KEZDŐDIK!

Lezárult a minden szemeszter előtt megszervezett felvételi folyamat, a szorgalmi idő kezdetével újra indul az aktivitás az Evangélikus Roma Szakkollégiumban is. Intézményünk ezúttal 32 taggal, köztük nyolc új szakkollégistával vág neki a 2. félévnek.

 

A végzősökre tekintettel, és mert az EFOP-3.4.1-15-2015-00006 jelű projektünkben erre a félévre is további létszámbővítést terveztünk, nagy izgalommal vártuk a jelentkezéseket. Mint a határidőt követően kiderült, aggodalmunk alaptalannak bizonyult, az ERSZK Felvételi Bizottsága 32 fiatalnak tudott lehetőséget adni arra, hogy szolgáltatásainkkal, képzéseinkkel megerősítve folytassa felsőfokú tanulmányait. Szakkollégistáink továbbra is jellemzően a Nyíregyházi Egyetem és a DE Nyíregyházán működő Egészségügyi Karának különböző szakjain tanulnak, de bővült azok száma is, akik Debrecenben folytatott tanulmányaik mellett választották ezt a szakkollégiumot. Most tizenheten tanulnak az NYE-n, jellemzően valamilyen pedagógiai szakirányon: 5 tanító, 4 szociálpedagógia, 3 sportszervező, 2 osztatlan tanárképzésben résztvevő, 1-1 képi ábrázolás, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő és 1 programtervező, informatikai fejlesztő szakosunk kerül ki innen. A Sóstói út elején, az Egészségügyi Karon 2-2 diplomás ápoló, védőnő, egészségügyi szervező, 3 szülésznő és 1 mentőtiszt szakos készül a jövőre. A Debreceni Egyetem más karain 1-1 jogász, gazdasági informatikus, mechatronikai mérnök valamint turizmus, vendéglátás szakos hallgatónk van, egy diákunk pedig a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola hittanár szakos növendéke. A szakkollégisták Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye településeiről, főleg apró falvaiból érkeztek, jellemzően ők lesznek az első diplomások családjukban.
Nagyot ugrott a nyelvvizsgával rendelkezők száma, decemberben két lovári felsőfokú és egy német középfokú bizonyítványt gyűjtöttek be a hallgatók, az újak közül pedig hárman érkeztek úgy, hogy már emiatt nem kell félteniük a leendő diplomájukat. Az előttünk álló félévben többen tervezik, hogy bebiztosítják magukat…
Izgalmas hónapok előtt állunk, sok rendezvényünk lesz a szakkollégiumi program három moduljának megfelelően, de terveink között szegedi és pécsi tanulmányi látogatás is szerepel, ezekről honlapunkon beszámolunk.
Most más különlegességgel szolgálunk. A felvételire benyújtott esszékből adunk közre néhányat.

 

Balázs Bianka

Az én hősöm

Hős… pár hónappal ezelőtt nem is tudtam volna ezzel jellemezni bárkit is. Ám a Független Színház ráébresztett arra, hogy igenis vannak hősök, és nem kell természetfölötti erővel rendelkezniük ahhoz, hogy valami szebbet, jobbat hozhassanak létre. Ők azok az emberek, akikre felnézhetünk. Csak ki kell nyitni a szemünket, és észrevenni, hogy a legnagyobb hősök a mindennapok hősei.

Nehéz volt dönteni, hogy kiről is írhatnék, végül egy hittel átitatott, csupa szeretettel teli hölgyet szeretnék bemutatni. Az általam választott személyt egy Szakkolis hétvége alkalmával ismerhettem meg, amikor az ÉLIM-ben tettünk látogatást. Már amikor az épületbe léptünk, elragadott az, hogy milyen melegségben élnek az ott lakók. A falak nem ridegek, ahogy azt elképzeltem. Otthonosak a színek, festményekkel és a lakók által készített tárgyakkal vannak díszítve a falak. Aztán amikor Belméné Gebei Gabriella bemutatta nekünk az intézményt, csodálattal hallgattam, hogy milyen melegséggel és hittel beszél a munkájukról. Aztán körbe vezetett minket az épületben, majd játszottunk az ott lakókkal, és végül elindultunk egy cukrászdába. Az úton volt szerencsém beszélgetni a hölggyel. Nagyon szívélyes embernek találtam. Elkápráztatott, hogy milyen mélységes türelemmel és kedvességgel van a Szeretetotthon lakói iránt. Kíváncsi voltam, a történetére. Arról kérdeztem, hogy hogy tud ilyen meghitten beszélni a munkájáról, mivel engem nagyon elkeserítettek a szeretetotthonban látott sorsok.

Elmesélte, hogy amikor először látogatott el az intézménybe, mint leendő munkatárs, akkor neki is hasonló érzései voltak. Nem hitte volna, hogy képes lesz majd maradni, hogy segítsen ott, ahol szerinte lehetetlen. Hiszen nem tud változtatni a lakók helyzetén. Azt gondolta, hogy ő teljesen alkalmatlan a feladatra, nem bírja ki azt, hogy ott dolgozzon, mert a szíve szakadna bele. Tudta, hogy gyermekei vannak otthon, és ez a munka felőrölné a lelkét. Gyengének érezte magát és tehetetlennek. Vissza akarta utasítani az állásajánlatot. Ekkor Istenhez fordult. Válaszokat akart, hogy miért sodorta őt erre a helyre, és útmutatást kért. Ezután rájött arra, hogy nem ezt kell kérdeznie az Úrtól, hanem arra kell kérnie Őt, hogy erősítse meg, és adjon neki hitet a mindennapokban, hogy adjon neki olyan eszközöket, amivel mégis javíthat a gondozottak életén. Másnap bement az ÉLIM-be, és elfogadta az állásajánlatot. Azt mondja, lehet, hogy nem tud a sorsukon változtatni, viszont szebbé és könnyebbé teheti az életüket. Már 10 éve dolgozik az intézményben. Minden napot csodának él meg, és azt, hogy a Szeretetotthon mai napig működhet, azt Isten kegyelmének tulajdonítja.

Azért esett rá a választásom, mert felnézek rá. Nem csak azért, mert ilyen nagy hite van az Istenben, hanem mert olyat tesz, amit kevesen tudnának megtenni. Az én hősöm nem hibátlan, és nem is rendelkezik szupererővel. Viszont van hite felkelni minden nap úgy, hogy ma talán kicsit jobbá teheti egy-egy ember életét. Olyanokét, akiket a hétköznapi ember, ha meglát, lesüti a szemét, vagy elfordítja a fejét. De ő segít. Úgy, hogy ezt nem munkának, hanem hivatásnak éli meg. Az én szememben ilyen egy hős.

 

Balázs Dávid:

Az én hősöm: Martin Luther King

Martin Luther King 1929-ben született Atlantában, egy fekete lelkészcsaládban. King is baptista lelkésznek készült, teológiai tanulmányai során nagy hatást tettek rá Mahatma Gandhi eszméi és módszere, az erőszakmentesség. Ezután Alabama állam Montgomery nevű városának lelkésze lett.
Az amerikai Délen akkor még mindig érvényesült a szigorú faji megkülönböztetés. A feketék másodrendű állampolgároknak számítottak, nyilvános helyeken például korlátozták érintkezésüket a fehérekkel.
A King életét – és a modern Amerikát – megváltoztató esemény egy buszon következett be 1955-ben, amikor egy Rosa Parks nevű fekete varrónő nem volt hajlandó átadni helyét egy autóbuszon a felszálló fehér bőrű utasnak. A város szegregációs törvényének megsértése miatt Rosa Parksot letartóztatták. Válaszul a helyi fekete aktivisták bojkottot szerveztek a tömegközlekedés ellen – a mozgalom vezetője Martin Luther King lett. A kibontakozó tiltakozás váratlan sikert hozott, a feketék tömegei inkább gyalog jártak, mintsem buszra szálljanak. Kinget többször próbálták megfélemlíteni, majd illegálisnak minősítették a bojkottot, és elítélték. King azonban fellebbezett, és a szövetségi bíróság eltörölte az alabamai buszokon alkalmazott elkülönítést, alkotmányellenesnek minősítve azt. A sikeres akció után Martin Luther King létrehozta az országos polgárjogi mozgalmat, amely az erőszakmentesség elvét hirdetve a faji megkülönböztetés ellen kezdett harcolni. Az egyre növekvő mozgalom ellehetetlenítésére Kinget egy gyorshajtási ügyre hivatkozva börtönre ítélték. A döntés hatalmas felháborodást váltott ki, végül John Kennedy – akkor még demokrata elnökjelölt – közbenjárására szabadon engedték a mozgalom vezetőjét.
A hatvanas évek első felében Martin Luther King egyre nagyobb sikereket ért el, nem csupán a fekete közösségek, hanem a liberális fehérek is támogatták. A polgárjogi mozgalom ülősztrájkokat, tiltakozó tüntetések tucatjait szervezte, King pedig egyre nagyobb tömegek előtt mondott beszédeket. Leghíresebb beszédét, amely „Van egy álmom…” néven ismert, 1963. augusztus 28-án mondta el egy washingtoni tüntetésen. A beszédet 200 ezres tömeg hallgatta – azóta tananyag az amerikai iskolákban, és Kinget a történelem legnagyobb szónokai közé emelte.

1964-ben született meg a polgárjogi törvény, amely felhatalmazta a kormányt, hogy a faji diszkrimináció minden formáját hatályon kívül helyezze. Martin Luther King még ebben az évben átvette a Nobel-békedíjat tevékenységéért.
Kinget 1968. április 4-én gyilkolták meg. Memphisben, ahová egy helyi sztrájk támogatására utazott, szállodája erkélyén lelőtték.

„Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.”
Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.
Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni…
Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.”
– Martin Luther King: Van egy álmom

Mursa Zsolt

Az én hősöm

A hősökről nekem először mindig egy mesében, animében vagy filmen látott szereplő jutott eszembe. De mióta a Független Színház Roma Hősök programján részt vettem, már nem csak ebből a szemszögből nézem a dolgokat, hanem a mindennapjaimban is észreveszem, hogy bizony vannak hősök, akik pont akkor vannak ott, amikor kell, és amikor szükség van a segítségükre, akkor lépnek közbe. Nekem is vannak hőseim, de egyet szeretnék közülük kiemelni, akinek egész életemben hálás lehetek, hogy megmentett! Az én hősöm akkor jelent meg, amikor leérettségiztem,  a neve: Deme Dóra.
Miután szobafestő végzettséggel megcsináltam az érettségit, utána nem tudtam, hogyan tovább: mit kezdjek vele, egyáltalán milyen lehetőségeim vannak… Nagyon elveszettnek éreztem magam, azt gondoltam, hogy miért tanultam ennyit, ha ugyanazt csinálom, mint akinek 8 általános végzettsége van. Pár hónappal később ez be is igazolódott, regisztrált munkanélküli lettem és a polgármesteri hivatal felvett közmunkásnak…
Szerettem volna még tanulni, de be voltam zárva a falumba, senki nem adott iránytűt a kezembe, hogy hogyan tovább. Beletörődtem és feladtam, hisz a szüleim sem tudtak segíteni, mert ők sem voltak tájékozottak. Egy napon viszont minden megváltozott! Egy pályázat révén Nyíregyházáról szociális munkások jöttek családokat látogatni, akik közül a mi családunkhoz Deme Dóra érkezett. Az anyukám egy beszélgetés során említett meg neki, hogy van érettségim és szeretnék tanulni, de nincs semmi kilátás! Dóra néni szeretett volna megismerni, így az anyám egy napon haza hívott a munkából, hogy találkozhassunk. Ez volt az a pillanat, amikor megváltozott az életem és reményt kaptam! Deme Dóra szociálpolitikai szakértő, találkozásunk idején az Evangélikus Roma Szakkollégium tanulmányi vezetőjeként dolgozott Nyíregyházán. Egész életemben hálás lehetek, hogy megmentett. Tájékoztatott a lehetőségekről, amik előttem zárva voltak. Egy kaput nyitott meg nekem, ami az egész életemet megváltoztatta! Én korábban azt sem tudtam, mi is az a főiskola, mit kell ott csinálni, mert egy olyan faluban lakom, ahol ez nem mindennapi, és akik segíthettek volna, azok nem segítettek, hanem hátráltattak. Pedig a hobbiból, minden előtanulmány nélkül készült filmjeim már a nagy video-megosztón keringtek, a környezetem ismerte ezeket. Dóra néni azonban mellém állt, segített a felvételiben és hogy matekból újra érettségizzek a biztos bejutás érdekében. Elhitette velem, hogy képes vagyok bejutni a főiskolára a saját erőmből és meg tudom állni a helyemet. Dóra néni beszélt nekem a szakkollégiumról is, megtudtam, hogy nem vagyok egyedül, vannak hozzám hasonló fiatalok, akik úgyszint roma származásúak.
Egy kaput nyitott meg nekem, ami az egész életemet megváltoztatta! Most neki köszönhetem, hogy itt vagyok az egyetemen mint végzős hallgató és írhatom ezt a dolgozatot az Evangélikus Roma Szakkollégiumnak.
Számomra azért hősies amit Dóra néni tett, mert egy hős mindig felismeri a helyzetet, akkor lép közbe, amikor kell, és érdek nélkül cselekszik.

 

Balogh Jenifer

Sztárok és hősök a nyomába sem érnek

A legtöbb, általam ismert személyek példaképei úgymond „elérhetetlenek”. Például egy sportoló, híres sztár, menő mágnás, békeharcos, legendás író, tehetséges festő vagy egy hős, a képregényekből.
Az én példaképem nem egy fétis, viszont mint a legtöbb ember, a példaképemben úgy hiszem, én is egy hőst látok megvalósulni. Csakhogy az én hősöm nem sebezhetetlen, és bizony van, amikor gyenge, még meg is esik, hogy nem a helyes utat választja, vagy bánt másokat. De törekszik arra, hogy ezt ne tegye. Megdolgozik azért, hogy jobb legyen. Talán önző, mint a legtöbbünk, és mindezt azért teszi, mert fél a vereségtől, fél a bűntudattól és attól, hogy nem tudja majd megvédeni szeretteit. Talán nem egy Spartacus, aki elég kitartó és elszánt volt ahhoz, hogy megküzdjön a szabadságért, ő ennél elszántabb és kitartóbb, mert minden nap újra felkel és szembenéz a problémákkal, még ha viszolyog is tőlük. Talán nem Romulus és Remus, akik hazát építettek, ezzel szemben ő otthont épített. Nem Júlia, aki megölte magát a szerelemért, ő ennél önfeláldozóbb, mert képes együtt élni a fájdalommal, mert tudja, a halála mennyi embernek okozna fájdalmat. Nem Raoul Wallenberg, aki ezrek életét mentette meg, ő százak életét könnyíti meg nap, mint nap névtelenül. Nem Tyrell Biggs, az erő mintaképe, erősebb nála, mert ha valami fáj is, képes mosolyogni. Ő nem Thomas Mann, aki elég bátor volt ahhoz, hogy a fasizmus közepén megírja a Mario és a varázslót, ő ennél bátrabb, hiszen a szeretteiért képes félretenni az álmait.

Biztonságosabb benne hinnem, mint egy olyan emberben, akit nem fogok ismerni, mert sohase fog összetörni bennem a róla kialakult kép, ennek az az oka, hogy a hibáit is ismerem. Mindenki a példaképére akar hasonlítani, a gyerekek farsangkor Batmannek öltöznek. Mások, mikor felismerik, hogy nem lehetnek olyan bámulatosak, mint az álmukban elképzelt lovag, feladják és tovább lépnek. Egyikünk sem lehet hiba nélküli, mindnyájan fehér lapok vagyunk, amiket az élet beszennyez. És az én hősöm ezt elfogadja, de mégis megpróbálja a legjobbat kihozni magából. Ezért lesz emberséges, ezért választottam őt, mert rá képes leszek hasonlítani anélkül, hogy megtörnék.
Az én hősöm a nagymamám.

És neki van előnye Sylvester Stalloneval szemben is, mert finom sütit süt.

 

Jeney Péter

Az én hősöm

Az én hősöm az én apukám. Sok tulajdonsága, illetve cselekedete van, ami miatt a hősömként tekinthetek rá, de számomra a legmeghatározóbb cselekedete a balesete utáni időszak volt.
Gimnazista koromban, egy nyaralás alkalmával apa belelépett valamibe (a mai napig nem tudjuk mibe), majd azt ezt követő kórházi vizsgálat során egy kórházi bacilust is elkapott. Ezen okoknak köszönhetően nagyon legyengült a szervezete, egyik napról a másikra kórházba került. Mivel még nagyon fiatal voltam, ezért anyáék nem is mondták el, hogy mennyire komoly a helyzet, hogy ne okozzanak nekem az akkorinál is nagyobb stresszt. Azonban abból, hogy anya minden délután sírt, illetve hogy a kórházi szobában a főorvosok egymást váltották, sejtettem, hogy nem a legideálisabb a helyzet. Csak a baleset után egy évvel tudtam meg, hogy annyira komoly volt a helyzet, hogy az első héten apa életéért küzdöttek, majd a második héten a lábáért, ezt követően pedig azért feküdt még 2 hétig a kórházban, mert még jártányi ereje sem volt. A kórházban töltött idő alatt 3 műtétje is volt, a lábában lévő 3 fővénából kettőt is eltávolítottak.
A kórházból való kijövetel után újra kellett tanulnia járni, fizikoterápiákra és különböző kezelésekre járt. Amikor már újra tudott járni, egyből visszament dolgozni, bár nagyon sokáig csak két mankóval tudott közlekedni, de neki ez sem volt akadály. Számomra már ezzel az emberfeletti akaraterejével és fájdalomküszöbével kiérdemelte az „én hősöm” címet, de ami még megragadóbb volt, az az a könnyedség volt, ahogy az egész helyzetet előadta. A kórházban tartózkodása alatt is, és az otthoni rehabilitáció folyamán is úgy viselkedett, mintha semmi baja nem lenne, maximum csak egy kis karcolás. Legalábbis anya és előttem. Nem akarta, hogy tudjuk azt, hogy mennyire szenved.
Számomra ez a gondoskodás és szeretet többet jelent mindennél, és hatalmas büszkeséggel tölt el az, hogy ilyen apukám van. Büszkén mondhatom, hogy az én hősöm az én apukám.
Úgy gondolom, ha felnőtt koromban csak fele ennyire leszek figyelmes a családommal, mint apa velünk, akkor nagyon szerencsés családom lesz.

Varga Dóra

Az én hősöm

Sajnos nagyon sok esetben nem adatik meg egy gyermek számára a továbbtanulás lehetősége. Sokszor anyagi okok miatt, de nagyon sok egyéb tényező is befolyásolhatja a gyermek vágyálmait. Így volt ez az én édesanyám esetében is.
A fiatal lány, aki nagyon jó eredményekkel zárta az általános iskola 8. osztályát, a ballagás után a közeli kisváros cipőgyárában kezdett el dolgozni, hogy segítse szüleit és két kisebb testvérét, a továbbtanulás lehetőségét elmulasztva.
Az évek elteltével férjhez ment és 24éves korára 3 gyermek édesanyja lett. Minden percét a gyerekeire szánta. Igyekezett minden együtt töltött időt arra szánni, hogy gyermekei érdeklődését a tanulás, az új dolgok, ismeretek irányába terelje.
Napok teltek el meséskönyvek olvasásával, rajzolásokkal, mondókák tanulásával, énekléssel. Már óvodás korunkban tudtuk mindazt, amit az óvodában kellett volna megtanulnunk.
Mindig arra törekedett, hogy a tanulást soha ne tehernek érezzük, hanem olyan izgalmas időtöltésnek, mely csak a hasznunkat szolgálja.
Általános iskolás koromban együtt fejlesztettük tökéletessé a gyöngybetűs írást. Felső tagozatos koromban együtt szenvedtünk meg az első kémiai és fizikai fogalmakkal. A gimnáziumi felvételi előtt a megspórolt pénzét az előkészítő munkafüzetemre szánta, hogy magabiztosan mehessek felvételizni. A sikeres felvételi után a gimnázium első éveiben az addig ismeretlen angol szavak tanulását együtt küzdöttük végig. Az érettségi előtt éjszakába nyúlóan hallgatta, ahogyan neki mondom fel a tételek anyagát.
Mindig úgy éreztem, hogy igyekszik az ő elmulasztott továbbtanulási vágyát nekem és testvéreimnek átadni. Egészen addig éreztem, hogy valami hiányzik az ő életéből, míg 2011-ben meg nem szerezte az érettségi bizonyítványát. Igen, egy családanya, aki napi 10 óra munka, 3 gyerek és az otthonától távol  dolgozó férj mellett, esti tagozaton, 37 éves korában 4,0 átlaggal megszerezte az érettségi bizonyítványt. Attól a naptól kezdve éreztem azt, hogy megvan a hiányzó láncszem, ami hiányzott az anyukám teljességéből. Aki igyekezett bepótolni azt, amit elmulasztott, hogy bizonyítsa, mennyit is jelent a tudás.
Az én hősöm, akinek köszönhetem azt, aki ma vagyok, akinek köszönhetem az elért eredményeimet, aki elültette a fejemben a tudásvágy magját.
Aki napjainkban is velem együtt sír egy nem várt kudarc miatt, vagy éppen velem együtt örül egy jól sikerült prezentáció után, és aki megérti, hogy mit jelent egyetemistának lenni, holott neki erre soha nem volt lehetősége.
Ő az én hősöm, az édesanyám.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .