Közös asztal – Encs

A roma gyülekezetek nyári hitépítő táborát ezúttal Encsen rendezte meg a Magyarországi Evangélikus Egyház cigánymissziója. A Közös asztal elnevezésű táborba Sárszentlőrincről, Szentetornyáról, Nyírtelek-Görgszállásról és az Encset is magában foglaló fancsali lelkészi körzetben található Csenyétéről érkeztek résztvevők. És immáron harmadszor, ott voltak a roma szakkollégisták is.


infoblokk_kedv_final_felso_cmyk_ESZAAz augusztus első hetében megszervezett tábor idei témája a szó volt. A nyitó áhítaton Bakay Péter, az MEE cigánymissziói lelkésze a nyelv bűneiről beszélt, majd Györfi Mihály, a nyírteleki Filadelfia Gyülekezet lelkésze a teremtő szóról, a prófétálás, tanítás jelentőségéről. A Békésből érkezett, szentetornyai Lacki János témája a hazug, csalárd és az igaz beszéd szembeállítása volt.

Péntek délután a tábor közössége Csenyétére, a mélyszegénységben élő, a világtól hegyekkel elzárt roma faluba látogatott. Énekszóval igyekeztünk közelebb hívogatni a csenyéteiket, de mint a missziói munkát évekkel ezelőtt elkezdett Domokos Tibor lelkipásztortól megtudtuk, azok jöttek elő a drámaian lepusztult házakból, akik egyébként is eljárnak az evangélikus alkalmakra; akik gyermekeiket elhordják a korai fejlesztést nyújtó gyerekházba; akik tevékeny részesei a falu feletti dombon, lepusztult állapotában megvásárolt egykori református templom felújításának… A csenyétei utcai evangélizációt követően páran velünk tartottak az encsi kollégiumba és „odaültek a közös asztalhoz”.

Áldás vagy átok, Bűnvallás, bocsánatkérés – megbocsátás, Káromkodás, avagy kedves, építő beszéd – ezekről Molnár Erzsébet, az ERSZK intézményvezetője, Rachel Eskesen, a Közép-Európában tevékenykedő amerikai önkéntesek szupervisora, illetve Domokos Tibor tartott áhítatot. Szombaton Vizsolyba, az első magyar nyelvű bibliának emléket állító múzeumba látogatott a csoport, ahonnan minden gyülekezet saját nyomtatású emléklappal tért haza. A Közös asztal tábor résztvevői vasárnap az encsi gyülekezet szép, modern templomában vettek részt úrvacsorai istentiszteleten a helyiekkel közösen.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium ezúttal harmadszor kapcsolódott be az evangélikus egyház nyári cigánymissziói alkalmába. Az összetartozás érzésének erősítésén túl a mi feladatunk annak a példának a felmutatása, hogy a családok nehéz, kilátástalan anyagi helyzetében sem lehetetlen bejutni a hazai felsőoktatásba, amennyiben a szülők is támogatják és fontosnak tartják a tanulást, és gyermekeiknek jobb életet szánnak. A táborban való részvételre önként jelentkeztek a szakkollégisták. Idén Czifra Barbara, Gál András és Budai Ádám kapcsolódott be a cigánytáborba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .