Koncert – Szalonna és bandája

2014. október 13-n, 19 órától ismét ingyenes koncertet szervez a Gryllus Kiadó és az Evangélikus Roma Szakkollégium, Nyíregyházán a Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, a Luther u. 7. sz. alatt. A belépés díjtalan.Szalonna1013
Radics Ferenc cigányprímás és Tintér Gabriella énekes is fellép azon a nyíregyházi koncerten, amit az Evangélikus Roma Szakkollégium, illetve a Gryllus Kiadó szervez, már hagyományt teremtve. Az est főszereplői: Szalonna és bandája. A zenekar tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Koncertjeiken megszólalnak a Kárpát medence leggyönyörűbb zenéi. Az autentikus népzene mellett népzenei feldolgozásokat is hallhatunk tőlük. Fontosnak tartják a hagyomány megőrzését, ezért népzeneoktatással is foglalkoznak. Rendszeres résztvevői Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években felléptek mind Európában mind a tengerentúlon. Játszottak többek között Venezuelában, Indiában, Görögországban, Angliában, Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában és az Egyesült Államokban. 2006-ban a Magyar Köztársaság küldöttjeiként részt vettek az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén, olyan kiváló művészek társaságában mint az Oscar-díjas Jeremy Irons, Vásáry Tamás zongoraművész, és a Grammy-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta. A műsor után személyesen gratulált többek között Károly, walesi herceg és Margaret Thatcher volt angol miniszterelnök.

Legújabb büszkeségük a 2007-es Prima Primissima közönségdíj, amelyet a Magyar Állami Népi Együttessel nyertek el.
Pál István ’Szalonna’ korunk egyik legkiemelkedőbb népzenésze, prímása. Az elmúlt évtizedben bizonyította, hogy stabil helye van úgy a színpadi, mint a táncházzenészek között. Nemcsak a szakma, de a közönség is elismeri, népszerűsége rendíthetetlenül növekszik.
Alighanem ennek elsődleges oka személyisége. Egy olyan lélek, aki nagyon érzékenyen reagál környezetére. Közönségének minden rezzenését követi, ez sugárzik arcáról, valamint kitartóan szolgálja hallgatóságát és az előtte táncolókat. A belső késztetés természetesen árad belőle, akár fotókon, akár élőben látjuk. Ugyanakkor más értelemben is vitathatatlanul szuverén egyéniség, a szubkultúrától teljesen eltérő öltözetével, megjelenésével. Mára sokan próbálják utánozni, sikertelenül, hiszen csak részleteket tudnak abból lemásolni, amit ő tud közvetíteni.

’Szalonna’ sajátos arccal tűnt fel a táncházzenészek között. Zenélése, muzsikálása is eltér a szokásos táncházi megközelítéstől. Nem is azzal, hogy középiskolái után, kis közgázos kitérővel végezte el a Nyíregyházi Főiskola ének-zene tagozatát és nem is azzal, hogy gyerekkorában profi focistának készült. A kávéházi cigányzenészek stílusát olyan tökéllyel sajátította el, hogy mindenkiből elismerést váltott ki. Ugyanígy alázatos követője a falusi cigánybandák stílusának, és ezt a két világot úgy tudja magában egyesíteni, mint ezen szubkultúrák öltözködési világát.

(http://www.szon.hu/szalonna-es-bandaja-nyiregyhazan/2674926)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .