Az Evangélikus Roma Szakkollégium négy tagja érkezett jelentős állomáshoz tanulmányai során.
Kedves Béla, a Nyíregyházi Főiskola matematika szakán szerzett jó minősítésű diplomát. Béla beadta jelentkezését mesterképzésre: vagy matematikatanárnak tanul tovább itt a Nyíregyházi Főiskolán, vagy alkalmazott matematikusként a Debreceni Egyetemen.
Nagy Ildikó, a Debreceni Egyetemen végzett diplomás ápolóként. Ahogy arról már beszámoltunk, nem egyszerűen csak jelesre teljesített, de a Kari Tanács Hadházy Csaba emlékéremmel ismerte el a tudományos kutatásban elért teljesítményét, sikereit. Ildikó is várja a július 23-i ponthatár-húzást: mesterképzésben vagy szociológiát vagy népegészségügyet tanul a következő tanévtől.
A mesterképzés végére ért két szakkollégistánk is! A Debreceni Egyetem EK – MA Szociális munka és szociális gazdaság szakos hallgatójaként végzett Arató Andrea és Virág Ádám. Mindkét köztársasági ösztöndíjas szakkollégistánk további tanulmányokat tervez. Virág Ádám egy következő mesterképzésen szeretné folytatni, míg Arató Andrea doktori iskolán folytatja.
Ide tartozó információ, hogy Kertészné Uhrin Klára, aki ugyan ebben a félévben már nem volt szakkollégista, ugyancsak megkapta diplomáját a Zeneművészeti Egyetemen.
Gratulálunk friss diplomás szakkollégistáinknak, további sikereket kívánunk!
És örülünk, ha az Evangélikus Roma Szakkollégium is segített a kitűzött cél elérésében.