalatokat, az istenkeresés tépelődéseit taglaló elemzés sokat segített a fiataloknak a versek megértésében és befogadásában. Ahogy azt is láttatta a rendezvény, hogy a gyermek és fiatalkorban megélt sok-sok fájdalom, nehézség és sorscsapás hogyan fordítható kiemelkedő színvonalú teljesítménnyé, mely végül a közösség elismerését és sikert hoz.
Örömünkre szolgált, hogy a rendezvény sikerességéhez magunk is hozzájárulhattunk azzal, hogy az előkészületekben önkénteseink is közreműködtek.